SIKERSZTORIK
A Rovatból

Puskát is vittek a jegesmedvék ellen: első magyar nőként szelte át Grönlandot Vámos Nóra

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor mínusz 20 fokban vállalkozott az Eisberg Grönland síexpedícióra.

Link másolása

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra és Rakonczay Gábor mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva vágott neki az Eisberg Grönland síexpedíciónak. Az 560 kilométeres túrát halszál híján, de sikerült a tervezett 30 napon belül teljesíteni - a páros ezzel rekordot döntött. Vámos Nórával most arról beszélgettünk, milyen fizikai és mentális kihívásokkal szembesültek az út során.

Milyen háttérből jössz, és mennyit segített ez a felkészülés során?

Korábban fotóművészként tevékenykedtem, most is ez a szenvedélyem. Gondolkodtam is rajta, hogyan tudnám ezt a jövőben összekötni az expedíciókkal. Mozogni világéletemben szerettem, de erre az útra tudatosan készültem egy éven át: rengeteget jártam például teljesítménytúrázni, akár napi 40-50 kilométereket is gyalogoltam, hogy fokozatosan növeljem az állóképességemet. Eközben még a lábfejemet is szoktattam az igénybevételhez, így egyre kevésbé törték a cipők.

Sokat futottam, hegyet másztam, de az is előfordult, hogy az anyukámat meglátogattam vidéken, majd onnan sétáltam vissza a fővárosba. Mindemellett persze rengeteg segítséget kaptam Gábortól is, aki már részt vett egy antarktiszi és 2018-ban egy nagyobb grönlandi átkelésen. Nagyon sokat tanultam tőle.

Mit gondolsz, mi a legrosszabb forgatókönyv, ha felkészülés nélkül vág neki az ember egy ilyen útnak? Ott maradhat?

Az egész expedíció precíz forgatókönyv szerint zajlik. Ami itthon banális hiba és belefér, az egy sarkvidéki helyen akár végzetes is lehet, de minimum komoly sérüléseket szerezhet, ha minden előzetes edzés és ismeret nélkül kéne helyt állnia, különösen átlag -20 fokban. Ráadásul ketten vágtunk neki az expedíciónak, amit általában 6-8 fős csoportok szoktak teljesíteni. Ez jelentős könnyebbség, hiszen ők beoszthatják egymás közt a feladatokat, és aki éppen fáradt, azt leválthatják a többiek. Mi ezzel szemben csak egymásra támaszkodhattunk, egymást válthattuk fel, és sok esetben egymást is kellett lelkesítenünk.

Milyen veszélyek leselkedtek rátok út közben?

Már közvetlenül az elindulás után megismerhettem Grönland zord arcát, hiszen az első három napon olyan szakaszon haladtunk át, ahol a jégpáncélt hatalmas hasadékok szabdalták. Ezek gyönyörű, sosem látott kék színben játszottak, de különös veszélyforrást jelentettek az út során. A hasadékokon úgynevezett hóhidakon keltünk át, amiket előzetesen a síbottal szurkáltunk, vagy Gábor előrement, hogy megnézze, nem szakadnak–e be. Nem látni ugyanis, hogy csak pár méter, vagy akár többszáz méter mélyek.

Már előre tájékozódtunk a jegesmedve-veszélyről, ezért azt is tudtuk, hogy sokan puskát visznek magukkal az útra. Nekem egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy puskával mászkáljak, főleg, hogy azt sem tudtam, milyen engedélyhez kötött a használatuk. Út közben viszont azzal szembesültünk, hogy még a helyi szupermarket is puskákkal van tele, bárkinek eladják őket.

A jegesmedvének elsőrendűen nem az ember a tápláléka, de az éhség nagy úr. Egy szezonban átlagosan 5-6 jegesmedvetámadás történik. Arra is volt példa, hogy egy jegesmedve napokig követett egy csoportot. Végül helikopterrel kilőtték, mielőtt rájuk támadhatott volna. Végül mi is vettünk puskát, de szerencsére nem volt rá szükség.

Grönland a világ legnagyobb szigete, amelynek belső részét 2000-2500 méteres jégpáncél fedi. A globális felmelegedés miatt évente kétszer – tavasszal és ősszel – áll rendelkezésre egy-másfél hónap a túrák teljesítésére. Először 130 évvel ezelőtt keltek át rajta felderítési céllal, keletről nyugat felé tartva. Az expedíció jelmondata az volt: „A nyugati part vagy a halál”.

Sok horrorsztori kering a semmi közepén elveszett emberekről. Itt mi biztosította, hogy végig elérhetőek legyetek, és a megfelelő irányban maradtok?

Reggel megnéztük a GPS koordinátákat, aztán el is tettük, mert a készülék a hideg miatt lemerült volna. Iránytű segítségével tájékozódtunk, másképp nehéz is lett volna, hiszen a hóvihar miatt sokszor semmit nem láttunk, nem hallottunk, csak mentünk előre a vakító fehérségben. Ha akkor elszakadtunk volna egymástól, az akár végzetes is lehetett volna. Az irány ugyanakkor adott volt, hiszen keletről nyugatra haladva szeltük át a szigetet.

Emellett előfizettünk egy speciális, műholdas szolgáltatásra is, amit kifejezetten az expedíciókra indulóknak fejlesztettek ki: a világon bárhol nyomon tudnak követni, és szükség esetén segítséget is tudnak küldeni vele.

Emellett még milyen eszközökkel és ruházattal vágtatok neki az útnak?

Nagyon sokat köszönhetünk a Rudy Project szemüvegjeinek, amik folyamatosan rajtunk voltak, nehohogy hóvakságot kapjunk. Ezekhez a szemüvegekhez fejlesztettek maszkot is, ami megvédte az orrunkat, arcunkat a fagyási sérülésektől.

Szinte minden speciális, hegymászók részére készült termék volt, hiszen extrém időjárási körülmények közt kellett helytállniuk: a bakancsom például 30 nap alatt egyszer sem ázott be. Pehelykabátot és szélálló héjkabátot, kesztyűből pedig három külön réteget viseltünk. A sátrunkat is úgy választottuk meg, hogy még a 100km/órával tomboló hóviharnak is ellenálljon. Sokszor láttam belülről, hogy domborodik az oldala a ránehezedő hó alatt, de soha nem szakadt ki vagy borult fel. A másik veszély az volt, hogy a szél esetleg elviheti a sátrat, mielőtt rögzítenénk. Szerencsére ez sem következett be, hiszen az első dolgunk mindig az volt, hogy legalább egy biztos ponton rögzítsük.

Mi mindent csináltatok még egy átlagos napon?

Az expedíció minden egyes napja hasonló menetrend szerint zajlott: átlagosan napi 20 kilométert tettünk meg, méghozzá úgy, hogy 50 percet mentünk, majd 10 percet pihentünk. Ilyenkor minden alkalommal ettünk is, hogy folyamatosan magasan tartsuk az energiaszintünket. 30 napra elegendő élelmiszert vittünk, és végül teljesítettük is a túrát a kiszámolt idő alatt. Ketten együtt 165 kiló súlyt húztak maguk után a szánokon, és ebből jelentős mennyiséget tettek ki a dehidratált élelmiszerek.

Ahogyan fogytak, az út végére összesen 60 kilóval lett könnyebb a szán, de ezt a különbséget inkább csak a legvégén kezdtük érzékelni.

Mivel egy ilyen túra komoly fizikai igénybevételt jelent, egy nap alatt legalább 4500 kalóriát éget el a szervezet (ez nők esetében az átlagos napi kalóriabevitel mintegy két és félszerese - a szerk.). Mi összesen 270 ezer kalóriát vittünk magukkal szárított élelmiszerek formájában, amiket forró vízzel tettünk fogyaszthatóvá. Az ivóvizet is a megolvasztott jégből nyertük ki, ez minden reggel közel másfél órás procedúra volt. A speciális hegymászóételek mellett volt például olyan magokkal teli zabkása is, amit mi állítottunk össze és csomagoltunk előre magunknak.

Mit emelnél ki, mi volt a legkomolyabb nehézség vagy kellemetlenség?

Természetesen voltak rossz pillanatok, sőt, napok, amikor valamelyikünk lelkileg és fizikailag is kimerült. Néha reménytelennek tetszett, hogy időben teljesítsük az expedíciót. Előfordult, hogy elcsüggedtem, ha arra gondoltam, hány napja gyalogolunk már, és alig változott a táj körülöttünk. Ilyenkor különösen számít a másik fél támogatása, és hogy igyekezzünk lelket önteni a másikba.

Sokszor a süppedő mély hó, vagy a 40-60 kilométeres szembeszél igen komoly fizikai megpróbáltatást jelentett, és hiába vártuk, hogy hátha jobb lesz, inkább csak rosszabb lett. Ezért egy ponton eldöntöttük: bármi történjen, mindenáron teljesítjük a kitűzött napi kilométereket.

Milyen érzés volt ehhez képest végül megérkezni?

Már közvetlenül a cél előtt jártunk, és éppen megkönnyebbültünk volna, hogy időben beérünk, amikor utolért minket egy óriási vihar. Ekkor kétszer fél napot, plusz egy teljes napot állni kellett a 80-90 km/h-val tomboló hóvihar miatt, ezalatt ki sem tudtunk jönni a sátorból.

Hogy őszinte legyek, amikor elértük a partot, eleinte inkább csak kimerültséget éreztem. Még nem tudtam megélni a sikerélményt, annyira átállt az agyam a folyamatos problémamegoldásra. Természetesen azóta már óriási elégedettséggel tölt el, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célt, sőt, rekordot döntenünk, hiszen két fős vegyespáros korábban még soha nem teljesítette ezt az expedíciót. Már most azon töprengek, mi lesz a következő kihívás!

Az élményeidről előadásokat is tartasz, elsősorban cégek részére. Mit gondolsz, milyen tudást adhatsz át, ami kifejezetten az üzleti életben alkalmazható?

Az utunk szerintem jól példázza azt, hogyan vezethet sikerre a céltudatos, kitartó munka, ahogyan a megfelelő tervezés is. Úgy gondolom, elsősorban a cégeknek segíthetnek a problémamegoldással kapcsolatos tapasztalataim. Mi rengeteg krízisen mentünk keresztül, amiket a veszélyes környezet miatt nagyon gyorsan kellett megoldanunk. Nem halaszthattuk másnapra, hiszen az végzetes is lehetett volna. Éppen ezért elsősorban válsághelyzetekben tudok segíteni abban, hogyan lendüljünk túl a mentális akadályainkon.



Az expedíció arra világított rá, hogy nem arra kell figyelni, hogy mennyi van még hátra, hanem mindig a következő, kis lépésre összpontosítani. Ha akár a célokat, akár a problémákat kis szeletekre bontjuk, azáltal sokkal átláthatóbbá válnak. Amit ismerünk, attól nem félünk, azzal könnyűszerrel el tudunk bánni. Az előadásaimon ezt szeretném átadni az érdeklődőknek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
A világ legnagyobb sajtversenyén két aranyat is nyert Szabolcs, a tőzsdei kereskedőből lett sajtkészítő - és még nagyobb tervei vannak
Elek Szabolcs nyüzsgő nagyvárosokat maga mögött hagyva kezdett új életet egy apró nógrádi faluban, de a nehézségek visszavitték külföldre. Ott még többet tanult, majd itthon megvalósította álmait, és közben a szerelem is rátalált.

Link másolása

Nyolc éve ismertem meg az ország talán legszenvedélyesebb sajtkészítőjét a Nógrád megyei Terényben. Elek Szabolcs akkor elmesélte, miért hagyott fel a tőzsdei kereskedéssel 26 évesen. Azt mondta,

ha nem cseréli fel a napi 11 órás munkát napi 16-ra, belehalt volna. A 16 óra minden pillanata öröm volt. Akkor kezdett sajtokat gyártani.

Bármilyen lelkes volt, anyagilag nem volt elég erős, három év után elment Walesbe, ahol már korábban önkénteskedett is egy farmon. Ott is inkább csak tapasztalatokat szerzett, hazatérni nem tudott. Ausztriában folytatta, ami igen hasznos volt. Szerinte ott van a legjobb tej, ami a sajtkészítés alapja.

„Ők ugyan ipari szinten termeltek, de olyan finom volt a sajtjuk, mintha a legjobb kézműves lett volna. Apró részleteken múlik ez. Ezeket tanultam én meg” – meséli, mit hozott haza külföldi munkájából.

Két éve hívták haza, az akkoriban indult Breier Farmra.

„Ez egy élménybirtok, ahol van egy tehenészet, negyven tehénnel, malacokkal, csirkékkel, pár kecskével és később lovakat is akarnak. Van itt egy tej-, lekvár- és húsüzem, étterem és egy bolt. Ez egy bemutató farm, családi szórakozásra is. Itt vezetem én a tejüzemet.”

Úgy jött haza, hogy előre megállapodtak, hogy a tehenek itt száraz szénát kapnak télen, semmiféle silóval, adalékanyagokkal nem etetik az állatokat.

„A sajt szagában és ízében is érezhető a siló, és hibákat okozhat.

Amúgy a világ legjobb teje biodiverz legelőkről származik, ami ott van fönt az Alpokban meg a völgyeikben.”

A Szabolcs külföldi tapasztalatai, receptjei alapján összeállított sajtok még az ő várakozásait is felülmúlták. A világ legnagyobb sajtversenyén két aranyérmet is szereztek a Brier farm sajtjai novemberben. Mivel az utazás drága volt, a magyarok összefogva, a Csíz Sajtműhelyes Kun Anitát bízták meg, hogy Norvégiába vigye termékeiket a megmérettetésre. Húsz kiló sajtot vitt egy bőröndben.

„Amikor nem hivatalos infóként hallottuk, hogy egyik sajtunk aranyérmet kapott, nem hittem el, legalább fél óráig. Amikor kiderült, hogy kettő is, nagyon meglepett. Állati boldog voltam, de tudom, ennél jobbat is tudok.”

A 3 hónapos érlelésű Tanyasajt és a 9 hónapos Pilis sajt nyert aranyérmet.

„A tanyasajtunk nagyon kellemes, krémes, amikor fiatal és enyhén savanykás, van neki egy pici bukéja, illatban is és ízben is, ami még nem olyan durva. 9 hónaposan már sokkal intenzívebb az íze, édes, karamellesebb. Megjelennek benne sókristályok is idővel.  Sós és édes ízt ad egyszerre. A Pilisi egy hegyi sajt, de nem a kemény verziója, hanem a félkemény. Fiatal korában ez hozza ki a legjobban a legelők aromáját, érezni a növény ízét. Ez egy picit édes fiatalon, és  amikor öreg lesz, akkor durván édes, pikáns, majdnem húsos íze van. Ennek mossuk a kérgét egy baktérium és élesztőgomba flórával. Ez olyan enzimeket bocsát ki, ami a sajtban lebontja a fehérjéket, meg a zsírokat, és borzasztó jó ízeket ad. Ettől kicsit büdös, mint az osztrák, francia és svájci sajtok, cserébe viszont nagyon finom” – mutatja be a sikeres darabokat.

A versenyen több mint 4 ezer sajt indult, és körülbelül 300 kapott aranyérmet.

Szabolcs szerint ez az elismerés felértékeli a tudását és remélhetően mindenkinek lendületet ad a készítőknek, hogy csináljanak minél több jó sajtot, a fogyasztóknak pedig, hogy egyenek nagyon jó hazai sajtokat.

„Nagyon kevés a kézműves sajtkészítő Magyarországon, de van egy réteg, egy színvonal, amire azt mondom, hogy nemzetközileg is bevállalható. Fontos lenne, hogy az emberek keressék, értékeljék ezt. Higgyék el, hogy ha tizenvalahány ezer forintos francia sajtot vesznek, azért a pénzért jó minőségű magyar is kapható. Lehet, hogy finomabb és érdekesebb is.”

Nemrég Svájcban volt egy konferencián, ahol 3 napig a legfinomabb sajtokat ették. Volt ott több magyar sajt is kóstolónak a 200 európai termék között, és azt mondja, nem kell szégyenkezniük a magyaroknak.

Szabolcs most Budapesten él, minden nap ötkor kel, hogy a korai kezdésre Pomázon legyen. Terényt nem felejti, és reméli, egyszer visszatérhet. Szerinte Nógrád lenne a legideálisabb hely sajtkészítésre. Mostanában is jár arra túrázni.

Sokat álmodozott, és végre teljesülnek a vágyai.

„Tulajdonképpen sorra valósulnak meg a kívánságaim. Hazajöttem, sajtot csinálok, elismerést is kaptam, és a barátnőmet is megtaláltam.”

A világban vándorlás nem adott időt, lehetőséget a társkapcsolatra, de most végre boldog, hogy olyan lányt talált, akivel sok a hasonlóság.

„Szerintem azért jöttünk össze, mert sajtszagom volt, ő meg nagyon szereti a sajtot” – mondja nevetve. Úgy érzi, Bea támogatja mindenben. Egy éve vannak együtt, pár hónapja együtt élnek. Terény is nagyon tetszik neki, de mivel ő hivatalban dolgozik, nehezen tudna kiköltözni Nógrádba. A jövő még sok mindenen múlik.

Bea nagyon biztatja Szabolcsot, hogy a TikTokon is terjessze, amit a sajtról érdemes tudni.

„Hezitálok még, de valóban fejleszteni kellene a magyar sajtkultúrát. Egyenek az emberek sok sajtot, jó minőségűt, mert az egészséges. Egy svájci akár negyven kiló sajtot eszik egy évben, a magyarok ötöt. Azon kellene dolgozni, hogy magasabb legyen a magyar szám is.”

Szabolcs ráadásul nem csak a hazai sajtokban gondolkodik. Azt szeretné, ha olyan helyeken is készítenének jó minőségűt, ahol nehéz, mint például Thaiföldön. Ötletei vannak, egyszer talán hozzájárul ahhoz, amit szeretne, hogy a legnagyobb sajtversenyen ne csak 50 ország, hanem 150 vegyen részt.

„Tudom a határokat, nem akarok sajtot készíteni a sivatagban és az Antarktiszon” –  mondja nevetve és hozzáteszi, hogy dolgozni sem menne már hosszabb időre külföldre, csak tapasztalatokért vagy tanácsokat adni.

„Persze utazgatnék sokat, de csak oda, ahol van sajt!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Csézy tervezte Karikó Katalin ruháját, amelyben átvette a Nobel-díjat, az énekesnő elárulta az estélyi történetét
A világhírű magyar tudósnő nem először viselt Csézy-ruhát. Most is több darabot kért, és nem lehetett tudni, melyiket veszi fel a nagy eseményre.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, két magyar tudós is Nobel-díjat kapott. XVI. Károly Gusztáv svéd király vasárnap Stockholmban adta át a tudományos élet legrangosabb elismerését Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek.

A különleges eseményen a magyar tudósnő egy magyar tervező által megálmodott és elkészített fekete estélyiben vette át a kitüntetést. A tervező Csézy - Csézi Erzsébet -, énekesnőként lett ismert.

Csézy a közösségi oldalára azt írta:

"Soha nem gondoltam volna, hogy sírva fogom nézni, ahogy Karikó Katalin mosolyogva veszi át a Nobel-díjat az általam készített ruhában. Tiszta szívből gratulálok és nagyon büszke vagyok Rá!"

Az énekesnő a ruha történetéről a Borsonline-nak elmondta:

"Két évvel ezelőtt Katalin testvére jött be a szalonba, a tudósnő megbízásából. Hallott az általam tervezett ruhákról, ki is nézett többet a neten, de szeretné, ha személyesen is készítenék neki néhány estélyit, koktélruhát, amikben a különböző nemzetközi eseményeken, díjátadókon megjelenhet. Így kezdődött a közös munka, ami nekem végtelen boldogság, hiszen bármelyik világhírű divattervező készített volna számára bármit, de őt haza húzta a szíve, magyar tervezőt választott. Engem, az egyszerű mezőkövesdi lányt.

Egy nagyon szerény, közvetlen nőt ismertem meg benne, aki ráadásul hiába él hosszú évtizedek óta Amerikában, gyönyörűen beszél magyarul. Már eddig is több gyönyörű ruhát készítettünk neki, és a születésnapomon hívott fel, hogy a Nobel-díjat is Csézy-ruhában szeretné átvenni. Mondanom sem kell, egész éjjel nem aludtam utána!"

Azt is elárulta, hogy Karikó Katalin elmondta neki, hogy mit szeretne:

"Katalin csipkét kért, szerencsére sikerült Bécsben megtalálni ehhez a legszebb csipkét, amit több ezer apró kővel díszítettünk. Nagyon fontos volt a tervezéskor azon kívül, hogy ő jól érezze magát benne, hogy egyszerű, de elegáns legyen, amilyen ő. Meg persze fontos volt az is, hogy se a szállításkor, se az eseményen ülve ne gyűrődjön az anyag. Egyébként most nehezítette a dolgot, hogy személyesen nem tudott próbálni, így készítettem egy testarányos próbababát. De persze még így is nagyon izgultam, hogy tökéletes legyen.

Több ruha is készült, nem tudtam, melyiket választja Katalin, az nekem is meglepetés volt a díjátadóra. Ma például egy másik estélyiben ebédel a svéd királlyal a fantasztikus tudósnő, kíváncsian várom majd a képeket.

Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megélhettem, átélhettem, mert szerintem ez hatalmas dolog! – mondta Csézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
TikTok-videókban mutatja be Balázs, hogyan varázsoltak át egy romos parasztházat álmaik otthonává
Teljesen laikusként, szinte nulláról kellett felújítaniuk az etyeki házat, a három évig tartó munkát részletesen dokumentálták. A videókban szó esik sitthordásról, flexelésről, de még az építkezési alkoholizmusról is.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. február 18.


Link másolása

Vidékre Házasodtunk címmel október elején indult Tarnóczi Balázs TikTok-csatornája, amelyen elmeséli, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie friss házasként és apukaként egy házfelújítás levezénylése során. Arról beszélgettünk, mennyire tette próbára a projekt a kapcsolatukat a feleségével, előfordult-e, hogy besokalltak, és hogyan érintette őket az építőanyagok óriási áremelkedése.

– Sokan a gondolatától is fáznak annak, hogy felújítandó ingatlant vásároljanak. Számotokra mi szólt mellette?

– Épp nemrég készült egy kétrészes videóm arról, milyen előnyei vannak a romos, vagy legalábbis erősen felújítandó állapotú házaknak. A leglényegesebb szempont az ár, jóval olcsóbban meg lehet venni, mint egy kulcsrakész ingatlant. Emellett egy látszólag felújított ház is rejthet csapdákat: lehet, hogy amikor megveszi az ember, tök jónak tűnik, de pár hónap múlva mondjuk kiderül, hogy azért húztak fel gipszkarton falat, mert mögötte durván penészedik a valódi fal. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint visszabontani az egészet, akkor pedig máris ugyanott tartunk.

Ha a problémák előre láthatóak, az összességében sokkal ideálisabb helyzet, mint amikor ránézésre minden rendben, majd szép lassan kiderül, hogy valójában nagyon nem.

– Ha a fő indokotok az ár volt, akkor valójában kényszerből döntöttetek így, és mondjuk háromszor-négyszer annyi pénz birtokában inkább maradtatok volna Budapest belvárosában?

– Biztos, hogy nem. Én Salgótarjánban nőttem fel, aztán 12 évet éltem Budapesten, egyetemistaként és közvetlenül utána még kiélvezve ennek minden előnyét. Alapítottam stand up comedy társulatot, játszottam kilenc zenekarban, és még sorolhatnám. De ahogy elcsitultak bennem a kozmopolita ingerek, valahogy sokkal inkább a természetközeliség és a nyugalom kezdett vonzani.

Egyértelmű volt, hogy Budapestről el kell jönnünk, viszont a munkáim miatt valamennyire azért közel kellett maradnunk hozzá. Így végül a mindössze félórányira lévő Etyekre esett a választásunk. Egyéb szempontok is szóltak mellette, arról szintén készítettem egy videót, hogy mit érdemes mérlegelni, amikor az ember lakóhelyet választ.

– Mekkora személyes jelenlétet igényel egy ilyen projekt? Tudtatok-e dolgozni mellette?

– Amikor elkezdtük, hétvégente jártunk ki, már csak azért is, mert akkoriban olyan munkahelyem volt, ami állandó városi jelenlétet igényelt. Viszont apósom a távollétünkben is egyengette a dolgokat. Négy és fél hónapunk volt arra, hogy befejezzük az első szobát és a fürdőszobát, mivel addig tartott at albérleti szerződésünk, amit csak nagyon előnytelen feltételekkel tudtunk volna meghosszabbítani. Emiatt az első 4 hónap, 2020 decemberétől 2021 áprilisáig rettentően feszített tempóban zajlott.

Ráadásul ez pont a karantén idejére esett, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem is vágyakoztunk elmenetelre, hiszen lehetőségünk se lett volna rá. Emiatt az összes szabadidőnket ebbe öltük. Az áprilisi beköltözést követően pedig már hétköznapokon is tudtunk haladni.

A munkám addigra jórészt otthonról végezhetővé vált, szóval két feladat között „pihenésként” nem megittam egy teát, hanem mondjuk elhordtam pár vödör sittet, kiástam egy négyzetmétert a terasz előkészítéséhez, esetleg leszedtem pár kiló mészkövet a disznóólról, hogy szét tudjuk bontani.

Amiatt is sietnünk kellett, mert augusztusban összeházasodtunk, és az esküvőnk után már itt nálunk szerettünk volna egy összejövetelt tartani, tehát addigra vendégfogadásra alkalmas állapotba kellett hozni a helyet. Nem egyszer fordult elő, hogy felkeltünk egy órával hamarabb hajnalban, hogy felvihessünk még egy réteg meszet valamelyik szobára, mert akkor az napközben tud száradni, és este mehet rá egy újabb réteg.

– Volt olyan, hogy besokalltatok?

– Inkább a feleségemnek volt olyan érzése néha, hogy jó volna szünetet tartani, elmenni kirándulni, vagy bárhogyan kikapcsolódni. De annyira hajtott bennünket a határidő és az előre lefektetett ütemterv, hogy nem éreztem szükségét a pihenésnek. Ez konfliktusokhoz is vezetett köztünk, úgyhogy meg kellett tanulnom kikapcsolni. Ahhoz képest, hogy ez a fajta munkavégzés addig totálisan távol állt tőlem, egy egészen új dimenzióját ismertem meg a flow érzésnek.

– Hárman csináltátok az egészet az apósoddal, senki mást nem vontatok be?

– Kezdetben még próbálkoztunk barátok elhívásával, hogy egyfajta közösségi élményt nyújtva őket is részesévé tegyük a történetnek, de ez nem mindig sült el jól. Ment rá emberi kapcsolatunk arra, hogy aki segíteni jött, nem tudta felvenni azt a tempót, amihez mi hozzáedződtünk a hónapok során.

Ilyenkor egy idő után óhatatlanul fellép egy olyan rossz érzés, hogy „mégse voltam jó segítség”, és ha sikerélmény helyett ezzel tér haza az adott barát, az sajnos súrlódáshoz vezethet. Egyébként készült arról a témáról is egy videóm, hogyan lehet elkerülni az ilyesmit.

Volt egy egyszemélyes kőműves segítségünk is egy idős mester bácsi személyében, aki például a vakolást és az ablakok cseréjét végezte, közben pedig folyamatosan tanított bennünket. Rengeteget köszönhetünk neki, de mivel korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeink, csak időnként bíztuk meg őt. És persze ott voltak szüleim is, akik amikor tudtak, bekapcsolódtak az aktuális folyamatokba, de Salgótarjánból nekik ez bonyolultabb volt azért, úgyhogy távmunkában végezhető feladatokat vittek, mint például a 100 éves tálaló szekrényünk kipofozása.

– A kapcsolatotokat mennyire tette próbára a projekt?

– Próbára tette, de kiállta a próbát. Amikor tavaly nyáron, a terhessége hetedik hónapjában nekiláttam a pince felújításának, és egy héten keresztül napi 12 órát ott töltöttem a pincében, amit ő akkor megközelíteni se tudott, érthető módon nem volt boldog. De fantasztikus megbocsátó- és megértőkészsége van, szóval ezen és a hasonló helyzetekben szerencsére túl tudtunk lendülni.

– Az építőanyagok ára óriásit nőtt az elmúlt pár évben. Ezt ti mennyire éreztétek meg?

– Abszolút mértékig. Épp most tervezek egy videót arról, mikor érdemes anyagot venni az építkezéshez, a válasz erre nagyon röviden annyi, hogy amint pénze van az embernek. Attól jobb ajánlatot ugyanis, amit ma kap, később biztos nem fog kapni, valószínűleg már másnap se. Rosszabbat viszont annál inkább kaphat. Az építkezés három éve alatt a faanyagtól a cementen át a sóderig mindennek az ára hatalmasat drágult.

@videkrehazasodtunk Első meglepetések a felújítában Pt.1 #vidékreházasodtunk #költözzvidékre #vidékiélet #vidék #etyek #csináldmagad #diy #diyproject #felújítás #házfelújítás #házasélet #házépítés #házilag #hajópadló #homok #építkezünk #építkezés #parketta #vizesedés #falak #fal #tippek #tippeknektek #tippekneked #fyp #tippektrükkök #mész #mészkő #festék ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– Milyen váratlan akadályok merültek még fel?

– Rögtön az építkezés elején volt egy olyan bakim, hogy meg kellett néznem, milyen mélyen van a ház alapja. Soha nem csináltam előtte ilyet, szóval bementem a szoba közepére és ott kezdtem el ásni. Már egy egész nagy kupacot kiástam, amikor bejött a feleségem, majd nevetve közölte, hogy az alapot a fal mellett kell megnézni, nem a szoba közepén. Hasonló, a szaktudás hiányából fakadó felesleges feladatvégzések több alkalommal adódtak, de a ház állapota is okozott meglepetéseket.

– Hogy jött a TikTok-csatorna ötlete, ki a célközönség?

– Magával a csatornával többféle célom is volt. A fő szempont mindenképpen az oktatás, hiszen én pusztán gyakorlat útján el tudtam jutni a teljesen laikus szintről egy olyan fokra, amikor már magabiztosnak mondhatom magam az építkezéssel összefüggő kérdésekben. Szerettem volna a megszerzett tudást minél többeknek átadni, hiszen ha a munka elején is rendelkeztem volna vele, biztosan rengeteget tudtunk volna spórolni. Egyben azt a nézetet is népszerűsítem, hogy nyugodtan vágjunk bele olyan dolgokba, amelyekhez látszólag egyáltalán nem értünk, mert minden tanulható.

A harmadik szempont pedig, hogy teljesen beleszerettem a vidéki életbe, ami egykori városiként komoly tanulási folyamat volt. Ennek része például, hogy igen, itt előfordul, hogy hétvégén is kaszálnak az emberek a telkükön, de valamikor le kell vágniuk a füvet, és mivel hétköznap dolgoznak, máskor nem tudják. Empatikusnak kell lenni mások felé. Az is teljesen természetes dolog, hogy az út közepén sétálnak az emberek, mert itt nincs járda, városiként viszont ez is nagyon furcsa lehet.

Rengeteg olyan vidékre települő van, aki pontosan azt a városi kultúrát hozza magával, amit hátra akart hagyni. Szerintem ha szórakoztató formában mutatjuk be az itteni tipikus élethelyzeteket, az nekik is segít az átállásban. Most már 53 videó közül lehet válogatni, emellett a YouTube-csatornán elindítottam egy podcast-sorozatot is, amelyben a miénkhez hasonló történeteket mutatok be olyan emberekkel beszélgetve, akik városból költöztek vidékre.

@videkrehazasodtunk Miket kell elfogadj vidéken? 3: Ne flexelj! #vidékreházasodtunk #vidék #vidékiélet #vidékiéletszépségei #vidékvagyváros #vidéki #közösség #tanács #tanácsadás #tanácsok #gondoldújra #tipp #tippek #tippeknektek #tippekneked #tippektrükkök #flex #flexelés #társadalom #társadalomkritika #fy #fyp #foryou #foryourpage #ingyen #jótékonyság #felajánlás #szerénység #bmw #porsche #maserati #balenciaga ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– A ház már teljesen készen van, vagy akad még feladat?

– Egy ház soha nem lesz kész… (nevet) Egyelőre ami látható feladat, az a falak külső lemeszelése, ugyanakkor a gyerekünknek a cseresznyefára elképzelt lombháztól kezdve az udvarban kialakítandó járófelületig folyamatosan jutnak eszünkbe olyan dolgokat, amiket meg lehetne valósítani, és ami persze tartalmat is biztosítana a csatornára. Egyelőre még visszamenőleg dolgozom fel az elmúlt 3 év eseményeit, de miután azzal végeztem, jöhetnek az újabb témák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit
Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. február 17.


Link másolása

– Mikor és miért kezdtél komolyabban foglalkozni a csokoládékészítéssel?

– 2011-ben kezdődött ez a történet, amikor karácsonyra készítettem a rokonoknak és barátoknak kézműves csokoládékat, majd szájhagyomány útján elkezdtek az ismerősök ismerősei is rendelni tőlem. Pár hónappal később már annyi rendelésem volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ebbe komolyan belevágok, felmondtam az akkori munkahelyemen és pont annyi félretett pénzem volt, amennyiből el tudtam kezdeni. Ráadásul akkoriban ment férjhez a húgom, akinek a szobája megüresedett, úgyhogy mondtam a szüleimnek, hogy mit szólnának, ha műhely lenne belőle, és szerencsére ők megengedték, sőt, támogatták is az ötletemet. Így lett a hobbiból megélhetés a csokoládékészítés. Mindig érdekelt a csokoládé, bár tinikoromban inkább a fogyasztása, hiszen hazafelé a suliból mindig vettem egy táblával, és egy álomképként bennem is volt, hogy de jó lenne ezzel foglalkozni, de amikor szakmát kellett választani, eszembe se jutott, hogy ezt is választhatnám. Viszont olyan papírokat szereztem, amelyek jó kiindulópontként szolgáltak ehhez, hiszen az egyik az idegenforgalom-szállodamenedzsment volt, amivel bármilyen vendéglátóhelyet nyithatok, a másik pedig egy szakácssuli.

– Mitől jó egy csokoládé?

– Minél kevesebb az összetevő, annál jobb. Ami kell bele, az kakaómassza, kakaóvaj és nádcukor vagy más édesítés, illetve tejcsoki esetén plusz tejpor. Ezen túl nagy mértékben meghatározza egy csoki minőségét, hogy milyen fajtájú kakaóbabból készült. Rengeteg típus van az ízesebb-aromásabbtól a kevésbé karakteres, semlegesebb változatokig, és az sem mindegy, hogy hol termesztették azokat. Általánosságban elmondható, hogy Latin-Amerikából származik a legjobb minőség (pl. Mexikó, Karib-térség, Costa Rica, Kolumbia, Peru), és a Criollo típus a legjobb kakaóbab. A fairtrade jelölés is fontos, hogy fenntartható gazdaságból származzon, és tisztességesen megfizessék a farmereket. A jó minőségű csokik csomagolásán ezeket az információkat – azaz a termőterületet, a kakaóbab típusát, sőt, néha még azt is, hogy hány órán át és hány fokon pörkölték – mind fel is tüntetik.

– Úgy látom a falon lévő vidám fotókból, hogy sok helyen voltál már a világban, ahol foglalkoznak kakaóbabbal: hol milyen tudással gazdagodtál?

– Az első ültetvény, ahol jártam, 2016-ban Vietnamban volt, és itt találkoztam azzal, hogy milyen lépésekből áll a kakaó feldolgozása. Persze már hallottam róla sokat, de ott láttam először, ahogy fermentálják, szárítják, őrlik vagy éppen préselik ki belőle a kakaóvajat – és ott kóstoltam először nyers kakaóbabot is. Hatalmas nagy tudást azért nem itt szereztem a témában, viszont első találkozásnak szuper volt.

A Karib-térségben jártam utána jópár szigeten és ültevényen, de a legkedvesebb élményem Martinique szigetén volt, ahol a szállásadónk kakaóval foglalkozott, és a dzsungelben lakott, ahol minden megtermett nála a kakaóbabtól a kókuszon át a papayáig, és a saját portáján készítette el a csokoládéit. Ő részletesen elmagyarázta a dolgokat, és itatott velem egy kakaóbab gyümölcséből készített, erjesztett alkoholt is, amely finom, licsis-citrusos aromájú volt. Mivel ő meg azt nem tudta, hogyan kell bonbont és trüffelt készíteni, arra meg én tanítottam meg, szintén helyben termett alapanyagokból.

Guadeloupe szigetén is rengeteget tanultam egy férfitól, aki workshopot tartott a csokoládékészítés folyamatairól, például a pörkölésről és őrölésről, saját tábla csokit is készítettünk, és megkóstoltatott minket autentikus kakaóitalokkal is. Tőle rengeteget tanultam, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is meg lehetne csinálni egy ilyen tanfolyamot.

Santa Lucia szigetén pedig többek között teljesült egy álmom, hiszen megszállhattam a Hotel Chocolatban, ahol az étterem minden ételében van valamilyen módon csokoládé, és valami isteniek azok a kombinációk – illetve természetesen itt is volt workshop arról, hogyan kell a nulláról elkészíteni a csokoládét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam ezekre a helyekre!

– És végül meg is valósítottad a csokoládékészítő tanfolyamokat itthon, Lady Lavender néven! Mi inspirált még ebben az utazáson felül, és milyen az összetétele a csoportjaidnak?

– Ez úgy jött, hogy jártam tánciskolába, és ott megismertem egy gourmet házaspárt, és egyszer megkérdezték, hogy eljöhetnek-e megnézni, hogyan készítem a csokoládéimat. Úgyhogy nekik tartottam meg életem első tanfolyamát, de nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle, csak poénból, azért az alapanyagárat persze odaadták. Amikor a csokoládéjukat bevitték a munkahelyükre, a férj egy olyan cégnél volt, ahol több ezer ember dolgozik, és ott szájról-szájra terjedt, hogy létezik ilyen tanfolyam, és erre lehet jönni. Onnantól hetente jött egy négyfős csoport onnan, én meg közben rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és jó látni a lelkesedésüket, hogy nahát, mennyire finom és szép már elsőre is a végeredmény. Nem magamtól találtam tehát ki, hanem az igények alapján alakult így, hogy ez érdekli az embereket: mostanra már a vállalkozásom harmadát teszi ki a nagyjából a tanfolyamok tartása. Nem csak az óbudai műhelyben tartom őket, hanem országosan is kitelepülünk, ha van megkeresés.

Ami a csoportok összetételét illeti, a feltételezéssel ellentétben nem csak csajok jönnek, sok a fiú is, akik általában a párjuknak készítenek valamit. Sokszor nekik még jobb érzékük is van az ízekhez, örömmel díszítgetnek és néha tovább is maradnak, mint a lányok, de persze 75-80%-ban azért valóban nők vesznek részt, és sok a gyerek is. Szóval 10-70 éves korig vegyes az összetétel.

– Melyek a legérdekesebb ízű csokoládék, amelyeket valaha készítettél és kóstoltál?

– Sok érdekes ízesítést készítettem már, mert régen meg voltam róla győződve, hogy csak olyat akarok készíteni, amit más nem. Ezért elkezdtem egyből meghökkentő párosításokat kitalálni sajtokkal, és a gorgonzolással több elismerést is begyűjtöttem. De szeretek különféle gombákkal is dolgozni, abból az egyik legizgalmasabb az volt, amikor karamellizált hagymára dobtam pöfeteg gombát és fehércsokival párosítottam, de medvehagymás és zöldségpárlatos kreációkat is megálmodtam. Húsokkal is dolgoztam már, azaz libamájas, vadpástétomos, füstölt kolbászos és baconös variációkkal. Virágos kombinációkat is kipróbáltam egyébként, szóval az a rövidebb lista, hogy milyen csokit nem készítettem még.

Ezeket az extrém ízeket csak a legbevállalósabbak szokták megkóstolni, ebből nem lehetne megélni, de fesztiválon a vagány látogatók szerették ezeket, csak ugye ők nem akartak ezekből húszat hazavinni. De a vásározást már abbahagytam, a céges partnerek meg biztosra mennek, és nem akarnak megosztó ízeket rendelni, úgyhogy most már kevésbé ez az irányvonal nálam.

A legizgalmasabb csokoládé, amit valaha kóstoltam, az egy vietnami úton a pho leveses csoki azzal az egyedi fűszerezéssel: igazán emlékezetes és finom volt! Egyébként szeretem tesztelgetni a konkurenciát, és ahogy járok a világ minden táján, sok érdekességgel találkozom.

– Milyen elismeréseket gyűjtöttél be eddig a csokikészítő szakmában, és milyen céljaid vannak még?

– Nem neveztem sok termékemet, és csak 2-3 évig vettem részt aktívan versenyeken, amelyeken meglepő módon nagy arányban szereztem érmeket, főleg bonbonokkal (Great Taste 2016 egy csillag gorgonzola bonbon és két csillag pipadohányos bonbon; Academy of Chocolate 2016 masala chai tejcsokoládé; International Chocolate Awards bronz 2016 gorgonzola bonbon és sajmeggy pálinka-zöldbors bonbon, illetve ezüst 2017 zölddiólikőrös bonbon; Az év pálinkás bonbonja két db bronz 2023 vadcseresznye bonbon és sajmeggy pálinka bonbon).

De nem vagyok alapvetően versengő típus, csak érdekelt, hogy világszinten hol tartanak a csokoládéim. Szerintem ez inkább hiteleséget ad, ha már tanítom, hogy lássák, akik jönnek hozzám, hogy van mögöttem tudás. De nem tervezek a jövőben versenyekre járni, és nem is a gyártásban látom a jövőmet, hanem inkább a rendezvényekben és a tanfolyamokban: emberekkel szívesebben foglalkozom.

Link másolása
KÖVESS MINKET: