hirdetés
hamptons-manor-etterem.jpg

Rászorulóknak is főz a koronavírus-járvány miatt bezárt Michelin-csillagos brit étterem

A Birminghamben található Hampton Manor minden rendelés után egy ingyen adag ételt szállít ki azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van erre.
Címkép: Hampton Manor/Instagram - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

Nagy-Britanniában is egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány, ezért ott is egyre több biztonsági intézkedést vezetnek be. Az éttermeknek, bároknak, kocsmáknak be kellett zárni, így a vendéglátósok nehéz helyzetbe kerültek. Minden hely próbál valamilyen módon túlélni, hogy ne kelljen elbocsátani a dolgozókat, és elkerüljék a csődöt, hiszen ki tudja, mikor lesz minden újra a régi.

Egy Michelin-csillagos brit étterem remek megoldást talált arra, hogy fenn tudja tartani magát, és közben jótékonykodjon is.

A Birminghamben található Hampton Manor egy hotelt és éttermet is üzemeltet, és jelen helyzetben órási veszteség fenyegeti őket: havi 150 ezer fontot (csaknem 60 millió forint) buknak, ha nem tesznek valamit.

Az első lépés az volt, hogy a Hampton Manor kölcsönadta 30 dolgozóját az Aldinak, ha már ők nem tudtak munkát biztosítani nekik.

A német vállalat brit központja nem messze van Hampton Manortól, ráadásul a pánikvásárlás miatt több embert fel kellett venniük, így jól jött a vendéglátósok segítsége.

hirdetés

Ott volt azonban még a Peel's nevű Michelin-csillagos étterem is, amelynek szintén nem volt bevétele.

A helyet 11 éve vezető házaspár úgy döntött, kiszállításra fognak ezentúl főzni, de nemcsak a fizető vendégeket szolgálják ki étellel, hanem a rászorulókat is. Minden rendelés után készítenek egy ingyen adagot a nehéz körülmények között élőknek és az időseknek.

"Egy az egyhez akcióként hirdettük ezt meg, de valójában sokkal több ingyen ételt szállítunk ki, mint amennyit eladunk. A cél az, hogy ösztönözzük az embereket arra, segítsenek másokat azzal, hogy tőlünk veszik az ételt" - mondta el James Hill, a Hampton Manor egyik vezetője.

Full house on Sunday when @stuart_deeley, Masterchef The Professionals Champion 2019 cooked us Sunday lunch.⁠⠀ We got the lowdown on his new opening in Harbourne so watch this space! And a shout out for our friends @simpsons_restaurant @antonandreas @luke.tipping which is the next place you can eat Stuart's food, at their 12 seater chef's table. @studeeley_popup. It will be a great experience.⁠⠀ ⁠⠀ #gastronomy #michelin #finedining #culinary #destinationdining #finediningram #finedininglovers #michelinstar #westmidlands #england #warwickshire #privatedining #ukfoodie #brummie #foodielife #foodielove #masterchef⁠⠀

115 Likes, 4 Comments - Hampton Manor (@hamptonmanor) on Instagram: "Full house on Sunday when @stuart_deeley, Masterchef The Professionals Champion 2019 cooked us..."

Az étteremből már "drive thru" módon is lehet ételt rendelni, vagyis a vevők odamehetnek a kocsijukkal, és csak kiadják nekik a rendelésüket.

James Hill szerint ez az akció nemcsak a helyieket, de az étterem dolgozóit is lelkesíti, mert így azzal a céllal főznek és szolgálnak ki, hogy segíthetnek másoknak.

Mint mondta, ők is megtehették volna, hogy bezárnak és elfogadják a veszteséget, de szerintük nem így kell reagálni a jelenlegi krízishelyzetre.

"Szerettünk volna egy kis reményt adni az embereknek ebben a reménytelen időszakban. Most nehéz világot élünk, teljesen másmilyet, mint eddig. De hosszútávon kell gondolkoznunk a cégünk érdekében"

- mondta a férfi.

Forrás: CNN



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
agressziv-autos.jpg

„Ne állj meg kérlek légyszíves, nagyon félek!” - agresszív autós tombolt a Hungária körúton

Az őrült sofőr a felvételt készítő vezető visszapillantóját is leverte, miután megfenyegette őt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

A Bp-i Autósok Közössége YouTube-csatornáján posztoltak egy videót, amin egy különösen agresszív sofőr veszélyes viselkedését láthatjuk.

Az eset sajnos nem mondható ritkának, de a belső kamerás felvételekből most láthatjuk és hallhatjuk, mennyire ijesztő tud lenni, amikor egy magából kikelt sofőr kezd ámokfutásba a budapesti forgalomban.

A felvétel készítője, Zoli kikanyarodott a péntek késő délutáni forgalomban a Hungária körútra, a Bethesda utcából, nem sokkal azután, hogy felvette a párját. Zoli hozzátette, hogy aki ismeri ezt az utcát, az tudja, hogy sajnos nem egyszerű a kijutás, mivel egy kanyarból jövő gyors, 70 km/h sebességkorlátozású útra kell kikanyarodni. Sajnos megint szabálytalanság történt, ugyanis a körúton két autó is parkolt balról aznap, ami akadályozta a kilátást - teszi hozzá az autós közösség.

„Amennyire tudtam átnéztem a parkoló autókon és egy megfelelő pillanatban elindultam. Én is és a párom is balra nézett és nem láttuk ezt az autóst. Vagyis nagyon gyorsan jöhetett... Kikanyarodás után egyszer csak valaki mögöttünk dudál őrült mód, én meg nem értettem, hogy mi történt, így nem akartam elhajtani onnan, ezért nem is gyorsítottam azonnal” - írja Zoli.

Ezután a dudáló autós eléjük vágott, kipattant az autójából és „Szálljál ki!” felkiáltással közelített Zoliék autója felé. Ahogy a sofőr írja, a felvételeken nem látszik, de az agresszív autós a visszapillantójukat is letörte.

hirdetés

A videó végén látszik, hogy a magából kikelt vezető még egyszer rádudál a párra, mikor elhúz mellettük, az anyósülésen ülő utas pedig még be is mutat nekik.

A közösség azt javasolja mindenkinek, hogy a hasonló esetekben őrizzük meg a hidegvérünket, mert nagy veszélyek is adódhatnak egy hasonló szituációból.

"Ne állj meg kérlek légy szíves, nagyon félek"! | "Szálljál ki!" - ordította az agresszív sofőr

Olvasónktól kaptuk, a múlt hét pénteki felvételt. Sajnos aki a budapesti forgalomba közlekedik, látott, halott, vagy rosszabb esetben tapasztalt már hasonlót...


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
down-Copy.jpg

Egy Down-szindrómás modell lett a Gucci Beauty új arca

A szépségmárka ezzel is szeretné segíteni a társadalmi érzékenyítést.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 06.


hirdetés

A 18 éves Ellie Goldstein lett a Gucci Beauty új arca. A szépségtermékeket kínáló luxusmárka legújabb kampányához egy Down-szindrómás modellt választott.

A Gucci és az olasz Vogue magazin közös projektjében fedezték fel a lányt. A márka elsőként ezzel is szeretne nagyobb lehetőséget adni a Down-szindrómások megjelenésének a szépségiparban.

A kampánynak az is célja, hogy elősegítse a társadalmi érzékenyítést

- írja a 24.hu.

The Instagram scouting partnership between #GucciBeauty and @vogueitalia is celebrated in a special editorial shot by @davidpdhyde-the first photographer selected through the scouting-featuring model Ellie @elliejg16_zebedeemodel wearing Gucci Mascara L'Obscur. #AlessandroMichele @gucci @alessandro_michele

null

hirdetés

A lány az Instagramon írta meg, hogy mennyire boldog, hogy részese lehet a közös munkának:

BTS - @gucci @guccibeauty @vogueitalia Best day EVER! ?? I feel so lucky and honoured to be chosen for this mascara campaign. @zebedee_management @alessiaglaviano #alessandromichele #model #downsyndromeawareness #downsyndromerocks

null

Love it #Gucci

null

Home , how is my makeup? #Gucci #Model

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rendorseg_eletmentes2.jpg

80 kiló jéggel mentettek életet a rendőrök Érden

Pillanatok alatt feltalálták magukat, ez volt a felhevült testű férfi szerencséje.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2020. július 05.


hirdetés

Egy érdi társasház mélygarázsában talált rá egy helyi lakos egy autóban ülő, kormányra borult, eszméletlen férfira, aki nem reagált a szólongatásra. Az eset 2020. július 2-án történt - írja a Police.hu.

Segélyhívására a mentők és a rendőrök is kiérkeztek. A mentőorvos életmentő beavatkozásából az egyik rendőr is kivette a részét, és hasznosította mentőszakápolói képesítését.

A beteg 40 ˚C feletti testhőjét sürgősen csökkenteni kellett, a helyszínen azonban ehhez semmiféle eszköz nem állt rendelkezésre. Az egyenruhások egy közeli benzinkútra hajtottak, ahol 80 kilogramm jeget pakoltak a rendőrautó csomagtartójába, majd szállították a helyszínre.

A férfi további, biztonságos lélegeztetéséhez utánpótlásra volt szükség, ezért visszapattantak a szolgálati gépkocsiba, az érdi mentőállomásra száguldottak, ahonnan oxigénpalackkal tértek vissza.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően a beteget végül stabil állapotban sikerült kórházba vinni.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rendor-es-tuzolto-hazasodott-ossze.jpg

Rendőr és tűzoltó szerelmespár házasodott össze a hétvégén

A rendőrség Facebook-oldalán jelentek meg a fotók az ifjú párról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 06.


hirdetés

Vidám fotókat tett közzé a rendőrség egy ifjú párról.

Tűzoltókocsi és rendőrautó előtt is lefényképezték őket.

"Kéz a kézben a tűzoltó és a rendőr"

- írják az erről szóló bejegyzésben Facebookon.

"Kecskeméti Krisztián rendőr őrmester és Gattner Mercédesz bicskei önkéntes tűzoltó esküvője még szorosabbá tette a társszervek közötti együttműködést.

hirdetés

Gratulálunk az ifjú párnak!"

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!