hirdetés
rekamie2.jpg

Vegyél levegőt! – megjelent a Rekamié zenekar új lemeze

A 12 dalt hallgatva egyszerre érezhetünk egyfajta dühöt, amit az emberi közöny, illetve érzéketlenség vált ki, és egy mindezen túllépő, felszabadult pozitív életérzést.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 11.


hirdetés

Megjelent a Rekamié zenekar új lemeze Vegyél levegőt címmel. A csapat a tavaszi karanténidőszakot kreatívan töltve az elmúlt két évét foglalta össze az albumon.

A 12 dalt hallgatva egyszerre érezhetünk egyfajta dühöt, amit az emberi közöny, illetve érzéketlenség vált ki, és egy mindezen túllépő, felszabadult pozitív életérzést. Erre utal a lemez borítója is.

A „Nyugi” című szám a belső feszültséget leíró szövegével adja meg az alaphangot, a „Barát” és a ”Kobold” című dalok társadalomkritikus kérdéseket feszegetnek.

A lemez kétharmadánál a„Gumicukor” illetve „Semmi” oldja a hangulatot. Eztán megnyugszunk, veszünk egy nagy levegőt, majd az utolsó blokkban már felszabadultan táncolhatunk a”Tettes”,”Új szakasz”,”Mindenki táncol” dalokra.

A Kobold című dal már ismerős lehet az olvasók számára: márciusban a Szeretlek Magyarországon debütált a hozzá készült videoklip, a komplett lemez előfutáraként.

hirdetés

Az anyag a Stúdió Lily-ben készült, a Bródy János zenekarából illetve a Sziámiból is ismert Kirschner Péter producerelte, vette fel, és mix-maszterelte.

Íme teljes lemez (a dallistát a jobb felső sarokba kattintva érheted el):

A formációnak ez a második albuma, 2018-ban Ahogy akarom címmel már jelent meg lemezük, de az még még házistúdióban készült.

Összefoglalva: izgalmas, zeneileg változatos, széles érzelmi skálán mozgó lemez, formailag a hazai underground legjobb hagyományait követi, de bátran merít a legfrissebb zenei áramlatokból is – írják róla a tagok.

Ének, gitár, dalszerző: Kótai Sziszi

Basszusgitár: Kovács Marcell

Dob: Oláh Roland

Az albumot Spotify-on ITT találod.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
1-2.jpg

Miért az Ozark az egyik legjobb streaming-sorozat ma?

Jason Bateman sorozatában egy család kezd új életet az Isten háta mögött – és mos pénzt. Milliókat.
Szajki-Vörös Adél, fotó: Netflix - szmo.hu
2020. szeptember 13.


hirdetés

Egyfajta Breaking Bad light az Ozark, amit sok minden miatt szeretünk.

Mert vagány, mint a Breaking Bad

Akárcsak a világ egyik legkedveltebb és legkultikusabb sorozata, a Netflix Ozarkja is az alvilág szövevényes labirintusába tévedt kisember története, aki erkölcsi normákat hátrahagyva indul el az ismeretlenbe. A sztori azonban onnantól kezdve meredeken más, mint a Totál szívás, hogy hősünk, Marty Byrde (itt: Jason Bateman alakítja) a családját kezdettől fogva maga mellett kénytelen tartani a pénzmosási bizniszben, hiszen együtt menekülnek a kartell és az FBI elől. Walter White pedig anno a Breaking Badben egy halálos betegséggel küzdve a családja jövőbeni egzisztenciáját akarja titokban - egy ideig - metamfetamin előállítással előteremteni - csak közben túlságosan is ráérez az ízére, mi több, meggyógyul.

Byrde karaktere az Ozarkban azért összetett, mert van egyfajta erkölcsi tartása és szeretetre méltó, akárcsak az egész család, és akármennyire is emelik a tétet az alkotók a harmadik évadig - és nagyon emelik - és akármilyen mocsokba keverednek is, kedveljük őket és drukkolunk nekik, mert a szívük mélyén jó emberek, és a kemény körülmények csak az összetartást hozzák ki belőlük. Vagy mégsem?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
KAP-RETUS-MER_2840-1-scaled.jpg

„Nekünk szerencsére a közönség a felettesünk” - Kovács András Péterrel Életed értelme című estje kapcsán beszélgettünk

KAP szerint nincs félnivalójuk a politikától. A tavaszi karantén viszont a Dumaszínházat is veszélybe sodorta. Ezen kívül beszéltünk a Comedy Centralon látható estjéről.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

– A legtöbb művész vagy híresség, ha közéleti kérdésekről kérdezzük, azzal vágja ki magát, hogy ő nem politizál. Ehhez képest kimondottan üdítő volt látni a tavaszi karantén időszak egyik „slágerét”, a Karantényeket, mely a korábbi propaganda híradó paródiák folytatása. Hogy érzed, tényleg bátorság kell ahhoz ma Magyarországon, hogy valaki politizáljon?

– Akinek ezen a téren van vesztenivalója, annak igen. Ha valaki közigazgatásban, államigazgatásban dolgozik, vagy az államtól függenek a fellépései, akkor vigyáznia kell.

Nekünk szerencsére a közönség a felettesünk. Inkább az teszi nagyon nehézzé a közéleti humort, hogy mi azt hisszük, egy focimeccsen ülünk a lelátón. A valóság viszont az, hogy még a stadionba sem engednek be, a szabályokat pedig még ők maguk sem értik, akik a pályán szaladgálnak.

Nagyon nehéz úgy viccelni, hogy az ember az igazságot lássa, és ne csak sárdobálás legyen.

– Én azt tapasztalom, a közéleti humorral kapcsolatban nagy nehézség, hogy a közönség is politikai táborokra oszlik. Te nem tapasztalod, hogy van, amin csak a közönség egyik fele nevet, vagy egyes nézők akár meg is sértődnek?

hirdetés

– Dehogynem. Egyre jobban érezhető. Van nekünk egy Duma Aktuál nevű műsorunk a Dumaszínházban, amről felvételt készítünk. Fura mód a közönség nagy része azért jön, hogy jól megkapja tőlünk a kormány,

de amikor az ellenzéki malőröket kezdjük boncolgatni akkor érezhetően lefagynak.

Pedig az is a műsor része.

– Téged, titeket mennyire tépázott meg a tavaszi leállás?

– Nagyon. Egyéni szinten, ha a fellépőket nézem, volt, akinek adott esetben használt, mert tudtunk töltekezni, pihenni. Viszont szervezeti szinten már-már a Dumaszínház léte került veszélybe.

– Sokan megosztották és olvasták a posztodat, ahol arról írtál, hogy azt hitted, koronavírusos vagy, és ez elgondolkoztatott a felelősségről. Azóta sikerült változtatnod?

– Igen, létrehoztam magam és az egész család számára egy protokollt, amit gondolkodás nélkül követünk, ha bármi tünet van, mert nem hiányzik az a fajta utólagos önmarcangolás, ami akkoriban zajlott, augusztusban.

A protokoll abból áll, hogy igyekszem kéthetente tesztelni. Ha pedig gyanús tüneteket észlelek magamon, akkor lemondom a fellépéseket és értesítem a Dumaszínházat, de hála Istennek erre eddig nem került sor.

Ahogy a politikusok maszkviselése serkentőbb lehet, mint bármilyen rendelkezés, nekünk, fellépőknek is nagyon nagy a felelősségünk, mert az emberekre jobban hat, amit látnak, mint amit hallanak.

– Láttam, hogy máris feldolgoztad a vírussal kapcsolatos eseményeket a színpadon. Mennyire nehéz megtalálni azt a határt, hogy mennyire lehet ezzel poénkodni? Hiszen azért ennek a történteknek van tragikus oldala is.

– A közönség nagyon jó lakmuszpapír. Azonnal tudják és jelzik, hol a jó ízlés határa. De azt remélem, a saját szenzoraim is vannak most már annyira finomak, hogy magamtól is érzem. Ha pedig mégis túllépem ezeket a határokat, annak oka van. Véletlenül én már nem csúszok bele semmibe.

– Pénteken mutatja be a Comedy Central „Életed filmje” című estedet.

– A címéhez mérten az est vállalásai is meglehetősen nagy. Kétszer 50 percben az emberi élet egészéről beszélek a születéstől a halálig, és az egyes életszakaszok kínjairól és nyűgjeiről. 42 évesen ezeket részben átéltem, részben idősebb barátaimon látom, mi vár rám. Ez a legjobb időszak talán, a negyvenes évek, hogy az ember megpróbálja egyben látni az egészet, és megkeresni az értelmét.

Ez az első olyan estem, de talán azt is meg lehet kockáztatni, hogy egész Magyarországon az első olyan est, ahol nem minden felhőtlen kacagás és nem mindig fergeteges slussz poén a vége, hanem vannak torokszorító pillanatok is. Sőt, volt olyan néző, aki katarzis élményről számolt be.

– Még arról beszélj kicsit, hogy ha nem lesz újabb karantén, mikre készülsz a közeljövőben akár előadóként, akár íróként.

– Nem tudom, el lehet-e árulni, de talán igen: a Magyar Állami Operaház felkérésre Donizetti Az ezred lánya című operájának librettóját dolgozom át kicsit modernebb, kicsit poéndúsabb szövegre. Ezen kívül tervezem a YouTube csatornám újraindítását ismert színészek bevonásával, de ez tényleg még csak terv.

– A Karantényeknek terveztek folytatást?

– Egyelőre nem, de szilveszterkor biztos lesz szokás szerint valamilyen humoros híradó különkiadás. Persze, ha közben történik valami, netán ismét összeáll az operatív törzs, mint az LGT, egy búcsúkoncert erejéig, akkor lehet, hogy megemlékezünk róla.

A Dumaszínház estjei a Comedy Centralon

Kovács András Péter "Életed filmje" című estjével indulnak a Dumaszínház estjei a Comedy Centralon.

További műsorok:

• 09. 18.: Kovács András Péter: Életed filmje 1-2. rész (egyben leadják)

• 09. 25.: Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 1. rész

• 10. 02.: Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 2. rész

• 10. 09.: Hadházi László: Megyünk a levesbe 1. rész

• 10. 16.: Hadházi László: Megyünk a levesbe 2. rész

• 10. 23.: Dombóvári István: Szóra sem érdemes!

fotó: Georgij Merjas

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
29595054_1756162914450967_1775482895707461082_n.jpg

„Soros György és Orbán Viktor békét kötnek” – drMáriás kiállítása az Esernyős Galériában

Fertelmesen mulatságos, de sajnos igaz
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. szeptember 14.


hirdetés

Fotók: Facebook/drMáriás

Utálatos közhely, hogy a történelem ismétli önmagát, először tragédiaként, majd komédiaként jelenik meg. Így aztán az emberiség nevetve búcsúzik tőle. Egy Karl Marx nevű, sokat idézett, de kevésbé értett 19. századi gondolkodó mondta, és aligha hitte volna, hogy a 20. században ez hányszor és hányféle alakban fog bekövetkezni. Különösen Kelet- és Közép-Európában. Nem véletlen, hogy az abszurd, a groteszk műfajának legjobb képviselői Franz Kafkától Parti Nagy Lajosig ebben a régióban születtek és alkottak, mint ahogyan drMáriás is, akinek az óbudai Esernyős Galériában megnyílt kiállítása is tökéletes lenyomata ennek a világnak, amely józan ésszel nehezen felfogható.

Soros György és Orbán Viktor békét kötnek – ez a tárlat címe, és egyik központi alkotásának is, amely van tovább is: „hogy közös erővel virágoztassák fel Magyarországot, amiért jutalmul a Paradicsomba jutnak a Nemzeti konzultáció műtermében”. E tengerikígyónyi cím a klasszikus szürrealistákat idézi, maga a festmény pedig azokat a népies falvédőket, amelyek nagyanyáink konyháját díszítették „nem adlak másnak, nekem rendelt az Isten” és hasonló feliratokkal. A két glóriás alak, akik bő harminc éve tényleg az ország felvirágoztatása érdekében találtak egymásra (legalábbis azt hittük), a szívet reptető madárkák, a színes virágok pompásan illusztrálják azt a „nemzeti szellemet”, amit le akarnak nyomni a torkunkon, holott sem a nemzetihez, sem a szellemhez semmi közük. De láthatjuk Szűz Schmidt Máriát a kisded Ungár Péterrel – csoda, hogy még nem indítottak vallásgyalázó pert a művész ellen. Aztán Szijjártó Pétert, aki űrhajón indul Jézus keresésére, no és újra a miniszterelnököt, aki az Európai Parlamentben üdvözült mosollyal megmenti Baby Yodát – mindegy, hogy kitől, a lényeg a megmentés, ellenség van rogyásig Strasbourgban és Brüsszelben, Baby Yoda pedig tetszés szerint behelyettesíthető a nyugdíjasoktól a munkanélkülieken át a migránsfélő magyarokig.

A harsány színek közül előbukkanó, képregény-szerű figurákon hatalmasakat röhöghetünk – ha már a hajdan legendás pesti politikai viccek kihaltak – csak az a röhej, hogy mindez nem vicc, mert mi megyünk házhoz azért a bizonyosért. Az Engels, a hajléktalan című képen egy hajdan szépnek hitt eszme (és a benne hívők) sanyarú sorsát látjuk. Az utolsó vacsora a járvány megállítása előtt Leonardo műtermében, amelyre talán nem mindenki figyel fel, mert viszonylag kisméretű, a középpontban természetesen újra csak Orbán Viktort mutatja, és körülötte „barátai, tisztelői” Donald Trumptól Vlagyimir Putyinig, Lévai Anikótól Mága Zoltánig. Ellentétben azonban az itáliai Mester remekművével, itt nem történik utalás arra, hogy ki fogja elárulni a „Megváltót”.

A profán tiszteletlenség mellett drMáriás a maga szellemes módján kalapot emel az elmúlt évszázad ikonikus festői és más személyiségei előtt olyan asszociációs rendszerrel, amelyek időnként már átlagon felüli műveltséget kívánnak: központi helyet kap Marilyn Monroe alakja, aki az Álmoskönyv olvasása után szeret bele Krúdy Gyulába. Matisse műhelyében Freud Picasso lelkét elemzi, Woody Allen pedig Schiele rettegő alakjaként szembesül önálló életre kelt klarinétjával. Feltűnik Ady Endre, és a „kommunizmus gyilkosainak” fura allegóriájában John Lennon, Elton John és Michael Jackson. Ezekkel a játékokkal a művész arra is ösztönöz bennünket, hogy ne felejtsük el mindazt az örökséget, amelytől a legmodernebb korban is emberek tudtunk maradnak, és bízzunk abban, hogy azok, akik most csak utalás-szerűen jelennek meg, akkor is velünk lesznek, amikor a mostani főszereplőknek tán már a nevükre sem fognak emlékezni.

drMáriás kiállítása október 9-ig látható az Esernyős Galériában.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
comedy.jpg

KAP, Hadházy, Kőhalmi és Dombi – újra pályán a nagydumás nevettetők

Comedy Club új évad szeptember 18-tól, Kovács András Péter nyitja, Dombi zárja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 15.


hirdetés

„Első a club!” – hirdeti a Comedy Club új évadának promóvideója, mely egy humorra éhezett drukkercsapat szereplőit szólaltatja meg. Az új, hatodik évadban válogatott sztárgárda ölti magára a Comedy Club mezét: szeptember 18-tól péntek esténként visszatérnek a nagypályás nevettetők a Comedy Centralra.

Kovács András Péter, Hadházi László és Kőhalmi Zoltán két részben vetített önálló estjén passzolgatják egymásnak a humorlabdákat, ezt követően, október 23-án Dombóvári István egy lefordulós testcsellel tör kíméletlenül kapura, azaz zárja a standupos műsorfolyam hatodik évadát.

Security Check Required

null

Kovács András Péter a Comedy Club szeptember 18-i évadnyitója kapcsán nem kevesebbet ígér, minthogy ez lesz Életed filmje! A humorista visszatérő játékos a Comedy Club válogatottjában, ezúttal kétszer egy órában, hamisítatlan szélsőként, megállíthatatlanul száguld majd végig a pályán, edzésben tartva nemcsak magát, hanem a nézők rekeszizmait is.

hirdetés

Kőhalmi Zoltán igazi spílerként cselezi ki a tévé előtt unalomba süppedt átlagpolgár lelassult agytekervényeit, és mindazt, amit eddig a karrierünkről és a leendő hivatásunkról tudni véltünk. Új önálló estje, a Pályatévesztési tanácsadó első része szeptember 25-én debütál, a második epizódot október 2-án tekinthetik meg a Comedy Central nézői.

A sztárgárdában nem más, mint maga Tévélaci, azaz Hadházi László is mezt húz a Comedy Club színeiben, így október 9-én és október 16-án – két részben – közösen Megyünk a levesbe.

Bár október 23-án végleg a hálóba kerül a labda, és búcsúzik a Comedy Club hatodik évada, ám Dombóvári István szerint ez Szóra sem érdemes!

„Többek közt egy Dizájn Center is várható az előadásom során, amelyben a párkapcsolatok szétbomlásának egyik legfontosabb okát tárom fel. Ezekhez pedig begyűjtöttem eszközöket, amikkel meg lehet gátolni ezt a problémát” – árulta el Dombi a humorbajnokság idei szezonjának fináléjával kapcsolatban.

A Comedy Club adások sorrendje:

szeptember 18., 21:00 és 22:00 – Kovács András Péter: Életed filmje 1. és 2. rész

szeptember 25. 21:00 – Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 1. rész

október 2. 21:00 – Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 2. rész

október 9. 21:00 – Hadházi László: Megyünk a levesbe 1. rész

október 16. 21:00 – Hadházi László: Megyünk a levesbe 2. rész

október 23. 21:00 – Dombóvári István: Szóra sem érdemes!

Amikor a rajongás és az imádat odáig fajul, hogy már nemcsak úgy érzel, hanem úgy is nézel (ki), mint az ideálod!!!!

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!