hirdetés
Howard-Carter-1.jpg

Rejtélyes haláleseteket okozott a múmia bosszúja

Az „elveszett fáraó", Tutanhamon nyughelyének felnyitása után, a sír egyik felfedezője Lord Carnarvon, egy francia régész és a kutatócsoport egy másik tagja is életét vesztette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 16.


hirdetés

Csaknem egy évszázad telt el azóta, hogy 98 éve, 1922. november 26-án a brit rajzolóból lett amatőr régész, Howard Carter és mecénása, George Edward Herbert, Carnarvon 5. grófja, valamint a lord leánya, Lady Evelyn társaságában, egy remegő gyertya fényében hozzákezdett a Királyok Völgyében három héttel korábban felfedezett lepecsételt sírkamra, az „elveszett fáraó", Tutanhamon nyughelyének felnyitásához. Carter csaknem százfős, helyi fellahokból álló munkáscsapatából senki sem akart jelen lenni a kamrabejáratot elzáró fal feltörésénél, mert az egyiptomiak babonás hite szerint átok száll arra, aki megzavarja a fáraó nyugalmát. A bosszú pedig nem maradt el.

Howard Carter 1874. május 9-én egy brit festő nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot az angliai Kensington-ban. Iskolás korától rajongott a történelemért, és kisfiúként az ókori Egyiptom titokzatos világáról álmodozott, majd elhatározta, hogy megtalálja és feltárja a rejtélyes, elveszett fáraó Tutanhamon sírját. Végül a British Múzeum rajzolójaként, 17 éves korában, 1891-ben lépett először álmai földjére.

Carter egy jó nevű brit archeológus ásatásain dolgozott, ahol az volt a feladata, hogy pontosan lerajzolja a feltárt leleteket. Lelkesedésének és szorgalmának, valamint hatalmas tudásvágyának köszönhetően vált egyszerű rajzolóból elismert régésszé, aki 1900-ban már mint a felső-egyiptomi műemlékek felügyelője irányította az ásatásokat.

1904-ben azonban Carter felfelé ívelő ígéretes pályafutása kissé megbicsaklott. Történt ekkor, hogy Carter szóváltásba keveredett egy francia turistacsoporttal, és szitkokat szórt az ásatási területen dúló turistákra, a konfliktus pedig verekedéssé fajult.

Az incidens kisebb diplomáciai botránnyá nőtte ki magát, és miután Carter felszólítás ellenére sem volt hajlandó bocsánatot kérni a garázda turistáktól, kénytelen volt lemondani állásáról. Úgy tűnt, hogy archeológusi pályafutásának ezzel egyszer és mindenkorra vége szakadt, amikor is a sors kiszámíthatatlan szeszélye össze nem hozta Lord Carnarvonnal.

hirdetés

Az utolsó esély a titokzatos fáraó megtalálására

A lord 1907-ben az orvosai tanácsára utazott Luxorba, hogy a kellemes egyiptomi klímán lábadozzon egy őt ért súlyos autóbaleset után. Itt ismerkedett meg Howard Carterrel, aki sokat mesélt az angol főrendnek az ásatásairól, valamint az ókori Egyiptom titokzatos világáról.

A dúsgazdag lord úgy fellelkesedett újdonsült barátja elbeszélésein, hogy 1909-ben ásatási engedélyt szerzett tehetséges honfitársának, és finanszírozni kezdte Carter kutatásait.

1908-ban ásatási engedélyért folyamodott az egyiptomi Régészeti Felügyelőséghez, az engedély elnyerése után pedig - mint megbízható szakembert - Cartert bízta meg az ásatás vezetésével.

„Az eredmény nagyon sokáig váratott magára: a nagy jelentőségű felfedezés csak néhány héttel az ásatási engedély lejárta előtt, 1922 novemberében történt meg. A sajtóban azonnal szenzáció vált az ügyből, s a régészek, a sír, és maga Tutanhamon egyszeriben az érdeklődés középpontjában került. Hívatlan látogatók serege érkezett a helyszínre, nehezítve ezzel a régészek munkáját. A nagy nyilvánosság tehát nem tett jót az ásatásnak, de kifejezetten kényelmetlenné vált akkor, amikor Lord Carnavon röviddel a sír felnyitása után váratlanul meghalt. A kincsek egy részét még láthatta, de magát a szarkofágot, és benne a királyt már nem” - mondta el Elter Tamás, a budapesti Tutanhamon kiállítás kurátora, majd felidézte, hogy az akkori újságírók jóvoltából az önzetlen mecénás halála a szalagcímeken mint "A múmia bosszúja", "A fáraó átka" jelent meg.

A Tutanhamon bosszúja később is lecsapott: egy neves francia régész, Georges Bénédite szélütést kapott és meghalt, miután kijött a sírból, és a kutatócsoport egy másik tagja, Arthur C. Mace is rövidesen életét vesztette. A sajnálatos halálesetek után sokak számára bizonyítottá vált a fáraó átka, és a kincs iránt érdeklődők arra a következtetésre jutottak, hogy jobb a halott királyt (és értékeit) nem háborgatni.

A Tutanhamon kincse tárlat 2020. március 1-ig tekinthető meg a budapesti Komplexben, a Király utca 26. szám alatt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
773px-5_Prohibition_Disposal9_cropped.jpg

„A sátán fészke” – üvöltötte a nő, majd szétverte a kocsmát – 20 évvel később bevezették az USA-ban a szesztilalmat

Egy kocsma szétverésével kezdődött, és az amerikai törvényhozás története talán legbalszerencsésebb döntésébe torkollott.
Göbölyös N. László, fotók: Flickr - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

A történet 1899. június 5-én kezdődött. A 183 cm magas, széles vállú Carrie Amelia Nation magához vette a fejszét és berohant Kiowa város egyetlen szalonjába, a Dobson’s Bar and Saloonba. A kis kansasi ivóban békésen poharazók közül senki sem sejtette, hogy milyen szándékok vezérlik az asszonyt és a tulajdonos, Lou Dobson is csak annyit tudott mondani: „Szolgálhatok valamivel?” – mielőtt a feldühödött amazon elkezdte ripityára zúzni a berendezést, az asztalokat, székeket, biliárdokat és az italos polcokat. A vendégek rémült menekülése közben Carrie Nation percek alatt szétrombolta a helyiséget, amelyet üvöltve titulált „a pokol tornácának, a sátán fészkének”. Amikor végzett, diadalmasan feje fölé emelte a fejszét és kijelentette: „Ma Kansas, holnap egész Amerika.”

Nation asszony (1846-1911), aki első kocsmaromboló akcióját állítólag „isteni sugallatra” követte el, nevét Carry A Nation-re változtatta, hogy az önmagában is jelkép legyen. („Tarts meg egy nemzetet”). Később lapokat indított, fellépéseket is szervezet az alkoholfogyasztás ellen. Ebben a szellemben 1901-ben még William McKinley elnök meggyilkolását is üdvözölte, mert zugivónak tartotta.

A Dobson-bár szétverésével indult meg az a keresztes hadjárat, amelynek eredménye két évtizeddel később az egész világon „prohibíció” néven vált ismertté. Ivók tízezrei estek áldozatul a „mértékletesség” mozgalmának – Carrie asszony a következő években egymaga 49-et dúlt fel - míg 1920. január 7-én, több mint két éven át tartó törvényhozási vitát követően az Egyesült Államok alkotmányának 18. módosító cikkelyével, más néven a Volstead-törvénnyel, amelyet az előterjesztő Andrew Volsteadről, a Képviselőház igazságügyi bizottságának elnökéről neveztek el - életbe lépett a szesztilalom.

Pedig a mértékletesség mozgalma, ez a főleg nőkből álló antialkoholista, moralista csoport nagyon is valós problémát akart megoldani, hiszen ők szenvedtek a legtöbbet az iszákos apáktól, férjektől. Magának Carry Nationnek is két alkoholista férj jutott életében.

A 19. század végén, a 20. század elején az alkoholizmus volt a legsúlyosabb szenvedélybetegség Amerikában. És a legelterjedtebb is. Amerika és az ital úgy összetartozott, mint cowboy és lova. Az évi átlagfogyasztás minden felnőttre 7 gallon, azaz 28 liter alkohol volt. Skót whisky, bourbon, rum, gin, sör, orosz tengerészek által Kaliforniába bevitt vodka, a moonshine-nak, holdfénynek nevezett félelmetesen erős, az Appalache völgyében illegálisan desztillált szesz – minden jó volt a kiszáradt torkoknak. Ám amíg az ipari forradalom előtt a szétszórt gazdaságokban dolgozó emberek, ha berúgtak, nagy kárt nem okoztak (Mint ahogy Mark Twain írta: ha egy paraszt berúgott, legfeljebb annyi történt, hogy arccal beleesett a trágyába), a nagyvárosok, gyárak létrejötte után egy egész közösséget veszélyeztetett a szalagon részegen dolgozó munkás vagy a pohár fenekére nézegető villamoskalauz. Az amerikai értelmiség körében valóságos „divat” volt iszákosnak lenni: köztudott, hogy Jack Londont, vagy F. Scott Fitzgeraldot az ital vitte sírba, de állandó társa volt később Ernest Hemingway-nek, Henry Millernek vagy William Faulknernek is. A megoldás azonban nem a prohibíció volt.

hirdetés

Ezzel elkezdődött az ország történelmében az az évtized, amelyet erőszak, korrupció, szervezett bűnözés jellemzett, valamint olyan tömeges és nagyfokú italozás, amilyent Amerika korábban soha nem látott. Jóformán még meg sem száradt a tinta Woodrow Wilson elnök aláírásán, a törvény éreztetni kezdte katasztrofális hatását. Ömleni kezdett az illegális szesz. 1922-ben New York-ban például kétszer annyi ivó működött, természetesen titokban, mint a törvényt megelőző években.

A „speakeasy”-nek (beszélj halkan) becézett lebujokban mindenféle italt lehetett kapni. E hálózat egyetlen igazi pozitívuma a jazz terjedése és az egyes városok sajátos zenei stílusának kialakulása volt… A nagyvárosokban a korábbi jelentéktelen, főleg lopásokból, zsarolásokból, prostitúcióból és piti szerencsejátékból élő olasz, ír bandák kihasználták a nagy lehetőséget. Maffiákba tömörültek, és a szervezett bűnözés egyre nagyobb hálózatokat hozott létre.

Jellemző, hogy az alvilág királyává vált Al Capone, aki kezdő korában templomok perselyeinek kifosztására szakosodott, az illegális szeszpiac ellenőrzéséből évi 100 millió dollárra tudta felkerekíteni jövedelmét. Csak viszonyításul: akkoriban 5000 dollárért szép kertes villát lehetett vásárolni. Hihetetlen gazdagságra tettek szert a bootleggerek, akik nevüket onnan kapták, hogy kezdetben a csizmaszárba rejtve forgalmazták az italt. (Azóta a „bootleg” általános kifejezéssé vált minden illegális termékre, így nevezik például a „kalózkiadásban” megjelent lemezeket, könyveket, filmeket is.). Hamarosan már korrumpálni tudták a politikusokat, a bírákat, a rendőrséget. 1929-ben az FBI szerint ezeknek az intézményeknek a kétharmada a gengszterek szolgálatában állt. A hatalmas pénzeket hozó területek felosztásáért véres versengések folytak. A legemlékezetesebb az 1929. február 14-én Chicagóban lezajlott összecsapás volt az ír Bugs Moran és Al Capone bandája között. A Bálint-napi vérengzés néven feljegyzett eset nyomán Moran hét emberét gyilkolták meg. E leszámolást többször megfilmesítették, bekerült fekete humorként Billy Wilder Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot, 1958) című filmjébe is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tedbundy.jpg

A legembertelenebb bűncselekmények és bűnözők a kriminalisztika történetében

Mindannyian pszichopaták. Képtelenek beleélni magukat más emberek helyzetébe, érzéseibe. Ám mindig tudják, mit tesznek. Ezért nem elmegyógyintézetbe, hanem börtönbe kerülnek, ha egyáltalán lebuknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Rideg, számító, kegyetlen emberek. Sorozatgyilkos az, aki két embernél többet öl meg különböző időpontokban. Ők azok, akiknek ölési vágya csillapíthatatlan. Van, amelyikük hetekig, hónapokig bírja, hogy ne öljön. De van olyan is, aki csak órákig, napokig. Mindannyian pszichopaták. Képtelenek beleélni magukat más emberek helyzetébe, érzéseibe, hiányzik belőlük az empátia szikrája is. Mindig tudják, mit tesznek. Ezért nem elmegyógyintézetbe, hanem börtönbe kerülnek, ha egyáltalán lebuknak. Felkavaró Fókusz-riport.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
nagyszerelem.jpg

Nagy port kavart Rigó Jancsi legendás szerelme, ami aztán csúnya véget ért

Rigó Jancsi és Clara Ward nagy eséllyel feliratkozhattak volna a világ legnagyobb szerelmeseinek listájára. Kapcsolatuk szenvedéllyel, játékossággal és erotikával volt tele, valamint természetesen rengeteg kalanddal.
Mr. Foster írása a Mr. Foster kalandozásai Budapesten blogon - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Mr. Foster igazi úrként járja Budapest utcáit és mindent megmutat, amit érdemesnek talál arra, hogy az olvasóknak felkeltse az érdeklődését: szerelmeket, titkos helyeket, finomságokat és a művészetet.

Ja, és mivel Mr. Foster úriember, természetesen magázódva szól Önökhöz.

Közös életükről számtalan fénykép készült, amelyek több szempontból is megbotránkoztatták az akkori közvéleményt. Ám történetük manapság sem veszített fényéből.

De kikről is van szó?

Rigó Jancsi már 5 éves korában különös jegyeit mutatta a tehetségnek, amire később sem cáfolt rá. 10 évesen már gyakorta szólistaként lépett fel édesapja zenekarában. Zenészként sokra vitte itthon és külföldön egyaránt, prímás lett belőle, európai nagyvárosok közönségének zenélhetett.

Az amerikai, milliomos családból származó Clara Warddal 1896-ban, egy párizsi étteremben találkozott először, ahol a legenda szerint első pillantásra egymásba szerettek. Az asszony nem habozott otthagyni férjét, a belga Caraman-Chimay herceget és két gyermekét sem, a nagy sikernek örvendő, bajuszos prímás kedvéért. Ekkor már Jancsi is nős volt, így a viszony mindkettejük életét felforgatta, sőt a korabeli sajtó, például az Országos Hírlap is tudósított az esetről.

hirdetés

Mit tudott Rigó Jancsi, amit más nem?

Egyfelől csodálatosan hegedült. Másfelől, hogyan is választhatnánk meg, hogy kibe szeretünk bele? Sem Clara, sem Jancsi nem tudta megmagyarázni vonzalmuk okát, de azt mindketten tudták, hogy az egész világgal tudatni szeretnék: létezik olyan mély érzés és szerelem, amely a társadalmi korlátokon és az elvárásokon átível.

A szerelmi románc akkoriban nagy port kavart, Clara pedig szívesen tetszelgett a rivaldafényben. Tekintete határozott, céltudatos, egyben epekedő, bájjal teli; karaktere a századvég hangulatába tökéletesen beleillik. Ő volt a férfira vágyó csábító NŐ, aki tudja mit akar, és el is éri azt.

A kor ideáljának tökéletesen megfelelő nádszál derekú, ám telt keblű és csípőjű Clara Ward a korabeli képeslapokon gyakorta megjelent. Eleinte csupán a kornak megfelelő szokásos beállításokban. Majd idővel az extravaganciát kedvelő hölgy meghökkentő módon lépett a közönség elé: testhez tapadó, testszínű ruhába öltözött, és vonalait nyíltan vállalva, már-már meztelennek tűnve pózolt a kamerák előtt. Az akkoriban meglehetősen szokatlannak tetsző, merész fotókat képeslapokra nyomtatva is árulták, ám ezeket a II. Vilmos német császár be is tiltatta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
pompeii-4053847_1920.jpg

Üveggé vált a férfi agya a vulkánkitörésben

Az i. sz. 79-ben, Pompeiiben történt természeti katasztrófa egyik áldozatának agymaradványait találták meg.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

A New England Journal of Medicine magazinban közzétett cikk szerint a Vezúv robbanásában elpusztult Pompeii egyik lakójának maradványait még 1960-ban találták meg, de csak később vették észre, hogy az áldozat koponyájában az agymaradványok nem elszappanosodtak, hanem üvegesedtek - írja a Fox News.

Kutatók most rájöttek, hogy a szerencsétlenül járt 25 éves férfi testének zsírszövetei az óriási (több mint 500 fokos) hő hatására meggyulladtak, majd a lehűlés után következett be az üvegedés.

Fotó: Pier Paolo Pertone

Az ősi agymaradványok megmaradása is nagyon ritka, de üvegesedett emberi agyat most találtunk először - nyilatkozta a lapnak az esetről szóló tanulmány szerzője, Pier Paolo Petrone. Hozzátette: az áldozat minden bizonnyal álmában halt meg, és más emberi maradványokban eddig egyelőre nem találtak hasonló leletet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!