hirdetés
kasler-miklos-miniszter-mti-szigetvary-zsolt.jpg

Reagált a Magyar Orvosi Kamara Kásler kijelentésére: a miniszter vállalja fel döntései következményeit

„A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen” - írják állásfoglalásukban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

Mint megírtuk, Kásler Miklós egy videós interjúban a kórházi ágyak felszabadításával kapcsolatban mondta, az orvosok felelőssége volt, hogyan döntöttek a betegekről a miniszteri utasítás után.

"Egész életemben köt a hippokráteszi eskü, ennek egyik mondata az, hogy a beteg érdeke a legfőbb törvény. Ennek szellemében mentek ki a miniszteri utasítások, amelynek alapgondolata az volt, hogy minden beteget el kell látni, akinek ezt megköveteli az állapota. Nyilvánvalóan százmillió orvos-beteg találkozót nem én bonyolítok le, hanem az orvosok. Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta, aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban saját hippokratészi esküjével"

- mondta a videóban Kásler Miklós.

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált a miniszter kijelentésére. Ebben azt írják, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítják Kásler Miklós nyilatkozatát. Szerintük a tárcavezetőnek fel kell vállalnia döntéseinek következményeit.

hirdetés

"A Magyar Orvosi Kamara elnöksége várja, hogy a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit. A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen"

- olvasható a kamara állásfoglalásában.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szelvihar-hidegfront-animacio.jpg

Így jön a lehűlést hozó szélvihar az országba - videón a hidegfront útja

Az Időkép animációin láthatod, hol, milyen ütemben érkezhet meg a frontot hozó erős, viharos szél és a lehűlés.
Forrás: Időkép - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Mint megírtuk, szombaton még igazi nyári kánikula és strandidő lesz, de estére megérkezik a vihar, ami jelentős lehűlést hoz magával.

A délutáni óráktól északnyugat felől egyre nagyobb területen megerősödik, a Dunántúlon és az északkeleti országrészben viharossá fokozódik a szél. A Dunántúli-középhegység területén és a Balaton térségében 90 kilométer/óra körüli széllökések is előfordulhatnak. Emellett elszórtan lehet számítani zivatarok kialakulására -

nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati, illetve az északkeleti országrészben - ott egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. A záporok, zivatarok legkésőbb vasárnapra virradóra a délkeleti országrészt érhetik el. A zivatarokat elsősorban viharos széllökések, esetleg jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki.

hirdetés

Lapozz az animációkért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-verminta-labor-pixabay.jpg

Magyarország hetek óta nem küldött koronavírus-adatokat az EU-nak Norvégia szerint

A skandináv ország ezzel indokolta, hogy Magyarország előtt nem nyitják még meg a határokat több más országgal ellentétben, ahol már kedvező a járványhelyzet.
Illusztráció: fernandozhiminaicela/Pixabay - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Norvégia július 15-ől több ország előtt is megnyitja a határait, ahol ehhez már elég jó a koronavírus-helyzet. Bár Magyarországon is kedvezőek a járványügyi adatok, mégsem került be ezen országok közé, így hát akik tőlünk utaznak Norvégiába, azoknak továbbra is kötelező lesz a tíznapos karantén.

A norvégok szerint ennek az az oka, hogy a magyar kormány már hat hete nem szolgáltatott adatokat a fertőzésekről az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára

- írja az Index.

A lap részletes tájékoztatást kért a külügyminisztériumtól ezzel kapcsolatban, mire azt válaszolták, hogy

"Magyarország mindig a kölcsönösség alapján jár el, Norvégia polgáraival szemben ugyanazokat az elveket érvényesítjük, mint ők Magyarországgal szemben." Ez alapján arra lehet következtetni, hogy Magyarország sem lazít a beutazási szabályokon Norvégiával szemben

hirdetés

- írja az Index.

Egyébként nem csak Magyarország maradt ki adathiány miatt a norvégok felsorolásából, hanem például Portugália is, az ottani kormány ugyanis legutóbb egy hónapja szolgálatott adatokat az EU felé. Luxemburg és Litvánia a múlt heti adatokkal maradt el, de az ő esetükben a 25. és 26. hét adatainak átlagát vették alapul, és ez alapján Litvánia megfelelt, így az onnan érkező polgárok karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Norvégiába.

Július 15. után tehát már csak a Svédországból, Portugáliából, Horvátországból, Romániából, Bulgáriából és Magyarországról érkezőknek kell karanténba vonulnia, miután átlépik a norvég határokat.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
magyar-horvat-hatar.jpg

Óriási dugó a magyar-horvát határon

A M7-es autópálya határ menti szakaszán kétórás várakozási idővel lehet csak átjutni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Több órás várakozásra kell számítaniuk az M7-es autópályán Horvátországba utazóknak a határátkelő előtt - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Takács Tivadar közölte:

a Horvátországba belépőket kötelezően regisztrálják az ottani hatóságok, ezért a személyforgalomban a Magyarország felől érkezőknek a határátlépés előtt kétórányi várakozásra kell felkészülniük.

A rendőrség azt javasolja, hogy az utazók az előzetes regisztrációt lehetőség szerint még indulás előtt végezzék el az internetes felületen, így megkönnyítik a hatóságok munkáját. Ezt EZEN A FELÜLETEN tehetitek meg.

Érdemes Szlovénia felé kerülni, arrafelé jelenleg nem kell torlódásra számítani - tette hozzá a szóvivő.

hirdetés

Az Index egyik olvasója jelezte, hogy a torlódás oka az előzetes regisztráció elmulasztása helyett inkább az lehet, hogy kevés horvát határőr dolgozik a határon. Elmondása szerint a két hete kialakult torlódást az okozta, hogy összesen két határőr végezte a beléptetést, akkor végül a magyar határőrök intézkedése miatt lett az eredeti két sorból négy.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-horvat2.jpg

Fotókon a hatalmas dugó, ami a horvát határnál alakult ki a kánikulában

Érdemes Szlovénia felé kerülni, arrafelé jelenleg nem kell torlódásra számítani.
MTI, SZM - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Már beszámoltunk arról, hogy hatalmas dugó alakult ki a magyar-horvát határon, mert a kötelező regisztráció a horvát oldalon jelentősen lelassítja a forgalmat.

Több órás várakozásra kell számítaniuk az M7-es autópályán Horvátországba utazóknak a határátkelő előtt. A Horvátországba belépőket kötelezően regisztrálják az ottani hatóságok, ezért a személyforgalomban a Magyarország felől érkezőknek a határátlépés előtt kétórányi várakozásra kell felkészülniük.

A rendőrség azt javasolja, hogy az utazók az előzetes regisztrációt lehetőség szerint még indulás előtt végezzék el az internetes felületen, így megkönnyítik a hatóságok munkáját.

Ezt EZEN A FELÜLETEN tehetitek meg.

hirdetés

Érdemes Szlovénia felé kerülni, arrafelé jelenleg nem kell torlódásra számítani.

Lapozz a fotókért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!