hirdetés
robot-japan-ovoda-1000x583.jpg

Robot vigyáz a gyerekekre egy japán óvodában: köszön nekik, őrzi az álmukat, és megjegyzi a nevüket

Az óvónőknek is nagy segítséget jelent a Vevo névre keresztelt eszköz, de a kicsik szívébe is belopta magát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 10.


hirdetés

Egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a robotok, amelyek bizonyos helyeken akár az emberi munkaerőt is képesek lehetnek helyettesíteni. Nemrég például bemutattuk azt a robotot, amely takarít és közben vicceket is mond, Finnországban pedig már ki se kell szállni az autóból, hogy tankolj, mert a robotok megteszik helyetted.

Japánban már az óvodákban is megjelentek a robotok. A BBC be is mutatta, hogy dolgozik egy tokiói intézményben a Vevo névre keresztelt gép.

Ha megkérik, Vevo bemutatkozik, és elmondja, reméli, hogy megjegyzik a nevét. Ő is úgy lett kifejlesztve, hogy képes legyen memorizálni a gyerekek és az óvónők nevét.

Amikor az óvodások megérkeznek, egy kis eszközzel, az úgynevezett Vevo kulccsal kell bejelentkezniük a robotnál, úgy, hogy hozzáérintik a testén lévő érzékelőhöz. Amikor a gyerekek elhagyják az óvodát, ugyanezt kell megtenniük, így Vevo regisztrálja az intézményben eltöltött idejüket.

A robotnak napközben is nagy hasznát veszik a pedagógusok.

Reggel vidáman köszönti a gyerekeket, és egyesével megkérdezi tőlük - mindegyiküket a nevén szólítva -, hogy mit csináljanak aznap. Ebédidőben elmondja, mi a menü, a délutáni alvás során pedig vigyáz az óvodásokra.

Nemcsak azt tudja ellenőrizni, hogy alszanak-e és csend van, de a gyerekeken elhelyezett szenzorokat érzékelve azt is rögtön észreveszi, hogy van-e valamilyen egészségügyi problémájuk alvás közben, így például ha egy kicsi rosszul van, esetleg nem kap levegőt, rögtön tud jelezni az óvónőknek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orban-viktor-interju-kormanyparti-sajto.jpg

Orbán Viktor szerint nem lesz Liget-projekt és csarnoképítés sem, ha a budapestiek nem akarják

A miniszterelnök kijelentette, hogy nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a főváros lakossága nem akar.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Az Országgyűlésben tartott azonnali kérdések órájában Szabó Tímea és Tordai Bence a Párbeszéd Magyarországért képviseletében közösen szólaltak fel - számolt be az Index.

Tordai Bence elmondta, hogy szerinte a miniszterelnök Gulyás Gergelyen keresztül megfenyegette Budapestet, hogy ha nem Tarlós István lesz a polgármester, akkor a Tarlós és a kormány között lévő megállapodások semmissé válnak.

Többek között arról kérdezte Orbán Viktort, hogy ki fogják-e véreztetni Budapestet.

A miniszterelnök felháborítónak tartotta ezt a vádat és válaszában kijelentette, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy a korábban kötött megállapodások érvényüket vesztik.

Szerinte minden megállapodás érvényes marad, amit a korábbi főpolgármesterrel megkötött és jelenleg 4000 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban.

Tordai Bence ezután a kormány várba költöztetésének kérdését, illetve a Liget-projektet hozta fel.

Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy készek együttműködni Budapest felelős vezetőivel, és nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a budapestiek nem akarnak.

Ha nem akarják, nem lesz sem Liget-projekt, sem kézilabda-eb-döntő a vele járó csarnoképítéssel, sem 2023-as atlétikai világbajnokság.

Egyben arra szólította fel az új városvezetést, hogy tisztázzák, hogy mi az, amit nem akarnak, mivel ők nyílt, egyenes beszédet szeretnének.

Budapest új főpolgármestere, Karácsony Gergely nemrég egy interjúban azt mondta, hogy a városligeti építkezéseknél a stratégiai cél szerinte leállítani azokat, amelyeknek még nincs hatályos építési engedélyük.

A "jó elemek", mint a játszótér és az Olof Palme ház megújítása, maradhatnának.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
orban-2.jpg

Orbán a Borkai-videóról: Beteg dolognak tartom

Steinmetz Ádám olimpiai bajnok az olimpiai aranyérmét felmutatva kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy mit fog tenni az olimpikonjaink megtépázott tekintélyének megóvása érdekében.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 21.



Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, magyar vízilabdázó a hétfői parlamenti ülésen a saját olimpiai érmét felmutatva kérdezte meg Orbán Viktortól, hogy mit gondol a Borkai-ügyről.

A jobbikos politikus szerint a győri polgármester viselkedése rossz fényt vet a magyar sportolókra és olimpikonokra, és szerinte felmerül a kérdés, hogy erkölcsileg méltó-e az életjáradékra.

"Tisztelettel kérdezem, mit fog tenni az olimpikonjaink most Borkai Zsolt által megtépázott tekintélyének megóvása érdekében? Ön szerint a társadalom megvetését kiváltó, gusztustalan és erkölcstelen magatartást tanúsító olimpikon méltó az életjáradékra?" - kérdezte.

A miniszterelnök válaszában közölte, hogy szeretné világossá tenni:

"Beteg dolognak tartom, hogy ha valaki saját maga készít, vagy jelenlevőkkel készíttet felvételt a saját maga szexuális életéről. Az egy beteg dolog."

(A videón kb. 40 percnél.)

Szerinte a Fidesz megtette, amit szükséges: "világossá tettük, hogy útjaink elválnak". Győr is meghozta a maga döntését.

Azt tanácsolta Steinmetz Ádámnak, hogy az olimpikon is tegye meg a szerinte szükséges lépéseket, és forduljon a Magyar Olimpiai Bizottsághoz. A jobbikos politikus erre reagálva elmondta, hogy benyújtott egy törvényjavaslatot, hogy az ilyen esetek kerüljenek az etikai bizottság elé, és akár az életjáradékot is meg lehessen vonni.

A miniszterelnök a viszontválaszában azt kérte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsághoz forduljon ezzel, és ha ők javaslatot tesznek, akkor majd valószínűleg támogatják.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
borkai-zsolt-fidesz-gyor-botrany.jpg

Borkai Zsolt maradt Győr polgármestere a szavazatok újraszámolása után

Borkai Zsolt 7 db, az ellene induló DK-s Glázer Tímea pedig 10 db szavazatot vesztett az újraszámolással.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Amint arról korábban beszámoltunk, a szex- és korrupciós botrányba keveredett Borkai Zsoltot újraválasztották a győri polgármester-választáson.

A politikus egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy a vele kapcsolatos történések miatt kilép a Fideszből, függetlenként folytatja, azonban a győri választópolgárok akaratára hivatkozva kijelentette azt is, hogy nem áll szándékában lemondani.

A felülvizsgálást a győri ellenzéki összefogás kérésére indították el. A DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik jelentette egység a választás másnapján, október 14-én kérte a vizsgálatot.

A szavazatok újraszámlálását csütörtökön kezdték el, péntekre viszont a 96 választókörzet csupán negyedével végeztek.

Hétfőn az újraszámolás befejeződött és a másodfokon eljáró területi választási iroda helyben hagyta a korábban kihirdetett eredményt, de módosította a szavazatszámokat.

Az önkormányzati választás napján kihirdetett eredmény szerint Borkai Zsolt 641 szavazatos különbséggel nyert, 19 312 szavazatot, az ellenzéki Glázer Tímea pedig 18 671-et kapott.

Az újraszámlálás után mindkettejüknek kevesebb érvényes szavazata lett: Borkainak 19 305, Glázernek pedig 18 661, írta meg a 24.hu.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Képernyőfotó-2019-10-22-7.07.27.png

Az újraszámolás után is az ellenzéki jelölt nyert az I. kerületben

V. Naszályi Márta így most már átveheti a hivatalát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.



Amint arról korábban beszámoltunk, több budapesti kerületben is megtámadták a választás eredményét csütörtökön, amikor a megválasztott polgármesterek hivatalba léptek volna.

Az I. kerületben V. Naszályi Márta 121 szavazattal győzte le a volt fideszes polgármestert, Nagy Gábor Tamást.

Azonban a Fővárosi Választási Bizottság három egyéni választókerületben is újraszámolta a kerületi polgármester-választás eredményét.

A kifogások szerint az ellenzéki jelöltre leadott szavazatok között több olyan is volt, melyet Nagy Gábor Tamásra adtak le, ám a bizottsági delegált nem tudta újraszámolni azokat.

A 444.hu hétfő esti cikke szerint a Fővárosi Választási Bizottság helyben hagyta az I. Kerületi Választási Bizottság határozatát az eredeti eredményről.

A lap úgy tudja, hogy Nagy Gábor Tamás egyetlen szavazólapja sem keveredett az ellenzéki szavazatok közé, a szavazatokat jól számolta a helyi bizottság is, V. Naszályi Márta így most már átveheti a hivatalát.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!