hirdetés
soroksari-futono.jpg

Rosszul lett a soroksári nő meggyilkolásával vádolt férfi amikor megtudta, mennyi börtönt kaphat

Az ügyészség minimum 30 év börtönt kért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 12.


hirdetés

"Kis híján elájult a soroksári futó nő megölésével gyanúsított férfi amikor megtudta: az ügyészség minimum 30 évnyi börtönbüntetést kér rá" - írja a Blikk.

"Az se javít a helyzetén, ha teljes körű beismerő vallomást tesz" - írja a Blikk. Információink szerint a pesterzsébeti férfi már várja ügye tárgyalását, ahol reményei szerint kiderül, hogy nem ő követte el a brutális gyilkosságot.

Védencem valóban rosszul fogadta az ügyészség álláspontját. Egy pár percre rosszul lett, de aztán összeszedte magát. Véleményünk továbbra is az, hogy Szilveszter ártatlan az emberölésben – közölte a férfi jogi képviselője, dr. Lichy József.

A nő özvegye, Kardos Lajos a lap szerint nem megy el a jövő hét csütörtöki előkészítő tárgyalásra.

Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő kifejtheti a váddal kapcsolatos álláspontját és közreműködhet a büntetőeljárás további menetének alakításában.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
grocery-store-2619380_1920.jpg

Egy holttestet kerülgettek a vevők a temesvári Lidl-ben

Egy férfi hirtelen rosszul lett és meghalt az üzletben, de a boltot ezután sem zárták be.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Rosszul lett és meghalt szerdán egy férfi egy temesvári szupermarketben. Az üzlet ennek ellenére nem zárt be, így a vásárlóknak egy holttestet kellett kerülgetniük - írja a Maszol.ro.

Az Antena1 román kereskedelmi csatorna szerint a férfi vásárlás közben hirtelen rosszul lett és összeesett. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A később megérkező rendőrök letakarták a holttestet, és elkezdték a haláleset kivizsgálását. A bolt vezetői azonban az intézkedés idejére nem zárták be a boltot, így a vásárlóknak kerülgetniük kellett a férfi holttestét.

A Főtér.ro szerint egy 51 éves férfi halt meg a boltban, szívinfarktust kapott. A lap szerint a bolt vezetői később közleményben reagáltak az esetre. Ebben azt írják,

"együttéreznek a férfi családtagjaival, a személyzet pedig mindent megtett, amit kellett, hiszen értesítették a hatóságokat. Egyben elnézést kérnek az ügyfelektől, amiért akaratukon kívül asszisztálniuk kellett a hatósági beavatkozáshoz".

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mento.jpg

Sapkáját arcára szorítva továbbment a lifttel egy nő, mikor meglátta az oxigénmaszkos beteggel várakozó mentősöket

Ezután még lement reklamálni is a mentősök után, hogy a mentőautó miatt nem tudott kimenni a parkolóból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Elképesztő történetet osztott meg a Facebookon az Országos Mentőszolgálat.

Posztjukban azt írják, hogy egy angyalföldi tízemeletesbe riasztották a mentőket csütörtök délelőtt, amikor egy idős asszony lett rosszul a nyolcadikon. A segítség gyorsan meg is érkezett, ám a parkolás okozott némi fejtörést. A zsúfolt utcában végül mégis sikerült úgy megállni a mentővel, hogy csupán egyetlen parkoló autó esetleges indulását kényszerültek akadályozni.

A 80 év körüli nő állapota gyorsan javult az ellátás alatt, de megfigyelésre szorult. A mentők így bezárták a lakást és kórházba indultak a hordszékbe ültetett asszonnyal. Hátukon, kezükben felszerelésükkel türelmesen várták percekig a liftet és amikor megérkezett, ők egyszerűen lemaradtak róla.

Egy fiatal nő állt ugyanis már a felvonóban, aki megdöbbentően reagált az oxigén maszkot viselő beteg látványára és, mint aki fertőzéstől tart, azonnal sapkájával takarta el a száját és az orrát, miközben kétségbe esetten nyomkodta az ajtózáró gombot.

A meglepett mentős ugyan felajánlotta a helycserét, de az ajtó gyorsan bezárult és csak annyi hallatszott a távolodó liftből: “Visszaküldöm majd!” A mentőkre így újabb percek vártak, míg eljutottak végre a földszintre. Az élmény feldolgozása természetesen még akkor is zajlott az életmentőkben, amikor betegükkel autójukhoz értek.

hirdetés

Ekkor a liftes nő szaladt oda hozzájuk feldúltan, arcát továbbra is sapkájával védve. Azon méltatlankodott, hogy 7 perce nem tud kiállni a mögé parkoló mentőtől. A mentősöknek ekkor a beteg sietett segítségére, aki ezen még állapota és a maszk ellenére is hangosan felnevetett.

Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az idős asszonyt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
demeter-marta.jpg

Három évet is kaphat Demeter Márta

A képviselőnek hivatali visszaélés miatt kell bíróság elé állnia jövő héten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Jövő hét pénteken 13 órakor kell Demeter Mártának megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az előkészítő üléssel megkezdődik a hivatali visszaélés miatt ellene indított per – értesült a Magyar Nemzet.

Az LMP-s politikus 2018-ban Facebook-posztban közölte, hogy írásbeli kérdésekkel fordult az illetékes miniszterekhez, azt tudakolva, hogy a honvédség Airbusával miért utaztatták törvénytelenül Orbán Viktor lányát. Ám mint később kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja utazott a gépen, engedéllyel.

Demeter Márta akkor az Ország­gyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke volt. A Fidesz az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, ahol megállapították: a képviselő a névazonosságon kívül semmilyen körülmény miatt nem következtethetett volna arra, hogy a miniszterelnök érintett az ügyben.

Az ügy miatt az Alkotmányvédelmi Hivatal a képviselőnő személyében nemzetbiztonsági kockázatot látott, a parlament ezért felmentette bizottsági alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából. Az ügyészség ezután emelt vádat.

A jelenleg gyermeket váró képviselőnő tette akár három évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
karacsony-gergely-kiss-laszlo-szaniszlo-sandor-mti-foto.jpg

Két fővárosi polgármester is átáll az MSZP-től a DK-hoz

Kiss László és Szaniszló Sándor várhatóan jövő héten lép be Gyurcsány Ferenc pártjába.
Címkép: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

A III. kerületi polgármester, Kiss László és a XVIII. kerület első embere, Szaniszló Sándor kilép az MSZP-ből, és átáll a DK-hoz - tudta meg az Index.

Mindkét politikus régóta tagja már az MSZP-nek, Kiss László már 1997 óta baloldali ifjúsági szervezetekben politizált, 1999-től 2002-ig az Ifjú Szocialisták budapesti szervezetének elnökségi tagja, majd elnökhelyettese volt, 2004 nyarán beválasztották az Óbudai MSZP elnökségébe, 2008 januárjától a párt óbudai szervezetének alelnöke, kongresszusi küldött is volt.

A lap szerint Szaniszló Sándor távozása is meglepő, hiszen a XVIII. kerületet ősz óta vezető polgármester korábban is meghatározó szocialista politikus volt a kerületben, 2010 előtt nyolc éven át alpolgármester volt.

„Ez annyira szürreális, mintha Baja Feri lépne át Gyurcsány pártjába”

- jegyezte meg az Index egyik informátora.

hirdetés

A lépésekkel tovább gyengülhet az MSZP fővárosi bázisa, míg Gyurcsány Ferenc pártja, amely eddig is jó teljesítményt nyújtott Budapesten, tovább erősödhet.

Kiss László és Szaniszló Sándor közös választ küldtek az Indexnek, amelyben azt írták, átlépésüknek két fő oka volt.

"ez a lépés nem személyes politikai megfontolás, de polgármesterként közvetlen közelről látjuk a méltatlan közalkalmazotti bérek és az alulfinanszírozott egészségügy minden következményét. Ennek megoldásához, akár visszafordításához éppen a DK európai politikája lehet a kulcs."

A két városrészvezető várhatóan a DK helyi pártszervezeteinek döntése után, jövő héten lép be formálisan is a pártba.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!