hirdetés
1-18.jpg

Saját anyja sem ismert volna rá Feke Pálra a Sztárban Sztár + 1 kicsiben

Az énekes szó szerint szörnyen nézett ki, ugyanis Kornis Annával a Szépség és a Szörnyeteg főcímdalát adták elő. De szerintünk a többiek még náluk is jobbak voltak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. december 12.

hirdetés

Azt kell mondjuk, egészen kiváló volt a SuperTV2 műsorának harmadik adása. Jó számokat választottak, mindenki elővette legtisztább énekhangját, totálisan belehelyezkedtek az előadók a szerepeikbe, és repkedtek a poénok is. A gyerekek döbbenetesen ügyesek, és van még egy fontos mérce, amit mi fedeztünk fel:

amikor egy régi Pa-Dö-Dö- vagy Black Eyed Peas-muzsikát látva kedve támad az embernek, hogy visszanézze az eredetit, az mindig jót jelent.

A hét győztese Feke Pál és Kornis Anna párosa lett, akik a tudatosan gejl Disney-főcímdalok egyik élenjáróját, a Szépség és a Szörnyeteg betétdalát adták elő, az Operettszínház kellékeivel. Nagyon jók voltak, de a győzelmet valószínűleg inkább Feke Pál kimaszkírozása hozta, mert annak aztán tényleg respekt.

Videó: a győztes produkció

hirdetés

Ennél azonban még zseniálisabb volt Bereczki Zoltán és Berki Artúr, a két öntelt pickup artistot alakító figura, Robin Thicke és Pharrell Williams Blurred Lines-ával. A legjobb az volt, hogy egy kicsit magukra is formálták magát a dalt: nem mindig ott díszítettek, ahol az eredeti énekesek, viszont tök jó helyeken.

Videó: Bereczki Zoltán és Berki Artúr mint Robin Thicke és Pharrell Williams

Sipos Peti és Sztojka Vanessza volt még az a páros, akik mesterien kifigurázták az eredeti muzsika előadóit. Mondjuk az is igaz, hogy a Pa-Dö-Dö két tagját inkább parodizálni lehet, mint leutánozni. De ettől még állati vicces volt, ahogyan Falusi Mariann és Lang Györgyi bőrébe bújva színpadra hozták a Te vagy a legjobb dolog a héten című, régi-régi dalt.

Videó: Sipos Peti és Sztojka Vanessza mint a Pa-Dö-Dö

A Black Eyed Peas Shut Up című száma nem egy egyszerű darab, és hát amit Dér Heni és Juhos Zsófi levágott, az elsőosztályú volt. Nem értettük, mit látott a zsűri majdnem mindegyik tagja Juhos Zsófiban, amikor azt mondták neki, hogy bátortalannak látták. Nyilván nem tökéletes még az énektudása, lévén, hogy egy nagyon fiatal gyermekről van szó, de ehhez képest is állati jól hozta Fergie hangutánzatát. Dér Heni Will.i.amként pedig... hát az brutálisan jó volt!

Videó: Dér Heni és Juhos Zsófi a Black Eyed Peas slágerével

Szandi és Lentulay Krisztián az előző két adás ilyen-olyan, de semmiképp sem túl erős produkciója után most olyat mutatott, amit ki se néztünk volna belőlük! Krisztiánról ebben a fordulóban derült ki, hogy igenis, tud énekelni, méghozzá veszett erős hangja van, ha akarja.

Videó: Szandi és Lentulay Krisztián az István, a királyból énekelt

hirdetés

Na és Szabó Bence Zámbó Jimmyként, amint Andrea Bocellit énekel?! Ez is elképesztő volt!

Videó: Szabó Bence és Koós Réka a Time to Say Goodbye című dallal, amelynek refrénjében és kiállásában az egekbe kell felmenni

Nem mutogatjuk végig az összes produkciót, ha kíváncsi vagy a többire is, kattints ide és nézd meg őket. Tényleg jó adás volt, egyedül talán Péter Srámek és Bari Laci nem volt olyan erős a Lehetsz király című musicalművel, de ennek talán az is oka volt, hogy Srámeken nem láttunk most igazi jókedvet.

1

Ha tetszettek a produkciók, oszd meg a cikket!

KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
PR_pics_1200x1200px_JUdit_Ivan_10212-1.jpg

Kamarás Iván és Schell Judit szerelmes párt alakít egy új darabban

A Thália Színház ismét műsorára tűzi a Ketten Egyedült, mely egy párkapcsolat kezdetét mutatja be.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. november 18.

hirdetés

A Ketten egyedül romantikus sztoriját nagy sikerrel játszotta a Broadway, Krumplirózsa címmel film is készült belőle Al Pacino és Michelle Pfeiffer szereplésével, most pedig a Thália színház is ismét műsorra tűzi, ezúttal Kamarás Ivánnal a főszerepben.

A Ketten egyedül New York-ban játszódik:

Frankie felszolgáló, Johnny szakács. Először kinézték egymást az étteremben. Azután szeretkeztek. Eddig csodálatos, de rá kéne jönni, hogyan tovább…

hirdetés

Hogyan bízhat valaki másban ismét, ha korábban csalódott? Hol van a mai világban a romantika? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a darab. A felszolgálót Schell Judit, a szakácsot Kamarás Iván személyesíti meg. Az előadást Goda Krisztina rendezi, aki a Csak szex és más semmi című filmet is készítette. Ez lesz Kamarás Iván és a rendezőnő első közös munkája, noha korábban már volt szerencséjük egymáshoz:„Ha jól emlékszem, valamikor a Csak szex és más semmi forgatása környékén történt. Nem dolgoztunk még együtt, éppen ezért is várom nagyon izgatottan a közös munkát. Kriszta kiváló rendező, aki nemcsak filmekkel, de már színpadon is bizonyított.” – mesélte Kamarás Iván, aki bár nagy filmrajongó hírében áll, elmondása szerint a darabból készült Krumplirózsát még nem látta: „most viszont már nem akarom megnézni, legalábbis a bemutatóig semmiképpen. De később lehet, hogy sort kerítek rá.”

A Ketten egyedült decemberben láthatja először a közönség, úgyhogy a színészek már javában készülnek a bemutatóra:

"Izgalmas kihívás olyan nagy térben kétszereplős darabot játszani, mint a Thália Színház, egy olyan fantasztikus színésznő oldalán, mint Schell Judit” - mondja Kamarás Iván.

Goda Krisztina már korábban is rendezett színházi darabot, és habár továbbra is úgy tartja, hogy a film jelenti számára a fő csapásvonalat, bevallása szerint a színházi rendezést is nagyon izgalmasnak tartja: „Ami nagy különbség a film és a színház között, hogy a filmen nagyon egyszerű jeleneteket váltani vagy ugrani az időben. A színházban minden jelen idő. A vásznon azt és annyit mutatok meg, amennyit akarok – mondjuk egy meztelenségből. Míg a színpadon valaki vagy fel van öltözve vagy nincs. Ezek az egyértelmű különbségek más hozzáállást követelnek, de a film és a színház lényege ugyanaz: megpróbálni megteremteni egy történetet és érteni a kapcsolat dinamikáját és változását.”

És hogy miként néz ki mindez színpadon és hogyan alakul a New York-i páros közös jövője, az december 19-én kiderül a Thália Színházban. Az előadás további időpontjaiért és a jegyekért kattints ide.

foto-Copy.jpg

Meghalt az ikonikus sztárfotóiról híres Terry O'Neill

81 éves volt.
MTI - szmo.hu
2019. november 17.

hirdetés

Elhunyt Terry O'Neill, aki a hatvanas évek legnagyobb legendáiról, együttesekről, színészekről, zenészekről, köztük a Beatlesről, a Rolling Stonesról, Michael Caine-ről, Audrey Hepburnről, David Bowie-ról és Frank Sinatráról is készített portréfotókat. A 81 éves fotós, aki prosztatarákban szenvedett, szombaton éjjel halt meg otthonában.

"Terry O'Neill készítette rólam a legemlékezetesebb fotókat az idők során, tökéletesen megragadva a hangulataimat. Egy igazi karakter távozott most" - írta Elton John a fotósról megemlékezve Twitter-üzenetében. A világsztár egyik kedvenc O'Neill-fotóját is mellékelte a bejegyzéshez, amely 1971-ben készült róla.

hirdetés

O'Neill London nyugati részén nőtt fel, dzsesszdobosként kezdte pályafutását. Mivel New York-i dzsesszbárokban akart fellépni, elfogadta egy légitársaság fotós állását. Lencsevégre kapta a brit belügyminisztert, aki egy váróteremben szunyókált körbevéve teljes díszbe öltözött afrikai törzsfőnökökkel. A fotó révén egy újságnál kapott munkát.

A hatvanas évek sztárjait, a film, a divat és a zene új arcait fotózta, ott volt a Beatles és a Rolling Stones pályafutásának kezdeteinél. Fotói híressé tették, a hatvanas évek közepére a legnagyobb magazinoknak dolgozott.

O'Neill a brit fotográfia egyik legnagyobb neve lett, popkulturális fotóit követően már Nelson Mandelát és a királynőt is fényképezte - emlékeztetett a The Guardian cikke.

Többször nősült, másodjára Faye Dunawayt vette el, akivel három évig tartott a házassága és egy fiuk is született. Később elmondta: nagyon bánta a házassága körüli cirkuszt. De a fénykép, amelyet Dunawayról készített, miután 1977-ben átvette az Oscar-díjat a Hálózat című filmért, bekerült a londoni Nemzeti Portrégaléria állandó gyűjteményébe.

hirdetés

Egy tavaly adott interjújában sajnálkozott, hogy már nincsenek olyan sztárok, mint akiket ő fotózott. "Senki sincs, akit le akarnék fotózni, Amy Winehouse volt az utolsó - egy igazi tehetség. A valódi sztárok eltűntek" - mondta.

O'Neillt októberben a Brit Birodalom Rendjével tüntették ki.

KÖVESS MINKET:

hirdetés
szinkrontali_csoportkép.jpg

„Két lehetőséged van: vagy kiszállsz, vagy harcolsz” – szinkronszínészek közönségtalálkozóján jártunk

A MoM Cserpes Tejivóban néhányan összeültek, hogy átbeszéljék a magyar szinkronszakma múltját, jelenét és jövőjét, pozitívumait és problémáit. Az est vendégei Gesztesi Károly, Kerekes József és Rajkai Zoltán színművészek voltak.
Malinovszki András - szmo.hu
2019. november 19.

hirdetés

A magyar szinkron minőségéről és változásáról legalább annyi vélemény és vita van, mint általában a szinkronizálás szükségességéről, az eredeti hang kontra magyar változat kérdéséről. Ez utóbbiról a Maradjunk szinkronban! című eseményen nem sok szó esett: a beszélgetés közönsége mind a szinkronkedvelők (sokan inkább -rajongók) táborából került ki. Nekik viszont vegyes érzéseik lehettek: jól szórakozhattak a színészek régi időket idéző anekdotáin,

de meghallgathatták a panaszokat, a szakma színvonalromlását okozó nehézségeket is.

Az est moderátora Kelemen Zoltán volt, az Egyesület a Magyar Szinkronért képviseletében. (Lásd: keretes írásunk.) Elsőként arra kérdezett rá, hogy vajon egy alapvetően exhibicionistának tartott szakma képviselőjének milyen érzés a közönségtől távol, egy sötét szobában (manapság már jobbára egyedül) szöveget olvasni egy mikrofonba, ráadásul egy külföldi kolléga "kiszolgálásával". Rajkai Zoltán szerint egy színész alapvetően minden este más ember bőrébe bújik, ilyen szempontból a szinkron sem sokban különbözik. Kerekes József kiemelte: a szinkronizáló színészek általában dolgoznak színházban is, ott megkapják a kívánt figyelmet.

Szó volt arról is, vajon miről ismerszik meg a jó szinkron. Rajkainak erre egy találó magyarázata van: egy közepesen jó "szinkroniparos" korrektül meg tudja csinálni a munkáját. Ha tíz szerepben kell helyt állnia, mindegyikben tudja hozni a szomorú, vidám, csalódott vagy akár dühös figurát. Egy jó szinkronszínész azonban többféleképp tudja ezeket az érzelmeket visszaadni,

annyiféleképp tud dühös, vidám vagy szerelmes lenni, ahány filmben szinkronizál.

Az első szinkronélmények felidézésénél Rajkai a folyamatos fejlődésre helyezte a hangsúlyt. Elmondta, neki legalább tíz év kellett, mire úgy érezte, a megfelelő színvonalon tud szinkronizálni. Kerekes József az idősebb színészkollégákkal való találkozásokat idézte fel: elmondása szerint

pályája kezdetén olyan nagyságokkal dolgozott együtt, akiket alig mert megszólítani, manapság azonban sokszor nem is hivatásos színészek végzik a szinkronmunkát.

A megjelent színészek olyan legendás Kossuth-díjas pályatársakról is megemlékeztek, mint a Jack Nicholson Jokerjét is szinkronizáló Sinkó László, vagy az egészen elképesztő memóriával bíró, gyakran oldalakat fejből szinkronizáló Mádi Szabó Gábor.

Gesztesi Károly elmondta, ma már annak is örül, ha véletlenül találkozik valakivel a stúdiókban. Régen egy jelenet szinkronját többen vették fel, mostanság jobbára egyedül vannak a stúdióban. Ehhez kapcsolódva elmesélt egy vicces anekdotát is: Jockey Ewing legendás szinkronhangja, Kránitz Lajos egy időben keveset járt szinkronba. Visszatérésekor Gesztesi és kollégája, Lippai László azzal fogadták, hogy újabban már egy speciális japán találmányt használnak a szinkronizáláshoz, amin keresztül látják a képernyőre írt szöveget. Ők ketten így rögtönöztek a szöveg elmondásánál, míg idősebb kollégájuk kissé pánikba esett, amiért ő nem kapott a csodaszemüvegből, és így nem látta a képernyőt - ami természetesen vaksötét volt. Az ehhez hasonló élmények hiányoznak neki, hisz így igen kevés lehetőség van arra, hogy más színházakban játszó kollégákkal találkozzon. Igaz, azt is hozzátette, ő már eleve kevesebbet szinkronizál a munkakörülmények és a minőség romlása miatt.

A számos vidám történet és a jó hangulat mellett ugyanis az este egyik fő témája a magyar szinkron nehéz (bár úgy tűnik, talán nem kilátástalan) helyzete volt.

Az asztalnál balról jobbra: Kerekes József, Gesztesi Károly, Rajkai Zoltán és a moderátor: Kelemen Zoltán. Fotó: Tóth Alexandra

A szinkronmunka romlását több okban látták a jelenlévő szakmabeliek: a 90-es évek végén a kereskedelmi adók megjelenésével ugrásszerűen megnőtt a filmek, sorozatok száma, amit nem követett a szinkronszakma fejlesztése. Egy projektre kevesebb idő jut, és a rohanás sokszor a fordító, a rendező és a színész munkáján is meglátszik. Rajkai Zoltán elmesélt egy esetet, amikor egy II. világháborús dokumentumfilm az időhiány miatt olyan hanyag fordítást kapott, hogy neki,

a szinkronizáló színésznek kellett egy éjszaka alatt átírni szinte a teljes szöveget - természetesen ingyen.

Mivel a sorozat többi része ezek után tökéletes fordítást kapott, a színművész azt is fontosnak tartaná, hogy erős kontroll legyen a szinkronszakmában. Mint megjegyezte: ahogy utcáról beeső embereket nem engednek operálni vagy válóperes ügyet levezetni, úgy a szinkronban is kizárólag biztos szakmai tudással rendelkező szakemberekkel kellene dolgozni. Sajnos a munka mennyisége és az oktatás hiányai miatt ez nem mindig így van. Kerekes József elmondta, régen olyan nagy presztízse volt a szinkronnak, hogy a tv-újságok minden filmnél külön feltüntették a magyar hangokat, míg ma jó, ha ismerős nevekbe botlani a stáblistán.

Míg régen elsődlegesen fontos volt a szinkronizáló színész személye, ma már nem mindig várnak egy adott hangra, ha van más, aki megcsinálja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>

KÖVESS MINKET:

Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!