A Sárik Péter Trió Magyarország egyik legismertebb jazzegyüttese. Izgalmas fúzióikról híresek, elég a Bach- és Bartók-feldolgozásokra gondolni, vagy a Falusi Mariannal közös Jazzkívánságműsor sorozatra. A 15 éves születésnapi koncertre készülődve beszélgettünk Péterrel.

– Egyszer valahol azt hallottam, a jazz-zongoristák jobbak, mint a klasszikus zongoristák, mert előbbiek gond nélkül játszanak klasszikust, ha kell, a klasszikus zongoristák viszont képtelenek megszokni a jazz „fegyelmezetlenségét”, „zabolázatlanságát”. Önnek, aki klasszikus zenét ötvözi a jazzel, mi erről a véleménye?

– Hát jó is lenne, ha igaz lenne, de nem az, mivel nagyon kevés jazz-zongorista van, aki úgy játszik klasszikust, hogy azt a komolyzenei szakma is jónak tartsa. Egy dolog, hogy mi, jazz-zongoristák le tudjuk játszani a hangokat, amik a kottában vannak, de ez még nagyon távol áll a műfaj elmélyült és perfekt művelésétől.

A jazz és a klasszikus zene alapjaiban különbözik egymástól, csak néhány példa anélkül, hogy nagyon szakmáznánk: a klasszikus zenében jellemzően az első hangon van a súly, a jazzben a másodikon, a jazzben általában nem változik egy dal tempója, a klasszikusban pedig a lassítás és a gyorsítás az egyik legfontosabb érzelmi kifejezőeszköz, és persze a legfontosabb, hogy a klasszikus zenében minden hangról hangra, pontos előadói instrukciókkal meg van írva, a jazzben pedig egy igen fegyelmezett, de ugyanakkor kevés megkötést adó „szabályrendszert” követünk.

– Kocsis Zoltán mondta egy interjúban, amikor a nagy klasszikus mesterek (Bach, Mendelsshon) „lopásairól” kérdezték, hogy a dallam a legkevesebb, egy jó dallamot bárki találhat, a megvalósítás az érdekes. Ezt bizonyítja kicsit az Ön munkássága is, hiszen adott esetben tingli-tangli slágerekből varázsol izgalmas jazzkompozíciót. Bármit fel lehet dolgozni, vagy azért van valami minimális kritérium?

– Szerintem az első és legfontosabb szabály egy feldolgozásnál, hogy az eredeti dalhoz, műhöz a lehető legnagyobb tisztelettel forduljunk, legyen az akár egy tingli-tangli sláger is. Hisz mindig az eredeti a tökéletes, mert azt szerették meg milliók, százmilliók. Akkor is, ha klasszikus remekmű, és akkor is, ha csak esetleg egy hamiskásan elénekelt, ügyetlenül eljátszott slágerecske.

Csak akkor van értelme, ha érthetőbbé, befogadhatóbbá, esetleg maibbá teszi úgy, hogy az eredeti üzenet nem sérül. Ha a felsoroltakból egy se jellemző a megszületett feldolgozásra, akkor azt kár volt megcsinálni.

– Sokat utazik a világban. Nemrég például Hollandiában járt. A magyar jazzszcéna hol áll a világban? Mennyire ismertek és népszerűek a magyar jazz-zenészek, komponisták?

– Magyarországon nagyon sok nagyszerű jazzmuzsikus van, de kicsik vagyunk, messze vagyunk, nem vagyunk benne a nemzetközi jazz körforgásában, nem vagyunk piaci tényezők. Ez a dolog üzleti része.

A zenei részét tekintve pedig az utat néhány kivételtől eltekintve még mindig az USA jazz-zenészei mutatják, és mi leginkább azokat a trendeket követjük-másoljuk, kisebb-nagyobb lemaradással.

Szerencsére egyre több magyar jazz-zenész ismeri fel, hogy a világban az tud érvényesülni, akinek feltűnő, erős karaktere, saját, jellegzetes stílusa van. A Bartók-műsorunkkal például mindenhol óriási sikert aratunk, ami nyilván elsősorban a mester fantasztikus kompozícióinak köszönhető. De az is nagyon fontos, hogy az a fajta nagyon laza és közvetlen, a közönséget bevonó előadásmód, ahogy mi tálaljuk ezt az amúgy igen nehéz zenét, ritka azok között a jazzelőadók között, akik nem kifejezetten szórakoztató jazzt játszanak.

Azt is el kell mondanom, hogy véleményem szerint nekünk igen jó dolgunk van itt Magyarországon. Nyilván, mint minden magyar, úgy a magyar jazz-zenészek is feketeöves panaszkodómesterek. De azt látni kell, hogy telis-tele vagyunk nagyszerű klubokkal, fesztiválokkal, ahol tökéletes feltételek között tudunk fellépni. Míg mondjuk

Bízom benne, hogy a fiatalabb generációk majd nagyobb eséllyel tudnak betörni a jazz főtáblájára.

– Bár a jazznek is vannak kifejezetten könnyű, szórakoztató ágai, alapjában véve mégis csak rétegműfaj. Mekkora közönsége van Magyarországon, és van-e utánpótlás a fiatalok között?

– Persze, a popzenéhez képest mindenképp rétegműfaj, de úgy látom, egyre népszerűbb Magyarországon is. Ebben az is komoly szerepet játszik, hogy a jazz az egyik legsokszínűbb zenei műfaj. Ha valaki elkezd érdeklődni iránta, gyorsan rájön, hogy millió fajtája van. Könnyebb, nehezebb, smooth-jazz, jazz-rock, folk-jazz, latin-jazz, swing, django és így tovább. Mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót.

És ahogy már említettem, csodás fesztiváljaink vannak, ahol a világsztárok mellett a magyar jazz-világ legjobbjait hallgathatják. Ezek az alkalmak messze többek, mint koncertek, olyan események, összejövetelek, ahol jó jelen lenni, ahol a szó nem sznob értelmében minőségi élményeket kapunk.

Az utánpótlás fantasztikus, ragyogóan tehetséges fiataljaink vannak, akik úgy viszik tovább a jazzhagyományt, hogy remélhetőleg elcsábítják a saját generációjukat a koncertjeikre, és ezáltal megteremtik a jövő jazzközönségét.

– 15 éves a Sárik Péter trió. A kerek évfordulókon az ember általában von egyfajta mérleget. Ön mit emelne ki ebből a 15 évből?

– A legnagyobb örömöm, hogy 15 év után is egyben vagyunk, és a két társammal, Fonay Tibor bőgőssel és Gálfi Attila dobossal igazi csapatot alkotunk. Hármasban is több, egyszerre futó műsorunk van, és emellett csodálatos művészekkel működünk együtt. Mikor elindítottam a triót, pontosan ez volt a célom, és jó látni, hogy megvalósult.

Csodás dolgok történtek velünk az elmúlt másfél évtizedben, már hosszú évek óta szinte csak telt házak előtt játszunk, egyre többet utazunk, fontos díjakat kaptunk. De ami a legfontosabb, imádjuk ezt így együtt csinálni.

Úgy érzem, mindezek fiatalon tartanak minket, és folyamatosan felszálló ágban vagyunk. Őszintén szólva, én mindig abban is akarok maradni.

– Szeptemberben koncerten ünneplik meg a 15 éves fennállást. Válogatást hallhatunk 15 év legjobb darabjaiból, vagy inkább az új darabokat játsszák majd?

– Leginkább a már meglévő repertoárból fogunk játszani. Csak két olyan darab lesz, amit még nem hallhatott a budapesti közönség, de az erdélyi és a szolnoki már igen.

Tesszük mindezt azért, mert egyrészt hatalmas mennyiségű és nagyon változatos anyagokat készítettünk az eddigi pályafutásunk során, szóval van miből válogatni. Másrészt egy felhőtlen örömzenélést szeretnénk, egy olyan házibuliszerű szülinapi koncertet, ahol nem kell vadonatúj dalok kottáit bújni, hanem csípőből kirázhatjuk majd a műsort. A tizedik szülinapunkon is az volt a koncepció, hogy nem volt koncepció, és életünk egyik legjobb hangulatú koncertje volt.

– Illusztris vendégek is lesznek.

– Azok bizony! Fantasztikus művészek ünnepelnek majd velünk, akikkel hosszú évek óta komoly munkakapcsolat és barátság fűz össze minket.

Utóbbival új az együttműködésünk, eddig csak egy közös koncertünk volt. De olyan jól sikerült, hogy úgy éreztem, itt a helyük.

– Mit hoz a jövő? Van tervben új lemez, valamilyen új projekt?

– Természetesen nincs megállás, sőt az átlagosnál is aktívabbak leszünk a közeljövőben. Készül az új Bartók-anyag, a Falusi Mariannal közös Jazzkívánságműsor magyarul program harmadik része is, és Luiza Zannal is tervezzük a második lemezünket. Sőt, egy vadonatúj projekt terve is a fejemben van már, de ez még titok.