hirdetés
Klauzál-tér-1964.-Budapest-Klauzál-tér-137746-1.jpg

Repülj vissza a 60-as, 70-es évekbe Szalay Zoltán újonnan megjelent fotóalbumával

Valóságos időutazásra indulhatunk, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének könyvét lapozva.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 05.


hirdetés

Több mint ötven év telt el azóta. Vajon mire emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világából? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz ellen, milyen kabaréműsorokat, hangjátékokat hallgattunk? Vajon hogyan emlékeznek az idősebbek, a fiatalabbak, és mit tudnak ezekről az évekről azok, akik utána születtek?

Szalay Zoltán (1935–2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfusnak, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének ma már kortörténeti dokumentumnak számító fekete-fehér fotói visszaidézik annak a kornak a hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, karaktereit. A képeket nézve hol sírni, hol pedig nevetni van kedvünk Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotójának, a képekhez írt „életérzéseit” olvasva.

A fotóalbumot a könyvbemutatón Spiró György mutatta be:

Hosszú az út, amíg egy fénykép belekerül egy albumba.

Először meg kell tanulni fényképezni, aztán sok ezer, sok tízezer képet kell exponálni, előhívni, megvizsgálni, a legjobbakat kiválogatni, aztán némi idő elteltével újra kell vizsgálni a korszakban készült fotókat, rendszerezni, archiválni, majd kötetet szerkeszteni, a sorrendet megállapítani, a kötethez találni valakit, aki a képek által ihletve élvezetes szöveget ír… Magányosan fényképez a fotós, mégis kollektív alkotás lesz az album, érintett és megérintett emberek együttes munkája.

hirdetés

Ebből az albumból, amely egy remek hivatásos fotósnak a hatvanas és hetvenes években készült hatalmas életművéből kínál válogatást, az derül ki, bárhol ütjük is fel, hogy Szalay Zoltán imádta a foglalkozását. Nem az egyes műfajok iránti rajongása döntötte el, mit lát meg és mit fog exponálni,

a képek között van portré és zsánerkép, árvízi riport és szociofotó, groteszken mulatságos és végtelenül szomorú. Hasonló témát mások is lekaptak, de így semmiképpen.

Nézem a Szabó család című rádiósorozat színészeinek csoportképét, és ámulok. Véletlenül az első három részt is hallottam, amikor még az alkotók sem sejtették, hogy minden idők leghosszabban tartó sorozata lesz belőle. Ez az 1960-ban készült, beállított csoportkép a hat főszereplővel (lehettek volna még mások is rajta, például Horváth Tivadar) tökéletes jellemrajz arról, hogyan pózol a nagy színész, hogyan a jó színész és hogyan a többiek. Gobbi Hilda 47 éves, szemüvegesen és kópésan nevet, mimikája kissé túlzott, felüláll – konkrétan felül ül – az egészen, némi kevéske megvetés is bujkál a vigyorral határos mosolyában, nyilvánvalóan utálja azt a szerepkört, amely összeforrott a nevével, de mit lehet csinálni, ha azzal lehet keresni. A Szabó bácsit játszó Szabó Ernő is bevallottan pózol, felettébb ártatlan, naiv képet vág, mintha a szerepe szerinti munkásember lenne, aki összeszedi magát, amikor fényképezik, ülve is magasabb akar lenni, mint állva. A másik négy szereplő üres szemmel, kihúzott derékkal bámul bele a kamerába, igyekeznek civilként szerepelni, az is szerep, persze, csak nem eléggé karakteres. Nem tudhatom, hány fénykép közül választotta ki ezt az egyet Szalay Zoltán, akkoriban a Rádióújság fotósa, de erős a gyanúm, hogy a legjellemzőbbet láthatom a kötetben.

A Szabó család: Gobbi Hilda, Szabó Ernõ, Garics János, Vörösmarthy Lili, Balogh Erzsi és Benkõ Gyula.

Családi kép a Magyar Rádió legnépszerûbb, ma is hallható folytatásos hangjátékának elsõ szereplõirõl.

Ha néhányat lapozunk, váratlanul egy 1965-ös, tehát öt évvel későbbi képre bukkanunk, egy aggódó, mélyen gondolkodó embert látunk, elsőre nem is ismerjük fel, megállapíthatatlan, hogy hány éves. Ezt a Gobbi Hildát soha nem láttuk sem fényképen, sem az életben, ilyennek a kollégák sem igen láthatták sem próbán, sem azon kívül, kivéve talán a legközelebbi barátokat. Beállított felvétel, jobb kezének mutatóujjával feltolja a szemöldökét, épphogy érintőlegesen, ahogyan a fotózottak szokták, ha a fotósok kérik, a merev mozdulat modoros – az arca mégis hihetetlenül őszinte és megnyerő. Nem játszik semmit, sem a csúnya nőt, amivel védekezni szokott, sem a színészt, ami minden ízében volt, holott tudja, hogy fényképezik. Feltehetőleg ez a kép is egy sorozat része, nem tudni, a többi képen mit látni, de ezen a képen önmaga, nem a színész, nem a ripacs, nem a magyar színházi múlt megmentője és propagátora, nem a nehéz emberi ügyekben a hatalmasaktól segítséget kijáró, hanem a gondolkodó. Soha nem láttam ilyennek, mégis azt érzem, ez az igazi. Ezt a képet kellene az önéletrajzának borítójára tenni, ha ismét kiadnák.

1965. Gobbi Hilda

A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás és még egyéb nyolcórás témakörökre szerkesztett kötetben a szociofotók gyakorolják az emberre a leginkább szívszorító hatást, a Bér és Savany dokumentumai, hogy Parti Nagy modora által ihletve mondjam. Az ügetőn feszülten figyelő közönség az életért fohászkodik csendben, a szemernyivel jobb életért, gyerekek és felnőttek egyaránt.

A Lakodalom Hartán 1966 sorozatból a kerítésen kívül álló, feketébe öltözött, fekete kendős özvegyasszonyok keserű tekintetéről nem tudjuk levenni a szemünket. Azt kutatom a képen, vajon hány évesek is lehetnek ezek a korán megvénült öregasszonyok. A görög drámák kórusát érdemes ezzel a képpel szemléltetni.

1966. Lakodalom Hartán

A Fizetésnap Miskolcon 1970 sorozat maga a kilátástalanság; szépen látható, mi a különbség a szocialista realizmus és a realizmus a szocializmusban között. Tömeges magány, lerészegedés őszidőben, műszak után, részegek között a félrészeg a király. Parti Nagy Lajos kísérő szövegéből idézem: „Azok a lábnál, lábközt kushadó agársovány aktatáskák, bőrszag és borszag”… „nincs megváltás/ üveg van vissza.”

1970. Fizetésnap Miskolcon

Van jó is a korszakban, a szubjektív objektív nem csal. Az Alsótagozatos földrajzóra Újfehértón, 1973 a számomra, aki az ötvenes évek első felében jártam alsó tagozatba, jelentős fejlődés dokumentuma: a kétszemélyes padokat összekötő lábazat immár fémből készült, nem pedig vastag fából, amibe állandóan belebotlott az ember, a fűtést pedig nagy méretű csempe-kandalló biztosítja – bár nekünk lett volna ilyen, de akkor még csak vaskályha jutott, amit délelőtt a második vagy harmadik óra alatt gyújtott be a fűtő, mi örültünk, hogy a motoszkálása elviszi az óra jelentős részét; a terem kora délutánra ki is hűlt, hogy a délutánosok nagykabátban fagyoskodjanak este hatig-hétig. És mekkora földgömb van itt – mintegy véletlenül – az első padra helyezve! De hogy változatlanul három padsor van az osztályban, az megnyugtatóan otthonos.

1973. Alsótagozatos földrajzóra Újfehértón

Sokféle helyzet, sokféle hangulat, mindig új, a helyzethez alkalmazkodó kompozíció – nehéz Szalay Zoltán szemléletét néhány szóval jellemezni. Talán mégis van e képekben közös, a – nyilván látszólagos – keresetlenség. Csak az olyan improvizáció sikerül, amelyet rengeteg próba és gyakorlás előz meg; az a gyanúm, hogy a képeit jellemző spontaneitás sok-sok előtanulmány tapasztalatából született meg.

A szemet edzeni kell a látáshoz, a városban, a munkahelyen, a gyárban azt kell észrevenni, ami valódi. Az ingázók a kor legjobb fekete filmjeinek színvonalán mutatja a hajnali–alkonyi társas ürességet, a fényképnek mint műfajnak külön erénye, hogy egy-egy arcon nézőként sokáig elidőzhetünk. A Pusztaszabolcs és Budapest között 1964-ben ingázó, alvó lány arca olyan, mint egy halotti maszk, a svájcisapkás, párás üvegen át néző melós maga a bizalmatlanság, maga a korszak. A truvaille az, hogy sehol semmi truváj, mintha véletlenül kattant volna el a gép, magától.

1964. Ingázók

A Tiszaújvárosi lakótelep 1965 perspektívája a legkevésbé sem magától értetődő. Nem tudjuk, honnét nézünk, egy szomszéd házból-e vagy a levegőből, kötélen függeszkedve netalán. A kép balszélén egy fiatalnak mondható, jellegtelen házaspár hajol ki az első emeleti lodzsán, a hozzánk közelebbi alaknak, az androgün nőnek világos szőkére festett haja van, és nézik, nézik mereven a négyszintes épületekből álló kietlen új lakótelepet. Bámulják, amin nincs mit nézni, amit jobb lenne nem látni egyáltalán. Az ég a kép kétharmada fölött szürke, lapos, mélységtelen, semmilyen. A korszak egyik nagy fotója.

1965. Tiszaújváros

Balról jobbra egy láthatólag nem túl régen felújított vidéki ház fala előtt kocsit húz egy feketébe öltözött, fekete kendős öregasszony, az arcából csak az orrhegye látszik. Az kétharmadánál elhúzós függönyös ablakra belülről három kicsi partecédula van ragasztva, mind a három cédulán ugyanannak a személynek a felismerhetetlen, apró arcképe.

1974. Úton Békéscsabán

A szövegmelléíró Parti Nagy Lajost idézem:

„áthúz a képen egy kakast

tán egy kutyát két kosarat

nyikorgó örökkévaló

egy orr egy fekete kabát

szénrajz e földi nap alatt

a kiskocsin van négy kerék

a rúdja keskeny fakereszt

összefogja a két kezét

mamusza tyúklépésbe lép

hány hossz a fal a téglaláb

nem siet áthúzza magát

az egyre partecédulább

illékony földi nap alatt

és eltűnik és ittmarad”

Hetedik kötete ez a mostani Szalay Zoltánnak; nagyszerű album; néhány tucat kiváló könyvet még biztosan össze lehet állítani a hagyatékból.

A könyv a Kossuth Kiadói Csoport gondozásában jelent meg, ezen a linken tudod megvenni!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
72395825_523745508450943_6063925284246126592_n.jpg

„Mindent én találtam ki. Még a Lukács cukrászdát is. A komcsikat is” – Kukorelly Endre a Cé cé cé pé című regényéről

Mintha magyar betűk lettek volna, de mégsem. Láttuk gépeken, filmek elején, sportmezeken. Aztán hamar megtanultuk, hogy nem „cécécépének” kell ejteni, hanem „eszeszeszernek” és a nagy testvéri országot, a Szovjetuniót jelenti.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. október 12.


hirdetés

Ha fellapozzuk a 70-es évek második felének ELTE bölcsészkari évkönyveit, egy egész író- és irodalmárgenerációt találunk a hallgatók között: Bächer Ivánt, Bán Zsófiát, Falcsik Marit, Békés Palit, Fráter Zoltánt, Kálmán Lászlót, Turczi Istvánt, Zeke Gyulát. És akkor járt oda Kukorelly Endre is, aki új könyvében ezt az időszakot is megidézi. A Cé cé cé pé viszont nem a „kommunista birodalom” vezető hatalmáról szól.

- Regényed címe több nemzedéknek is fogalom, az elmúlt 30 évben születetteknek viszont már magyarázatra szorul. Számomra ez a könyv egy korosztály egyfajta privát történelme, az új generációknak viszont igaz mese a múltról.

- Az a csoport, amire utalsz, a hetvenes évek végén az ELTE BTK történelem szakán jött össze, Rainer M. Jánossal, Fekete Lászlóval – a közgázon tanít –, Zekével, veled, szegény Ivánnal, hogy csak a fiúkat soroljam. Szombat délután fociztunk a Ligetben – ez máig tart amúgy, – utána Bächeréknél volt buli, minden hétvégén. Az Ajtósiban laktak, nyitott házat vittek, jöttek a lányok, volt főzés, fröccs – és „politizáltunk”. Magyarán szidtuk a rendszert, egy nagyszívű, érzelmi kommunista család vendéglátó körében. Az öreg Bächer beleállt, a fia olyankor kiment a szobából.

Nekem még az egyetemen is kellett oroszból vizsgáznom, és tudom, azok számára, akik nem tanultak cirill betűket, a cé cé cé pé poénja nem ül.

Sebaj, amikor gyerekként olvastam az Egri csillagokat, nekem sem jelentett semmit az „Allah akbar”. A könyvem nem történelem vagy szociográfia, semmiképp sem memoár, bár sokan óhatatlanul memoárnak olvassák majd, mások meg a korabeli viszonyokon csodálkoznak. Jé, Lukács cukrászda, nem Lukács Györgyről elnevezve!

hirdetés

- A könyv mozaikokból, impressziókból áll, ugyanakkor van egy nagyon sajátos struktúrája az évszámokkal: az első fejezet száma 1-gyel, az utolsóé 9-cel végződik, de az évek nincsenek idősorrendben.

- Kilenc évet emelek ki, nem lineárisan következnek, hanem, mondjuk így, ellenpontozva: 1961 után 1942, aztán 1973, 1964, 1985, 1956 stb, és a fejezeteken belül sem csupán az adott évről esik szó. Ide-oda ugrálok az időben, az eseményekben, váltásokkal, vágásokkal, igyekeztem, hogy legalább nekem ne legyen unalmas.

- Egyáltalán nem az. Akik benne éltek, sok mindenre rádöbbennek, hogy „jé, tényleg így volt” az íztelen trappista sajttól a ma már megszűnt vagy elterelt villamosokig. Másfelől pedig nagyon jól bemutatja ennek a világnak a szinte megmosolyogtató abszurditását. Már az alcím is az: „Lassúdad haladás a kommunizmus felé…”

- Véget nem érő haladás… ez nyilván irónia. Van egy anyag, életanyag – kinek nincs ilyen –, azt mozgósítom. Vagy az engem. Ha velem azonosítják (K) figuráját, nem tévednek, mert mindent én találtam ki. Még a Lukács cukrászdát is. A komcsikat is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
anna-szalon.jpg

9 év után bezár a Hadik Irodalmi Szalon, de más néven folytatódnak az estek

Juhász Anna irodalmár és a Hadik útjai különválnak, de a tervei szerint máshol, más formában folytatná az írókkal, költőkkel való beszélgetéseket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 02.


hirdetés

Kilenc éve, hogy elindult Újbudán a Hadik Irodalmi Szalon. Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser ötlete volt, hogy a klasszikus díszletek között éledjen újjá valami a századeleji kávéházi kultúrából, abból az irodalmi-művészeti hagyományból, amely egész Budapestet átszőtte. A kávéházi irodalom tette lehetővé azt, hogy az irodalmi élet ne csak folyóiratok lapjain, levelezésekben és egyetemi szobák homályában működjön, hanem részévé váljon Budapestnek, a város életének, annak a pezsgő közéletnek, amely a századelő fővárosát jellemezte.

Az irodalom iránt érdeklődőknek Juhász Anna szalonjának elindulása előtt kevesebb terük volt arra, hogy ne csak könyvekből ismerjék az irodalmat, hanem találkozhassanak írókkal, költőkkel és a társművészetek képviselőivel. A szalon ugyanis nem szorítkozott sosem a szigorúan vett irodalomra, megjelenhettek itt képzőművészek, zenészek, színészek, akiknek a produkciói színesítették az esteket, sokat adtak hozzá az amúgy is gazdag kínálathoz.

103 est, több száz vendég és megannyi érdekes beszélgetés, produkció - ez volt Anna irodalmi szalonja az elmúlt 9 évben. A szalon ebben a formájában most bezár, és más néven működik tovább, a szervezők itt köszöntek el a közönségtől ma.

„Lezárult az életemnek egy jelentős része” - mondta a Szeretlek Magyarországnak Juhász Anna, aki büszke arra, hogy a Hadikban kilenc évig működhetett a szalon. „Az útjaink elválnak, a következő esteket máshol, de feltehetően hasonló formában szeretném megrendezni” - mondta az irodalmár, aki szerint az elmúlt évtizedben a szalonnak is köszönhetően pezsgő irodalmi élet bontakozott ki Újbudán, az emberek megszokták az esteket, mindig telt ház volt, és várták a havonta jelentkező újabb és újabb rendezvényeket.

Anna emellett tovább szervezi a New York Művész Páholyt, a Várkert Bazár 650 fős előadásait, amelyek mellé meg szeretné őrizni az irodalmi szalon bensőséges hangulatát is, most ezen dolgozik.

hirdetés

Arra a kérdésre, hogy sikerült-e elengedni azt a rendezvénysorozatot, amely összeforrt a nevével, azt válaszolta, hogy egyfelől rettentően nehéz volt, másfelől optimista, mert az új időszak új ötleteket és megvalósítható projekteket fog majd hozni. Szeretné azt hinni, hogy létrehozott valami sokak számára fontosat a budapesti művészeti életben, és a régi-új irodalmi szalon ezt fogja majd továbbvinni legalább ugyanennyi ideig, csak épp más helyszínen.

A szalon és más rendezvények eseményeiről a Szeretlek Magyarország is rendszeresen tudósított, de Juhász Anna ilyen különleges írásokat is nálunk jelentetett meg:

A szalont továbbra is Bonta Gáspárral közösen szervezik, aki ezután is a dizájnért és a megjelenésért felel majd.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
DSC_2650.jpg

„El kell jutnunk odáig, hogy felszabadítsuk saját magunkat” – beszélgetés Müller Péter íróval

Válságos időben a legjobb orvosság a lélek felszabadítása, a nevetés, a derű által – vallja Müller Péter, aki egy különös, egyszerre szórakoztató és alapos gondolkodásra serkentő regényt írt Világvége!!! címmel.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Világos, távoli tájakról származó kultikus szobrokkal övezet lépcső vezet fel az író szobájába. Müller Péter íróasztala mögött két nagy kínai jel. A Jüe – boldogság, öröm, és a Shen – szellem, isten jele. A vele szemközti falon egy gyönyörű Madonna-rajz, egy firenzei reneszánszkori alkotás másolata. Ebben a hangulatban kezdünk el beszélgetni a válság témájáról, és közben sokfelé bolyongunk.

- A világvége-várás évezredes hagyománya az emberiségnek. Sokszor egészen pontos időpontokat tűztek ki, például az ezredfordulókat, de emlékszünk a 2012 december 12-i „pánikra” is. Napjainkban ez már nem is annyira misztikus dolog, hiszen tudjuk, hogy a például klímaváltozással mekkora veszélyben vagyunk. Valóban megérett ez a civilizáció a pusztulásra?

- Ez a hatalmas kor lejáróban van, és ezt manapság minden ember tudja. Igaz, hogy igyekszik elhárítani magától ezt az érzést, de mindenki minden ponton látja, hogy ez a krízisnek olyan előrehaladott foka, ami már folytathatatlan. Te egyetlen okot említettél, a klímát, de a világválság a lét minden területére kiterjed. A pszichénk, a párkapcsolatunknak, a családi életünknek, a társadalomnak, a gazdaságnak és az egész természetnek az alapélménye. A halak is tudják a tengerben és a fák is az erdőben. Lehetetlen, hogy író erről ne beszéljen. Hamvas Béla, aki a krízist, melyet az emberiség idézett elő a Földön „létrontásnak” nevezte. Azt mondja: „A létrontása centrális helyen történik:

Vagyis egy központi, megnevezhetetlen helyen romlik el az egész. Ha most bárkit, akár egy egyszerű járókelőt kilőnének egy űrhajón, és egy másik bolygón megvizsgálnák a lelki habitusát, megállapítanák, hogy egy ez az ember egy mély válságban lévő világból került oda. Bennünk van. Bennem is. Ezt íróként nem tudom figyelmen kívül hagyni.

Nem tudok írni csupán a párkapcsolatokról, lelki zűrzavarainkról, egyéni gondjainkról, amikor egy olyan univerzális csődben vagyunk, amiért meggyőződésem szerint minden ember felelős. Nemcsak áldozatai, de tettesei is vagyunk a világnak, melyben élünk. Ezt nem szívesen ismerjük be.

hirdetés

Más kérdés – és ez a könyvemnek a lényege – hogy ami bennem a legmélyebben van, az a Bohóc, aki a fedőlapon van, derül a bajokon. Ő írta a könyvemet. Biztos vagyok benne, hogy minden ember legmélyén ott a derű, a boldogság. Isten szelleme lakik bennünk, s ezért lelke mélyén minden ember boldog. Csak ez nem jön a felszínre. El van fojtva bennünk.

Ezért van az, hogy a meditáció állapotában mindenki átéli a boldogságot. Én ezt a felszabadult derűt sokszor érzem, és igyekeztem az egész válságot onnan megközelíteni. Itt a fenti dolgozószobámban írás közben sokszor olyan hangosan röhögtem, hogy lentről a feleségem megkérdezte, hogy ki van nálam… Hagytam, hogy a Bohóc beszéljen, nevessen, derüljön, röhögje ki ezt az egész világot, amiben élek, és emelkedjen felül a bajokon. Ne féljek, hanem nevessek! Ez a könyvem alapihlete. Egy Bohóc igazából akkor vizsgázik, amikor szembesül az elmúlással.

- Akkor derül ki a lényege?

- Sokszor megnéztem Chaplin Rivaldafény című remekművét, ahol a két legnagyobb Bohóc, Buster Keaton és ő, utoljára komédiázik egy hatalmasat, és ez beletorkollik az elmúlásba. Chaplin saját halálából viccet csinál. Lezuhan egy ládába szorulva. Lehet, hogy eltört a csigolyája. De behozatja magát a törött ládában, és mosolyogva lekonferálja az elmúlást.

A derű a legfontosabb az üzenete a könyvemnek. Úgy gondolom, a legspirituálisabb mű, amit valaha írtam. Nemcsak arról van szó, hogy egy világnak vége van, hanem főleg arról, hogy egy új világ van születőben. Törvényszerű, hogy egy új világ megszületéséhez a réginek meg kell halnia. Más kérdés, hogy nagyon nehéz abban a stációban élni, amikor valami elmúlóban van. Mi egy elmúló kultúrában élünk, ami minden ponton csődöt mond. Ezt végigélni nagyon komoly sors-, és próbatétel. De ugyanakkor ez a legmélyebb tudás. Krisztus azt mondja: „Földbe esett magnak el kell halnia, hogy új élet teremjen.”. Ezt ő a saját halálára is érti. Én 1936-ban már beleszülettem a világvégébe, és azóta is válságból válságba lépünk. A mostani azért is annyira fenyegető, mert látom, hogy nem oldódott meg semmi. Lezárult a II. világháború a két atombombával. És a harmadik már nem következhet be, mert olyan rettenetes fegyverek vannak felhalmozva, amelyek Sámsonként magukkal ránthatják az egész emberi fajt. A nevetés, a derű azonban képes felszabadítani a lelkünket, az örömtelenség és a vidámság hiánya viszont bilincsbe köt.

- Éppen Chaplin mondta, hogy az ember az egyetlen lény, aki tudja, hogy meg fog halni, de a nevetéssel el tudja terelni róla a figyelmét. Sok olyan Bohócot ismerünk az irodalomból, a filmművészetből, akik kinevetik saját halálukat is, másfelől ott van ikertestvére, a Bolond,ki megnevetteti a királyt, miközben a szemébe mondja a legnagyobb igazságokat. A könyvbeli Bohóc mindkét szerepet betölti.

- Aki nevet bennünk, az halhatatlan. Az elmúláson nevetni nem azt jelenti, hogy félelmünkben nevetünk. Nem a félelem „elterelése” , hanem a legyőzése miatt nevetünk. A legnagyobb olasz filmrészlet, az Új szörnyetegekből egy színésztemetés, Alberto Sordival. Kimennek a gyászolók, zokognak, aztán felidézik, hogy a nagy komédiás milyen felejthetetlen mókákat csinált, és az egész gyászszertartás röhögő kórusba torkollik. Dalolva körültáncolják a sírt, és így vonulnak ki a temetőből. Az ott dolgozó kőműveseknek kifolyik a malter a kanalukból, a többi gyászoló döbbenten nézi, mi ez a vidám, szentségtörő csorda…Ezek az én testvéreim…

- Amikor 1996-ban meghalt keresztapám, Navarovszky Papp László, a neves sakkozó, hasonló jelenetnek lehettem tanúja. Csapattársai, barátai elsiratták, aztán elkezdték felidézni a „Navar” felejthetetlen poénjait, sztorijait…mire kiértünk a temetőből, már dőltünk a röhögéstől...

- Ha már a nevetésről beszélünk: nem tudok felidézni a képzőművészetünk történetében egyetlen teli szájjal nevető, boldog Krisztus-arcot. Csupa vér, szenvedés, komorság és kétségbeesés. A mi keresztény hagyományunkban nincs benne a nevető Jézus. Pedig János apokrif evangéliumában ott van, hogy halála előtt kivitte énekelni és táncolni a tanítványait. És azt mondja: „Aki nem táncol, nem ismeri meg az előtte-állót… ha pedig körtáncomat követed, nézd meg magad bennem..”. Vagyis a vidám tánc tanításának lényege. Ezt jézusi igét elvermelték valaha egy holt-tengeri a barlangba. Nem késő bele kelleni tenni az Evangéliumokba, hogy derűs legyen a kultúránk..

- Mint ahogyan ezt érezzük, amikor az amerikai fekete gyülekezeteket látjuk-halljuk gospeleket énekelni…

- Az ösztön természetes bölcsessége felülírja a szomorúságot! A vérükben van ez a tudás. És állítom Neked, hogy ezt mindenki tudja, akit a Zene megérint. Füst Milán esztétikájában azt írja, hogy ha az embert valami gyász, bánat, szenvedés éri, nem tud alkotni. Csak akkor, amikor felszabadul!

Én is azt akartam, hogy felszabaduljon az olvasó, hogy rájöjjön: életünk nemcsak valaminek a vége, hanem egy általunk még nem ismert csodálatos újnak a kezdete. Ez a vajúdás utolsó stációja, ami nehéz az anyának és nehéz a magzatnak is. Abban a pillanatban, amikor világra jön, a sírás az első reakciója. Ahhoz, hogy az új életét elkezdje, egy kicsikét fel kell nőnie.

Az a leggyönyörűbb pillanata egy anyának, mikor látja a csecsemőjét mosolyogni. Akkor lett igazán ember. Ha művészettel foglalkozunk, ebből a mosolyból kell kiindulnunk. Ez az ihlet gyökere.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
1-12.jpg

Szeretsz olvasni és otthon vagy? Ezeket a könyveket tutira nem fogod tudni letenni

Ajánlunk pár olvasmányt az önkéntes karantén esetére. Lesz benne krimi, szépirodalom és romantikus is, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt.
fotó: YouTube - szmo.hu
2020. március 21.


hirdetés

Most csak olyan könyveket ajánlunk, melyek megrendelhetők, illetve e-book formában elérhetők. Persze mint minden műalkotás, így a regény is ízlés dolga, mi azért igyekeztünk olyan könyveket ajánlani, melyek már különböző listákon bizonyítottak, vagy olvastuk és imádtuk őket, esetleg alig várjuk, hogy olvashassuk.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

A pszichológia jó ideje foglalkozik a generációs traumák problematikájával, Orvos-Tóth Noémi könyve azonban közérthetően, sőt, végtelenül izgalmasan foglalkozik azzal, mi történik, ha akaratunkon kívül hordozunk az ősökön ejtett sebeket, s melyek a gyógyulás útjai. Hangoskönyv formában is elérhető.

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Alcott klasszikus regénye örök olvasmány a nőiségükkel tisztába lenni akaró, vagy egyszerűen a női összetartozásról, a tiszta szeretetről és a családi értékekről, na meg a bimbózó szerelemről elgondolkozni, ábrándozni vágyóknak. A könyvet egyébként nemrég adaptálták újra mozifilmmé is. A négy March-növér története erőt adhat a nehéz időkben, hiszen kicsit a társadalomtól eltávolodott, nehéz anyagi körülmények közt élő közösségről van szó, akik mindenáron meg akarják őrizni személyiségük szabadságát és a lehetőségüket a lehető legjobb életre. E-könyv formában is elérhető.

hirdetés

Margaret Atwood: Testamentumok - A szolgálólány meséje 2.

Atwood regénysorozatából, mint ismeretes, Elizabeth Moss főszereplésével sorozat is készült/készül. Nemcsak vizuálisan, de elképzelve-olvasva is elborzasztó az az utópisztikus, ugyanakkor néhol ijesztően elképzelhetőnek és reálisnak tűnő világ, amit ábrázol. A szolgálólány meséje folytatásában a kanadai író választ azokra a kérdésekre, melyek az olvasók oldalát már jó ideje furdalhatják. A második rész tizenöt évvel azután folytatódik, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe. E-könyv formában is elérhető.

Jodi Kantor-Megan Thwohey: She Said - A MeToo mozgalom keletkezésének és Harvey Weinstein leleplezésének története

Ezt a lebilincselő könyvet egy recenziónkban már ajánlottuk, mert nemcsak a #metoo szempontjából érdekes, hanem a tényfeltáró újságírás egyik történelmi példájának sztoriját meséli el: hogyan volt képes két nő addig taposni a járatlan utat és igyekezett szóra bírni az áldozatokat, mígnem pontos részletekkel és publikálható adatokkal, bizonyító erejű vallomásokkal nem rendelkeztek egy szexuális ragadozó tetteiről. Még kriminek is beillik, pedig az élet írta (meg ők).

Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból

Ezt a könyvet sem lehet letenni. Gyomor és idegrendszer kell hozzá, de Wind ugyanis tűpontos részleteket oszt meg olvasóival - akik a jegyzetei írásakor még csak remélte, hogy valaha lesznek - Auschwitz borzalmairól. Közben kirajzolódik egy ember túlélési stratégiáinak, döntési helyzeteinek hátborzongató sorsszerűsége, valamint egy szerelem krónikája is, aminek nem állhatott útjába a haláltábor és a drótkerítések, az író és felesége ugyanis mindössze fél éve voltak házasok, amikor mindkettőjüket Auschwitzba deportálták.

Stephen King: A kívülálló

Még alig nyugodtunk le a Kedvencek temetője és az Az második részének filmadaptációi után, az egyik legnagyobb és legtermékenyebb horror-szerző, Stephen King nem hagy minket békén újabb szorongató sztorijaival. Ez a hátborzongató thriller egy oklahomai kisvárosban játszódik, ahol egy parkban brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestet találnak. És ez még csak a kezdet. Az áldozat ugyanis egy 11 éves kisfiú, sokak szerint pedig már a gyilkos is egyből megvan: Terry Maitland, a gimnázium baseball-edzője és irodalomtanára. Le is tartóztatják, viszont kikezdhetetlen alibije van.

Lee Child: Sohanapján

Már Ken Follett is megmondta, hogy Jack Reacher napjaink James Bondja és ez tényleg így van. Aki látott már Tom Cruise-zal Reacher-filmet, ezúttal sem fog csalódni, mert fordulatban és akcióban, meg adrenalinturbóban most sem lesz hiány. A sztori elején Reacher egy távolsági buszon utazva egy el-elbóbiskoló idős úrra és a zsebéből kilógó vastag borítékra lesz figyelmes. Persze nemcsak ő, hanem egy gyanús pasas is, így amikor mindketten leszállnak a buszról, Reacher követi őket. Na innen már le se tesszük a könyvet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!