"SENKIT sem fogok a születésnapján felköszönteni a Facebookon" – bakancslistám 2019-re
NEM! Ezek nem újévi fogadalmak, ezeket egyszerűen meg fogom csinálni, mert csak. Ha meg nem, kiröhögöm magam jövő Szilveszterkor. Is.
Hargitay Judit cikke Fotó: Pexels - szmo.hu
2018. december 30.



Ne mondjátok, hogy nektek nincs minden újévre bakancslistátok. Amiket már beterveztetek, betáraztatok, vagy csak titkon vágytok rá. Nos, mivel én úgy gondolom, hogy az életben a "csinálás" sokkal előbbre visz, mint a "nem csinálás" – ez bármire igaz –, elmondom nektek, hogy mi is áll az én 2019-es bakancslistámon. Kis dolgok? Nagy dolgok? Ez is, az is. Egy szabály van. Jobban fogom érezni magam tőlük.

#1  SENKIT nem fogok a születésnapján felköszönteni a Facebookon.

És a sajátomat se jelölöm be. Akinek magamtól tudom a szülinapját, és aki magától tudja az enyémet, tiszta sor. Ne egy algoritmus mondja már meg, hogy kit szeressek.

#2  BÁRKI panaszkodását maximum 10 perces időkeretben fogom meghallgatni.

Nem arról beszélek, ha valaki egy súlyos gondot, tragédiát szeretne velem megosztani, arra mindig itt vagyok. De a "mindenszar"–"mindmeghalunk"–"csak az a baj, hogy..." kezdetű nyavalygás-kombóra esetenként tíz percet szánok. Annyi az udvariassági plafon, bárkinél, aztán valamilyen ürüggyel kihátrálok a szituból. Már csak azért is, mert megfigyeltem, hogy ezek az emberek egyáltalán nem akarnak segíteni magukon. Nekem meg nem kell a negatívkodás.

#3  Ha paraszt velem egy eladó–pincér–személyiedző–patikus–gyümölcs– és/vagy újságárus, vagy egyszerűen csak bárki, elküldöm a francba.

Jó hangosan, hogy ő érezze magát szarul, ne én.

#4  Elutazom Skóciába.

Már megvan a repülőjegyem (meg a Xanax, amit minden repülés előtt be kell vennem, mert f...sok tőle. Mármint nem a Xanaxtól). Keresek egy tengerparti sziklaszirtet, kiállok a szélére, és a jeges szélben (irtó romantikus lesz) pár percre az "Üvöltő szelek" című regény főhősnőjének képzelem magam. Ezt már nagyon régen meg akarom csinálni.

#5  Ugyanott kipróbálom, milyen a jobb oldalon ülve vezetni.

Mivel amúgy se tudom soha, melyik oldal melyik, viszonylag hasonló esélyekkel indulok, mint itthon. Őszintén remélem, hogy nem nyírok ki pár birkát.

#6  Veszek a kutyámra egy világítós nyakörvet.

Mert elegem van, hogy minden esti sétánál eltűnik a susnyásban, és fél óráig kétségbeesve keresem. Közben ő többnyire suttyomban hazamegy, és ártatlan pofával szobrozik a lépcsőházban.

#7  A 98 éves nagyapám MINDEN háborús-hadifoglyos sztoriját végighallgatom.

Századszorra is. Mert olyankor csillog a szeme. Ennyi.

#8  Elmegyek jógatáborba.

Ahogy 2018-ban is. Már lefoglalóztam, nincs sunnyogás. Bár élénken él a képzeletemben, ahogy a májusi táborban, ÖT ÓRA (!) jógázás után, az ezredik lefelé néző kutyapóz közben (nem rosszra gondolni!) Kat, az egyik kedvenc jógás társam elcsukló hangon odasúgta nekem: "Mindjárt megdöglök...", és ebben az érzésben osztoztam én is, ettől függetlenül a jóga a világ legjobb dolga. A sok jóga meg még inkább.

#9  Megírom a regényemet.

Már négy éve az ötvenedik oldalnál tartok, úgyhogy most nagyon röhögök. De a lepényhal meg utoljára.

#10 Elmegyek az Oázis kertészetbe.

Minden évben négyszer-ötször amúgy is. Két órán át barangolok a virító nárciszok, a Csubakka méretű kaktuszok, meg az ezerszínű orchideák között, sőt, nyáron a kinti David Austin rózsabokrokat is körbeszimatolom, és teljesen megrészegülök. Aztán távozom egy öklömnyi méretű cserepes korallvirággal, ami három hét múlva kidöglik nálam.

#11  Elmegyek az országos hírű, soltvadkerti cukrászdába.

Szegény tulajdonosa, Szervánszky László épp most halt meg, nekem Bács megyei lányként ő mindig is legenda volt, és a cukrászdája is. És ahogy minden évben, veszek vagy egy kilót a csokis narancshéjukból, amit itt, Pesten tíz dekánként is aranyárban mérnek. Ott viszont szinte bagóért adják, mert nem sztártermék, és a narancs kandírozása, meg a héjdarabokat körülölelő, roppanós étcsoki egyszerűen felülmúlhatatlan.

#12  Egyszer belesétálok egy búzamezőbe. Legalább egyszer.

#13  Beoltatom a kutyát kullancs (vagyis az általa terjesztett, lehetséges betegségek) ellen.

Mert tavaly nyáron, egy nyugis vasárnap este kellett rohannom vele az ügyeletre, mert a hátsó lába két ujja közé berágta magát egy kis genya, és ha csak hozzáértem, a kutya úgy sikítozott, mintha kínoznám. Aztán amikor az állatklinikán a doki kiszedte a kullancsot, szenvedő ölebembe úgy visszatért a tacskó-öntudat, hogy teljes gőzzel nekirontott egy berni pásztornak – kábé nyolcszor nagyobb nála –, aki a döbbenettől visszaugatni se bírt, csak kérdő, "Nekem dudálsz, kisautó?" tekintettel bámulta az üvöltve ugató, miniatűr méregzsákomat. Na most ezt többször nem ismételjük meg.

#14  Megtanulom megfőzni anyu halászléját.

#15  Mindenkihez lesz egy jó szavam.

Most komolyan. Régóta tervezem, hogy kedvesebb leszek az emberekhez. Na nem ahhoz, aki bánt, annak gondolkodás nélkül nekiugrok (lásd #3 pont). De bárki is kerüljön az utamba, akivel legalább egy pár perces interakcióm lesz, valahogy igyekszem becsempészni valami aranyosat, szívmelengetőt a szavaimba, vagy akár a gesztusaimba. Aminek örül. Ezt egyébként idén már próbálgattam, és iszonyúan bejön. Az emberek ki vannak éhezve a szeretetre.

#16  Igyekszem szakmailag tovább fejlődni.

Például nem fogok olyan közhelyeket használni, mint "az emberek ki vannak éhezve a szeretetre".


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x