SIKERSZTORIK
A Rovatból

Naponta 700 új autó gördül le a gyártósorról Esztergomban

Évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás: 30 éves a Magyar Suzuki. A jubileumon fény derült arra, hogy napjainkig hány autó készült összesen az esztergomi autógyárban és melyik a legnépszerűbb modell.

Link másolása

Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás, és a Magyar Suzuki Zrt. 2021-ben. 30 éve, 1991 tavaszán, 50 év kihagyás után éledt újjá ugyanis a személygépjárműgyártás Magyarországon.

Ebben az évben alapította meg ugyanis a japán anyavállalat a magyar leánycégét Esztergomban, ahol a gyártás 1992-es beindítása óta mintegy 3,6 millió Suzuki készült, a termelés legnagyobb hányadát a közönségkedvenc Suzuki Vitara adta, amely évek óta tartja vezető helyét a legtöbb darabszámban eladott autómodellek magyar listáján.

Érdekesség: ha ennyi autót sorba állítanánk egymás után, az esztergomi Suzukitól elérnénk egészen a japán anyacég Hamamatsuban található üzeméig, sőt még a visszautat is megkezdhetnénk.

A Vitara és az S-Cross mellett olyan ikonikus modellek kerültek ki az esztergomi gyárból három évtizedes fennállása óta, mint a Swift 1992-es, 2005-ös és 2010-es szériája, a 2000-ben debütált Wagon R+, a 2003-as Ignis, a 2006-os SX4, illetve a 2008-as Splash. A vállalat a hazai piacon kívül világszerte 123 országban értékesíti a Suzuki modelleket.

„A Magyar Suzuki a kezdettől teljeskörű gyártási tevékenységet folytat Magyarországon, tehát az acéllemezek préselésétől, hegesztésétől kezdve, a gépjárművek összeszerelésén át, a festésig és a kész autók ellenőrzéséig az autógyártás összes folyamata Esztergomban történik.

1992-ben még 1000 gépjármű készült egy év alatt, ma átlagosan 700 autó gördül le a gyártósorról naponta. A termelés rendkívüli módon felgyorsult, amíg az első autó gyártása még 3 napig tartott, ma 85 másodpercenként gördül ki egy kész jármű a gyárkapun, ami 1 nap alatt készül el.

Az első generációs Swifteknél még minden folyamatot emberek végeztek a gyártás során, mindössze 4-6 robot segítette a munkát a hegesztőüzemben. Mára minden pontot gépek hegesztenek, az autók fényezését is robotok készítik. Lényegében minden új modellel fejlődik a gyártási technológia az üzemben.” - foglalta össze az elmúlt 30 év innovációs folyamatát Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

A kisautóval robbantak be a piacra

1992-ben kezdődött meg Esztergomban az ötajtós Suzuki Swiftek próbagyártása, majd az ország 35 pontján indult meg az értékesítés. Ez a kategória addig teljesen hiányzott az akkori gépkocsipiacról, ez volt a brand első globális stratégiai modellje: egyforma minőségben és felszereltségi változatokban gyártották egyidejűleg Japánban, Európában, Indiában és Kínában. 1993-ban megkezdődött négyajtós, 1.3 literes motorral ellátott Sedan változatának gyártása, 1994-ben pedig megindult az exporttevékenység is. 2005-ben megérkezett a második generációs Swift is, majd 2010-ben a harmadik generáció is. A Suzuki még magasabb szintre fejlesztette a Swift teljesítményét és megjelenését. Egy olyan változatot készített, amely minden tekintetben megfelelt az aktuális igényeknek. Az autó a maximális öt csillagot kapta az Euro NCAP töréstesztjén.

A modellt Esztergommal együtt világszerte hét üzemben gyártották, s több mint 100 országban és régióban forgalmazták. A Suzuki minden más modelljénél rövidebb idő alatt érte el az egymillió darabos értékesítést.

Közel egy évtizeddel az alapítás után jött az országban elsőként gyártott egyterű, a Wagon R+, amely a Swifthez képest egy teljesen más struktúrájú autó volt, így gyártás szempontjából is teljesen más működést igényelt. Onnantól kétfajta járművet kellett összeszerelni az addigi egy helyett egy gyártósoron minden variációban, sokkal több beszállító bevonásával. A gyártás 2000 januárjában kezdődött, 2004-ben elindult a dízelüzemű változat készítése is. Innentől átlagosan 2-4 évente jelentkezett a vállalat új modellel, vagy szériafrissítéssel.

Az Ignis sorozatgyártása 2003-ban kezdődött, majd 2008-ban jött a Splash. Utóbbi 120 g/km CO2-kibocsátási szintjével megfelelt az Euro 4 szabvány előírásainak, az emissziós kívánalmaknak és a környezettudatos vásárlók elvárásainak, éppen ezért a „CAR OF THE YEAR 2009” díjra is jelölték, és 2009-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíj® kitüntető címet. A Splash esetében Magyarország az egyetlen európai gyártóbázis, ahol előállították a járművet, többségében az európai piacokra, ám a tengerentúlra is szállítva.

2006-ban jött az SX4 családi és szabadidő autó, a kisautók után az első alsó-középkategóriás modell, melynek 2013-ben megjelent a C kategóriás crossover változata is, majd az SX4 S-CROSS, ami technológiai szempontból is jelentősebb mérföldkő volt: Euro-6-os motorjával már akkor eleget tett a személygépkocsik károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos, két év múlva életbe lépő követelményrendszernek. 2019-ben megindult a hibrid hajtású SX4 S-CROSS gyártása is, 2020-ban pedig elnyerte az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu által meghirdetett, az Év Magyar Autója verseny első díját.

A Vitara SUV 2015-ös bevezetése kapcsán nem is annyira a gyártás és az azzal kapcsolatos munka, inkább a fogadtatása miatt volt jelentős mérföldkő a Magyar Suzuki életében. A Vitara számos új funkció mellett, magában hordozta mindazokat a jellemzőket, amelyek korábban már sikert arattak: ilyen a gazdaságos üzemanyag-felhasználás, amit a jármű tömegének csökkentésével értek el, a mechanikai energiaveszteség mérséklése, az aerodinamikai szempontok szerint optimalizált forma és az automatikus motorleállító–motorindító rendszer. 2015-ben a kompakt sport-szabadidő autók közül elsőként kapott ötcsillagos összértékelést az Euro NCAP 2015-ös töréstesztjén. 2018-ban megújult és turbómotort kapott a modell, 2019 decemberében pedig elkezdődött a hibrid hajtású Vitara sorozatgyártása Esztergomban. Magyarországon ebből a modellből készült eddig a legtöbb, hozzávetőlegesen 700 ezer darab.

Képek forrása: Magyar Suzuki Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Cápák között: 60 milliót adott Balogh Levente, de volt egy nagy kikötése
A többi Cápa nem nagyon akart ráharapni a Connectini vállalkozóinak termékére, így aztán szorult helyzetbe kerültek.

Link másolása

A Cápák nem értettek egyet a Connectini termékével kapcsolatban. Balogh Levente először tett egy fél ajánlatot a vállalkozóknak, arra várva, hogy valamelyik cápatársa is ráharap a lehetőségre, végül azonban egyedül vitte az üzletet, egy elég komoly kikötéssel.

Kálmán Gábor, villamosmérnök és Horváth Oszkár, közgazdász és programozó legújabb termékükkel érkeztek a Cápák elé. A Connectini vállalkozóinak az a célja, hogy találmányukkal csökkentsék a használt autók fenntartási és javítási költségeit, és hogy egy adásvétel utáni vitás helyzetben a fizetési kötelezettség ne a vétlen félre háruljon.

A termék értékesítésének felépítéséhez most 60 millió forintra lenne szükségük 29%-os tulajdonrészért cserébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Anna és Tamás megvették a kedvenc kávézójukat, nehogy szolárium vagy ingatlaniroda legyen belőle
A budapesti házaspárnak semmilyen vendéglátós múltja nem volt, de amikor megtudták, hogy eladó a hely, nem sokáig hezitáltak. Azóta teljesen a saját képükre formálták, törzsvendégeik száma pedig egyre csak nő.

Link másolása

Tavaly decemberben egy kommunikációs szakember (Anna) és egy újságíró (Tamás) alkotta házaspár – nulla vállalkozói és vendéglátós tapasztalattal, viszont óriási lelkesedéssel és több száz csésze elfogyasztott kávéval – megvette a kedvenc kávézóját. A hely abban az utcában van, ahol laknak, ide jártak minden nap: Anna egy lattéra, Tamás egy eszpresszóra.

Nem tervezték korábban, hogy lesz saját kávézójuk, hirtelen és némileg még számukra is váratlanul jött az ötlet. Merthogy nem az volt a cél, hogy vállalkozók legyenek, egyszerűen csak imádták a helyet, és sajnálták volna, ha valaki más tulajdonába kerül, aki esetleg kozmetikát, ingatlanirodát, vagy valami ehhez hasonlót csinál belőle.

„Amikor szülési szabadságra mentem, biztos voltam benne, hogy gyerek mellett nem akarok egy multinál reggeltől estig dolgozni. Vártam, hogy jöjjön a nagy ötlet, amivel legalább részben kiválthatnám az addigi munkámat, de sokáig hiába” – meséli Anna.

Közös ötleteléseik során került szóba a Kresz Géza utca 38. szám alatti, akkor még Bean my Lover névre hallgató apró kávézó is, ahol törzsvendégek voltak. Eleinte még csak viccelődtek vele, mi lenne, ha megvennék: mit csinálnának másképp, mire változtatnák meg a nevét és így tovább. Aztán megtudták az előző baristától, hogy a tulaj valóban árulja a helyet.

„Ekkor kicsit meg is ijedtünk, hogy ez most tényleg valósággá válik? Addig csak álmodoztunk és kreatívkodtunk tét nélkül, onnantól viszont elkezdtünk utánanézni a praktikus dolgoknak is” – idézik fel.

Tamás szemei előtt az álmodozós szakaszban inkább egy cseh söröző vagy egy rockklub lebegett, ezek azonban jóval komolyabb projektek lettek volna, arányosan nagyobb kockázattal.

Persze így sem volt rizikó nélküli a dolog. Amikor megkérdezték a legjobb barátaikat, szerintük érdemes-e belevágni, mindannyian próbálták lebeszélni őket. Nem csoda, hiszen nem sokkal azelőtt kezdődött a háború, ami magával hozta a szankciókat, az elszabaduló inflációt és a forint gyengülését is.

„A másik oldalon viszont erős érv volt, hogy a hely megnyitása után néhány nappal kitört a Covid, így az előző tulajdonosoknak gyakorlatilag azonnal be kellett zárniuk, mégis átvészelték a karantént. Úgy voltunk vele, hogy ha ilyen kezdet után talpon tudott maradni a kávézó, ennél rosszabb csak nem lehet…” – mondják nevetve.

Mint amikor a boroskólától eljutsz a száraz vörösborig

Anna régebben nem is ivott kávét egyáltalán, de amikor a felmondási idejét töltötte korábbi munkahelyén, nagyon sok kollégája hívta el egy kávéra, hogy mesélje el, miért döntött így és mik a további tervei. Innen indult számára a dolog, először lattéval és cappuccinóval, majd fokozatosan formálódott az ízlése.

Tamás ugyan korábban is kávézott, de inkább a klasszikus vonal híve volt. „Amikor először kóstoltam újhullámos kávét, még gondolkodtam is rajta, odamenjek-e szólni, hogy ez megromlott, annyira furcsa volt a savanyú, citrusos ízvilág. Utána megkóstoltam még egyszer, és rájöttem, hogy ez direkt van. Szép lassan pedig azt vettem észre, hogy már csak ilyet iszom. Kicsit olyan ez, mint ahogy az ember a boroskólától eljut a minőségi, száraz vörösborig.”

A tervezésbe teljesen laikusként vágtak bele, se gazdasági, se vállalkozási, sőt még kávékészítő ismereteik sem voltak. Utána persze igyekeztek pótolni a mulasztást, Anna elvégzett egy barista tanfolyamot is, de a döntést még ezelőtt hozták meg.

„Szerettünk volna kipróbálni valami olyasmit, amit még soha nem csináltunk. Ez kicsit olyan volt, mint amikor elkezdesz síelni, és először a legkönnyebb pályát választod: kiszámoltuk, hogy ilyen adottságokkal bíró helynél túl nagy veszteség akkor sem érhet bennünket, ha esetleg mégse jönne össze” – mondja Anna, hozzátéve: mivel van két gyerekük, nem is vállaltak volna be olyasmit, ami veszélybe sodorhatja a családi kasszát.

Mindketten maradtak a meglévő munkahelyükön, ezért kényszer sem volt, hogy egyik napról a másikra ebből tartsák el a családjukat. Tamás szerint első körben mindössze annyit tűztek ki célul, hogy legyen egy hely, ahova szívesen térnek be az emberek, mert jó zenék szólnak, és a kávé is finom.

Anna ma is azt tartja a fő kihívásnak, hogyan tudnának még feljebb lépni, és mi a maximum, amit ki lehet hozni ebből a helyből úgy, hogy ne sérüljön az eredeti koncepció. Vagyis maradjon közvetlen és családias, tudjanak beszélgetni a vendégekkel.

Mivel ő csak részmunkaidőben dolgozik, napi szinten ott van, szükség esetén akár beugrik az állandó barista helyett. Tamás pedig általában a saját munkája végeztével, vagy ebédszünetben néz be egy-egy kávéra.

Felkerült a falra a törzsvendég kedvenc mondása

A specialty kávézókat általában már a cégérükről is meg lehet ismerni, a tipikus megkülönböztető jegyek innen viszont korábban hiányoztak, inkább egy olasz kávézó benyomását keltette a hely. Szerettek volna változtatni ezen, így már a legelején eldöntötték, hogy új nevet adnak neki.

Erre végül júliusban került sor, egy alapos átalakítást követően a hónap végén nyitottak újra, immár EARLY Specialty Coffee Bar néven. Kívül-belül mindent a saját képükre formáltak, ekkor került fel a falra neon betűkkel egy külföldi törzsvendégük mottója is, aki mindennap bejár, és mindig azt mondogatta, this is my happy place.

Közvetlenül alatta Banksy hintázó kislányt ábrázoló képe kapott helyet, az utcafronton a bejárat mellett pedig egy Mona Lisát ábrázoló mém, Neményi Márton munkája: a világhírű festményalak balra a reggeli első kávéja előtt látható igencsak gyűrött arccal, jobbra pedig már azután, kisimulva. Ez gyakran még olyanokat is megállít egy szelfire, akik csak épp arra jártak.

Vendégkörük főleg a környéken található irodaházak dolgozói közül kerül ki, de a home office-ban lévőket is szívesen látják, mivel szerintük mindenkire ráfér, hogy a munkaideje alatt is legalább egyszer-kétszer 15 percre emberek között lehessen és feltöltődhessen.

A választékuk folyamatosan változik, a cél az, hogy minél több országot és tájegységet bemutassanak. Előfordult, hogy utazás során bukkantak rá egy olyan fajtára, amit utána berendeltek a kávézóba, sőt arra is volt precedens, hogy egy törzsvendég kívánsága alapján alakították a kínálatot: például valaki szeretett volna guatemalai kávét, és a következő rendelésbe be is került.

Vendéglátós játék a fürdőkádban

A házaspár főleg esténként foglalkozik a kávézó ügyeivel, a rendelésért és a többi operatív teendőért Anna felel, a kommunikációt pedig Tamás viszi.

Ami az anyagiakat illeti, pontos összeg említése nélkül annyit árulnak el, hogy nagyjából egy középkategóriás használt autó árát költötték eddig a projektre. Minden hónapban van rajta nyereségük, de mostanáig az egészet visszaforgatták a átalakításba.

„Azt szokták mondani, hogy amikor új üzletbe kezdesz, az első 2-3 év biztosan bukó, akkor csak rakod bele a pénzt. Mi ugyan eléggé biztonsági játékot játszottunk azzal, hogy egy létező helyet vittünk tovább (egyik nap az előző tulajok zártak, másnap már mi nyitottunk), de ezzel együtt is időbe fog telni, mire megtérülnek a költségeink” – fogalmaz Anna.

Mindketten türelmesen állnak hozzá, szerelemprojektként tekintenek az egészre: nem állítják, hogy nem fárasztó, de inkább a kreatív energiáikat fordítják rá. Azt is nagy előnynek tartják, hogy bele tudják tenni a személyiségüket, a gyerekeikre szánt időből viszont tudatosan nem vesznek el miatta.

Apropó gyerekek: nem nyomasztják őket azzal, hogy majd nekik kell továbbvinniük a családi vállalkozást, vagy épp ott állni a pult mögött az iskolai szünetekben. Azt viszont észrevették, hogy a kisfiuk a kádban gyakran vendéglátóst játszik, miközben a vizet töltögeti egyik pohárból a másikba.

És hogy mit hozhat a jövő? A kínálattal már elégedettek, amit beterveztek, meg tudták valósítani, sőt talán még felül is múlták a saját várakozásaikat.

„Fontos cél, hogy hónapról hónapra jobb legyél, de nem szabad azonnali profitmaximalizálásra törekedni. Nem akarunk futószalaggá válni, ahol a törzsvendégek leülni se tudnak. Tök jó érzés beszélgetni a betérőkkel, én nagyon élvezem” – mondja Anna.

Azokat pedig, akik hasonló vállalkozásba fognának, azzal bátorítja: „ha nekünk sikerült előzetes szakmai ismeretek nélkül, másnak is sikerülhet, mindössze elég lelkesnek és tanulékonynak kell lenni hozzá.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Megnyerte egy magyar diák a Térképrajz világversenyt
Emmert Olivér mohácsi diák rajza a 9-12 éves korcsoportban ért el első helyezést, 62 pályamunka közül: Olivér 40 pontot kapott, őt követte egy kanadai grafika 13 ponttal, a harmadik helyezett pedig egy indiai térképrajz lett 12 ponttal.

Link másolása

Első helyezést ért el korosztályában Emmert Olivér "Én így képzelem..." című munkája a dél-afrikai Fokvárosban megrendezett ICA Térképrajz-verseny nemzetközi döntőjén, amelyen 32 ország 176 versenyzője vett részt.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikatudományi Intézet (ELTE IK PR) hétfői közleménye szerint a Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association, ICA) 1993 óta kétévente rendezi a Barbara Petchenik emlékére alapított gyermek-térképrajzversenyt, amelyet minden alkalommal az ICA soros nemzetközi konferenciáján tartanak.

Emmert Olivér mohácsi diák (felkészítő tanára: Bosnyák Mihály) rajza a 9-12 éves korcsoportban ért el első helyezést, 62 pályamunka közül: Olivér 40 pontot kapott, őt követte egy kanadai grafika 13 ponttal, a harmadik helyezett pedig egy indiai térképrajz lett 12 ponttal

- írták a közleményben.

A szavazásban 19 ország és a José Jesús Reyes Nunez (ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet docense) által vezetett nemzetköz zsűri vett részt.

A verseny elsődleges célja a gyerekek világról alkotott képének ábrázolása és értelmezésének elősegítése. Az idei verseny témájának címe: "A jövő világom térképe" volt. A megmérettetésen négy korcsoportban 6 és 15 év közöttiek vehettek részt. Magyarországot hat térképrajz képviselte.

A nyertes rajzot itt lehet megnézni:

A díjazott műveket elismert nemzetközi szervezetek jelentethetik meg képeslap vagy poszter formájában.

Magyarország eddig mind a tizennyolc nemzetközi versenyen képviseltette magát és több magyar térképrajz díjat is kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hetven éve él vastüdőben, de nem adja fel a 77 éves férfi
Az acélkapszulában élte le életét, de elvégezte a jogot, évtizedeken át praktizált, és még egy memoárt is írt. Azonban mindvégig hűvéges maradt „régi vaslovához” az ódon vastüdőhöz, aminél ma már létezik fejlettebb technológia is.

Link másolása

Az utolsó nagy gyermekbénulásos járványok olyan régen voltak, hogy sokak számára nem sokat mond az a szó, hogy vastüdő. Holott, amíg nem létezett hatásos oltás a járványos gyermekbénulás ellen (poliomyelitis anterior acuta), a legsúlyosabb esetekben csak ez a szerkezet jelenthetett túlélést a betegséget elszenvedőknek.

A „Polio Paul” névre keresztelt férfi hét évtizede él egy 727 kilós vastüdőben, amit nem hajlandó modern gépre frissíteni. Azt mondta,

mire újabb gépeket fejlesztettek ki, megszokta „régi vaslovát”.

Pault márciusban a Guinness Világrekordok Könyve minden idők leghosszabb vastüdős betegének nyilvánította.

A 77 éves Paul Alexander 1952-ben, 6 éves korában kapta el a gyermekbénulást.

Röviddel a diagnózis után a texasi sürgősségi gégemetszésen esett át, és vastüdőbe helyezték, hogy segítsen testének leküzdeni a halálos betegséget. Azóta is a nyaktól talpig lélegeztetőgépre van szüksége, hogy túléljen.

Azt a típust, melyben Alexander éli az életét hetven éve, 1928-ban találták fel, de már a 60-as évek vége óta nem gyártották, mivel a technológia fejlődött. Ez tulajdonképpen egy légmentesen záródó kapszula, amely a fej kivételével mindent lefed, és a kapszulában létrehozott negatív nyomás arra kényszeríti a tüdőt, hogy kitáguljon, hogy a beteg lélegezhessen.

A modernebb gépek feltalálása ellenére Alexander inkább továbbra is vastüdejében él, mivel nem hajlandó újabb lyukat ütni a torkán, amire az újabb eszközökhöz lett volna szükség.

Alexander megtanult rövid ideig lélegezni a vastüdőn kívül.

A „béka légzésnek” nevezett technika a torokizmokat használja arra, hogy levegőt kényszerítsen a hangszálakon keresztül, lehetővé téve a beteg számára, hogy egyszerre egy falatnyi oxigén a torkán keresztül a tüdejébe jusson.

Paul amellett, hogy megtanulta, hogyan kell önállóan lélegezni hacsak rövid ideig is, folytatta karrierálmait és másokat is inspirált. Befejezte a középiskolát, elvégezte a főiskolát, jogi diplomát szerzett, több évtizeden át gyakorolta a jogot és írt egy memoárt – mindezt úgy, hogy mindvégig a vastüdőben élt.

„Soha nem adtam fel, és nem is fogom feladni” – mondta Alexander egy 2021-es videóinterjúban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: