hirdetés
baba2.jpg

Saját gyermekét segítette világra egy apuka Vas megyében

Hirtelen indult be a szülés a kismamánál. Mire a mentők kiértek, már meg is született a pár kisfia.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. február 19.


hirdetés

Riadt férfihang kérte kedd délután a Szombathelyi Mentésirányítás segítségét, harmadik gyermekét váró párjánál ugyanis, talán megindult a szülés - számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A fájások ekkor még nem voltak gyakoriak, a mentésirányító a legközelebbi mentőkocsit riasztotta, miközben vonalban maradt az édesapával.

A helyzet azonban gyorsan változott, a fájások egyre gyakrabban és erősebben jelentkeztek, így a rutinos mentésirányító hölgynek meg kellett győznie az édesapát, hogy vizsgálja meg a párját. Az eredmény egyértelmű volt, az instrukciók alapján az apukának kellett megkezdenie a már beindult szülés levezetését.

Eközben egy emelt szintű egység is elindult a segítségükre.

A férfi hősiesen követte a mentésirányító minden mondatát és éppen az első mentő érkezésének pillanatában, meg is született az egészséges kisfiú.

hirdetés

Végül az újszülöttet és az édesanyját ellátás után, a hős apuka kíséretében, stabil állapotban szállították kórházba a mentők.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
simone.png

„Mondjátok meg a gyerekeimnek, hogy szeretem őket” – az egyik nizzai áldozat utolsó szavai ezek voltak

Az életét megmenteni próbáló mentősökön keresztül üzent a háromgyermekes édesanya.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2020. október 30.


hirdetés

A gyerekeinek üzent utolsó pillanataiban az a brazil édesanya, akit csütörtökön Nizzában késelt meg a 21 éves merénylő, az asszony nem sokkal később a mentőben belehalt a sérüléseibe - írja a Metro.

A 44 éves brazil születésű Simone Barreto Silva harminc éve élt Nizzában, három gyermek édesanyja volt. Egyike annak a három áldozatnak, akit csütörtökön egy 21 éves tunéziai merénylő gyilkolt meg a nizzai Notre Dame-székesegyházban. A férfi Allahu Akbar kiáltással rántott kést, vágta el az egyik sekrestyés torkát, lefejezett egy ott imádkozó idős nőt és késelte meg Silvát. A nőnek még volt annyi ereje, hogy kimeneküljön a bazilikából egy közeli bárba, ám miután a mentősök megérkeztek, nem sokkal később meghalt.

Az értesülések szerint a haldokló nő utolsó szavait a mentősökhöz intézte:

"Mondjátok meg a gyerekeimnek, hogy szeretem őket."

hirdetés

Időközben azonosították az elkövetőt, a 21 éves Brahim Aoussaouit, aki Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba egy migránsokat szállító hajón Tunéziából.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
zente-elso-lepesek-sma-scaled.jpg

Csodálatos fejlődés: 1 évvel a Zolgensma után Zente megtette az első lépéseit

A kisfiú első lépéseiről videó is készült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Egy évvel ezelőtt ezen a napon kapta meg - az országban elsőként - a Zolgensma génterápiás kezelést Zente, az SMA-s kisfiú. Ebből az alkalomból édesanyja egy poszttal készült a Facebook-oldalukon, ám Zente felülírta a tervét, ugyanis hatalmas dolog történt vele.

"Október 29. Egy évvel ezelőtt, ezen a napon került sor hazánkban az első Zolgensma génterápiára. A mi kisfiúnk kaphatta meg Nektek és a Bethesda kórház csapatának köszönhetően!

Készültem erre a napra. Hosszú köszönőbeszéddel, videóval arról milyen volt Zente 1-2 hónaposan, még egészségesnek hitt állapotban, majd 5 hónaposan teljesen leépülve, aztán pedig bemutatva a visszaépítkezés/fejlődés állomásait.

Most mégsem ez következik.

Az élet ismét felülírta a terveim!

hirdetés

Zente szeretne az én soraim, szavaim helyett köszönetet mondani! Megint sikerült neki idő előtt, farzsebből előrántani a "várt váratlan" kártyát! Úgy döntött eljött az első bizonytalan, gyenge, ugyanakkor nagyon is tudatos első lépések ideje!

Picike kezeit tavaly még segítséget remélve nyújtotta felétek. Most pedig ezeket a picike kezeket szeretett gyógytornásza felé nyújtotta, mellyel új fejezet kezdődött!

Zente hivatalosan is megtette az első lépéseket!

Ezerszer is köszönjük!"

- írta bejegyzésében Zente édesanyja, aki egy videót is megosztott Zente első lépéseiről.

Zente első lépései 2020. 10.22.

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borat-1000x529.png

100 ezer dollárt gyűjtöttek az idős nőnek, aki sokak szerint méltatlanul kevés pénzt kapott a Borat 2-ben való szerepléséért

A gyűjtést egy lelkész szervezte, aki szerint a 62 éves nagymama volt a film erkölcsi iránytűje. Az asszony valójában nem is tudta, hogy az év egyik legjobban várt filmjében kapott szerepet.
Fotó: Amazon Studios - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Már több mint százezer dollárnál jár az a közösségi kampány, amelyet a Borat 2 egyik karakterének, egy bébiszitternek indítottak a rajongók.

A nő nem is tudta, miben szerepel. Azt hitte, hogy egy dokumentumfilmről van szó, amely gyerekfeleségekről szól. Egyik barátja döbbentette rá, hogy Sacha Baron Cohen legújabb projektjében vett részt a tudta nélkül, amikor kijött a film előzetese.

A 62 éves Jeanie Jones a Variety-nek adott interjút, amelyben elmesélte, milyen volt utólag megtudni, hogy az év egyik legjobban várt filmjében bukkant fel.

A történet szerint az oklahomai nőt Borat bérelte fel, hogy vigyázzon lányára, Tutarra, amíg a mellnagyobbító műtétére várnak. Tutar láncokkal a nyakában jelent meg nála, és kifejtette: arra vár, hogy az apja megvegye neki a műmelleket, és egy gazdag férfihoz adja feleségül. Jones úgy tudta, hogy a gyermekfeleségekről készít a stáb dokumentumfilmet, és igyekezett jobb belátásra bírni a lányt.

Olyanokat mondott neki, hogy úgy szép ahogy van, nem kellenek a műtétek, és ő többek közt ő vezette rá a lányt arra, hogy a nők is képesek mindarra, mint amire a férfiak.

hirdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#borat2 on @amazonprimevideo is coming so so soon.

Maria Bakalova (@mariabakalovaofficial) által megosztott bejegyzés,

A 62 éves nő a helyi templomban hallotta, hogy egy dokumentumfilmhez keresnek nagymama-típusú fekete nőt. Az esélytelenek nyugalmával jelentkezett a szerepre, a meghallgatáson elsősorban a gyerekeiről és életéről kérdezték. Nagyon meglepődött, amikor őt válogatták be a filmre, bár ismerősei a koronavírus-járvány miatt le akarták beszélni, hogy Washingtonba utazzon a forgatásra. A néhány jelenetért összesen 3600 dollárt (1,1 millió forint) kapott, amit méltányosnak vélt.

A pénzre azért is különösen nagy szüksége volt, mivel a járványhelyzet miatt elveszítette a munkáját.

A nagy leleplezést követően a templom pásztora, ahová Jones is járt közösségi finanszírozású kampányt indított, hogy a nőnek pénzt gyűjtsenek, elsősorban azért, mivel ő volt az "erkölcsi iránytűje" a filmnek, aki kedvességével és türelmével próbálta átadni saját értékrendjét a szerepe szerint teljesen más kultúrkörből érkező lánynak. A pásztorral nagyon sokan értettek egyet abban, hogy a nő sokkal többet érdemel 3600 dollárnál:

a GoFoundMe-kampány jelenleg 106 ezer dollárnál (33,3 millió forint) tart.

A nő a forgatást követően elmondása szerint rendszeresen imádkozott Tutarért, és nagyon aggódott, mi lehet a lány sorsa.

"Nagyon örültem, mikor kiderült, hogy nincs valóban abban a helyzetben. Szörnyű hallani ugyanis, hogy bárki ilyen helyzetbe kerülhet, mint Tutar" - nyilatkozta.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito-10.jpg

Utazóládával és online bemutatóval pótolják az elmaradó Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

A kézművesek nagyon készültek az idei adventi forgatagra is, bíznak benne, hogy most is sokan választanak ajándékot tőlük. Ehhez pedig közösségi oldalukon nyújtanak segíteséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár.

A Magyar Kézműves Szövetség közleményében azt írja, hogy tagjai szomorúan fogadták a hírt, hogy idén nem rendezhetik meg a nagy múltú Budapesti Karácsonyi Vásárt a Vörösmarty téren. Ezért útnak indítanak egy „Vörösmarty téri utazó ládát”, melyben összegyűjtöttek néhány portékát azokból a tárgyakból, amelyeket az adventi forgatagban lehetett volna megvásárolni.

Minőségi, magyar gyártású kézműves alkotásokat tartalmaz a láda. Egy-egy készítő mester a cégről, a termékről is ad hozzá információt. A láda több helyen is megfordul, több tévécsatorna, rádió és sajtótermék is bemutatja.

Az érdeklődők számos ötletet, információt találnak a Magyar Kézműves Szövetség Facebook-oldalán.

hirdetés

A készítők azt ígérik, hogy az áraik mindenki számára elérhetőek, egész évben ugyanezeken az árakon dolgoznak.

"Szeretettel várjuk magyar vevőinket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Szomorúak vagyunk, hogy az idén elmarad az adventi mustra, de mindannyian abban bízunk, hogy jövőre ismét találkozunk a Vörösmarty téren.

Tudjuk, hogy a fővárosiaknak és a vidékieknek egyaránt fontos a karácsonyi vásár.

Hosszú hagyománya van már, családok érkeznek hozzánk, mindenkinek egy kellemes program is ez. Vannak olyan visszatérő vásárlóink, akik képesek 300 km-t utazni minden évben azért, hogy a Magyar Kézműves Szövetség alkotóitól kerülhessen a fenyőjükre az a „bizonyos dísz”. A gyermekek már lassan felnőnek és minden évben a fára került az a jelképes egyedi készítésű tárgy, amely mindenki szívébe szeretetet adott. Amit egy családi közös program alkalmával együtt választott ki anya, apa és a gyermekek. Szeretnek kijönni hozzánk, találkozni velünk és hazavinni egy kis emléket az otthonukba"

- írják.

A szövetség folyamatosan ötletajánlóval jelentkezik a Facebook-oldalán, hogy segítsen egyedi kézműves meglepetést, ajándékot adni szeretteiknek.

A lassan tíz éve megalakult Szövetség közel 60-70 alkotója, több mint 100 családnak és közel 500 embernek teremt kis manufaktúráikban munkát. A járvány miatt az idei tavaszi és téli tradicionális vásárok elmaradtak-elmaradnak, és így főbb bevételi forrásuk kiesik.

A turizmus visszaesett és ez negatívan érintette a kézműveseket is. A kézműves családok a vásárokra készülve már fél évvel ezelőtt megvásárolták az alapanyagokat és műhelyeikben szorgosan dolgoztak, hogy minél több egyedi alkotás kerülhessenek idén is a fa alá. A hír mindenkit rosszul érintett, hiszen ezeknek a mestereknek az elmúlt időszakban alig volt bevételük, sorra maradtak el a fesztiválok, a nagyobb összejövetelek. Az idei év annyira ellehetetlenítette az alkotóikat, hogy félő, a több mint 20 tradicionális szakmát még képviselő szövetség nem tud talpra állni és műhelyeit újra megnyitni. Pedig ők azok, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy a Nyitott Műhely Programjaikkal megmutassák a fiatalabb generációnak is a kézzel készült remekeket, hátha kedvet kapnak ezekhez az ősi tevékenységekhez. Tavaly a szövetség tagjai minőségi munkáikkal képviselték a brüsszeli HUNGAstRY magyar gasztro-fesztiválon a hazai tárgyalkotó kultúrát, s a Vörösmarty téri rendezvényükkel pedig kivívták a 10 legjobb Európai adventi vásár címet. Tagjaik az UNESCO Világörökség, a Magyar Köztársasági Érdemkereszt rangos elismerését is megkapták.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!