KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Minden nap küzdelem a kislányát egyedül nevelő vak apa számára

Demeter Viktor azonban jókedéllyel és humorral próbálja túltenni magát a nehézségeken, amelyekből bőven akad.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 21.


Link másolása

Három évvel ezelőtt számoltunk be Demeter Viktorról, aki a kislányát, Kittit egyedül neveli.

Ez még önmagában nem lenne annyira érdekes (bár az esetek többségében az anyák maradnak magukra a gyermekneveléssel), csakhogy Demeter Viktor vak.

És a találkozásunk óta eltelt három évben a gondjai csak szaporodtak, ám az akkor tapasztalt víg kedélye, a hétköznapokhoz való gyakorlatias hozzáállása és a kitartása nem fogyatkozott meg.

A hétköznapokban most sem akad nap mint nap segítsége, maga old meg mindent, a főzés, mosás, takarítás is az ő feladata. A most már 5 éves Kitti gyakran figyeli, mit csinál az apukája, Viktor is igyekszik bevonni egy-egy egyszerűbb feladatba.

Az anyagiakat javarészt Viktor teremti elő, Kitti anyukája pedig igyekszik ebben segíteni, amennyire tud.

Ami markánsan változott az életükben, az, hogy kiderült: Kitti megkésett beszédfejlődése és bizonyos részképességek problémái miatt fejlesztésre, logopédusra szorul. Korábban speciális, logopédiai csoportba járt a kislány, most pedig annak érdekében, hogy szocializálódjon és jobban menjen neki a beilleszkedés, az édesapja sima óvodai csoportba íratta, és így a korábbi hosszas utazás helyett két saroknyira sem kell elsétálniuk.

Demeter Viktor masszőrként dolgozik, 3 éve még egy szalon volt a munkahelye, azóta viszont hazaköltöztette a munkát, és egyéni vállalkozóként dolgozik – ebben az újpesti önkormányzat segítette azzal, hogy engedélyezte számára, hogy a lakásba jelenthesse be a vállalkozása székhelyét.

„Rájöttem, hogy a bébiszitter nem megoldás. Most szerencsére elég rugalmasan alakul a beosztásom, bár az ideális az volna, ha minél több vendég választaná a napközbeni időpontot, hogy ne ütközzön az itthoni teendőkkel vagy éppen az apai időtöltésekkel.”

Gyökeres változás az is, hogy Kitti, ha sok hibával is, de már beszél. Mivel részképesség-zavarok is adódtak, jelenleg ezeket igyekeznek korrigálni. Az éneke sem éri el azt a szintet, amit ennyi idősen kellene. Kittihez házhoz is megy a logopédus, fejlesztő szakemberek járnak hozzá, és például olyan tevékenységeket végeznek vele – rajzolgatás és színezés –, amibe az apa a vaksága miatt nem kapcsolódhat be.

„Annyi fejlesztésre van szüksége, és ez olyan költséggel jár, hogy azt szoktam mondani: olyan nincsen, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek, nagy gond, mert meggyőződésem, hogy nem kerül többe egy nagy gyerek sem.”

A beszédfejlődés elmaradásának okát nem tudták kideríteni, sok mindenre visszavezethető, magzati korban is érhette olyan hatás ami miatt ez a probléma kialakult. Demeter Viktor azt mondja, hogy mivel az övék egyszülős család, természetesen a lelki okokat is vizsgálták a szakemberek, ám úgy tűnik, Kittit nem traumatizálta szülei válása, természetesnek veszi, hogy apa neveli, anya pedig időnként érte jön és magával viszi. A kislány fejlődése pedig akár hirtelen, ugrásszerűen is bekövetkezhet.

„Aki nem találkozik vele nap mint nap, csak például évente, annak biztosan feltűnik, milyen hatással volt rá a fejlesztés. De éppen a napokban hallgattam vissza az egy évvel ezelőtti beszédét, és érezhető, hogy a mostanihoz képest óriási volt a különbség.”

Amikor idén nyáron a Bartimeus keresztyén egyesület jóvoltából nyaralni mentek egy vakoknak szervezett táborba, ott Kitti nem tudott non-verbálisan kommunikálni, muszáj volt beszélnie. És mindenki értette Kittit. „Úgy gondolom, ha ők, akik nem is ismerték előtte, értik, amit mond, annyira nem lehet rossz a helyzet.

A kislánynak elvileg 2020-ban kellene iskolába mennie, amikor betölti a hatodik évét, de az apja azt reméli, lesz elegendő indok rá, hogy még az óvodában maradhasson. „Mivel nemrég ovit is váltottunk, azt gondolom, a fejlesztése nem fog olyan ütemben haladni, ahogyan egy logopédiai csoportban, viszont a szociális készségei jobbak lesznek.”

Amikor arról kérdezem Viktort, nem riogatták-e, hogy mi lesz, ha Kitti iskolába megy, hogyan fog neki segíteni például a házi feladat megírásában, azt válaszolja:

„Mivel ennyi időt már végigcsináltunk a sok fejlesztéssel, amelyekben én nem tudok olyan mértékben részt vállalni, amennyire szeretnék, nem is kell riogatniuk. Tisztában vagyok vele, hogy amíg meg nem tanul olvasni és írni, nekem esélyem sincsen részt venni az otthoni feladatok megoldásában.

Én vakon nyilván nem fogok írásképet nézegetni, és azt, hogy túlmegy-e a a betű a vonalon.

Amikor már fel tudja olvasni a feladatot és el tudja mondani, tudunk róla beszélgetni, akkor haladunk majd együtt a tankönyvekkel. Lassan ki kell járnom, hogy mint vak apa is megkaphassam az aktuális tankönyveket, természetesen számomra előkészített, elektronikus formátumban. Arra számítok, hogy második osztályos korától lesz majd jobb a helyzetünk.”

Az eltelt három évben Viktor szemének az állapota is romlott. Azt tudni kell, hogy csecsemőként vakult meg, az inkubátorban, oxigén-túladagolás miatt. Még babakorában műtötték, ezért fényt és foltokat még látott: például napsütéses időben egy-két méterről a fát, embert, frissen festett zebrát észlelte, és ez sokat jelentett a közlekedésben. Csakhogy ez a „látás” egyik napról a másikra megszűnt.

A magas szemnyomást fagyasztásos eljárással próbálták csökkenteni – ez Viktor szerint olyan, mintha késsel vagy jéggel kapirgálnák az ember szemét. Sajnos az eljárás eredménytelen volt, és mivel a „látásmaradványt” úgy sem hozhatná vissza, ezért nem szeretné, ha megismételnék, hiába így csökkenthető lenne a szemnyomás. Szerencséjére amikor Kitti kicsi volt és babahordozóban vitte a mellkasán, annak ellenére, hogy foltokat ugyan látott, szándékosan lelassult és jóval óvatosabban közlekedett, nehogy véletlenül egy belógó ágnak vagy tereptárgynak ütközzenek. Megszokta, hogy lassan megy.”

„De Kitti borzasztóan önálló és segítőkész, emiatt meg is fordultam pszichológusnál tanácsadáson, hogy nem gond-e, hogy a gyerek ennyit segít,

Ugyanis én nem szeretném azt, hogy a gyerekem vakvezető kutyának érezze magát, mivel nem az.

Megnyugtattak a szakemberek, hogy emiatt ne izgassam magam, inkább arról van szó, hogy Kitti úgy fogja fel: én vigyázok rá, tehát ő is vigyáz rám.”

A Balatonon vagy itthon a strandon is kiderült, miben tud és akar segíteni Kitti megvárta, hogy az apja letegye a botot, megmutatta, hol tegye le a papucsot, vezette hol kell lelépni, hol a korlát, hol nincs korlát, mikor fogja a kezét.

„Olyan szinten odafigyel a közlekedésben, hogy az valósággal sokkoló. Meglepően körültekintő, körbenéz az úttest szélén, szól a megállóban, ha jön a busz, bár a számot még nem tudja leolvasni.

Korábban amikor felszálltunk a buszra, az első helyen, a sofőr mögött ültünk le, számomra az volt az egyszerűbb. Most már ő keres helyet, főleg, ha a végállomásnál szállunk fel, és ő kiválasztja a helyet, hova üljünk le. Szoktunk együtt színházba járni, gyerekdarabokat nézni, eljárunk ide-oda.

Amikor az egyszülős központban jártak, ami kávéház is, Kitti fellelkesült, kérte, hogy egyenek ott, elment egyedül kezet mosni, vécére, mint a nagylányok. Csak ha valamivel elakad, akkor kiabál az apukájának.

Viktor persze már kicsi korától megpróbálta úgy alakítani, hogy a kislánya – a saját érdekében – megtanulja egyedül felvenni a cipőjét, felöltözni, elkészülni. „De nem azért, mert vak vagyok, hanem mert úgy gondoltam, hogy nem árt némi önállóság. Ennek most látom a gyümölcsét. Nyaralás alatt is például külön zsákokba tettük a szennyest, világos és sötét színek szerint, és amikor hazaértünk, így is mostam ki, Kitti a maga módján, amiben még tudott, abban segített pl. kifordítani a ruháit, adogatni nekem, hogy én teríthessem a szárítóra. Egyébként nálunk a mindennapok is ilyenek, Kitti ügyesen eszik, próbálja felszedni maga után a leesett maradékokat, nagyjából rendszerető és amiben tud segédkezik így a mindennapokban is.

Viktor azt mondja, még egy jó ideig igen aktív heti rendje lesz Kittinek, hiszen délelőttönként az óvodában 3 logopédiai fejlesztésben részesül, 2 alapozó terápiában, 1 néptáncon is részt vesz, délutánonként pedig magánúton 2 alkalommal 90 perces logopédiai, 1 alkalommal kb. 2 órás általános (pl. finommotorikai) fejlesztéseket kap. Ráadásul két egyéni úszás oktatáson is részt vesz, ami minden szinten segíti a fejlődését, emellett hatalmas biztonságot adhat a későbbi nyaralásokon, strandolásokon.

„Persze, ahogyan nálunk semmi sem egyszerű, így az úszás kapcsán is a folyamatosan felmerülő fülproblémák miatt lehet, hogy ettől búcsút kell vennünk... Amolyan utolsó esélyképpen méretre készíttetett füldugóval próbálkozunk, és ha megérkezik, bizakodva kezdi majd el használni.”

Viktor bizakodó. „Azt hiszem kis gyermekként rengeteg feladata van, ahogy nőni fog jó eséllyel úgy kell majd egyre kevesebb külön programra, órákra járnia, de inkább most próbáljunk meg mindent beletenni, mint később amikor már akár túl késő is lehet” – magyarázza.

„Szeretném, ha minden készsége meg lenne ahhoz, hogy választása is legyen ha felnő, ne induljon hátránnyal majd társaival szemben sem azért mert egyszülős családban él, sem az én vakságom, sem a kiskori sni-s mivoltja miatt. Szeretném, ha ezek nem hátráltatnák majd az életében.”

Demeter Masszázs

Telefon: (+36 70) 636-2990

E-mail: [email protected]

Támogatást a következő számlaszámra tudsz küldeni: 10400023-50526752-77691000

Iban szám: HU71 10400023-50526752-77691000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: