hirdetés
simonka-gyorgy-vadlottak-megfelelmlites.png

Simonka György Facebookon üzent azoknak, akik ellen vallottak

Azt írta, szerinte megfélemlítés és nyomásgyakorlás hatására tették, egyébként pedig priuszuk van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Csütörtökön ért véget a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt fideszes politikus, Simonka György perének három napig tartó előkészítő tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.

A politikus egy Facebookon közzétett bejegyzésben reagált a történtekre.

Mint arról mi is beszámoltunk, január 14-én elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Simonka György országgyűlési képviselő büntetőpere.

A vád többek közt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás; az ügyészség szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okozott a társaival - az ügynek több vádlottja is van. Tavaly decemberben a letöltendő fegyházbüntetésen kívül 850 milliós vagyonelkobzást kért Simonka Györgyre az ügyészség.

hirdetés

Simonka György nemrég közzétett Facebook-posztjában többek közt az áll, hogy "négy vádlott próbált meg úgy menekülni a büntetőeljárás alól, hogy a kedvező ítélet érdekében a vádiratban leírtakat elismerte". Azt is írja, hogy az általuk tett nyilatkozatot a bíróság nem fogadta el, így Simonka György lehetőséget kapott védőivel, hogy megmutassák, hogy a nyilatkozatok aggályosak.

"Szerintem a megfélemlítés és nyomásgyakorlás hatására próbáltak elismerni olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sem volt" - áll a posztban.

A bejegyzés így folytatódik: "Ma az is kiderült, hogy a négy vádlott már korábban vádalkut kötött az ügyészséggel annak érdekében, hogy végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést kaphasson. Véleményem szerint - többek között - azért kötöttek egyezséget és tettek rám terhelő vallomást hazugságokat állítva, hogy a korábbi büntetéseik jogkövetkezményei alól mentesüljenek, ugyanis priuszuk van."

Hadházy Ákos és Bod Tamás tanúkénti idézése a bejegyzés szerint azért van szükség, mert "a nyomozati szakaszban olyan szabálytalanságok történtek, amelyekre fény fog derülni többek között az ők tanúvallomásainak meghallgatása után".

A Facebook-posztban azt is írta a politikus: "Az 1,4 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozással kapcsolatban az ügyészség tévedett".


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Elon_Musk-1.jpg

Elon Musk nem oltatja be magát koronavírus ellen, meg is indokolta

Nem tartja magát veszélyeztetettnek a milliárdos.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 30.


hirdetés

Az excentrikus ötleteiről és kijelentéseiről elhíresült dél-afrikai származású nagyvállalkozó ezúttal sem tagadta meg önmagát. Elon Musk a New York Times-nak adott podcast-interjúban közölte, hogy mind a maga, mind a családja nevében elutasítja a koronavírus-oltást. A Tesla tulajdonosa ezt azzal magyarázta, hogy egyikük sem veszélyeztetett.

A Futurism emlékeztet arra, hogy Musknak kezdettől fogva különvéleménye volt a covid-járvánnyal kapcsolatban. Márciusban úgy vélekedett, hogy az egész koronavírus-pánik ostobaság, és az egyik nyilatkozatában a vészjelzéseket egyenesen Donald Trump elnök harsány tweetjeihez hasonlította. A járvány kezdetén azt is "megjósolta", hogy április végére az új esetek száma a nullához fog közelíteni. Májusban összetűzésbe került a kaliforniai Alameda megye hatóságaival, mert a helyi karantén-rendelkezésekkel dacolva indította újra a munkát az egyik elektromosautó-üzemében.

A mostani interjúban Musk úgy beszélt a járványról, mint egy „olyan húsbavágó kérdésről, amelyben az észszerűséget a hátsó ülésre kényszerítették” és az események nyomán csökkent az emberiségbe vetett bizalma annak irracionális viselkedése láttán.

Az üzletember számára a pandémia nem más, mint a természet rendje. Amikor Kara Swisher riporternő emlékeztette, hogy „itt a vihar újabb hulláma”, Musk azt válaszolta: „mindenki meghal egyszer”, majd arra a megjegyzésre, hogy a gyára újraindulását követő néhány nap múlva már több munkásának is pozitív lett a covid-tesztje, Musk egyszerűen nem volt hajlandó tovább beszélni a témáról. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a veszélyeztetetteket karanténba kell zárni addig, amíg a járvány végleg el nem vonul.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
roszke2.jpg

Videón, ahogy negyven migráns próbál áttörni a röszkei határon

A határsértők megdobálták a rendőröket és létrákon próbáltak átjutni a kerítésen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 30.


hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy mintegy negyven menekült próbált meg áttörni a határkerítésen a röszkei határnál. A rendőrök végül megakadályozták a támadást.

Az esetről most a rendőrség YouTube-csatornája videót is közzétett. Ezen jól látszik, hogy

az agresszív határátlépők kövekkel és más tárgyakkal dobálják a rendőröket, miközben létrákon próbálnak meg az ország területére jutni, helyenként pedig a kerítést igyekeznek megrongálni.

Az RTL Klub riportja az esetről:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
orban-viktor_palinka_mti.jpg

Ötszörös nagypapa lesz Orbán Viktor

Lánya, Ráhel hamarosan életet ad harmadik gyerekének.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán - szmo.hu
2020. október 01.


hirdetés

Hamarosan megszületik Orbán Viktor ötödik unokája, így a miniszterelnök nem csak ötgyermekes apuka, de ötszörös nagypapa is lesz - tudta meg több forrásból a Blikk.

Nem sokkal azután, hogy a kormányfő középső gyereke, Sára életet adott fiának (egyben Orbán első fiúunokájának),

hamarosan érkezik a második, járványidőszak alatt született unoka.

A második hullám miatt Orbán Ráhel nagyon komoly óvintézkedéseket vezetett be: lényegében egyáltalán nem hagyja el a lakást, így valószínűleg különösen sok feladat hárul férjére, az ismert vállalkozó Tiborcz Istvánra.

A Blikk forrásai semmit nem árultak el a gyermek nevéről, még a kicsit nemét sem sikerült megtudni. Annyi biztos, hogy a kormányfő lánya október közepére van kiírva, ami azt is jelenti, hogy Orbán Viktornak a szigorú látogatási szabályok miatt ezúttal egy kicsit várnia kell, míg kezébe veheti legújabb unokáját.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szfe_virrasztas.jpg

Videó: virrasztás, fáklyás felvonulás, tömeg és beszédek - így fordult rá az SZFE tiltakozó ifjúsága az októberre

Vidnyánszky Attila közben bemutatta az egyetem új rektorhelyetteseit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 01.


hirdetés

Szerdán lejárt az SZFE eddigi vezetésének felmondási ideje. Nemcsak a hallgatók búcsúztak el tanáraiktól, de a vezetők is díszőrséget álltak a Vas utcai egyetem épületén. Ezt követően közösen meggyújtották az őrlángot - írja a 24.hu.

A vezetők elbúcsúztatása után a diákok egy része fáklyákkal az Egyetem térre vonult, ahol várták őket azok, akik a korábban meghirdetett virrasztásra érkeztek, több százan voltak a színműsök érkezésekor. Az eseményen beszédet mondott Mácsai Pál színművész, az Örkény Színház igazgatója, aki elmondta:

„szép ügy a diákoké, semmi nem igaz a vádakból, amivel őket illették”.

Majd idézett Örkény Istvántól, aki szerint a legtöbb, amit az ember a másiknak adhat, a szolidaritás, ezért mindenkit megkért, hogy legyen szolidáris az intézmény polgáraival. Október 1-jén egyébként nem csak az előző vezetés mandátuma járt le, de egyszersmind elkezdődik a sztrájk is, amit a dolgozók tiltakozásként hirdettek meg az egyetemi autonómia elvétele ellen.

Kedden Vidnyászky Attila sem volt tétlen: kuratóriuma kinevezte az SZFE új kancellárját, Szarka Gábor ezredest, akit azonban a diákok - ígéretükhöz híven - nem engedtek be az épületbe, mivel illegitimnek tarják. A vezető rögtön ellentámadásba lendült, és közölte:

hirdetés

ha nem engedik be az egyetemre és nem tudja megkezdeni munkáját, nem fogja átutalni a dolgozók bérét sem.

Közben Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az M5 kulturális csatorna szerda esti műsorában bejelentette: Novák Emil filmrendező lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől. A Nemzeti Színház igazgatója közölte:

„Elsejétől teljes egészében mi irányítjuk az egyetemet. Muszáj, hogy szót értsünk!”


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!