hirdetés
cimlap-1-1000x563.jpg

Sötét zsaruk a Föld körül: merőben más, csak nem úgy, ahogy akarták

Remek felütés, kreatív casting és mégis halálosan unalmas megvalósítás írja le legjobban az új Sötét zsarukat. Fölösleges volt, köszönjük, többet nem kérnénk!
B.M. - szmo.hu
2019. június 14.


hirdetés

Úgy látszik, 2019 nyara a gyenge „soft reboot”-okról lesz emlékezetes. A Godzilla előző része is finoman próbált hozzányúlni a 2014-es feldolgozáshoz: más főszereplőkkel, csak a mellékszereplők maradtak a régiek, illetve a sztori sem kapcsolódik szorosan az előző filmhez, több év telik el azóta. Ez történt a Men in Black-széria legújabb epizódjával is.

Az első Sötét zsaruk 1997 egyik legkreatívabb sci-fi-vígjátéka volt. A két főszereplő ismert név volt a szakmában, már a közös forgatás előtt is, de igazán ez a film repítette őket az "A listás" sztárság csúcsára. Sajnos a folytatások beleestek a szokásos csapdába: újra leforgatták az eredetit kisebb változtatásokkal, bár a harmadik rész valamennyire mentette a mundér becsületét a borzasztó második után. Ezután pihentették a sorozatot, egészen 2019-ig, azzal a nagy csavarral, hogy ezúttal megpróbálnak elszakadni az eredetitől és egy, a korábbiaktól merőben eltérő mozit forgatnak.

Ez sikerült is, csak sajnos nem úgy, ahogy a készítők gondolták. A sztori szerint Molly (Tessa Thompson) kiskorában látott egy idegent és azt is, ahogy a Sötét zsaruk megpróbálták eltüntetni a nyomait. Mindezt a lány megússza ép elmével és eldönti, az életét az idegenek kutatásának fogja szentelni és megpróbál beállni a Men in Black kötelékébe - bár fogalma sincs, hogy hol keresse őket és kik ők. 20 év alatt sikerül elérnie a célját: sok kutatás után beléphet a fekete öltönyösökhöz. Az első bevetésén Londonba küldik, ahol megkapja társául az elismert, de látszólag lecsúszott H ügynököt (Chris Hemsworth). Innentől egy kesze-kusza összeesküvés veszi kezdetét, ahol főhőseink nem tudják, ki áll igazán mellettük.

A forgatókönyv innen teljes mértékben követi a „Buddy Cop” filmek minden kliséjét, meglepően humortalanul.

Annyiban más a két ügynök kapcsolata, mint anno Will Smithé és Tommy Lee Jonesé, hogy Tessa Thomson a mindentudó, mindenhez értő, talpraesett ügynököt játssza és a társa, aki már elvileg évek óta a bizniszben van, a kétbalkezes, vicces karakter, aki nem találja a helyét az ügynökségnél. Tehát felcserélték az első film szerepeit. Ezzel még nem is lenne baj, a két színész nagyon jól működik együtt a vásznon, mondjuk ez köszönhető annak is, hogy ez immáron a harmadik közös filmjük. Az igazi probléma inkább a szkript.

hirdetés

A forgatókönyv annyira klisés és kiszámítható, hogy a „nagy” csavar előre kitalálható. Aki már egy picit is tapasztaltabb filmrajongó, az első 20 percben rájöhet, merre megy a sztori. Annyira próbálnak egy karakterre rátolni minden gyanút, hogy egyértelmű, hogy egy másik, teljesen ártatlan szereplő lesz a tettes. A modern forgatókönyvírás minden várható eszközét beleépítették a Sötét zsaruk aktuális részébe. Van itt minden: egy tárgy, amit meg kell találni/védeni („mcgaffin”), tégla az ügynökségben, irányított figyelemelterelések („red herring”) - az ügynökség is vadászik hőseinkre, nem csak az ellenség, vagyis van minden, ami szem-szájnak ingere.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
omega-egyuttes-koronavirus.jpg

Az Omega együttesnek vége, ha a járványnak lesz második hulláma

Sok pénzt buknak azon, hogy le kellett mondani az idei turnét és nincsenek koncertek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

"Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés" – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega együttes menedzsere, aki szövegíróként is támogatja az együttest.

A lapnak nyilatkozott a 77 éves Kóbor János, Mecky is. Azt mondta:

"Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma.

Mi, »régiek« már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő.

Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó.

hirdetés

Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is."

Trunkos András menedzser éppen nagy külföldi turnét szervezett, amikor a járvány ideért.

"A lemez és a bor megjelenését áttettük szeptember 23-ra, az Omega 1962-es első fellépésének évfordulójára. Hátha szerencsét hoz"

- mondta Kóbor János a Blikknek.

VIDEÓ: Az Omega 2012-es jubileumi koncertje:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mikrofon.jpg

Már szólhat élőzene a vendéglátóhelyeken vidéken

Nagy segítség ez a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő zenészeknek és az éttermeknek, kávézóknak is.
MTI / Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek - közölte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) kedden az MTI-vel.

Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke kérdésére a Miniszterelnökség megerősítette, hogy

Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátóüzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.

Gyimesi László levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét. Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
puf-sajto.jpg

Premier: a karantén előtti koncertek hangulatát idézi fel a Pál Utcai Fiúk új klipje

A Columbo című szám lett az egyik legnépszerűbb a tavaly megjelent lemez dalai közül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A tavaly ősszel megjelent, „Igazán ez minden” című hetedik Pál Utcai Fiúk stúdióalbum országos lemezbemutató koncertturnéja a járványhelyzet miatt egyelőre még szünetel, így a közönség is jelenleg csak videoklipeken keresztül találkozhat a zenekarral. Ennek megfelelően a PUF elsősorban a klipkészítésre koncentrált az elmúlt hónapokban.

Az új lemez számai közül eddig a „Kérnéd” című dalra készült egy szövegvideó, valamint a „Vaktyúk” és az „Esőben” című dalokhoz egy-egy klip, illetve a múlt hónapban a „Nagy szerelem” című számhoz készült egy „home video”, amelyet a zenekar tagjainak otthoni felvételeiből állítottak össze.

Most pedig az igen változatosra sikerült új album egy olyan dalára készült videó, amely szintén tovább színesíti a PUF zenei világát.

A zenekar gitárosának, Molnár Balázsnak a szerzeménye megpróbál választ adni arra, hogy vajon mit is csinál egy alternatív zenész akkor, amikor éppen nem „alternatívzenél”.

Tévésorozatot néző hétköznapi emberré válik? Vagy éppen ír egy olyan, ugrálós-táncolós popszámot, mint ez?

hirdetés

Mindenesetre az új dalok közül a Columbo a koncerteken hamar közönségkedvenccé vált, így nem véletlen, hogy a klipet is nagyrészt a tavaly novemberi lemezbemutatón készült videófelvételekből készítette Erdély Jakab.

Ez egyben utal arra is, hogy a zenekar már nagyon készül vissza a koncertszínpadokra: újra gőzerővel próbál a turné folytatására, sőt – a korlátozó intézkedések megszüntetését követően – a rajongók számíthatnak egy nagyobb szabású budapesti koncertre is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
holy.jpg

Új klip: Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks zseniális klipet forgatott

A Ne felejts című számuk ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapjukat, de nem koronavírus-himnusznak íródott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

„Azt már megszokhattuk, hogy a zenélés mindig új kihívások elé állít minket... De ezt a helyzetet nem láttuk jönni!” Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks nem tétovázott a karantén alatt sem, és egy zseniális klipet forgattak a lányok.

A “Ne felejts” című trackjükhöz otthonukban vettek fel olyan helyzeteket, amelyekkel garantáltan mindenki könnyen tud azonosulni, hiszen a home office-ok klasszikus elemei voltak a hűtő fosztogatások, egész nap pizsamában lét és az unalom okozta takarítási vágy.

“Az önkéntes karantén miatt arra kényszerültünk, hogy a dalszerzés és a klipkészítés folyamatait úgy valósítsuk meg, hogy egyáltalán nem találkozunk. Az alapötlet, vagyis az akkordmenet Krisztitől származik, viszont a szokásos összepróbálás helyett mindenki otthon tette hozzá a saját részét. A borozgatós szövegíró session-ök is átkerültek az online térbe, ezúttal videócseten mentek a megfejtések.

A "Ne felejts" ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapunkat, de nem koronavírus-himnusznak íródott. Reméljük, hogy a dalból energiát meríthet bárki, aki egy nehéz időszakot él meg - ahogy tettük mi is, miközben dolgoztunk rajta” – tette hozzá a zenekar.

A HolyChicks igazi girlpower zenekar. Hunyadkürti Éva, Tiszai Vivien, Seprényi Fanni és Lahucsky Kriszti kitörölhetetlenné váltak a magyar zenei életből “Pillangóhatás” című fesztiválhimnuszukkal.

hirdetés

VIDEÓ: HolyChicks - Ne felejts

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!