hirdetés
kutato-labor-pexels.jpg

Sikerült izolálni a koronavírust Magyarországon – de mit is jelent ez?

A vírussal foglalkozó magyar kutatóknak köszönhetően lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák kidolgozására.
Címkép: illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. március 18.


hirdetés

Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először.

Orbán Viktor múlt pénteken jelentette be, hogy kutatócsoportot állít fel a koronavírus elleni vakcina kidolgozására. Ehhez azonban először izolálni kellett a vírust, vagyis elérhetővé tenni a kutatók számára. Ez végül sikerült is kórokozót Kiss Zoltán virológus vezetésével.

De mit is jelent ez pontosan?

A vírus izolálása azt jelenti, hogy a kutatók kinyerték a vírust egy fertőzött beteg mintájából, amivel így már tudnak kísérletezni.

Az izoláció elsősorban a vírus működésének jobb megismerésére ad lehetőséget. A kivont vírust bármilyen mennyiségben szaporíthatják, és különböző gyógyszereket és anyagokat tesztelhetnek rajta. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy találjanak egy ellenszert, ami elpusztítja a vírust.

hirdetés

Ahogy az országos tisztifőorvos is elmondta, így, hogy már Magyarországon is van vírusminta, lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák kidolgozására. A vírust hazai és külföldi kutatók számára élő és nem élő változatban is rendelkezésre bocsátják, hogy minél több szakember vizsgálhassa, kísérletezhessen vele.

Müller Cecília azonban azt is elmondta, hogy

egy új védőoltás kifejlesztése sokszor egy-két évig is eltarthat, de ez a siker óriási előrelépést jelent.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bejruti-robbanas-mti-ap-cimkep.jpg

Romba dőlt épületek, sérültek a földön – megrázó képek a bejrúti robbanásról

Fotókon a romokban álló libanoni főváros, amit katasztrófa sújtotta várossá nyilvánítottak.
Címkép: MTI/AP/Bilal Huszein - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Mint megírtuk, óriási robbanás történt kedden Libanon fővárosában, Bejrútban. Az eddigi információk szerint egy veszélyes robbanóanyagokkal teli raktár gyulladt ki a főváros kikötőjében, amely hatalmas lánggal és füsttel égett, a robbanás hatásait pedig több kilométerre is érzékelni lehetett.

Egy Bejrútban élő magyar férfi alig 300-400 méterre lakott a kikötőtől, ahol a robbanás történt, a lakása terászáról nézte végig, ahogy lángra lobban a raktárépület. A menyasszonyával közös otthonuk romba dőlt, ők szerencsére épségben megúszták a történteket.

Bejrútot a történtek után katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították. Már legalább száz halálos áldozata és csaknem 4000 sérültje van a robbanásnak.

hirdetés

Még mindig sok embert keresnek, akik az épületek romjai és törmelékei alá rekedhettek. A mentést nehezíti, hogy a környéken nincs se áram, se internet, se telefonösszeköttetés.

A libanoni főváros nyugati része most romokban áll: összedőlt épületek, kitört ablakok, törmelékek vannak mindenhol.

Íme néhány megrázó kép Bejrútból:

Fotó: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Fotó: MTI/EPA/Dar Al Mussawir/Ibrahim Dirani

Lapozz a többi képhez!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
racz-zsofia-rtl.jpg

Rácz Zsófia azt mondta, mindig szívesen nyilatkozik, aztán faképnél hagyta az RTL riporterét egy kérdésnél

Először még mosolyogva válaszolt a riporternek, aztán szintén mosolyogva otthagyta őt, amikor a kinevezése körülményeire kellett volna reagálnia.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Először sikerült megszólaltatnia az RTL Híradónak Rácz Zsófia helyettes államtitkárt kedden Balatonfenyvesen, ahol a 22 éves politikus a Magyarországi Református Egyház a Bárka táborainak megnyitóján vett részt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárát tavaly decemberben nevezték ki, ekkor még nem volt meg a diplomája, ezért törvényt módosítottak, hogy felvehesse a pozíciót. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő erre akkor azt mondta, hogy bakit követtek el, mert előbb kellett volna jogszabályt módosítani, és csak aztán kinevezni Rácz Zsófiát.

A 22 éves helyettes államtitkár tavaly december óta volt már országjáráson és más rendezvényeken is, ezeket rendszerint szűk körben hirdették meg, és utólag a közösségi médiában számolt be róluk. Az Index újságíróival korábban szóváltásba is keveredett a Facebookon egy meghiúsult interjúkérelem miatt. Az RTL Híradónak sem sikerült eddig beszélnie vele, a balatonfenyvesi eseményen tudtak először kérdezni tőle.

"Én azt az elvet vallom, hogy akkor nyilatkozok, akkor beszélek valamiről, miután már letettem valamit az asztalra, jelenleg még a munka fázisa zajlik"

- mondta Rácz Zsófia, majd mosolyogva hozzátette, hogy sajnálja, ha korábban ebből volt félreértés vagy nehézség, de bármikor szívesen nyilatkozik.

hirdetés

Amikor a riporter megkérdezte tőle, mit mondana arról, hogy törvényt módosítottak, hogy helyettes államtitkár lehessen, arról kezdett beszélni, hogy nagyon erős a küldetéstudata, hogy a fiatalokat képviselje, és megtisztelő, hogy ezt ilyen pozícióból teheti meg.

Ám amikor arra kellett volna válaszolnia, hogy ő is bakinak tartja-e a kinevezése körülményeit, mosolyogva azt mondta "köszönöm szépen", majd otthagyta a riportert.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
dull-szabolcs-index-tavozas.jpg

Felcsöngetett Dull Szabolcs lakására a PestiTV stábja

„Amikor azt kértem, hogy a titoktartást oldják fel, nem arra gondoltam, hogy a híváslistám meg a lakcímem a kormányhoz közeli médiában forogjon ” – nyilatkozta az Index volt főszerkesztője.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Dull Szabolcsot július 22-én rúgta ki Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke arra hivatkozva, hogy a főszerkesztő üzleti titkokat szivárogtatott ki. Két nappal később az Index szinte teljes szerkesztősége beadta felmondását.

Augusztus 4-én pedig már forgó kamerával állított be a PestiTV az Index volt főszerkesztőjéhez. Dull Szabolcs a hvg360 Terasz interjújában elmondta,

az otthonában csöngetésre nyitott ajtót, mire azzal szembesült, hogy az új jobboldali tévécsatorna emberei jöttek hozzá.

A PestiTV Vaszily Miklós résztulajdonában van, ahogy az Index reklámfelületeit értékesítő Indamédia is.

hirdetés

Dull elmondása szerint az ajtaja előtt álló csapat azzal érvelt, hogy miután nem tudták telefonon elérni, felkeresték őt az otthonában. A volt főszerkesztő nem hagyta, hogy kérdéseket tegyenek fel neki, megkérte őket, hogy ezt fejezzék be, majd becsukta az ajtót.

„Nem értem, miért az én ajtómnál toporognak, mikor nem tőlem lehet a legfőbb titkot, az Index összeomlásának okát kiszedni. Amikor azt kértem, hogy a titoktartást oldják fel, nem arra gondoltam, hogy a híváslistám meg a lakcímem a kormányhoz közeli médiában forogjon”

- mondta az Index volt főszerkesztője.

Dull Szabolcs hozzátette, egy szó sem igaz abból, hogy ő Dobrev Klárát hívogatta volna, ahogyan azt a kormányközeli médiában állítják róla. Csupán egyszer beszéltek az elmúlt időszakban, de elmondása szerint annak nem volt köze az Index összeomlásához.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vihar-bacs-kiskun-megye-karok-mti-cimkep.jpg

Háztetőket bontott meg, pincéket, garázsokat árasztott el vízzel a keddi vihar Bács-Kiskun megyében

Több mint 150 esethez hívták a tűzoltókat a megyében.
MTI, címkép: MTI/Donka Ferenc - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Több mint százötven esetben kellett beavatkozniuk a kedd délután Bács-Kiskun megyén átvonuló vihar okozta károk miatt a tűzoltóknak - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t

Kovács Andrea elmondta,

fakidőlések és letört ágak miatt hívták a tűzoltókat, a házak pincéjében, garázsában összegyűlt csapadék eltávolításához kértek segítséget a helyiek, de villámcsapásról és megbontott tetőszerkezetekről is érkeztek bejelentések.

A károk leginkább Soltvadkert, Bócsa, Kecel és Kecskemét térségét érintették.

hirdetés

A soltvadkerti régi malomnak leszakadt a teteje az orkán erejű széltől, azzal együtt pedig a nagyfeszültségű felsővezeték is, így a város egy része áram nélkül maradt.

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Még több képért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!