KÉK HÍREK
A Rovatból

Koszos szállodaszobák, penészes falak és 8 óra várakozás a reptéren - erre panaszkodtak a magyar utasok

A magyar turistákból álló csoport szombaton érkezett meg az egyhetes tunéziai nyaralásukból, ahol mindezek mellett még szinte az összes gyerek beteg is lett.

Link másolása

Monastir repülőterén 8 órát kellett várnia egy magyar utasokból álló csoportnak, akik az egyhetes tunéziai nyaralásukból jöttek haza szombaton. De nem ez volt az egyetlen probléma, amivel az utazás során szembesültek.

A szállodában ugyanis koszos szobák, penészes falak várták őket, a nyaralás alatt pedig szinte az összes gyerek beteg lett.

"A harmadik naptól kezdve kezdett el először az első gyerekünk hasmenéses, hányásos tüneteket produkálni, majd a másik, aztán a másik családnak a két gyereke is. Úgyhogy igazából az orvos már mintha hazajött volna hozzánk, úgy jött injekciót adni a gyerekeknek minden nap"

- mesélte az RTL Híradónak Békéssy Olga, aki végigdokumentálta az eseményeket.

Az utasok szerint az utazási iroda teljesen magukra hagyta őket. Békéssy Olga felvételein az egyik férfi például azt mutatja, hogy csak egy félig száraz szendvicset és egy üveg vizet kapott, szerinte ennyiben merült ki a lesz étel és ital ígéret. Így várakoztak 8 órát a reptéren, mert a gépük annyit késett.

Az egészséges gyerekek játszottak, a felnőttek kártyáztak, egymás vállára dőlve pihenni próbáltak, vagy éppen a szállodai élményeiket osztották meg egymással. Mikor pedig végre felszállhattak a gépre, Békéssy Olga szerint az egyik férfi annyira rosszul lett, hogy mentővel kellett kórházba vinni. Ő már korábban is ideges volt, mert tudta, hogy nem éri el a londoni csatlakozását a késés miatt.

Az egyik nő a felvételen azt mondja, értesítette a biztosítóját, de egyelőre nem kapott választ, hogy a repülőgép késése esetén jár-e kártérítés neki. Azt mondták, keresse fel őket ismét hétfőn, munkaidőben. Az RTL Híradónak ugyanezt válaszolták az utat szervező irodánál, amikor azt kérdezték, hogy kártalanítják-e az utasokat, és ha igen, hogyan.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: