Három évvel ezelőtt számoltunk be Demeter Viktorról, aki a kislányát, Kittit egyedül neveli.

Ez még önmagában nem lenne annyira érdekes (bár az esetek többségében az anyák maradnak magukra a gyermekneveléssel), csakhogy Demeter Viktor vak.

És a találkozásunk óta eltelt három évben a gondjai csak szaporodtak, ám az akkor tapasztalt víg kedélye, a hétköznapokhoz való gyakorlatias hozzáállása és a kitartása nem fogyatkozott meg.

A hétköznapokban most sem akad nap mint nap segítsége, maga old meg mindent, a főzés, mosás, takarítás is az ő feladata. A most már 5 éves Kitti gyakran figyeli, mit csinál az apukája, Viktor is igyekszik bevonni egy-egy egyszerűbb feladatba.

Az anyagiakat javarészt Viktor teremti elő, Kitti anyukája pedig igyekszik ebben segíteni, amennyire tud.

Ami markánsan változott az életükben, az, hogy kiderült: Kitti megkésett beszédfejlődése és bizonyos részképességek problémái miatt fejlesztésre, logopédusra szorul. Korábban speciális, logopédiai csoportba járt a kislány, most pedig annak érdekében, hogy szocializálódjon és jobban menjen neki a beilleszkedés, az édesapja sima óvodai csoportba íratta, és így a korábbi hosszas utazás helyett két saroknyira sem kell elsétálniuk.

Demeter Viktor masszőrként dolgozik, 3 éve még egy szalon volt a munkahelye, azóta viszont hazaköltöztette a munkát, és egyéni vállalkozóként dolgozik – ebben az újpesti önkormányzat segítette azzal, hogy engedélyezte számára, hogy a lakásba jelenthesse be a vállalkozása székhelyét.

„Rájöttem, hogy a bébiszitter nem megoldás. Most szerencsére elég rugalmasan alakul a beosztásom, bár az ideális az volna, ha minél több vendég választaná a napközbeni időpontot, hogy ne ütközzön az itthoni teendőkkel vagy éppen az apai időtöltésekkel.”

Gyökeres változás az is, hogy Kitti, ha sok hibával is, de már beszél. Mivel részképesség-zavarok is adódtak, jelenleg ezeket igyekeznek korrigálni. Az éneke sem éri el azt a szintet, amit ennyi idősen kellene. Kittihez házhoz is megy a logopédus, fejlesztő szakemberek járnak hozzá, és például olyan tevékenységeket végeznek vele – rajzolgatás és színezés –, amibe az apa a vaksága miatt nem kapcsolódhat be.

„Annyi fejlesztésre van szüksége, és ez olyan költséggel jár, hogy azt szoktam mondani: olyan nincsen, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek, nagy gond, mert meggyőződésem, hogy nem kerül többe egy nagy gyerek sem.”

A beszédfejlődés elmaradásának okát nem tudták kideríteni, sok mindenre visszavezethető, magzati korban is érhette olyan hatás ami miatt ez a probléma kialakult. Demeter Viktor azt mondja, hogy mivel az övék egyszülős család, természetesen a lelki okokat is vizsgálták a szakemberek, ám úgy tűnik, Kittit nem traumatizálta szülei válása, természetesnek veszi, hogy apa neveli, anya pedig időnként érte jön és magával viszi. A kislány fejlődése pedig akár hirtelen, ugrásszerűen is bekövetkezhet.

„Aki nem találkozik vele nap mint nap, csak például évente, annak biztosan feltűnik, milyen hatással volt rá a fejlesztés. De éppen a napokban hallgattam vissza az egy évvel ezelőtti beszédét, és érezhető, hogy a mostanihoz képest óriási volt a különbség.”

Amikor idén nyáron a Bartimeus keresztyén egyesület jóvoltából nyaralni mentek egy vakoknak szervezett táborba, ott Kitti nem tudott non-verbálisan kommunikálni, muszáj volt beszélnie. És mindenki értette Kittit. „Úgy gondolom, ha ők, akik nem is ismerték előtte, értik, amit mond, annyira nem lehet rossz a helyzet.

A kislánynak elvileg 2020-ban kellene iskolába mennie, amikor betölti a hatodik évét, de az apja azt reméli, lesz elegendő indok rá, hogy még az óvodában maradhasson. „Mivel nemrég ovit is váltottunk, azt gondolom, a fejlesztése nem fog olyan ütemben haladni, ahogyan egy logopédiai csoportban, viszont a szociális készségei jobbak lesznek.”

Amikor arról kérdezem Viktort, nem riogatták-e, hogy mi lesz, ha Kitti iskolába megy, hogyan fog neki segíteni például a házi feladat megírásában, azt válaszolja:

„Mivel ennyi időt már végigcsináltunk a sok fejlesztéssel, amelyekben én nem tudok olyan mértékben részt vállalni, amennyire szeretnék, nem is kell riogatniuk. Tisztában vagyok vele, hogy amíg meg nem tanul olvasni és írni, nekem esélyem sincsen részt venni az otthoni feladatok megoldásában.

Én vakon nyilván nem fogok írásképet nézegetni, és azt, hogy túlmegy-e a a betű a vonalon.

Amikor már fel tudja olvasni a feladatot és el tudja mondani, tudunk róla beszélgetni, akkor haladunk majd együtt a tankönyvekkel. Lassan ki kell járnom, hogy mint vak apa is megkaphassam az aktuális tankönyveket, természetesen számomra előkészített, elektronikus formátumban. Arra számítok, hogy második osztályos korától lesz majd jobb a helyzetünk.”

Az eltelt három évben Viktor szemének az állapota is romlott. Azt tudni kell, hogy csecsemőként vakult meg, az inkubátorban, oxigén-túladagolás miatt. Még babakorában műtötték, ezért fényt és foltokat még látott: például napsütéses időben egy-két méterről a fát, embert, frissen festett zebrát észlelte, és ez sokat jelentett a közlekedésben. Csakhogy ez a „látás” egyik napról a másikra megszűnt.

A magas szemnyomást fagyasztásos eljárással próbálták csökkenteni – ez Viktor szerint olyan, mintha késsel vagy jéggel kapirgálnák az ember szemét. Sajnos az eljárás eredménytelen volt, és mivel a „látásmaradványt” úgy sem hozhatná vissza, ezért nem szeretné, ha megismételnék, hiába így csökkenthető lenne a szemnyomás. Szerencséjére amikor Kitti kicsi volt és babahordozóban vitte a mellkasán, annak ellenére, hogy foltokat ugyan látott, szándékosan lelassult és jóval óvatosabban közlekedett, nehogy véletlenül egy belógó ágnak vagy tereptárgynak ütközzenek. Megszokta, hogy lassan megy.”

„De Kitti borzasztóan önálló és segítőkész, emiatt meg is fordultam pszichológusnál tanácsadáson, hogy nem gond-e, hogy a gyerek ennyit segít,

Ugyanis én nem szeretném azt, hogy a gyerekem vakvezető kutyának érezze magát, mivel nem az.

Megnyugtattak a szakemberek, hogy emiatt ne izgassam magam, inkább arról van szó, hogy Kitti úgy fogja fel: én vigyázok rá, tehát ő is vigyáz rám.”

A Balatonon vagy itthon a strandon is kiderült, miben tud és akar segíteni Kitti megvárta, hogy az apja letegye a botot, megmutatta, hol tegye le a papucsot, vezette hol kell lelépni, hol a korlát, hol nincs korlát, mikor fogja a kezét.

„Olyan szinten odafigyel a közlekedésben, hogy az valósággal sokkoló. Meglepően körültekintő, körbenéz az úttest szélén, szól a megállóban, ha jön a busz, bár a számot még nem tudja leolvasni.

Korábban amikor felszálltunk a buszra, az első helyen, a sofőr mögött ültünk le, számomra az volt az egyszerűbb. Most már ő keres helyet, főleg, ha a végállomásnál szállunk fel, és ő kiválasztja a helyet, hova üljünk le. Szoktunk együtt színházba járni, gyerekdarabokat nézni, eljárunk ide-oda.

Amikor az egyszülős központban jártak, ami kávéház is, Kitti fellelkesült, kérte, hogy egyenek ott, elment egyedül kezet mosni, vécére, mint a nagylányok. Csak ha valamivel elakad, akkor kiabál az apukájának.

Viktor persze már kicsi korától megpróbálta úgy alakítani, hogy a kislánya – a saját érdekében – megtanulja egyedül felvenni a cipőjét, felöltözni, elkészülni. „De nem azért, mert vak vagyok, hanem mert úgy gondoltam, hogy nem árt némi önállóság. Ennek most látom a gyümölcsét. Nyaralás alatt is például külön zsákokba tettük a szennyest, világos és sötét színek szerint, és amikor hazaértünk, így is mostam ki, Kitti a maga módján, amiben még tudott, abban segített pl. kifordítani a ruháit, adogatni nekem, hogy én teríthessem a szárítóra. Egyébként nálunk a mindennapok is ilyenek, Kitti ügyesen eszik, próbálja felszedni maga után a leesett maradékokat, nagyjából rendszerető és amiben tud segédkezik így a mindennapokban is.

Viktor azt mondja, még egy jó ideig igen aktív heti rendje lesz Kittinek, hiszen délelőttönként az óvodában 3 logopédiai fejlesztésben részesül, 2 alapozó terápiában, 1 néptáncon is részt vesz, délutánonként pedig magánúton 2 alkalommal 90 perces logopédiai, 1 alkalommal kb. 2 órás általános (pl. finommotorikai) fejlesztéseket kap. Ráadásul két egyéni úszás oktatáson is részt vesz, ami minden szinten segíti a fejlődését, emellett hatalmas biztonságot adhat a későbbi nyaralásokon, strandolásokon.

„Persze, ahogyan nálunk semmi sem egyszerű, így az úszás kapcsán is a folyamatosan felmerülő fülproblémák miatt lehet, hogy ettől búcsút kell vennünk... Amolyan utolsó esélyképpen méretre készíttetett füldugóval próbálkozunk, és ha megérkezik, bizakodva kezdi majd el használni.”

Viktor bizakodó. „Azt hiszem kis gyermekként rengeteg feladata van, ahogy nőni fog jó eséllyel úgy kell majd egyre kevesebb külön programra, órákra járnia, de inkább most próbáljunk meg mindent beletenni, mint később amikor már akár túl késő is lehet” – magyarázza.

„Szeretném, ha minden készsége meg lenne ahhoz, hogy választása is legyen ha felnő, ne induljon hátránnyal majd társaival szemben sem azért mert egyszülős családban él, sem az én vakságom, sem a kiskori sni-s mivoltja miatt. Szeretném, ha ezek nem hátráltatnák majd az életében.”