hirdetés
piramis.jpg

Révész Sándor megható és őszinte szavakkal búcsúzik Gallai Pétertől, egykori zenésztársától

A Piramis legképzettebb zenészeként hivatkozik rá.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.


hirdetés

Hétfőn érkezett a hír, hogy Gallai Péter, a Piramis és a Bikini zeneszerzője és billentyűse 66 éves korában meghalt.

A Piramis a Facebook-oldalán közölte, hogy a zenész éjszaka, álmában hunyt el.

Gallai Péter barátnőjével, Csáki Ritával a Formiusz Színházban tett látogatást, amikor hirtelen rosszul lett, erős fájdalmat érzett a hasában. Azonnal mentőt hívtak hozzá, amely kórházba szállította, ott töltötte el utolsó napjait.

A hír a családon kívül mélyen megrendítette a zenészközösséget és a rajongókat is.

hirdetés

Révész Sándor, a Piramis egykori frontembere egy Facebook-bejegyzésben írta ki magából gondolatait.

"A Főnök halála után két évvel elment Péter is, a Piramis legképzettebb zenésze, zenei direktora, aki az együttes lelkes és ihletett alkotási munkájában mindig végső döntnökként tett pontot az általunk megálmodott zenei fordulatokra, elvetette vagy elfogadta, ha kellett, csiszolgatta, tökéletesítette azokat. Számtalan szerzeménye közül a két legismertebbet említem csak: Szállj fel magasra, Szabadnak születtem.

Halk szavú, szerény, szeretetre méltó embernek ismertem; a szenvedélye miatt, aminek sajnos már a kezdetekben rabjává vált, volt, egy típusú, lehet, hogy csak felém adresszált zárkózottsága, ami miatt mi nagyon mélyen nem ismertük egymást. Egyetlen egyszer beszélgettünk hosszasabban, 1992-ben, amikor is a Bakáts térről átsétáltunk a Lánchídon Budára, az Alagút túloldalára.

Egy elképesztően tehetséges zeneszerzőként őrzöm őt az emlékeimben, aki tisztában volt zeneszerzői kvalitásaival, és nagyon fájlalta, hogy az aktív „Piramis-éveken” túl nem tudott a képességeinek megfelelően kibontakozni és elismertséget szerezni"

- írta a bejegyzésben.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vigh-gyorgy-temetes-1000x568.jpg

„Nagyon sokat szenvedett, de hősiesen bírta a fájdalmat” - Eltemették Vígh Györgyöt, a veronai busztragédia hős tanárát

Özvegye megtörten nyilatkozott a végső búcsú után: 'Már csak egyedül fogok az ünnepi asztalnál ülni.'
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 08.


hirdetés

Végső nyugalomra helyezték péntek délután Vígh Györgyöt, azt a testnevelő tanárt, aki a 2017-ben történt veronai busztragédiában több diák életét is megmentette.

Bár ő és jó néhány gyerek túlélte a borzalmas balesetet, mindkét saját gyermekét elveszítette akkor. Sokak szerint ezt sosem tudta feldolgozni.

Ahogy korábban mi is megírtuk, Vígh György október közepén halt meg hosszan tartó betegeskedés után. Nemcsak a felesége és szerettei, de egykori kollégái és diákjai is gyászolják a Szinyei Merse Pál Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanárát.

hirdetés

Pénteken családtagok, barátok, egykori diákjai kísérték utolsó útjára Vígh Györgyöt. A gyászolók között volt természetesen felesége is, aki alig 3 év alatt az egész családját elveszítette.

"Közeleg a karácsony, amit mindig szerettünk, és egy meghitt ünnep volt. De már csak egyedül fogok az ünnepi asztalnál ülni. Akik a balesetért felelősek, azok otthon, a családjuk körében ünnepelni fogják a karácsonyt, míg mi a sorstársainkkal maximum a temetőbe mehetünk"

- nyilatkozta megtörten Vígh György felesége a Fókusznak.

Azt is elmondta, hogy a szörnyű baleset óta minden este, lefekvés előtt felrémlik előtte a tragédia, amit újra és újra átél. Az elmúlt hónapokban kórházról kórházra jártak, a tanár halála előtti két hét pedig különösen kemény volt számukra.

"Nagyon sokat szenvedett. Kitartó volt a férjem. Soha nem mondta, hogy mije fáj. Az orvosok azt kérdezték tőle, hogy még mennyi fájdalomcsillapítót kér, de ő nagyon hősiesen bírta a fájdalmat."

A Fókusz riportja:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kep.jpg

Azonnali segítségre van szüksége a kis Noelnek – Zente és Levi példája tartja a lelket az SMA-s kisfiú családjában

Noel jelenleg is kórházban van. Szülei abban bíznak, hogy Zente és Levi után velük is megtörténhet a csoda.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 10.


hirdetés

Újabb beteg gyermeknek, ezúttal egy erdélyi magyar kisfiúnak gyűjtenek a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensmára. A három hónapos Noelről pár hete derült ki, hogy SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved - írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozott a kisfiú édesanyja is, aki elmondta: már a gyermek néhány hetes korában látta, hogy valami nincs rendben.

"Noel hathetes volt, amikor felfigyeltem rá, hogy nem úgy tartja a fejét és a kezét, ahogyan más babák. A legtöbben azt mondták, hogy ne aggódjak, más tempóban fejlődik, mert koraszülött" – kezdte a gyermek édesanyja, aki vizsgálatokra kezdte hordani kisfiát és teljesen összetört, amikor kiderült, m a baj.

hirdetés

"Mi is megpróbáljuk a lehetetlent" – mondta könnyes szemekkel a nő, aki jelenleg is kórházban van gyermekével, ugyanis az orvosok azt mondták, ha nem kezdenek el azonnal egy másik, Spinraza nevű kezelést, Noel az egyéves kort sem éli meg.

Bár a 22 hónapos Leventének és a másfél éves Zentének összegyűlt a 700-700 millió forint a Zolgensma génterápiára, sorstársaik itthon és a határon túl is segítségre várnak. Magyarországon jelenleg 120 regisztrált SMA-val küzdő beteg él.

Ezeken a számlaszámokon segíthetsz Noelnek:

Olyus Noel Robert:

EUR RO74BTRLEURCRT0527455101

HUF RO87BTRLHUFCRT0527455101

RON RO27BTRLRONCRT0527455101

Bank neve: Banca Transilvania Bank

címe: Ahentia Valea Lui Mihai, Str. Marton Aron, Nr. 14, Valea Lui Mihai, Bihor, Romania


KÖVESS MINKET:





hirdetés
zente-levi-beteg-gyerekek-kozossege-1000x563.jpg

Hatalmas közösség épült a Zentéért és Leviért létrejött Facebook-csoportban

'A csoport Zentéért indult, de annyi jó ember olyan hatalmas ereje gyűjt össze, hogy az alapítók és a tagok úgy döntöttek, együtt maradnak' - mondták az adminok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 07.


hirdetés

A Szeretlek Magyarország is folyamatosan követte, hogyan gyűlik össze a pénz először a kis Zente, utána pedig Levente kezelésére. A két SMA-s gyerek számára a világ legdrágább gyógyszere, a Zolgensma jelenti az egyetlen reményt, hogy betegségük nem győzi le őket.

Miközben elindult a kampány, egy baba-mama csoportban folytatott beszélgetés nyomán megalakult egy Facebook-csoport, a Civil Jótékonysági Licit is, ahol a gyűjtés egyre szélesebb körben folytatódott, több tízezren csatlakoztak, és egyre több pénzt sikerült ezen a fórumon is gyűjteni Zentééknek. A csoport neve most már CsodaCsoport, hogy ne keverjék össze más hasonló csoportokkal a Facebookon.

Aztán kiderült, hogy ez nemcsak néhány időszakos kampány, hanem egy maradandó és folyamatosan, aktívan működő közösség. Zente és Levente csak az elindítói és katalizátorai voltak valaminek, amire nagy igény volt, az ő lehetetlennek tűnő kérésük hallatán pedig valami olyan született, amelyről még sokat fogunk hallani.

"A csoport Zentéért indult, de annyi jó ember olyan hatalmas ereje gyűjt össze, hogy az alapítók és a tagok úgy döntöttek, együtt maradnak"

hirdetés

- mondja Lázár Anita.

"Azóta mindig más gyerek, ügy kap figyelmet, (most épp két mentőmotor), egy időszakban egy ügynek gyűjtünk. Minden figyelem, felajánlás, pénz, ötlet, energia oda megy, arra az egy ügyre. Ezért olyan hatékony a csoport. Na és azért, mert mindenki teszi a dolgát. Amihez ért, amit adni tud" - mondja Tasi Nikolett, a csoport alapítója.

Szerintük ilyen összefogás még nem volt ebben az országban, sőt, országon túl ível, hiszen külföldön élő magyarok is sokan kapcsolódtak be a közös munkába. Van már a licitcsoportnak Németországban is "leányvállalata".

- Nemcsak a Facebookon megismert, hanem a különböző alapítványoknál is regisztrált, támogatásra szoruló gyermekek eseteit is vizsgáljuk, és

egy roppant összetett szempontrendszer alapján választjuk ki, ki legyen a következő, akinek gyűjtést szervezünk. A kiválasztásban orvosok is együttműködnek velünk, tanácsokkal segítik a munkánkat.

- Úgy tűnik, azzal, hogy sikerült összegyűjteni ennyi adakozó embert egy helyen a virtuális térben a beteg gyerekek kapcsán, valahogy összekapcsolódtak lélekben is egymással az éteren át és egy szívvel, egy emberként képesek hihetetlenül hatékonyak lenni" - mondja Benkó Orsolya, alapító tag.

És miközben a tagok a munkájukat, nagy becsben tartott tárgyaikat, idejüket, képességüket, szolgáltatásukat, tehetségüket ajánlják fel, közösséggé értek.

"Születtek és születnek személyes ismeretségek, barátságok, egyéb együttműködések a csoporttagok közt, az emberek elkezdtek egymáshoz közeledni, beszélgetni, keresni a közös dolgokat. Ma már ott tartunk, hogy egy közös összetartó erő vezeti a csoportot, amelyik minden egyes sikeres gyűjtés után erősebb lesz" - mondja Nikolett.

Kovács-Kalivoda Tímea, a csoport másik alapítója

"Elképesztő az összefogás, szavakkal egyszerűen nem tudom leírni. Alig több mint egy hónap alatt öt sikeres gyűjtésen vagyunk túl, és épp a hatodik dübörög megállíthatatlanul. Öt gyermeknek változtattuk meg az életét azzal, hogy hatalmas részt vállaltunk a gyógyulásukhoz szükséges tetemes összeg előteremtésében. Zentének kb 50 milliót hoztunk össze, aztán következett Tomika, akinek 1,5 év alatt 860 ezer forintot tudtak összegyűjteni a szülei, de mi 5 nap alatt majdnem 25 milliót varázsoltunk az alapítványuk számlájára. Aztán két koraszülött kislány következett, akiknek szintén milliókat gyűjtöttünk. Panni súlyos látássérült, ezért speciálisan kiképzett segítő kutyát kapott, a maradék pénz pedig a rehabilitációs költségeit fedezi, Kincső pedig a csoportnak köszönhetően nem járókerettel kell, hogy leélje az életét, hanem önállóan tud majd járni az általunk támogatott műtétnek és rehabilitációnak köszönhetően. Aztán ismét nagy fába vágtuk a fejszénket, ugyanis bekapcsolódtunk Levente 700 milliós gyűjtésébe, amit jó értelemben tornádóként éltünk meg, hiszen eszeveszett tempóban kellett dolgoznunk, koordinálni a csoportot, a napi több száz felajánlást, a liciteket, miközben igyekeztünk a csoporton kívül is minél jobban marketingelni Leventét. Annyi munkánk van, hogy a napokban én már feladtam azt, hogy számon tudjam tartani, hányan vagyunk a háttércsapatban. Minden nap kirajzolódik egy-egy új feladatkör és folyamatosan bővülünk. Mindent nagyon professzionálisan akarunk csinálni, és a csoporttagoknak mindenben a segítségükre lenni, hiszen enélkül a gyűjtések nem tudnak hatékonyak lenni. Nagy energiát fektetünk abba, hogy se a felajánlók, se a vevők ne essenek csalás áldozatául.

Rengeteg tervünk van a jövőre vonatkozóan, és folyamatosan ötletelünk. A feladatlistánk egyre csak hosszabb és hosszabb, egyre több a megvalósítandó terv, elképzelés. Nehéz követni az eseményeket még így is, hogy első sorból nézem a műsort és írom a forgatókönyvet a "kollégáimmal" együtt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
6db4H9T48Uo.jpg

Egy 9 éves kisfiú eladta festményeit, az állatmenhelynek kért cserébe eledelt

Kutyája halála után döntött úgy, hogy szeretne az állatokon segíteni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés

Pavel Abramov egy 9 éves orosz kisfiú, aki eldöntötte, hogy segíteni fog a kóbor és elhagyott állatokon. Miután elvesztette a család a kutyájukat, Pavel úgy döntött, hogy segíteni akar az állatok szenvedésén, és így önként jelentkezett a helyi menhelyhez.

Pavel és anyukája, Jekatyerina Bolsakova közösen elindították a „Kedves ecset” nevű projektjüket, ugyanis Pavel állatszeretete mellett nagyon ügyes festő is.

Így elkezdett házi kedvencekről portrékat készíteni, amiért cserébe a megrendelőktől nem pénzt, hanem ételt és egyéb szükséges dolgokat kért az állatmenhely lakói számára.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!