hirdetés
sziami-iker-lanyok-szetvalasztasa-olaszorszagban.jpg

Sikeresen szétválasztottak egy koponyájuknál összenőtt sziámi ikerpárt Olaszországban

A Közép-afrikai Köztársaságban születt kislányokat háromszor műtötték meg, mire sikerült szétválasztani őket. Az operációsorozat Olaszországban és a világon is egyedülálló.
Fotó: Bambino Gesù Ospedale Pediatrico - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Sikeresen szétválasztottak egy fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt Olaszországban - írja az IFL Science.

A kétéves kislányok a Közép-afrikai Köztársaságban születtek 2018 júliusában úgy, hogy a koponyájuk össze volt nőve. Ez az egyik legritkább és legösszetettebb probléma a sziámi ikreknél, ugyanis nemcsak a csontállományukon, de létfontosságú vérszállító szerveken is osztoztak.

A vatikáni Gyermek Jézus Kórház vezetője, dr. Mariella Enoc éppen akkor a Közép-afrikai Köztársaságban volt, és találkozott is a kórházban Ervinával és Prefinával, így került kapcsolatba az olaszországi kórház a családdal.

A lányokat június 5-én operálta meg egy 30 fős orvoscsoport a római gyermekkórházban, egy hónappal később pedig örömmel jelentették be, hogy a 18 órás műtét sikeres volt, az ikrek pedig szépen gyógyulnak.

Az orvosok szerint most először sikerült egy ilyen specifikus operációt sikerrel végrehajtani, ugyanis az orvostudományi szakirodalomban nem jegyeztek fel még ilyen esetet.

hirdetés

A júniusi műtét már a harmadik és egyben az utolsó operáció volt, amely szükséges volt az ikerpár szétválasztásához. Ekkor választották el egymástól a lányok koponyáit és a szöveteket, majd a csapat két részre oszlott, hogy az ikreknek külön-külön is helyreállítsák az agyi vénás rendszerét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
otven.jpg

Nem egyszeri segély volt az 50 forint, amit a nyugdíjas nő kapott – reagált a Magyar Államkincstár

Szerintük azért nem lehet egyszeri segély, mivel annak legkisebb összege 15.000 forint.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Mint arról mi is hírt adtunk, egy nyugdíjas özvegyasszony az ATV-nek mesélte el, hogy nehéz anyagi helyzete miatt egyszeri támogatást kért, melyre egy 50 forintos utalvány érkezett. A fóti asszony a tévének azt mondta: "Annyira megalázó, hogy rettentő. Ezen már csak nevetni lehet. Jobb lett volna, ha nem küldenek semmit".

Az ATV megkereste a Magyar Államkincstárat, akik azt válaszolták, hogy az egyszeri segély minimumösszege 15 ezer forint, ezért valami tévedés történhetett.

Szerdán az eset kapcsán a Magyar Államkincstár közleményt adott ki. Ebben azt írják:

"Félrevezető hírek jelentek meg egy fóti nyugdíjas személy méltányossági segélyének kiutalásáról. Ügyfeleink személyes adatainak tiszteletben tartása miatt, az ő kifejezett beleegyezésük nélkül konkrét ügyekről nem adhatunk tájékoztatást. Ugyanakkor általánosságban felhívjuk a figyelmet arra, hogy az érintett részére a hírek szerint

hirdetés

kiutalt 50 forint a vonatkozó jogszabály alapján nem lehet egyszeri segély, mivel annak legkisebb összege 15.000 forint.

Ilyen összegű kiutalás – az érintettnek a televízió híradásában és a sajtóban is megjelent saját elmondásából kiindulva –

az előző évi nyugdíj melletti munkaviszonyból elért jövedelme után a hivatalból megállapított 0,5 százalékos mértékű, visszamenőlegesen elszámolt nyugdíjnöveléssel történhetett,

amelynek időpontját a jogszabály a munkaviszonyban állók esetében a tárgyév szeptember 30-ban rögzíti. Félreértést az okozhatott, ha az ügyfél ugyanebben az időszakban adott be egyszeri segély iránti kérelmet is, ugyanakkor az összegek kiutalása előtt minden esetben határozatban értesítik az ügyfeleket az ellátás összegéről, jogcíméről, így tisztázható, hogy mire is vonatkozott a hírekben szereplő összeg".

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
karantenszabalyok-valtozas-koronavirus-mti-foto.jpg

Kihirdették: mától szigorodtak a karanténszabályok

Mutatjuk, milyen változások léptek életbe!
Címkép: MTI/Komka Péter - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Szigorodtak a karanténszabályok. Azt, hogy milyen új szabályok érvényesek szerdától a hatósági járványügyi megfigyeléssel, vagyis házi karanténnal kapcsolatban, a kedden megjelent Magyar Közlönyben részletezik - szúrta ki az Mfor.hu.

A törvénymódosítás alapján mostantól nincs egyedi közigazgatási hatósági eljárás az országba történő belépéskor:

a határellenőrzést végző rendőri szerv automatikusan tájékoztatja a belépőket arról, hogy kötelesek karanténba vonulni.

Annak, akinek karanténba kel vonulni, el kell árulnia a határellenőrzést végző rendőrnek a karanténlakás címét, és közvetlenül oda kell utaznia. Az utat legfeljebb egészségügyi, műszaki, vagy – tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén – menetrendi okból szakíthatja meg. Ha hazaért, akkor pedig ki kell ragasztania az ajtóra a rendőrtől kapott piros matricát.

Emellett újdonság még az is, hogy

hirdetés

kötelező lesz használni a "karanténszoftvert", vagyis azt az alkalmazást, amivel a rendőrség nyomon követheti, hogy a karanténban lévő személy elhagyta-e a kijelölt lakást.

"Az alkalmazás segítségével ellenőrizhetik úgy is, hogy otthon vagyunk-e, hogy egy szelfit készítünk, amelyet egy arcfelismerő szoftver elemez - ezzel kiszűrhető, hogy nem csak a telefont hagyta-e a lakásban az illető. A szoftvert csak akkor kell telepíteni, ha rendelkezünk erre alkalmas eszközzel - azt nem írja a jogszabály, erről hogyan győződik meg a hatóság" - részletezi a lap.

De változik a karanténszabályok megszegésének büntetési tétele is: a bírság ezentúl 5000-től 150 ezer forintig terjedhet. Ezt egy nap többször is kiszabhatják, de maximum 600 ezer forintos bírságot lehet majd beszedni egy nap alatt. A bírságot 15 napon belül kell befizetni a rendőrség honlapján közzétett számlaszámra.

A törvény azonban azt is leszögezi, hogy a karanténszabályok megsértése nem minősül bűncselekménynek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nemetorszag-Copy.jpg

Egész novemberre leállítanák a vendéglátást és a kulturális életet Németországban

Kemény szigorítások jönnek.
MTI, fotó: MTI/EPA/Christian Bruna - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást és az idegenforgalmat, és a művészeti és kulturális életet a koronavírus-járvány erősödése miatt - jelezte a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai interjúban.

A legfontosabb a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás működésének fenntartása. Ezeket a "prioritásokat gyorsan ki lehet jelölni", de nagyon nehéz meghozni a hozzájuk szükséges döntéseket, vagyis "az utazásszervező cégek és a vendéglátósok, és a művészeti és kulturális élet leállítását egész novemberre"

- mondta Jens Spahn a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

Kiemelte, hogy

ezeknek az ágazatoknak a működését be kell fagyasztani, "nullára kell állítani", a vállalkozások kárát pedig egy állami támogatási programmal, egy "nagyvonalú és célzott segélycsomaggal" kell egyensúlyozni

hirdetés

- mondta a miniszter.

Jens Spahn azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a járványhelyzet gyors romlása miatt az eredetileg tervezett pénteki időpont helyett már szerda délután megtartják a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma - az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) - és a kancellár, Angela Merkel válságtanácskozását.

A miniszter elmondta: arra számít, hogy a járványügyi védekezésért felelős tartományok vezetői széttartó, tartományonként eltérő szabályozás helyett az egész országban egységesen érvényes járványlassító intézkedésekről állapodnak meg a kancellárral.

Ez azonban nem lesz elég, az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedésének feltartóztatásához minden egyes ember hozzájárulása szükséges. Közös, "nemzeti erőfeszítés" kell - mondta Jens Spahn.

Az újabb fertőzéshullámot "most kell megtörni", ezért mindenkinek a minimumra kell szorítania a fertőzésveszéllyel járó - maszk nélküli, legalább 15 percig tartó, másfél méteres távolságon belüli - találkozásait, kapcsolatait.

"Késő lesz, ha addig várunk, amíg az intenzív osztályok megtelnek" - mondta a miniszter, aki az otthonából nyilatkozott a közszolgálati médiatársaság SWR2 nevű rádiójának, mert elkapta a SARS-Cov-2-t, amely beszámolója szerint megfázásos tüneteket okozott nála. Mint mondta, tünetei enyhülnek és várhatóan egy hét múlva munkába állhat.

Elmondta, hogy igazolt fertőzöttként megtapasztalhatta a vírus természetét és az úgynevezett kontaktkutatásért, a fertőzési láncolatok megszakításáért felelős helyi egészségügyi hivatalok munkáját is. A szakemberek "mindent beleadva dolgoznak", teljesítményük "alázattal és hálával tölt el" - mondta Jens Spahn.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 14.964 fertőződést regisztráltak Németországban. Ez új rekord, és majdnem a duplája az egy héttel korábbi 7595-nek.

A járvány kezdete óta 464.239 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 85-tel nőtt, 10.183-ra.

A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, keddi adatai szerint 1,21. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 121 embernek adja át a kórokozót.

A Covid-19 betegség miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, szintén keddi adatok szerint egy nap alatt 108-cal emelkedett, 1470-re. Nagyjából 45 százalékuk - 666 ember - gépi lélegeztetésre szorul. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 5 százalékát foglalják el a Covid-19-ben szenvedők. Ugyanakkor számuk gyorsan emelkedik, az előző keddi 879-hez képest csaknem hatszázzal nőtt.

Címlapkép: Söröző üres terasza a bajorországi Berchtesgadenben október 18-án. A koronavírus-járvány terjedése miatt a városban és környékén kijárási korlátozást vezettek be október 20-tól.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
oltas-1.jpg

Merkely Béla: decemberben megkezdődik az oltás Európában

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője szerint áprilisra várható, hogy nagyobb mennyiségű vakcina áll majd rendelkezésre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Hosszú interjút adott Semmelweis Egyetem rektora az Origo.hu-nak, melyben Merkely Béla többek között a koronavírus elleni vakcina várható bevezetéséről is beszélt.

A portálnak azt mondta:

"A járvány első fázisában próbáltuk kitalálni mennyi idő kell ahhoz, hogy az első vakcina megjelenjen, és akkor óvatlanul azt mondtam, hogy november környékén várható. Azt kell, hogy mondjam, hogy olyan nagyon-nagyon sokat nem tévedtem.

Az első vakcinák bevizsgálása, a hármas fázisú vizsgálatok szinte biztosan befejeződnek novemberben

– mondta. Azt is közölte, hogy abban is biztos, hogy

hirdetés

decemberben megkezdődik Európában az oltás.

Mivel a népesség beoltásához rengeteg vakcinára lesz szükség, ezért először a koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi dolgozókat és az idős betegeket célszerű oltani szerinte. Utána pedig lehet a többieket is - mondta.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője szerint

az Európai Uniós országokban jövő áprilisban kezdődhet meg a vakcinák nagyobb mennyiségű kiszállítása. Úgy véli, hogy a legjobb esetben a gyógyszergyártó cégek havonta 50 millió oltást tudnak majd szállítani Európába

- írja a Reuters.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!