hirdetés
f3-monza-baleser-alex-peroni.gif

Rémisztő baleset: a levegőben forgott az F3-as pilóta autója, majd a kerítésbe csapódott

A 19 éves Alexander Peroni saját lábán sétált el a helyszínről, később viszont kiderült, hogy nem úszta meg sérülés nélkül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 07.


hirdetés

Félelmetes balesetet szenvedett egy fiatal autóversenyző a Forma-3 első olaszországi versenyén szombaton Monzában.

Alexander Peroni a hatodik helyen haladt, amikor a Parabolica kanyarban ráhajtott egy fekvőrendőrre, az pedig úgy megdobta az autóját, hogy felrepült. A pilóta a kocsival együtt jó pár fordulatot megtett a levegőben, mielőtt a gumifalba, majd a pálya szélén lévő kerítésbe csapódott.

Szinte hihetetlen, de a 19 éves fiú a saját lábán sétált el a baleset helyszínétől, ám az ilyenkor szokásos protokoll szerint a pályakórházba kellett mennie, hogy az orvosok megvizsgálják. Peroni agyrázkódásos tünetekre panaszkodott, később viszont az is kiderült, hogy nem úszta meg sérülés nélkül sem, ugyanis eltört az egyik gerinccsigolyája. A fiatal versenyzőt megfigyelésre benntartják a monzai kórházban, így vasárnap nem versenyezhet.

A rázókövet, amely Peroni balesetét kiváltotta, azért helyezték el a Parabolica szélén, már a bukótér zölddel lefestett része mögött, hogy a versenyzők ne vegyék túl szélesre a kanyart, mert ezzel akár időt is nyerhetnek. A félelmetes incidens után viszont eltávolították onnan biztonsági okokból, így a Forma-1-es mezőnyt már nem veszélyeztette a délutáni időmérőn.

Videón a hajmeresztő baleset:

Forrás: Autosport


KÖVESS MINKET:





hirdetés
writing-1149962_1920.jpg

Egy megtört anya reménysugara: eltűnése után két évvel levelet írt családjának egy fiatal férfi

Az anya szívéről hatalmas kő esett le - így legalább tudja, hogy fia biztonságban van.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. szeptember 06.



Még mindig szinte sokkhatás alatt van az anya, akinek családja levelet kapott a két éve eltűnt fiuktól.

Az 51 éves Marie Kinloch a Daily Record hasábjain mesélt a szomorú családi drámáról.

Fia, John Alexander O’Neill két éve, 2017 karácsonya előtt pár nappal tűnt el nyomtalanul a skót városból, azonban nemrég bensőséges levéllel lepte meg őket, melyet édesapjának címzett.

Az egész családot boldogsággal töltötte el a váratlan üzenet, hiszen egészen addig kétségek között éltek, azt sem tudták, a férfi életben van-e még.

Johnalexander, vagyis röviden JA levelében elmondta családjának, hogy biztonságban és jól él, ez pedig hatalmas megkönnyebbülés volt a família számára.

"Nem is tudom elhinni. Még mindig sokkhatás alatt vagyok. A lányom, Charlene belépett a házba, de megállt az ajtóban. A kezében egy borítékot szorongatott. Csak nézett rám, és mosolygott. Rögtön mondtam, hogy ez JA-től jött, ő pedig bólintott"

- emlékezett vissza Marie.

A levél a fiú apjának volt címezve, ám az anyuka is újra és újra elolvasta.

Habár a kézírás nem egyezett, de Marie meg van róla győződve, hogy az üzenetet JA küldte.

"Szerintünk valakit megkért, hogy írja meg helyette. De vannak benne olyan részletek, amik bizonyítják, hogy tőle érkezett."

Az asszony fia 2017-es eltűnése óta úgy érezte, hogy egy börtönben él.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
halalos-baleset-m5-autopalya-felsopakony-mti-mihadak-zoltan.jpg

Szüleitől tartott hazafelé az anya 10 éves fiával, amikor halálos karambolt okozott

A forgalommal szemben hajtott, és hiába dudált neki a többi sofőr, tovább száguldott. Sem a nő, sem a gyermeke nem élte túl az ütközést.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2019. szeptember 07.



Mint azt mi is megírtuk, tragikus baleset történt péntekre virradóra az M5-ös autópályán: hárman haltak meg egy karambolban, amit egy forgalommal szemben hajtó autó okozott Felsőpakonynál. Mindkét kocsi kigyulladt, miután az árokba zuhant. Az áldozatok azonnal életüket vesztették a helyszínen, három embert pedig súlyos sérülésekkel kellett kórházba vinni.

Később kiderült, hogy

a balesetet okozó sofőr egy 27 éves hernádi nő volt, aki 10 éves kisfiával utazott az autóban, az ütközést pedig egyikük sem élte túl.

A másik autóban román állampolgárok utaztak négyen, közülük egy 68 éves asszony szintén meghalt.

Korábban megszólalt egy szemtanú, aki látta a szabálytalanul közlekedő anyát. A férfi éjjel fél kettő után pár perccel,

Gyál határában kerülte ki a vele szembe száguldó autót. A férfi éppen egy másik kocsit előzött, amikor maga előtt meglátta az autó fényszóróit. Azt mondta, hiába nyomta a dudát, a nő nem lassított, tovább száguldott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szirena.jpg

Megölte bántalmazó férjét, majd nemi szervét a kutyákkal etette meg egy ukrán asszony

A nő beismerő vallomásában azt mondta, hogy férje folyamatosan bántalmazta fizikailag és lelkileg is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 07.



Egy 48 éves Marija nevű asszony megölte, majd feldarabolta férjét, aki elmondása szerint hosszú évek óta kínozta - számolt be a brit Mirror.

Az ukrajnai Obarivben élő nő régóta szenvedett a fizikai és pszichés terror alatt és hiába kérte férjét a változtatásra, az nem történt meg, így a gyilkosságban látta az egyetlen kiutat.

Augusztus 23-ai tette után a helyszínen beismerő vallomást tett.

Miután a 49 éves Olekszander hazaért az esti műszakból és lefeküdt aludni, a felesége megfojtotta, majd egy fejszével levágta a fejét.

Ezután levágta a nemi szervét is egy konyhakéssel és megetette a kutyákkal.

A holttest maradékát megpróbálta feldarabolni, ám végül bepánikolt és kirohant az utcára.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
vac-baleset.jpg

Három halottja van a Vác térségében történt balesetnek

Két autó ütközött össze a 2-es főúton.
MTI, Police.hu - szmo.hu
2019. szeptember 07.



Hárman meghaltak, amikor két autó összeütközött a 2-es főút Váchoz közeli szakaszán - közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a baleset a főút 43. kilométerszelvényében történt.

A főutat teljesen lezárták, a forgalmat Vácnál elterelik.

Az Útinform szerint kerülni Verőce felé lehet.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x