KULT
A Rovatból

„Nekem az éneklés már életvitelt jelent” – beszélgetés Bódy Magdival

Az énekesnő 50 éves jubileumi koncertjére készül, amelyet a Művészetek Palotájában tart.

Link másolása

A második dolog, ami eszembe jut Bódy Magdiról a hangja után, az a tekintete: egyszerre végtelenül nőies és gyermeki. Híresen apró termete csak ezek után következik. Tény, hogy az énekesnő egy két lábon járó apró energiabomba, és ebből fél évszázados pályával a háta mögött sem szándékozik engedni.

Alig hiszem el, hogy Magdika 50 éves jubileumi koncertjére készül, mint ahogyan azt sem, hogy közel 30 éve ismerjük egymást. Az óbudai Fő tér Esernyős Galériájának kávézójában beszélgetünk, pár lépésre sok remek nyári szabadtéri koncert színhelyétől, és nincs messze innen az egykori Radeberger söröző, ahol a 90-es években nagyszerű jazz kamaraestek egyik főszereplője volt örök barátjával, Szakcsi Lakatos Bélával együtt, vagy az Óbudai Társaskör, ahol szintén gyakori vendég.

A nagy eseményre november 24-én este 20 órától kerül sor a Művészetek Palotájában.

– A koncert úgy kezdődik, hogy Magdi énekli hétévesen a Zeneakadémián Süssmayr: A nagypapa névnapja című gyermekoperájának egyik szólóját. Aztán jön a Freedom együttes, és velük eléneklem régi dalaimat mai kiadásban. Utána következik a Generál és a Mikrolied, nagyon fontos korszaka volt az életemnek. A szünet után Szakcsi Lakatos Bélával ketten adjuk elő régi kedvenc jazz-darabjainkat, majd jön a nagyzenekar, sok-sok ember, egy nagy koncert a Stúdió 11-gyel, ennek vendége Majsai Gábor lesz. Már nagyon várom! – mondja nagy lelkesedéssel Bódy Magdi.

– Idézzük fel a múltat mozaik-szerűen. Te már a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusával bejártad a világot Amerikától Japánig.

– Amerikáról az jut eszembe először, hogy Lyndon B.Johnson elnöknek zongoráztunk Várszegi Évával négykezest, és énekeltünk is Bartók- és Kodály-műveket. Nagyon szép volt a Fehér Ház, de nekem egy kicsit „lelakottnak” tűnt. Aztán később olvastam, hogy Clintonék újították fel. A Gyermekkórus nagyon jó iskola volt, rengeteg mindent ott tanultam meg egy életre és adta meg az alapot ahhoz, hogy idáig eljussak.

– A klasszikus és népzenei felkészültség mellé aztán jöttek a korabeli pop-, rock- és soulzenék. Egyszer elárultad, hogy 14 évesen Aretha Franklin-dalokat játszottál az osztálytársaidnak.

– Aretha Franklint a Gyermekkórussal hallottam először Amerikában, és beleszerettem, később találkoztunk is, majd a Generállal már az ő dalait is elő tudtuk adni. A Respectet és a többit ma is imádom és éneklem a koncertjeimen. Aztán jöttek a magyar számok, a saját dalaim, mint az Akarom, hogy sírni láss, ami nagy sláger lett, vagy a Boldog napok, amit Novai Gabi írt nekem. Nagyon tanulságos volt a Generál-időszak is, amelyben elsőre sikerült összehozni azt a hangulatot, amit elképzeltünk. Hiszek abban, hogy ha valami elsőre sikerül, akkor annak folytatódnia kell. Öt évig voltunk együtt. Aztán következett a Mihály Gyuri segítségével létrehozott Bódy Magdi és együttese. Nagyon nagy sikerünk volt, szinte állandóan külföldre jártunk. Itthon is megjelent a nagylemezem, készült sok-sok tv-felvétel.

– Közben még a pantomim műfajba is belekóstoltál.

– Jártam a Konzervatórium jazz tanszakára, és mindig szerettem táncolni. Később Bergendy Pistitől kaptam egy fotót, amire nem is emlékeztem. Valamikor a 60-as években Budai Ifjúsági Parkban elmentem egy táncversenyre, amelynek nyertese táncolhatott a Bergendy Show-ban. Köllő Miklós akkoriban készült Bosch: Gyönyörök kertje című festményének pantomim-előadására, és ehhez élő zenekart akart. Bejött a jazz tanszakra, megcsinálták a zenekart, de kellett egy énekesnő is. Engem ajánlottak. Felvittek a várbeli próbaterembe, táncoltam, és Köllő azt mondta, hogy nagyon ügyes vagyok, és ha megtanulok két hónap alatt pantomimozni, akkor engem visz magával. Így történt, hogy fejen állva is énekeltem. Az előadással bejártuk Spanyolországot, Franciaországot, ahol a pantomim legnagyobb művészével, Marcel Marceau-val léptünk fel.

– Nem mondható Rád, hogy ijedős lennél… és a Generál előtt még 1972-ben részese voltál egy különleges magyarországi ősbemutatónak, a Jézus Krisztus Szupersztárnak.

– Kár, hogy nem voltál ott, mert kíváncsi lettem volna a véleményedre… Miklós Tibi vitt el énekelni a Korong együttesbe. 16 éves voltam, a Közgazdasági Technikumba jártam, és Tibi barátnője is odajárt. Volt egy rendezvény, én felléptem a Mákvirág iskolai zenekarral, Tibi pedig édesanyámtól kért ki a Korong számára. Újpesten léptünk fel rendszeresen a Derkovits Művelődési Házban. Ezután írta meg Tibi a Jézus Krisztus Szupersztár szövegét magyarul, és én lettem benne Mária Magdolna.

– A Generál Mikrolied-vokálja már a Gyermekkórusban együtt volt.

– Várkonyi Matyi hallott a Korongban énekelni, és szólt, hogy csináljak egy vokáltriót. Szóltam Várszegi Évinek és Serényi Hédikének, a próbák is jól sikerültek, de amikor kiderült, hogy nem énekelhetek szólót, kiszálltam. Helyemet Herczku Mari vette át - ő is kórustag volt, hármasban Évivel nagyon jó barátnők is voltunk - így mentek 1972-ben a Ki Mit Tud?-ra. De közben én felléptem a Táncdalfesztiválon a Hűvös szél című dallal, Vágó András és Szenes Iván szerzeményével. Azután szóltak nekem, hogy kell egy szólista, mert Erdős Péter akart csinálni egy Mikrolied-lemezt. Így visszamentem, Hédike viszont férjhez ment, és én maradtam.

– A Generál egészen különleges műhely volt: Novai Gábor, Karácsony James, Révész Sándor mind meghatározó alakjai lettek a magyar rocknak, Várkonyi Mátyás pedig létrehozta a Rockszínházat. És maradandó a Staféta című lemez is.

– Nagyon jó számokat írtak az akkor a levegőben lévő életérzésről, mi ezt elkaptuk és benne éltünk. Nagyon szerencsés időszak volt.

– A Bódy Magdi és együttese is kiváló zenészekből állt.

– Marschalkó Zoli volt a gitáros, Temesvári András, a „Pepó” a basszusgitáros, Aszalos Zoli a zongorista, és Debreceni Csaba, a „Buci” a dobos. Ott már nagyon ment a soulos, rhythm and bluesos hang, de a rockosabb is, mert akkor Suzy Quatro stílusa nagyon ment és tőle is játszottunk dalokat. Rengeteget turnéztunk az NDK-ban, ennek köszönhetően lett saját felszerelésünk. Aztán jött a KFT. Felvettünk egy nagylemeznyi anyagot, én is írtam számokat, ők is, de Erdős végül kihúzott engem belőle és csak a KFT-dalok jelentek meg.

Ez nagyon fájt nekem, ezután mentem el Kanadába. Az nagyon jót tett nekem: férjhez mentem, hét évig éltem Kanadában, majd átmentem New York-ba, az volt a szívem csücske.

– Szerepel a bakancslistámon…

– New York nem Amerika, egy egészen más közeg. Azt mondják, azóta már sokat változott, de amikor én ott éltem, az 1980-as, 90-es évek fordulóján nagyon működött. A nap 24 órájában lehetett nagyszerű zenészekkel találkozni. Rengeteg élménnyel, tanulással és egy nagylemezanyaggal jöttem haza, amit a Sony kiadott és amit a világhírű Special EFX együttessel vettem fel. Minden évben megrendezték a New Music fesztivált, ahol az összes zenész összegyűlt egy nagy hotelben. Itt találkoztam többek között Michael Breckerrel, Cindy Lauperrel, Madonnával, Michael Boltonnal, vele közös dalokat is terveztünk.

– Milyen volt az amerikai közönség?

– Nagyon befogadó! Én mindig bejelentettem, hogy Magyarországról jöttem, és akkor sokkal jobban figyeltek.

Úgy konferáltak fel, hogy „the Hungarian Rhapsody”. Egy basszusgitáros nevezett el így, és ő mondta nekem: „Magdika, a bluest át kell élni, csak nem kell belehalni. Sírni a közönségnek kell!”.

Rengeteget tanultam, de szinte mindenki segített. Volt két barátnőm, Mercedes és Héra, akik mindig velem voltak, mutatták az utat és vigyáztak rám. Máig tartjuk a kapcsolatot.

– Kint is tanítottál.

– Elmentem egy iskolába angolt tanulni. A kanadai férjemmel ugyanis addig németül társalogtam. Az iskola tele volt kínaiakkal, vietnamiakkal, mindössze négyen voltunk európaiak. A tanárunknak volt egy színésznő barátnője, és amikor elmondtam neki, hogy énekesnő vagyok, és tanítok is, felajánlotta, hogy tanítsak énekelni a színházban. Onnan hívtak az ottawai konzervatóriumba. Közben megalakítottam Magdi Body együttesét, rádiós versenyt is nyertünk az I Wanna Go című dalommal és ezután mindenfelé hívtak bennünket. A helyi Barrymore’s-ban léptem fel a legendás dobos, Buddy Rich zenekarával. Buddy azt mondta nekem: „Magdi, neked olyan hangod van, hogy mindig nagyzenekarral kell énekelned”. Shirley Bassey-hez, a Goldfinger előadójához hasonlított. Ezért is koncertezem sokat a Stúdió 11-gyel. Zenekarommal Tina Turner előtt is felléptünk.

– Azért kisegyüttessel is nagyon „meg tudsz szólalni”. Például Szakcsival.

– Van valami vibráció köztünk. Mellette felszabadulok, mert tudom, hogy ő mennyire stabil. Pedig ő mindig „szórakozik” velem. Nagyon jó a fülem, egy nagyzenekarból is kihallom azt a hangszert, amelyik nem jót játszik. Szakcsi ezt tudja, és néha olyan akkordokat is bejátszik, ami egyáltalán nem oda való, és akkor csak nézek rá, dalolok és mosolygunk. Mindig nagyon jól kijöttünk, Amerikában sokszor lakott nálam, és sokat dolgoztunk együtt.

– Végül mégis hazajöttél.

– Igen, Anyu miatt és nem is bántam meg. Volt még néhány szép évünk együtt.

– Jó pár éve kiköltöztél Budapestről.

– Ürömre mentem. Mindig vágytam arra, hogy kimenjek a nagyvárosból. Hat évig kerestem a megfelelő házat, miután Anyu beteg lett. Amikor ő meghalt, azt a házat eladtam, és felköltöztem az ürömi hegytetőre.

– Köztudott Rólad, hogy imádod a kutyákat.

– Kutya nélkül nem élet az élet! Mindig is volt kutyám és lesz is mindig. Imádom a lelküket, a tisztaságukat, a hűségüket, a kedvességüket. És ragaszkodom a máltai selyemhez. Mindenféle kutyát szeretek. A minap is megláttam egyet, vele szemeztem, aztán egyszer csak rám köszönt a gazdája, Bayer Ilona, őt először észre sem vettem…

– Téged mindig érdekelt a spiritualitás…

– Igen, a mai napig érdekel, figyelek minden jelre, de nagyon mélyen nem akarok beleszállni, mert láttam néhány olyan helyzetet, amikor éreztem, hogy itt csak vesztes lehetek.

Nem hiszek például a jóslásokban, de abban igen, hogy figyeljük, hogyan történnek körülöttünk a dolgok, milyen út vezetett idáig, hogyan tudunk belőle jól kijönni.

Édesanyám mindig arra nevelt, hogy fogadjam el azt, ami van, de próbáljam belőle a legjobbat kihozni.

– Végül is a Te egész életed a saját döntéseidről szólt, nem hagytad, hogy a sorsod sodorjon magával, hanem mindig is nagyon határozott elképzeléseid voltak magadról.

– Igen, mindig meggondoltam, amibe belevágtam, és ha jónak találtam, csináltam. Sokszor fejest is ugrottam bizonyos dolgokba, de szerintem így volt jól.

– Az énekesi, zenészi pálya nem éppen kímélő életmóddal jár. Mi a titka, hogy így formában tartod magad és a hangodat?

– A technikát már megtanultam, a lelkemre kell nagyon vigyázni. Ha nagyon rossz dolgokat látok, vagy hallok, nem nézem tovább, sem tv-ben, sem könyvben, mert az engem rombol. Oda kell figyeljek arra is, hogy mi vesz körül, milyen társaságban vagyok, mit eszem. A testemre is, hogy ne hízzak el. Tornászom, hogy karban tartsam magam, jó energiákra van szükségem és tudnom kell, hogy honnan gyűjtsem össze.

Nekem az éneklés, az énektanítás már életvitelt jelent.

Tanítványaimnak mindig történeteket mesélek, amiket átéltem, vagy megtanultam, de mindenképpen szeretném mindezt továbbadni. Úgy kell élni, hogy megadd a testednek mindazt az energiát, és lelki harmóniát, amit kíván, hogy rendben legyél.

– 2010-ben Tolerancia-díjjal tüntettek ki.

– Amanda miatt kaptam, aki transzvesztita és nagyon jó lelkű ember. Sokat tesz azért, hogy elismerjék őket. Igyekeztem segíteni neki: ő meghívott különböző koncertekre és akkor ott voltam értük. Nevezhetjük toleranciának, de mindenképpen jó, ha elfogadod a másságot. Amerikában is elfogadtam a feketéket, sőt, ők befogadtak magukhoz a kórusokba és nagyon sokat tanultam tőlük. Ők mondták nekem, hogy én mindent el fogok tudni énekelni, mert én az Istennek énekelek és ott nincsenek határok…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Barátja és kollégája megható szavakkal búcsúzott a néhány napja meghalt magyar menedzsertől
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.

Link másolása

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

Ferich Balázs három évig harcolt az életéért súlyos betegségével.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: