hirdetés
ruanda1.jpg

Egymillió embert gyilkoltak meg, mert azt mondták rájuk, hogy csótányok

„Megszállta az ördög a gyilkosokat” – vallják sokan Ruandában, ahol a világ egyik legkegyetlenebb öldöklése történt huszonöt éve, és most béke van. Talán. Helyszíni riport.
Belicza Bea írása; címkép: Karolina Werens - szmo.hu
2019. december 22.


hirdetés

1994-ben egy tengerjáró hajón dolgoztam, olyan sokat, hogy aludni is alig volt időm. Akkor még mobiltelefon vagy laptop sem volt, amin olvashattam volna, mi történik a világban.

Tizenkilenc évvel a népirtás után, Ruandában szembesültem azzal, hogyan halt meg 800 ezer vagy épp egymillió ember az akkor hétmilliós országban, száz nap alatt.

Egy emlékhelyet mutattak, semmi különös kívülről, azt hittük, ez fontos hivatalos program, ahol lesz egy kis szobor, mondanak pár megható mondatot és végeztünk.

A templomokban sem menekültek meg, ruháik emlékeztetnek az áldozatokra. Fotó: Maia Martiniak

Azon a kis emlékhelyen egyetlen kis szobor sem volt, csak koponyák, emberi csontok és ruhák halomban. Ablak és lámpa nélkül a szürkeségben olyan volt, mintha levegő sem lenne. Sokkoló volt. Itt nem voltak ezrek, csak pár százan, de tudtuk, hogy ezt be kell szorozni. Sok kórház, templom, iskola és stadion volt egy darabig óvóhely, aztán tömeggyilkosságok helye.

hirdetés

Egy pici épületben a falon maradt vértócsát mutatták, ahol a gyerekeket ölték. A falnak támasztva állt egy hosszú, vastag bot. Az volt a nők elleni fegyver, alul szúrták át a teljes testet a fejig. Itt elvesztem.

Amikor újságírókkal kiutaztam, hogy megnézzük az ország fejlesztési projektjeit, azt kérték még otthon, senkit ne kérdezzünk arról, hogy tuszi vagy hutu. Az első napokban volt egy találkozónk egy úgynevezett népirtási hivatal két emberével.

Ők elmondták a közismert tényeket, hogy tuszik és hutuk közötti konfliktus vezetett ide, miután lelőtték az elnök repülőgépét. De szerintük már béke van. Azt szerettem volna tudni, ők akkor hol voltak, hogyan érezték.

Ez persze valójában a tiltott kérdés, ők tuszik vagy hutuk. Nem volt válasz. A beszélgetés után használt gyerekruhákat adtam egy árváknak gyűjtő férfinek. Ő hallotta az előadást és azt mondta, ne higgyek nekik és vigyázzak, mit mondok, mert bajba kerülhetek. Nem éreztem veszélyt, de azóta sem tudom, hogy mi szülte a férfi félelmét.

Ki kell írtani a csótányokat! – szajkózta a rádió

Egy huszonéves fiú, Gahiji azt mesélte nekem, hogy mikor gyerekként megkérdezte az anyját, ők tuszik-e, az anyja megpofozta. A nagyon vallásos asszony azt mondta: „Isten gyermeke vagy, ez nem fontos. Mindenkit szeress és legyen béke!” Gahiji szerint nemcsak ő, mások sem értették, mi volt a különbség a két csoport között.

Sokan csak úgy magyarázták, hogy a földművesek voltak a hutuk, az állattenyésztők a tuszik. A gyarmatosítás előtt ez így volt. Akkor azonban válhatott tusziból hutuvá is valaki, illetve fordítva. Egy nyelvet beszéltek és lehettek testvérek is, voltak keresztházasságok. A belga gyarmatosítás alatt, az 1920-as évektől a tuszikat előnyben részesítették, és állandó etnikai csoportként ez bekerült a személyi igazolványba is.

Aztán, amikor a támogatott tuszik, erejükben bízva, el akarták kergetni a belgákat, akkor a gyarmatosítók hutu vezetőket neveztek ki. Voltak, akik csak arra emlékeztek, hogy a király is tuszi volt, a rabszolgák meg hutuk. Gahiji szerint - amire ő emlékszik - anyagi különbség nem volt közöttük.

„Hülyeség, hogy a tuszik gazdagok voltak, a hutuk meg szegények. Volt mindkettőből mindenhol. De én már csak az embert nézem, nem kérdezem, tuszi vagy hutu.”

Nem voltak igazi magyarázatok, mindenki csak azt emlegette, hogy a rádióban a tuszikat csótányokként, tetvekként emlegették, azt mondták, ki kell őket írtani. Olyan valószerűtlenül hangzott.

Évek múlva összeszorult a gyomrom Magyarországon, amikor meghallottam az ingerült patkányozást a politikában. A mi és a ti nemcsak kicsit mások, hanem határozott ellenségek. Ez történt ott is, a gyűlöletkampány eredménye.

Ma már senki nem beszélhet nyíltan az országban a rossz élményeiről, a személyes borzalmakról. Nyilván azért nem, mert az megmutatja, hogy tuszi vagy hutu voltál. Akadtak azért, akik megosztottak velünk sorsokat, névvel vagy csak álnéven.

Népirtási emlékhely, Kigali – összesen 240 helyen emlékeznek az áldozatokra Ruandában. Fotó: Karolina Werens

Anyját megmérgezték, apját lefejezték a népirtás előtt

Hakizimana, most harmincéves fiú leírta, hogy élte túl a népirtást. Hat éve könyvet akart írni, de ma már azt mondja, nem biztos, hogy folytatja. Ötéves volt 1994-ben, de szerinte ami addig történt, az is mutatja az akkori viszonyokat.

Apja első felesége lányt szült, ezért elhagyta. Ez volt akkor a szokás, nála ez megismétlődött öt nővel. A hetedik nő szült elsőre fiút. Az apja akkor már öreg volt, a szomszédai azt hitték, hogy nem lesz örökös a házra.

A fiú születésének kevesen örültek, sok lett az ellenségük. Előbb az anyát mérgezték meg, amikor a csecsemő még csak hat hónapos volt. Az apa a tóba akart ugrani a gyerekkel. A nagymama elvette tőle, ő nevelte. Az apát két évig üldözték, és egy nap otthonában levágták a fejét macsétával, egy hosszú bozótvágó késsel.

A fiú ötéves koráig hitte, hogy a nagyanyja az anyja, akkor viszont az idős asszony meghalt. Akkor tudta meg, hogy nincsenek már szülei, a nagybátyjához került, aki mindig bántotta. Nem sokkal ezután egyik nap a nagybátyja remegve mondta otthon a nagynénjének, hogy Habyarimana elnök meghalt, lelőtték a repülőgépét.

„A legrosszabb, hogy tuszik tették” – mondta. A hutuk bosszúja miatt nem mertek a házban aludni, a kávéültetvényeken töltötték az éjszakát reszketve. „Senki nem tudta, mi történik. A harmadik naptól láttuk, hogy ölik az embereket, mintha kecskéket vágnának.”

Egy kórházba menekültek, ahol szerinte 50 ezren lehettek. A rádióban azt mondták, előbb azt kell kivégezni, aki meg tudja magát védeni, utána jöhetnek a bujdoklók.

Ott volt egy hutu lelkész velük, mert a tuszi feleség el akarta hagyni, hogy neki ne essen baja, de a férfi azt mondta, ha kell, együtt halnak meg. Amikor jöttek a gyilkosok, a lelkész könyörgött, hogy engedjék ki, ő másik törzsből van.

„Fogta a feleségét és kiment. Én meg ijedtemben követtem őket. A kijáratnál megkérdezték, mi vagyok, már emelték a macsétát, hogy megölnek, amikor egy férfi azt mondta, ne, ő az én fiam!” Apja jó barátja, egy hutu férfi befogadta a népirtás végéig, aztán árvaházba vitte.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
budapest-turistak-pixabay.jpg

„Az öt szállodánkból négy zárva, az ötödikben egy darab vendég van”

Pont kezdett volna magához térni a turizmus, amikor a szeptemberi határzár újabb gyomrost vitt be neki. Az iparágban most senki nem mer előre tervezni, csak annyit látnak: nagyon nagy a baj.
Láng Dávid; illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

A koronavírus a gazdaság összes területe közül a turizmust és a vendéglátást érintette leghátrányosabban. A nemzetközi utazások márciusban gyakorlatilag teljesen leálltak, és bár a nyár jelentett némi reménysugarat, a határok újbóli lezárása szeptember elején ismét szertefoszlatta a reményt, hogy egyhamar helyreállhat a korábbi forgalom.

A szakma képviselőit arról kérdeztük, mekkora leépítésre volt eddig szükség náluk, mivel telnek a napjaik most, és a kilátásaikat nézve tudnak-e bármiben bizakodni.

„Egyáltalán nincs perspektívánk a következő hónapokra”

„Március közepétől teljesen behúztuk a kéziféket, gyakorlatilag csak törlünk és lemondunk. Már áprilisban és májusban 98 százalékos visszaesés volt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A július és az augusztus kicsivel jobb lett, de ez is maximum az előző évi számok ötödét tette ki. A szeptembert pedig még nem látjuk, de a határzár miatt valószínűleg ismét a nullához közelít majd” – mondja Farkas Miklós, a Lupus-Travel Utazási Iroda vezetője, akik elsősorban üzleti utaztatással, illetve a tengerentúlra és más, egzotikusabb helyszínekre egyénileg utazó turistákkal foglalkoztak.

A cég éves forgalma normális esetben 6-700 millió forint körül lenne, eddig öt alkalmazottal működtek, októbertől azonban legalább két, de lehet, hogy három embertől meg kell válniuk.

hirdetés

Járulékkedvezményt ugyan kaptak, de mivel a bevételeik gyakorlatilag nullára csökkentek, még a kedvezményes összeg is komoly kiadást jelentett számukra. Bár a tartalékaikból évekig tudnák akár teljes létszámmal is üzemeltetni az irodát, szerinte kérdés, hogy érdemleges munka és bevétel nélkül meddig érdemes.

„Egyáltalán nincs perspektívánk, márciusban még bíztunk benne, hogy 2-3 hónap alatt lecseng ez az egész, mint egy influenzajárvány. Amikor júniusban jött az újfajta bértámogatás, úgy voltunk vele, hogy akkor ezt még próbáljuk ki és nézzük meg, mi lesz újabb pár hónap múlva. Most viszont minden jel arra utal, hogy az ősz sem lesz jobb. A korlátozások biztosan nem fognak enyhülni” – magyarázza Farkas.

Mivel a bértámogatás a munkaerő fizetésének csak egy részét fedezte, a fennmaradó munkabért a nem létező bevételből fedezték. Így egy esetleges újabb 2-3 hónapos bértámogatás esetén erősen el kellene gondolkodniuk, van-e értelme élni vele.

„Egyszerűen nem látjuk, mi lesz az időpont, amikortól újra lehet utazni. 2021, 2022, vagy még később? Mindenki csak találgatni tud, senki nem bizakodó.”

Az iroda megmaradó munkatársai mostanában leginkább könyveléssel és adminisztrációval foglalkoznak. Az utasok által befizetett összegek nagy részét már visszaadták, de néhány repülőjegy függőben van még, főleg a légitársaságok csúszása miatt.

Gondolkodnak azon is, milyen irányba bővíthetnék profiljukat az idegenforgalmon túl, hiszen arra belátható időn belül aligha alapozhatnak.

Forrás: Pixabay

„Nem a cégeket kell megmenteni, hanem a dolgozókat”

„Március közepéig minden jól működött, úgy nézett ki, hogy az idei is csúcsév lesz a turizmusban, a szállodáknak és az utazási irodáknak egyaránt. Utána egyik pillanatról a másikra esett nullára a forgalom” – idézi fel Flesch Tamás, a Continental Group ügyvezetője és az MSZÉSZ (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) elnöke.

Ő is hozzáteszi, hogy a nyár ugyan jelentett némi gyógyírt, de összességében így is annyira mínuszban vannak, hogy még a költségeiket sem tudják kitermelni.

A szállodalánc több cég keretein belül összesen nagyjából 300 embernek adott munkát, ebből többszöri leépítés után jelenleg nagyjából 70-en maradtak, tehát négyből majdnem három alkalmazottól meg kellett válniuk.

Tartalékaik szerencsére még vannak, erre alapozva tudtak ennyi embert megtartani, hiszen jövő májusig nem számítanak a bevételek számottevő emelkedésére. Azelőtt szinte semmi esélyt nem látnak rá, hogy változzon a jelenlegi helyzet.

A járulékelengedés és a kurzarbeit program jelentett némi segítséget, az MSZÉSZ jelenleg ennek meghosszabbításáért lobbizik a kormányzatnál. Flesch szerint ez az egyetlen eszköz, ami segíthetne a maradék emberek megtartásában, hogy majd legyen kikkel újraindulni.

„Így is nagyon nehéz lesz, de legalább valamennyi embert jó lenne megtartani” – fogalmaz, hozzátéve: a turizmus 12-13 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez, egy ilyen súlyú ágazatot kiemelten kellene kezelni.

Szerinte elsősorban nem is az a kérdés, hány szálloda megy tönkre a mostani válságban, hiszen üzemeltető biztosan akad majd másik. Sokkal inkább az, mi lesz a munkaerővel: ha a jó szakemberek tömegesen hagyják el a pályát, vagy távoznak külföldre kilátások híján, akkor hiába indul újra az iparág, nem lesz, aki dolgozzon benne. Ebbe, tehát a cégek helyett az emberek megmentésébe kellene minél több állami pénzt fektetni.

„Sok fiatal munkavállaló annyira megdöbbent attól, hogy ebben a szektorban megtörténhetett egy ekkora mértékű leállás, hogy egyszerűen nem szeretnék még egyszer kitenni magukat hasonlónak” – mondja a szakember.

Beszédes adat, hogy a Continental Group öt szállodájából jelenleg egy van nyitva, és ebben az egyben a cikk írásának pillanatában egyetlen vendég tartózkodott.

Flesch ennek ellenére bizakodó: arra számít, hogy jövő év második felében már egész jól működik majd a turizmus, még ha a 2019-es szintet nem is fogja elérni. Persze ennek alapfeltétele, hogy legyen vakcina, hiszen csak ez hozhatja vissza az utazni vágyók bizalmát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
woman-in-white-long-sleeve-jacket-shopping-for-fruits-3962291_b-1000x710-2.jpg

Tényleg nyugati szintre drágultunk? Megnéztük a skóciai élelmiszerárakat és ledöbbentünk

Megkértem egy barátnőmet, aki hat éve Skóciában él, fotózzon le pár alap dolgot bevásárláskor, árcédulával. Aztán megnéztük ugyanezeket itthon. Persze ez csak szemezgetés. De azért...
Hargitay Judit. Címkép: Pexels - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Szerintem nincs ma ember Magyarországon – hacsak nem valami áldott buborékban él –, aki ne szembesülne nap, mint nap a (fogalmazzuk finoman) megszokottnál jóval nagyobb iramban emelkedő árakkal. Most az alapvető élelmiszerekről, háztartási "kellékekről" beszélek, amelyek nélkül nem lehet meglenni, ha van járvány, ha nincs. Tehát szó sincs luxusról.

Amikor másfél éve meglátogattam a barátnőmet Skóciában, már akkor feltűnt, hogy az egyik legismertebb és legolcsóbb üzletlánctól házhoz rendelt nagybevásárlás-pakkban (ott megszokott a netes nagybevásárlás) szinte teljesen a magyarországival megegyező árú élelmiszereket láttam.

Kíváncsi lettem, hogy is áll ez most. A barátnőm ezen a héten, egész pontosan szeptember 16-án, szerdán küldte át az alábbi fotókat. Én és két kollégám tegnap és ma reggel készítettük itthon a többit.

Elvárás volt, hogy a lehető legolcsóbb termékeket keressük meg, egy-két kivétellel, ahol a minőség felülírta az árat (márkanevet nem írok, de körülbelül mindenki ismeri az üzletláncokat, amelyekben a képek készültek). Az árakat a Magyar Nemzeti Bank mai középárfolyamán számoltuk át angol fontból (395 forint).

Ez persze nem reprezentatív felmérés, inkább csak szemezgetés, de azért sokatmondó. Először is kell hozzá néhány alapadat.

hirdetés

Skóciában a minimálbér 8,72 font óránként, tehát 3444 forint. Ha felszorozzuk egy havi átlagos munkaidőre, 551 ezer forintot kapunk.

Egy háromszobás (1 nappali, két háló, külön konyha, fürdőszoba) lakás Glasgow egyik szép, zöld elővárosában havi 600 fontot visz el, ez 237 ezer forint. Ebben benne van a bérleti díj, az önkormányzati adó (amely tartalmazza a korlátlan vízhasználat díját), valamint a többi rezsi.

A márciusban kezdődő COVID-kijárási korlátozások miatt ott is többen megszorultak, elvesztették az állásukat, félmunkaidőre küldték őket, a magánvállakozók bevétele is kiesett. Ők mind, valamint a főiskolai, egyetemi hallgatók is egyéni megítélés szerint, de havonta átlag több száz fontra rúgó (mondjuk 300 font az körülbelül 120 ezer forint) keresetkiegészítést, vagyis tulajdonképpen ingyen adományt kaptak az államtól. A múlt hónap végéig még biztos kapták, a többit a jövő dönti el.

És akkor nézzünk most néhány árat.

15 darabos tojás – 1,18 font, azaz 466 forint. Itthon 10 darabos tojás – 549 forint.

1.

2.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
korhaz-apolo-egeszsegugy-sziv-pixabay.jpg

„Mélyen meg vagyunk döbbenve” – támogatás helyett most „agressziót, méltatlan kritikákat és számonkérést” kapnak az egészségügyi dolgozók

„A járvány második hulláma idején nem kérjük, hogy etessetek, nem kérjük, hogy szépítsetek, csak annyit kérünk, hogy szeressetek” – írják a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-posztjában.
A címkép illusztráció: Gerd Altmann/Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Megrendítő és egyben nagyon megható posztot tettek közzé a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán.

"Nem kertelünk, mélyen meg vagyunk döbbenve. Míg a járvány első hulláma alatt felfoghatatlan támogatást kaptunk a magyar társadalomtól, most a második hullám elején agresszióval és méltatlan kritikákkal, számonkérésekkel találkozunk"

- kezdik a posztot, amelyben leírják, hogy szombaton rendőrségi feljelentést is kellett tenniük egy bent fekvő gyermek édesapjának agresszív fellépése miatt.

"Egy bent fekvő gyermek édesapja nem volt hajlandó megállni a járvány megfékezése céljából felállított szűrési ponton. Az ott dolgozó kollégák, hiába mondták, hogy látogatási tilalom van érvényben, az elkövető félrelökte a biztonsági őrt, majd berohant az épületbe és meg sem állt a Gyermekszív Központ második emeletéig. A biztonsági őr itt utol érte és felszólította, hogy tegyen eleget az Intézet COVID-19 protokolljában előírt szűrési kötelezettségének és vegye fel - az ingyenesen biztosított - szájmaszkot. Az illető erre sem volt hajlandó, sőt, megütötte a szolgálatot teljesítő kollégát."

hirdetés

A posztban azt is hozzáteszik: az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen fájó történés, ugyanis a járványügyi helyzet miatt bevezetett eljárásrendekért is több kritika érte őket.

"Higgyétek el, minden intézkedésünk a nálunk gyógyulók és gyógyítók érdekét védik. Az emberi életnél nincs fontosabb, a járvány második hulláma minket sem kerül el, a szív-és érrendszeri megbetegedéssel küzdők pedig a legveszélyeztetettebbek. Mi szívvel dolgozunk!" - fogalmaznak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
korhaz-betegagy-pixabay.jpg

„Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, egyáltalán nem igaz” – a kórházi helyzetről írt egy intenzíves orvos

„Míg van 16 ezer lélegeztetőgépünk és 10 ezer üres kórházi ágyunk, speciálisan képzett szakápolóból kevesebb mint 2000 van – de senki nem figyel rájuk, pedig ők viszik a hátukon az össztársadalmi felelősséget” – írja dr. Máté-Horváth Nóra.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, folyamatosan emelkedik az igazolt fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma. Az orvosok most is mindent megtesznek a betegek gyógyításárért, ám az érezhető feszültségben most a páciensek a tavaszi szeretet és támogatás helyett sokkal inkább kritizálják az egészségügyi dolgozókat, sőt előfordul, hogy agresszívak velük szemben. Megrendítő és egyben nagyon megható posztot tettek közzé a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán.

Hogy mit tapasztalnak az orvosok, hogyan élik meg a jelenlegi egyre keményedő helyzetet, arról egy szakember is a közösségi oldalán írt. Dr. Máté-Horváth Nóra, aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos hosszú posztban magyarázza el, miért nehezebb most a helyzetük.

"Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosként, valamint a magyar társadalom tagjaként arra kérlek mindannyiótokat, egy világjárvány idején ne a széthúzást, az egymás szidását, a politikai sárdobálást, számháborúzást helyezzük előtérbe, hanem az összefogást, együtt gondolkodást és a megoldáskeresést.".

"Mi nem állig felfegyverkezve várjuk a járványt. Leginkább félve várjuk" - írja az orvos. Aggódnak a napi számok láttán. Most a COVID-osztályok mellett a többi osztály is működik, folynak műtétek, kezelések, nincs korlátozás. Eközben pedig "nap nap után szólunk rá betegeinkre, hogy vegyék fel a maszkot, hozzátartozóikra, hogy sajnos nem tudjuk beengedni őket látogatni az intézményeinkbe".

hirdetés

"Mindennaposak a konfliktusok páciens és orvos, orvos és orvos, orvos és fenntartó, fenntartó és döntéshozók között - érezhetően nagy a feszültség."

Az orvosok aggódva figyelik a politikusokat is, akik egymással veszekednek: "egymásra licitál, számháborúzik, bezzegel, olykor minket használ fel (és semmi kétség: ezt a levelet is felhasználja majd) saját népszerűségének növelésére ahelyett, hogy most, ebben a kritikus időszakban kivételesen összefognának. A koronavírus nem tesz különbséget ugyanis kormánypárt és ellenzék között, támad bárkit, miközben a politikai elit leginkább egymás ellen van állig felfegyverkezve".

"Hogy mi van a kórházakban?" - teszi fel a kérdést. "Aggodalom és várakozás". Bár felszerelés és lélegeztetőgép is van, emellett "van helyileg nagy óvatossággal kitalált, az elmúlt hat hónapban rutinosra gyakorolt COVID ellátási protokoll, vannak bátor, igényes kollégák, akik követik a nemzetközi szakirodalmat, és van egy növekvő pszichés készültség".

"Van azonban egy olyan fokú tisztánlátás is, amit minden egyes döntéshozói megnyilvánulásból hiányolunk: mi reálisan látjuk, mire képes a rendszer."

"Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, valamint az, hogy “a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”, egyáltalán nem igaz. Tudjuk ugyanis, hogy annak, hogy hány intenzív osztályos beteget tud ellátni a magyar egészségügy, nem a szabad ágyak száma, és már biztos, hogy nem a lélegeztetőgépek száma fog gátat szabni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!