News here
hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

„A sör volt az első szó, amit megtanultunk magyarul” – Az irodai munkától a saját sörfőzdéig

Budapest a lehetőségek városa, csak észre kell venni: ezért nyitotta meg kapuit a VII. kerületi Akácfa utcában a Ruin Brew.

Link másolása

hirdetés

Mire augusztus közepén hosszas előkészítés után megnyitott a Ruin Brew, addigra én már valószínűleg minden asztalnál, illetve minden széken ültem, és végigkóstoltam a teljes sör- és ételkínálatot. Ugyanis van egy nagy előnye annak, ha a barátaid egy olyan bárt nyitnak, ahol csak a saját söreiket főzik és kizárólag a saját ételreceptjeiket készítik: az, hogy előtte futnak néhány tesztkört. A nyitás óta pedig rájöttem, hogy a kedvenc helyem a pultnál van, és nem feltétlenül azért, mert ott csapolják a sört – inkább azért, mert ott lehet közelről megtapasztalni, hogy miért más ez a hely, mint a legtöbb bár, ahol jártam.

Egy csütörtöki napon, délben – még nyitás előtt – ültem le beszélgetni Bencével, Dave-vel és Meggel, azaz a Ruin Brew tulajdonosi csapatával. Amikor odaértem az Akácfa utca 54-be, épp elment az egész épületben az áram, de néhány percnyi idegeskedés után elkezdtek záporozni az ötletek, hogy hogyan oldják meg a problémát – olyan rutinnal, mintha mindig is ezzel foglalkoztak volna, pedig egyáltalán nem erről van szó.

Meg és Dave már 10 éve kísérleteznek sörfőzéssel. Ez idő alatt csak otthon, saját felhasználásra készítették az italokat – de a terveik nem álltak meg itt.

Fotó: Olescher Domonkos
„Számukra mindig is a saját sörfőzde volt a végjáték: valahol tudtuk, hogy végül ide fog kifutni az életünk.”

2016-ban költöztek Magyarországra, ekkor kezdtek hárman együtt dolgozni egy cégnél: Bence grafikusként, Dave termékfejlesztésért felelős alelnökként, Meg pedig nemzetközi műveletekért felelős igazgatóként. Itt ismerkedtek meg, lettek kollégák, aztán pedig barátok, majd idővel Bencét is bevonták az otthoni sörfőzésbe. Eközben egyre inkább ráébredtek arra, hogy mennyi kiaknázatlan lehetőség van itt nálunk, Magyarországon.

„Szerintem azok, akik innen származnak, nem látják, hogy itt a város minden egyes sarkán egymást érik a lehetőségek. Amikor valaki Amerikából jön, abból a nagy, erőteljesen kiforrott, őrült, kapitalista társadalomból, ahol minden túlversenyeztetett és túlárazott, akkor észreveszi, hogy itt mennyire más a helyzet.”

Így végül egy Deák téri estén, néhány rozéfröccs társaságában döntötték el, amiről az irodában már annyit viccelődek többé-kevésbé komolyan: nyitniuk kell egy saját bárt.

hirdetés

Már 2019 októberében hozzájutottak a helyhez, és 2020 tavaszára tervezték a nyitást, de a COVID eléggé átrajzolta a terveiket, így végül csak idén, augusztus 13-án tudtak megnyitni. Ez persze sok szempontból megnehezítette a helyzetüket, de pozitív hozadéka is volt. Ahelyett, hogy felfogadtak volna egy csapatot, akik gyorsan összedobják a helyet, volt idejük arra, hogy alaposan megtervezzék, mit szeretnének, és ennek nagy részét megcsinálják maguknak. Így láthatjuk a falakat, amiket Meg egy szál kalapáccsal maga ütögetett le tégláig, vagy a bár fémből kirakott logóját, amit Bence saját kezűleg igazított a falra.

Itt minden részlet pontosan úgy néz ki, ahogyan szerették volna: ilyen például az ikonikus Sör? Sure. felirat is. Ezt a szóviccet még régen hallották valahol, de hamar beépült a mindennapi poéntárba, a Ruin Brew-ban pedig tökéletesen szimbolizálja a hely magyar-amerikai vonatkozásait.

Fotó: Ruin Brew
„A sör volt az első szó, amit megtanultunk magyarul.”

Ami a menüt illeti, az teljes mértékben amerikai hagyományokra épít.

„Úgy voltunk vele, hogy a menüvel elmesélünk egy sztorit: azt, hogy Los Angelesből jöttünk, ahol mindenki tacót eszik és minden sarkon van egy tacoárus.”

Így először elkezdték újraalkotni az eredeti, Los Angeles-i, utcai tacót, amiben egy mexikói származású séf barátjuk segített: így lépésről lépésre kialakították a recepteket és az elkészítési folyamatot, amelyet aztán a saját séfjükkel véglegesítettek.

„Ha bárki kíváncsi rá, hogy milyen a taco Los Angelesben, akkor itt találja a konyhánkban.”

Jelenleg a pikáns tacók – amiket különösen érdemes kipróbálni a taco keddeken! – mellett quasedillákat és házi készítésű tortillákat is kínálnak. Hétvégente pedig a másnaposság ellenszereivel – reggeli burritóval, mimózával és Bloody Mary-vel – várják a bruncholni vágyókat.

A hangsúly viszont abszolút a sörökön van, hiszen az alapötlet mindig is egy brew pub nyitása volt – ez itt Magyarországon nem népszerű műfaj, de az Egyesült Államok nyugati partján nagyon elterjedt.

„Hogy legyen egy sörfőzde a bár mellett, amiben kínálhatjuk a sört – kezdetektől fogva ez volt a koncepció.”

Kaliforniában tehát ennek nagy hagyománya van, itthon viszont ebben egy piaci rést láttak meg, hiszen a Ruin Brew-n kívül egyelőre csak egy hasonló hely létezik Budapesten, a Gravity Brewing. Velük nagyjából egy időben nyitottak meg, és közös söröket is készítenek, illetve az egyik csapon mindig egy Gravity-sör folyik a Ruinban.

De nemcsak a koncepcióban hozták el a kaliforniai stílust, hanem a sörfőzésben is: nem az európai szokásokat követik, inkább a nyugati parti régiók különböző technikáit és alapanyagait ötvözik, így a hazai sörkedvelőknek valami igazán izgalmasat adhatnak.

A Ruin Brewban egyszerre kilenc sör van csapon. Ezek között 1-2 vendégsör kap helyet, de a többi a mindig változó, saját recepteknek van fenntartva. Az állandóak – a Galaxy és a Kölsch, amelyek a legnépszerűbbek – mellett vannak pale ale-ek, stoutok, gosék, ipák, ízesített és szezonális sörök is. Persze néha előfordul – például akkor is, amikor leültünk beszélgetni –, hogy kevesebb fajta van, mert olyan gyorsan fogynak.

„Néha nehéz tartani a lépést, de ez egy olyan probléma, amit kifejezetten akarunk, aminek örülünk.”

Maga a sörfőzde is kicsi – ők úgy fogalmaztak, hogy nem is igazi sörfőzde, inkább egy hatalmas házi sörfőző rendszer –, így egyszerre csak egy sört tudnak főzni, amit egy 12-14 napos erjesztési folyamat követ. Ennek köszönhetően viszont az nem fordulhat elő, hogy sok ideig kell tartogatniuk egy nagyobb adag sört, mivel általában hamar elfogynak – aminek van egy nagy előnye.

„Bármit megtehetünk, amit csak akarunk. Úgyhogy minden héten leülünk, hogy akkor ezen a héten mit főzzünk?”

Így jöhetett létre az olyan italok, mint a Lime Gosé, a Vanilla stout, a Raspberry NEIPA vagy éppen a most készülő sütőtökös pités sör, illetve a Gravity-vel kollaborációban főzött Belgian Triple, ami egy mandarinos-narancsos-fűszeres ritkaság lesz. Azok pedig, akik nem sörrajongók, most figyeljenek: a Ruin Brew Sauvignon Blanc Sourje egy szőlőből készült különlegesség, amelyhez maguk a tulajdonosok szedték a szőlőt az etyeki Haraszthy Pincészet szőlőskertjéből.

De ahogyan azt kezdtem, a hely varázsa nem feltétlenül a sörcsapokból érkezik – pedig alapvetően amiatt is megéri ide betérni –, sokkal inkább abból a hangulatból, ami a Ruin Brewban uralkodik. És bár ez így idillinek hangzik, a kezdet nem volt könnyű: az első három hét tele volt kihívásokkal, ami elsősorban abból adódott, hogy egyiküknek sem volt semmiféle vendéglátós tapasztalata.

„Fogalmunk sem volt, hogy mit csinálunk.”

Azóta viszont egészen belejöttek a dologba, és bár szinte minden nap új megpróbáltatás elé állítja őket, idővel mindent egyre könnyebben oldanak meg, és még erősebb csapattá formálódtak. Ez egyrészt annak a tiszteletnek köszönhető, amellyel egymáshoz viszonyulnak, másrészt a bárnyitást megelőző, közös munkával töltött éveknek, amelyek alatt megtanultak egymással kommunikálni.

„Olyan, mintha mi hárman egy külön kis család lennénk.”

És pontosan ez az a mentalitás, amit a vendéglátásban is alkalmaznak, ezért a Ruin Brewba szinte mindenki úgy tér be, mintha évek óta ide járna.

„Az emberek bejönnek ide, és csak úgy, elkezdenek beszélgetni egymással. Gyakran olyanok is, akik még sosem voltak itt korábban, pedig ez Magyarországon nem jellemző.”

Van egy hely Los Angeles belvárosában, a The Down and Out, ami Meg és Dave törzshelye volt, amíg ott éltek. Ez egy olyan helyi kocsma volt, ahová csak azok jártak, akik a környéken laktak, ők viszont minden egyes nap ott voltak, így tényleg mindig igazi, családias hangulat uralkodott, és mindig volt egy barát vagy ismerős, aki mellé leülhettek. Ez adta az alapötletet.

„Azt a helyi bár atmoszférát szerettük volna itt is megteremteni: egy helyet, ahol majdnem mindenki ismeri egymást, és még ha valaki idegenként lép is be, valakinek akkor is lesz hozzá egy jó szava.”

Azaz: már a kezdetektől fogva tudták, hogy milyen helyet szeretnének, és mindent ehhez igazítottak – sikeresen. Mert sokan az isteni sörök és finom ételek miatt jönnek, végül pedig azért maradnak, mert egyszerűen nincs kedvük továbbindulni. Leülnek egy asztalhoz, ahová valaki mindig becsatlakozik, hogy megkérdezze, mi újság, vagy hogy vigyen egy kóstolót a legújabb sörkülönlegességből. Vagy úgy – ahogyan én is szoktam – leülnek a pulthoz, ahol jönnek-mennek a barátok és ismerősök, mindenkivel váltanak pár szót, a beertenderekkel megbeszélik, milyen volt az előző este, vagy éppen a fenti asztaloknál odakeverednek egy teljesen új brigádhoz, amelyben szintén szívesen látják őket. Ez pedig olyasmi, amit lehetetlen lenne megtanulni egy vendéglátós képzésen vagy egyetemen – ez vagy megvan egy csapatban, vagy nincs.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
„Potyogtak a könnyeim, amikor megláttam a nagymamámat és benne magamat” – Espi útja Ózdról Afrikába
A Magyarországon született lány húszévesen, Afrikában tudta meg, ki ő igazán. Azóta úgy érzi, ő képviseli azokat, akik apja szülőföldjéről származnak. Mindent megtesz, hogy adhasson valami jót. 
Belicza Bea - szmo.hu
2022. június 12.


Link másolása

hirdetés

Nsosso Espérance Ózdon nőtt fel. Apja kongói, anyja magyar. Mindketten orvosok. A debreceni egyetem után ebben a borsodi városban kaptak munkát, így ott alapítottak családot.

„Láttam, hogy a lányoknak milyen szép hosszú hajuk van, be lehet fonni, meg van frufrujuk, az enyém meg égnek áll” – emlékezik nevetve a most harminc éves Espi.

Gyerekként tudta, hogy apja messziről jött, hallgattak afrikai zenéket, ettek afrikai ételeket, de alapvetően nem játszott szerepet az életében, hogy ő egy másik kontinensről származik.

„Szerencsés vagyok, engem soha nem bántottak a bőrszínem miatt. Nem esik rosszul, ha jobban megnéznek. Én is megnézem a fekete embereket. Egyszerűen azért, mert fehér emberek között élek. Amikor egy számunkra nem megszokott alakot látunk, megnézzük. Én próbálom nem sokáig, nem feltűnően nézni, és ha észreveszi, akkor rámosolygok inkább.”

Szerinte mások sem azért nézik meg például őt, mert rosszat akarnak, egyszerűen érdekes, más, mint amit megszoktak.

hirdetés

Sokan mondják neki, milyen szépen beszél magyarul.

„Azt szoktam válaszolni, hogy köszönöm, de nem az én érdemem, egyszerűen én is itt születtem.”

Úgy éli meg, hogy ő az afrikaiak egy képviselője. Szívesen elmondja a családja történetét és mindent, amit Afrikáról tud.

„Ezáltal terhet veszek le magamról és nem arra gondolok, hogy ne nézzél, hagyjál békén, miért utálsz.”

Espi szerint az a legfontosabb, hogy foglalkozzunk az identitás kérdésével. Ismer olyan félvéreket, akik Magyarországon születtek, azt mondják, magyarok. Más a bőrszínük, de lélekben magyarok.

„Ez is rendben van, mindenki maga dönti el. Van olyan felfogás is, hogy félig ez vagyok, félig az vagyok. Ha valaki fejében nincsenek elrendezve ezek a kérdések, akkor tudnak igazán zavaróak lenni a kíváncsi tekintetek, hiszen maga az ember sem tudja, hogy mit gondoljon magáról. Ami viszont nincs rendben az az, ha sértő szavak hangzanak el és tettekben is megnyilvánul a diszkrimináció. Sajnos többektől hallottam szomorú történeteket, amelyek azt mutatják, hogy az elfogadás terén még van mit fejlődnie a társadalomnak.”

Az Aspirinről kapta a becenevét apja

Édesapjára nagyon büszke. Nsosso Michel egy nagyon apró faluban született, és pici kora óta segíteni akart, gyógyítani. Ötévesen egy iskola előtt üldögélt mindig, és ott kezdődött - ahogy a lánya mondja – a szárnyalása.

„Egy tanár behívta, hogy inkább bent üldögéljen. És ő ott mindent magába szívott, a tudást, a szeretet, a törődést, a gondoskodást” – meséli Espi elcsukló hangon.

Az egykori iskola, ahonnan a kis Michel szárnyalni kezdett

Jól tanuló apja fiatal felnőttként ösztöndíjjal jött Magyarországra. Bukarestbe vagy Budapestre mehetett, a hangzás alapján döntött, utóbbi jobban tetszett neki.

Espi nagyapja nagyon akarta, hogy fia egyetemre járjon, és akkor talán még mélyebben hitték, hogy Európa egy álom, megváltoztatja az életüket.

Megszerezte a diplomát, az egyetemen pedig szerelmes lett és megházasodott. Ő nőgyógyászként, felesége gyermekorvosként dolgozik azóta is.

„Apának nagyon cuki beceneve volt: Aspro az Aspirinből. Ő tényleg kiskorától tudta, hogy orvos lesz.”

Az afrikaiak rendszerint sok nyelvet beszélnek, a törzsi nyelvek mellett a hivatalosakat is, nem volt gond a magyar.

„Pikk-pakk rájuk ragad, apa nagyon-nagyon szépen beszél magyarul. Két évig csak a nyelvet tanulta, utána vágott neki az egyetemnek.”

Apja ma már Franciaországban él. Michael azt mondja, mindig is érdekelte, milyen. Amikor megismerte, kiderült, ott a magyarnál felszereltebb, modernebb kórházak vannak, ráadásul nincs hálapénz.

"Egy beteg egyszer azt mondta, hogy azért nem foglalkoztam vele komolyan, mert kevés borravalót adott. Ez mélyen érintett, hiszen felesküdtem a beteggyógyításra. Olyan helyen szerettem volna dolgozni, ahol a munkáltató fizet a munkámért" - meséli Espi apja.

Amikor a gyerekei nagyobbak lettek, váltott. Immár 13 éve egy francia kisváros kórházában dolgozik. Kéthavonta jön Magyarországra, vagy a felesége látogatja meg kint.

Espi nagyon tiszteli apját azért, amin keresztülment a mostani életükért. "A több órás, mezítlábas gyaloglás az iskolába, az utcai közvilágításnál való tanulás, illetve a korgó gyomorral kelés és fekvés igen nagy kihívás elé állították. Kitartó és szorgalmas volt, ezért vallja, hogy a boldogulásához a tanuláson át vezet az út, Afrika felemelkedéséhez az oktatás a kulcs."

"Szeretem Magyaroszágot, ami diplomát, családot és otthont adott. Hálás vagyok" - mondja Michel. Szerinte érdemes minden nehézséget vállalni azért, hogy ma a lánya így meséljen róla.

Espi édesanyja sem látta évtizedekig, honnan jött a férje

Espi 20 évesen kapta élete legfontosabb ajándékát. Akkor vitte el apja a Kongói Köztársaságba, és szülőfalujába, Brazzavillebe.

„Onnantól megváltozott az életem. Felfedezhettem a másik részemet, az afrikai énemet. Ott éreztem meg, milyen fontos nekem a közösség.”

„Gyerekekkel, felnőttekkel táncolni, énekelni, folyton pezsegni, pörögni. Azt gondolom, hogy ez a véremben lehet valahol. Van egy kis depresszív vonalam, ami valószínűleg azért is jött elő, mert nem volt meg az életemben ez a rész.”

Afrika sok könnyet hozott. A reptéren még nem érzékenyült el a sok rokon láttán sem, később jött a zokogás, amikor egy furcsa tükörbe nézett.

„Potyogtam a könnyeim, amikor megláttam a nagymamámat és benne magamat. A szeme, a kisugárzása, a szelleme én voltam. Nagyon-nagyon sírtam. 8000 kilométert utaztam, és megláttam egy embert, akiben magamra ismerek. Csodálatos volt.”

A nagynénje szobájában rengeteg képet talált saját magáról.

„Kicsi koromtól követte, mi van velem. Most is libabőrös vagyok ettől.

Nem is ismertem személyesen, nem játszottunk együtt soha, és ő végig tudott rólam. Nagyon megható volt.”

Rántott húst és krumplipürét készített frissen megismert rokonainak

Szerinte azért várt az apja a nagy utazással, mert ehhez komoly lelki felkészülés kell.

„Kell egy nagy levegővétel, hogy most olyan helyre megyünk, ahol nem lehetnek elvárásaink. Különben nagyon sokkoló tud lenni, azt látni, hogy a rokonaim nyomorognak.”

Ő a szegénységet is máshogy látja már. Egy barátja, aki Burundiban is élt, azt mesélte, hogy neki ugyan voltak Afrikában pénzügyi problémái, de sokkal rosszabb, ahogy az emberek elszigetelődnek egymástól Európában, nem számíthatnak egymásra érzelmileg.

„Nem kell sajnálni az afrikaiakat. Nekik bizonyos szempontból rossz, de bizonyos szempontból nekünk is rossz.”

Espi szerint tanulhatunk az afrikaiaktól. Amerre ő járt, ott az emberek nem tévét néznek, hanem beszélgetnek egymással, és sokkal gyakrabban megérintik egymást, előfordul, hogy még a férfiak is kézen fogva járnak, és ebben nincs semmi furcsa.

Egy darabig szeretett volna kiköltözni, de aztán végiggondolta, hogy nehéz lenne hosszú távon távol lenni Magyarországtól, ahol a közvetlen családja, a barátai és kialakult élete van.

„Mivel orvos családból származom, egy darabig orvos akartam lenni, aztán tanár, de nem tudtam eldönteni, melyik legyen, így teljesen másik irányba mentem, nemzetközi igazgatást tanultam az egyetemen.”

- meséli.

21 évesen  kezdett el dolgozni a főként Kongóval foglalkozó Afrikáért Alapítványnál.

„Sokkal több afrikaival találkozhattam, tehettem az ottani gyerekekért, a fejlődésükért, oktatásukért. A rendezvényeken én vártam a legjobban, hogy végre táncolhassak, meg hallhassam a dobokat” – mondja nevetve.

Az alapítvánnyal eljutott a nagy Kongóba is, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, sőt Tanzániába és Kenyába is. Ezért nagyon hálás.

Pár éve több helyen is kipróbálta magát, dolgozott már közösségi házban, kávézóban, iskolában, gyerekotthonban is. A gyerekek különösen közel állnak hozzá, de minden korosztállyal szívesen foglalkozik.

„Az idősektől nagyon sokat tanulhatunk. Rengeteget ad a bölcsességük, a nyugalmuk. Ők még odafigyelnek egymásra, és ez a mostani rohanó életből hiányzik. Az egyik kedves barátnőm játékeseteket szervez fiataloknak, abban is segítek. Nagyon szeretem, hogy  nem muszáj elmenni bulizni, meg leinni magunkat ahhoz, hogy kellemes esténk legyen.”

A hivatását még keresi. Csak az biztos, hogy ahhoz szeretne hozzájárulni, hogy az emberek jobban érezzék magukat. Nem olyan régen a Közel Afrikához Alapítványnál dolgozhatott, most pedig újra az Afrikáért Alapítványnál van rendezvényszervezőként és önkéntes koordinátorként.

Az egész családjának fontos, hogy másokon segíthessenek. Az apja elsősorban a munkájával ment életeket, de már Kongóban is aktívan segít.

„Ő egy nagyon ambiciózus ember, nagyon-nagyon sok mindent szeretett volna megteremteni nekünk. Először felépítette a család életét, meg a biztonságát, és csak ezután ment vissza Kongóba. Olyan 15 évig egyáltalán nem ment haza, de ma már évente két-háromszor utazik ki, sokat önkénteskedik” - mondja Espi.

A nagybátyja, tanár, ő egy kis iskolát épített Brazzavillében. „Titokban csinálta, nem is kért segítséget, amíg nem volt igazán nagy szüksége rá.”

„Amikor mondta, hogy nincsenek padok, az én kis szívem megdobbant és elkezdtem gyűjteni. 140 ezer forint jött össze magyar támogatásokból, ebből egy tantermet sikerült berendezni. Reményt adhattunk az iskola befejezésére.”

A munka befejezését apja és nagynénje finanszírozta.

Espi mindig is szociálisan érzékeny volt. Gyerekként társait korrepetálta angolból és magyarból. Fellépések, színdarabok szervezésével vette ki a részét a közösségépítésből. Pár éve egy barátjának nem volt pénze, Espi ekkor azt javasolta, tanítson neki franciát, mert annak a nyelvnek a megtanulását úgyis el akarta kezdeni. Később mások is csatlakoztak.

„Nem az volt a célom, hogy reményt adjak, de szerintem valamilyen szinten ez történt.”

Azt mondja, ez azért fontos neki, mert a neve kötelezi.

„Egészen kicsi koromtól mondogatta apa, hogy a nevem franciául reménységet jelent. Ez nagy felelősség. Úgy nőttem fel, hogy gyakorlatilag minden nap szembesítettek azzal, hogy reményt kell adjak. Mindegy, mit értettek ezalatt, akár azt, hogy viselkedjek jól vagy legyek sikeres. Én vidámságot és a változás, fejlődés lehetőségét szeretném elhozni az emberek életébe, szerintem erre vagyok én valamilyen remény.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Megint egy magyar csapat kápráztatta el a zsűrit a Britain’s Got Talentben
Emlékeztek még az Attraction sikerére? Most az akkori csapatkapitány fia indult el a versenyen a saját társulatával.

Link másolása

hirdetés

Az Attraction nevű árnyékszínházi társulat 2013-ban indult el a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. A Szűcs Zoltán vezette csapat óriási sikert aratott a közönség körében, és meg is nyerték a műsort.

Közel tíz évvel az Attraction sikere után idén újra feltűnt az árnyékszínház a műsorban:

Szűcs fia, Martin ugyanis most Attraction Junior nevű csapatával nevezett

- adta hírül a 24.hu.

A Metro beszámolója szerint a zsűri már előre le volt nyűgözve, Amanda Holden például szóhoz sem jutott. Simon Cowell megkérdezte tőlük, hogy szerintük ki a jobb, ők vagy az eredeti Attraction, amire Martin azt mondta, hogy ők, de a legjobbaktól tanultak.

A produkciójukban az iskolai zaklatás veszélyeire hívták fel a figyelmet.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés
Videó: Teljesen odáig volt a hollókői kutyatáncoltatótól az America’s Got Talent zsűrije
Berczes Christine Elisabeth és Meredith nevű kutyája négy igennel jutott tovább a tehetségkutató válogatóján.

Link másolása

hirdetés

Magyarország többszörösen díjnyertes dog dancer-e (kutyatáncoltatója) 4 igennel jutott tovább az America’s Got Talent válogatóján.

A Szépség és a Szörnyeteg kűr egyik részletét vitte a zsűri elé Magyarország leghíresebb dog dancer-e, akit Heidi Klum, Sofia Vergara és Howie Mandel is a közönséggel együtt állva tapsolt meg.

Berczes Christine Elisabeth Meredith nevű ausztrál juhászkutyájával ámulatba ejtette a zsűrit, akik az előadás során nem győztek csodálkozni, míg a közönség a könnyeit törölgette az élménytől.

Heidi Klum szerint a sztori az, ami megkülönböztette ezt más kutyás előadásoktól, míg Sofia Vergara a boldogsággal táncoló Meredith-t imádta legjobban.

hirdetés
„A kutyám nagyon élvezte a show-t, a közönség pedig nem akarta elengedni őt: sorba állva várták, hogy megsimogathassák. Örülünk a sikernek, de számomra az az igazi elismerés, ha még többen megismerik, elismerik ezt a sportot és kipróbálják a dog dancinget”

– mondta a Hollókőn élő kutyatenyésztő, aki nemcsak otthoni termében tart oktatást, hanem online is ad órákat, többek között Amerikában, Szlovéniában, Ausztriában élő gazdiknak és kutyusoknak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
Az ukrajnai frontról küldött videójában köszönte meg az MTA-tól kapott díját a kárpátaljai matematikus
Traski Viktor az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az akadémiai ünnepségen.

Link másolása

hirdetés

Kelet-Ukrajnából, a frontról küldött videóban köszönte meg az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Arany János Fiatal Kutatói Díját a kitüntetett matematikus - számolt be róla az MTA.

Traski Viktor kárpátaljai magyar matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem díjnyertes kutatója és oktatója az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az MTA 195. közgyűlésén tartott Külső Tagok Fórumán, amelyet kedden tartottak.

Küldött viszont egy rövid videót, amelyben – miközben távoli robbanások zaja hallatszik – röviden ismertette kutatásait, majd reményét fejezte ki, hogy a járvánnyal és háborúval sújtott időszakot követően személyesen is be tud majd számolni eredményeiről az Akadémián.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: