hirdetés
nyito-15.jpg

Sisi gödöllői karácsonyai élete legszebb napjai voltak

Erzsébet királyné még a kastélyból is kiszökött, hogy meglepetéseket vásároljon szeretteinek és a helybélieknek. Mutatjuk, miért volt számára különleges a karácsony.
Szöveg: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2016. november 20.


hirdetés

A Gödöllői Királyi Kastély megannyi érdekes történetet rejt magában. Mi most a réges-régi királyi karácsonyoknak jártunk utána.

Erzsébet királyné számára a karácsony különleges ünnep volt. Sisi 1837. december 24-én, azaz karácsony napján született, így családja számára igazi ajándék volt (ráadásul egy foggal és vasárnap jött a világra, ami nagy szerencsének számított). Később a királyné nehezményezte is, hogy egy napon kell ünnepelnie születésnapját és a karácsonyt is.winterhalter_elisabethgyertyas

Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia fiatalon, 16 évesen ismerte meg Ferenc Józsefet, akivel hamarosan szerelmi házasságot kötöttek. Ezután a bécsi udvarba került, ahol szigorú etikett szabályozta az ünnepléseket is, így a decemberi kettős ünnepségeken is nagy fogadásokon, sok vendéggel kellett osztoznia az egyébként családias megemlékezésre vágyó királynénak.

A kiegyezést követően a magyaroktól kapott gödöllői kastély lett a menedéke. Sikerült elérnie, hogy családjával együtt ide húzódjanak vissza a bécsi udvar elől. Végre meghitt, családias ünnepeket rendezhettek.

Sisi saját bevallása szerint az itt töltött napok voltak a legszebb karácsonyai.

hirdetés
francis_joseph_family_1861_dsc4745_dxo

Erzsébet imádta, hogy kedve szerint díszíthette fel az épületet, a díszterembe hatalmas fenyőfát hozatott, és rengeteg ajándékkal készült. Még inkognitóban a kastélyból is kiszökött, hogy meglepetéseket vásárolhasson családtagjainak. De gondolt a személyzetre és a faluban élőkre is, nekik is kisebb ajándékokkal kedveskedett.

A család ilyenkor szívesen engedett a legkisebb hercegnő, Mária Valéria kéréseinek. Így került a 9,5 méter magas díszterembe a plafonig érő karácsonyfa, amelyet ekkor még a természet adta díszekkel dekoráltak. Ezért locsolták fel a kert egy részét, hogy ott a kislány barátnőjével együtt korcsolyázhasson. De a művészi vénával megáldott Mária Valéria szívesen szerepelt, énekelt is a családi karácsonyokon, ahol a szembekötősdi is divat volt.

A kislány boldogan vett részt a jótékonykodásban is. Maga is rajzolt, festett ajándékokat, amiket aztán a gyerekkórház betegei között osztottak ki.

A királyi család gyakran segített a rászorulókon. Karácsonykor és újévkor is pénzadományokat, ruhákat, játékokat adtak a szegényebbeknek.godollo_okolicsanyi-25godollo_okolicsanyi-26

A karácsony esték általában 6 órakor kezdődtek, ahol a családon kívül az udvarhölgyek és az udvarmesterek is jelen voltak. A többfogásos menüben a kedvencek szerepeltek, szárnyasok, hal, leves és desszert.

Az ajándékok személyre szólóak voltak. A felnőttek ékszert, ruhát kaptak, a gyerekek a tanulmányaikhoz kapcsolódó tárgyakat. Mária Valéria 7 éves volt, mikor először részt vett a gödöllői karácsonyon. Következő évben saját kezűleg készített ajándékot édesanyjának, egy Magyarország térképpel kedveskedett neki.

A kislány, akit sokan a „magyar gyereknek” hívtak, hamar megtanult magyarul, sokat volt Sisivel Gödöllőn és Budán, így sokkal jobban ismerte ezt az országot, mint testvérei. Ráadásul Erzsébet döntése alapján Budán született, ezzel sok magyar szívébe belopta magát.

A felhőtlen karácsonyok sok boldogságot okoztak a királynénak.

Az étkezés számára nem volt ugyan központi téma, de sokat adott arra, hogy szépen megterített asztal köré üljenek.

A Herendi Porcelánmanufaktúra akkoriban a Császári Királyi Udvari Szállító volt. Ők készítették el Ferenc József megrendelésére Erzsébet számára a Gödöllő-mintás, keleties motívumokkal díszített porcelánkészletet. Az akkori készletből mára nem maradt eredeti darab, de a manufaktúra leírásai között fennmaradt a pontos leírás, így ma egy tökéletes másolat látható a Gödöllői Királyi Kastélyban.godollo_okolicsanyi-11_dsc4759_dxo_dsc4762_dxo

Az étkezések azért is érdekesek voltak, mert a konyha mintegy 200 méterre volt a szalontól, ahol az ételeket felszolgálták. Így a személyzetnek speciális meleg vízzel töltött melegítőkbe burkolva kellett a kész ennivalót átcipelni, ráadásul nem kevés lépcsőt is megmászni a teherrel.

Sisi maga alig evett, sokszor csak leveket fogyasztott, de az ünnepeken szívesen nassolt kedvenc kekszéből. Ám utána napokig koplalt, hogy visszanyerje légies karcsúságát.

Gödöllőn ugyan nem volt külön tornaterme, de szívesen és sokat sétált a kastély parkjában, vagy a környéken. Ráadásul imádott lovagolni, és itt a csodálatosan kialakított istállóban tartott lovakkal bőven volt rá lehetősége. Emellett tornázott, mai szemmel nézve fitness életmódot folytatott. Ez a korabeli nőknél egyáltalán nem volt divatos. Magassága is kirívó volt, 172 centiméteréhez 50 kiló volt a súlya.

A karácsonyok, ünnepek alkalmával szívesen táncoltak a díszteremben.

Ám annak mérete nem volt elégséges ahhoz, hogy a zenekar is ott helyezkedjen el. Ezért a terem bejárati ajtaja fölött alakítottak ki egy külön termet, ahol a zenészek játszhattak. A terem felé egy ablak nyílt, így a zene hangjai azon keresztül jutottak el a táncolókhoz.godollo_okolicsanyi-10godollo_okolicsanyi-18800px-elisabeth_kaiserin_von_osterreich

A királyné hajkoronája is legendás volt. Földig érő, sötétbarna haját naponta ápolták.

Az udvarhölgyek két órát töltöttek a hajzuhatag fésülésével, fonásával.

Ünnepi alkalmakkor akár hat órát is igénybe vett a tökéletes frizura elkészítése és díszítése. A nagy hajnak nagy súlya is volt, ezért gyakran fájt a feje, nyaka. A haját általában három hetente mosták, ami egy egész napot igénybe vett. A fényességét pedig tojás, méz és konyak keverékéből készített pakolással biztosították.

A szépítkezés idejét is kihasználta a királyné. Szívesen hallgatott felolvasást, maga is nagy örömmel olvasott, vagy tanult nyelveket, sőt verseket is írt.

Erzsébet a ruházkodására is sokat adott. A hivatalos megjelenéseken viselt ruhakölteményeit csak egyszer hordta, utána továbbajándékozta. Nagy kérdés, hogy a kevésbé karcsú udvarhölgyek mit kezdhettek a míves ruhákkal. A különleges alkalmakra készített öltözékek megmaradtak. Innen tudható, hogy

a kisebb uszályos, de gyöngyökkel, fémszállal hímzett ünnepi ruha önmagában is komoly súly volt. godollo_okolicsanyi-24elizabeth_of_austrua_habit

Gödöllőn azonban nem kellett tartania magát a hivatalos etiketthez, itt szabadon választhatott a kényelmesebb darabok közül, bár a szoros fűzőről soha nem mondott le. Volt olyan pletyka is, hogy lovagláshoz nadrágot viselt, amely teljességgel elfogadhatatlan volt az akkor illem szerint.

Sisi nemcsak nagyon vigyázott az alakjára, de adott arra, hogy csak megfelelő módon láthassák. Élete utolsó tíz évében megtiltotta, hogy lefotózzák, vagy lefessék. Ha elhagyta az épületet, akkor legyezővel, kalappal, fátyollal takarta el arcát.

A boldog időszak fia, Rudolf haláláig tartott. Mély gyászában nem engedte soha többet, hogy megköszöntsék születésnapján, vagy hogy családi ünnepet rendezzenek karácsonykor. Fia halála után pedig csak fekete ruhát viselt._dsc4746_dxogodollo_okolicsanyi-5

Ha szeretnél te is bepillantani a királyi családi karácsonyok hangulatába, akkor gyere el Gödöllőre az Adventi kastélynapokra.

A két ünnep között pedig az Erzsébet királyné karácsonyai programban a családokat külön játékos ismeretszerzésre invitálják.

Vegyél részt az időutazásban, és nézd meg, hogy hogyan teltek az ünnepek a királyi kastélyban.

Fotók: Okolicsányi Zoltán, Gödöllői Királyi Kastély, wikipedia


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
travellina-cim.jpg

10 csodás kirándulóhely Pest megyében, aminek láttán nem fog hiányozni a külföldi utazás

Főzzünk abból, amink van! Nemhogy az országot, de még a főváros környékét sem kell elhagyni ahhoz, hogy rejtett kincseket találj. Travellina cikke.
Szöveg és fotók: Kisgyörgy Éva (Travellina) - szmo.hu
2020. június 25.


hirdetés

„Hogy bírod utazás nélkül?” - szegezi nekem a kérdés szinte minden barátom, miközben sajnálkozó tekintettel és kérdően néznek rám. „Neked most biztos nehéz lehet...” - teszik hozzá részvéttel a hangjukban, mert megszokták, hogy az én életem elsősorban a világjárásról szól.

Ilyenkor én csodálkozva és értetlenül állok – több okból is.

Egyrészt nem nekem nehéz. Nehéz most azoknak, akik elveszítették a munkájukat és nincs tartalékuk. Nehéz a frontvonalban dolgozó orvosoknak, nővéreknek. Nehéz azoknak, akiknek egyszerre kell home office-ban otthon dolgozni, miközben időt kell találni a gyerekek tanítására, a kisebbek szórakoztatására, no meg az egész családra főzni, takarítani.

Nehéz azoknak, akik segítség nélkül maradtak és idős, beteg rokont kell ellátniuk. Nehéz minden bántalmazó, vagy épp csak rossz kapcsolatban élőnek összezárva lenni a párjával. Nehéz mindenkinek, aki nem tudja eldönteni, melyik a rosszabb: ha nem látogatja az idős szüleit vagy ha kockáztatja, hogy megfertőzi őket. Tudom, hogy normális időkben mindenkinek a saját kis baja a probléma (nekem is), de most nem lehet senki annyira szűklátókörű, hogy azon hisztizzen, pár hónapig nem lehet külföldre utazni.

A kérdést azért se értem, mert nem csak a külföldi utazás az utazás. Bár bejártam 138 országot, én ugyanúgy szeretem itthon is felkutatni a legizgalmasabb látnivalókat, részben feltúrva az internetet, részben pedig csak úgy véletlenszerűen ráakadva, miközben barangolok az országban. Hét éve nekiveselkedtem és módszeresen körbejárom a megyéket, dokumentálva a weblapom (travellina.hu) Magyarország fülén a sok érdekességet, amit találok.

hirdetés

Szigetszentmiklós, úszóláp

Oké, belátom, szebb a Grand Canyon pereméről nézni a naplementét, mint egy pipacsos mezőn, de ez tipikusan a félig üres vagy tele pohár esete. Én soha nem tudnék azon keseregni, mi NINCS, amikor annyi klassz dolog VAN.

A felesleges nekibúsulás csak elvesztegetett idő, amit élménygyűjtésre is ki lehet használni. Ilyenkor annak örülök, hogy megtehetem, hogy kimegyek arra a pipacsos mezőre és belefeledkezem, milyen csodálatos.

Az utazás nem a híres helyek kipipálása, hanem az úton levés, a felfedezés, a rácsodálkozás öröme. Ezt itthon is lehet gyakorolni, úgyhogy most főzzünk abból, amink van :-)

Ugyanúgy, ahogy a világot járva nem érdemes az unalomig ismert helyszíneken a tömeggel toporogni, itthon is érdemes kicsit elrugaszkodni a legismertebb célpontoktól. Pest megyében nem csak Szentendrére vagy Visegrádra lehet kirándulni, hanem több tucat más városba – vagy amíg a múzeumok, kastélyok nem nyitnak ki, nagyokat sétálhatunk az erdőkben.

A kijárási korlátozások első heteiben csak amolyan egészségügyi sétákra merészkedtem ki, körbejárva néhány háztömböt a környékünkön. Minden nap rácsodálkoztam, ahogy virágba borultak a fák, ismertem már minden errefelé élő kutyát és cicát, és ha megláttam egy csigát, úgy megörültem a látványnak, mintha legalábbis egy oroszlán bukkant volna fel.

Pilisszentiván, Jági-tanösvény

Aztán ahogy lazultak a szabályok, egyre nagyobb kirándulásokat tettem. Mivel szabadúszóként dolgozom, megtehettem, hogy hétköznap kiránduljak, így szinte soha nem találkoztam más túrázókkal.

Először Pest megyét térképeztem fel alaposan és magam is meglepődtem, mennyi csodálatos hely van a környékemen, melyekről korábban maximum csak hírből hallottam, pedig egy, vagy maximum másfél órás vezetéssel elérhetőek.

Ráakadtam néhány különleges múzeumra is, melyek még sajnos zárva vannak, de mihelyst lehet, ezeket is felkeresem. Izgalmasan hangzik például a Dobmúzeum Cegléden, de amíg nem olvastam alaposabban utána, mi van a közelben, azt se tudtam, hogy létezik André Kertész múzeum Szigetbecsén.

Addig is, szorgalmasan jártam az erdőket-mezőket és íme, a tíz kedvenc kirándulótippem:

1. A Ráckevei Duna-ág különleges természeti látnivalója az úszóláp, amelynek fő szövetét a nád gyökérzete alkotja. Ha autóval jövünk, a kocsit a Duna parton, a Horgász utca és a Kisfaludy köz kereszteződésétől nem messze lévő nagy parkolóban lehet hagyni és innen indul egy 700 méter hosszú tanösvény. A parkolónál játszótér várja a gyerkőcöket, az úton kis fahidak a szelfihuszárokat és szelfikirálynőket és padok a romantikus környezetben pihenni vágyókat. Elég rövid a sétaút, de ha valaki ennyitől is megéhezik, van lángos a parkolóban!

2. Érd-Ófalu kevésbé ismert, de izgalmas kirándulóhelye a Duna mentén húzódó erdős Beliczay-sziget, ami elnevezésével ellentétben ma már nem sziget. Valaha a szigetet egy vékony Duna-ág választotta el a szárazföldtől, de idővel ezt lecsapolták, így egy félkör alakú lápos terület alakult ki. A romantikus, vadregényes folyópartot egy ösvényen könnyedén végigjárhatjuk. Parkolni az egykori Thermal Hotel Ligetnél lehet.

Solymár, Jegenye-völgy

3. Solymáron fekszik a Jegenye-völgy, amely kedvelt kirándulási célpont, különös tekintettel a vártól alig több mint egy kilométerre fekvő nagytisztásra, valamint az onnan kevesebb mint egy kilométerre fakadó Rózsika-forrásra. Az egész völgyet érdemes bejárni a város szélétől indulva. A Shell kútnál lehet lerakni az autót és az út túloldaláról indul a túra, melynek során egy kis vízeséssel is találkozhatunk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
krk-12-1.jpg

Delfinles, kék tenger és nyugalom – az Adriánál élő magyarok szerint nyugodtan lehet menni nyaralni Horvátországba

Gabi és Sanyi évek óta él Krk-szigeten, elmesélték, milyen a helyzet a járvány után, mire számíthatnak azok, akik az Adriánál szeretnék eltölteni a szabadságukat.
Söptei Zsuzsanna, fotók: krk.tips - szmo.hu
2020. július 09.


hirdetés

Tombol a nyár, és aki teheti a nyaralást tervezi. A korábbi évek egyik legnépszerűbb célpontja a horvát tengerpart volt. Bár a határok megnyíltak és a karantén-kötelezettséget is eltörölték, mégis sokan bizonytalanok. Vannak, akik idén hazai pihenésben gondolkoznak, de egyre többen vágynak az Adriára is.

Mi a helyzet Horvátországban? Szabad-e, lehet-e tengerparti nyaralásra indulni?

Mi vár azokra, akik felkerekednek és az idei kánikulát is a vízparton hűsölve töltenék? Erről beszélgettünk egy igazi Adria-szakértővel, Oláh Sándorral. Évek óta él a Krk-szigeten feleségével együtt és fogadja a Magyarországról érkező vendégeket.

Beszélgetésünkkor is éppen egy hajón értük el. Egy kisebb csoportot vitt delfinlesre és sziget körüli kirándulásra. Az idő remek, a víz hihetetlenül kék, és akik vele tartottak, garantáltan jól szórakozhattak.

hirdetés

Sanyi elmondta, hogy a koronavírus-járvány Horvátországban sokkal kevesebb embert betegített meg, és a halottak száma is alacsonyabb volt az átlagnál. A járvány idején sem volt pánikhangulat, a szakemberek elmondták, mit kell tenni, az ott élők pedig betartották a szabályokat, ez pedig eredményes volt - véli.

Az utazási korlátozások feloldása óta valóban némi emelkedést jelentettek, de szinte minden esetben „behurcolt” betegséget találtak, azaz más országokból érkezők hozták magukkal a vírust. A hatóságok izolálják őket és a kontaktjaikat is.

Ugyanakkor megnyugtató, hogy Krk-szigeten a járvány idején sem volt beteg.

Jelenleg is egy esetről hallottak, aki szintén nem helyi volt, és karanténban van. A legfrissebb hírek szerint a betegszám az utóbbi napokban csökkent az országban. Ráadásul a főbb gócpontok a szigettől több száz kilométerre voltak, így teljes biztonságban érzik magukat.

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint kedden 53-mal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3325-öt, és egy új halálesetet regisztráltak, így a járvány halálos áldozatainak száma 114-re nőtt. A fertőzések száma múlt pénteken még elérte a 96-ot, ilyen magas számú napi esetet utoljára április 1-jén jegyeztek az országban. A diagnosztizált betegek közül 91-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek teljes száma 934. A vírus főleg családi összejöveteleken terjed: esküvőkön, keresztelőkön és más nyilvános rendezvényeken. A horvát válságstáb bejelentette: fontolóra veszik, hogy Szlovéniához hasonlóan ismét gyülekezési korlátozásokat vezessenek be - írja az MTI.

Ők is tapasztalják, hogy a vírus kihat a turizmusra.

A sziget nagyobb településein is láthatóan kevesebb a turista, sokkal „szellősebbek” az utcák, éttermek, hajók is.

Amolyan „félgőzzel” működnek a korábban zsúfolt helyek. Így bőven megoldható a távolságtartás és a nyugalom is garantált.

Sanyiék beszámolója szerint a szigeten mindenhol kihelyeztek kézfertőtlenítőket, a hajóra szállás előtt, az étterembe vagy boltba belépés előtt lehet használni ezeket. Maszkot nem kötelező viselni, és csak pár emberen látni, leginkább a boltban. Azt is mesélte, hogy a frissen érkezők még az első napokban gyakrabban vesznek magukra szájmaszkot, ám hamarosan lekerül szinte mindenkiről. Hiszen van tér, szabad levegőn vannak, süt a nap, és az emberek rövid időn belül – a szigeti élet kissé elzártabb szeparáltsága miatt - biztonságban érzik magukat.

Az utazási kedv is nő, ez az utóbbi napokban egyre inkább érezhető.

Gabi már kora reggel a gépnél ül, telefonál, levelezik, és intézi a szép számmal érkező foglalásokat. Mikor eldöntötték, hogy a szigetre költöznek, és a turizmussal foglalkoznak, akkor is az volt a céljuk, hogy a magyar vendégeknek nyújtsanak a lehető legjobb szolgáltatást. Azóta is a hozzájuk érkezők legnagyobb része Magyarországról jön.

Aki egyszer megfordult náluk, ha teheti, visszatér. Jelentős számú „törzsvendégük” van, akik megszerették a helyet és Sanyiék barátságos, családias vendéglátását.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rtl-dominika.png

Dzsungelkaranténban él hónapok óta ez a magyar lány a világ egyik legszebb szigetén

Letícia még a járvány előtt önkéntesnek utazott ki a Dominikai Köztársaságba.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

A világ egyik legszebb szigetének rabja lett a szombathelyi lány, aki hónapok óta dzsungelkaranténban él a Dominikai Köztársaságban. Letícia még a járvány előtt önkéntesnek utazott ki. A Fókusz riportjából az is kiderül, hogy milyen az élet most a paradicsomban és mikor jöhet haza?


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hobbitodu_hollandia_kulso_northfoto.jpg

Tökéletes hobbitodú épült, 25 ezer forintba kerül egy éjszakára egy holland kempingben

Egy négytagú család is kényelmesen elfér benne.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 24.


hirdetés

Amióta 2001-ben bemutatták A Gyűrűk Ura-filmtrilógia első részét, világszerte megszaporodtak a Zsákos Bilbó odújához hasonló hobbitházak. A domboldalba vájt alacsony belmagasságú, fabútorokkal berendezett hangulatos odúk közül az egyik legjobban sikerült Hollandiában található, alig 30 pernyi autóútra Amszterdamtól.

Ugyan a Geversduin kempingben épített odú nem olyan zegzugos, mint a filmben látott hobbitlak, de így is tökéletesen visszaadja a hangulatát.

Ezt a hobbitházat is egy domb oldalában alakították ki, a teteje gyeppel fedett, és az elsőre talán parányinak tűnő beltér ellenére egy négytagú család is kényelmesen elfér benne, olvasható a különleges szálláshelyekre specializálódott Host Unusual oldalán.

Az odúban padlófűtés gondoskodik a megfelelő hőmérsékletről, de tartozik a hangulatos építményhez saját WC, fürdőszoba, konyha és egy nappali is. Ráadásul a tökéletes hangulathoz a falra festett elf nyelven írt szövegek is hozzájárulnak.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!