hirdetés
rasovszky-kristof-mti-foto-1000x667.jpg

Gyurta asztmás rohamot kapott a vizes vb nyíltvízi versenye közben

A versenyzőknek nemcsak a távval, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeniük, mivel időről időre óriási eső zúdult a helyszínre, jelentős széllel kísérve.
MTI, Címkép: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2019. július 19.


hirdetés

A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre lévő Joszuban a nyíltvízi úszóversenyek zárónapján eső, hatalmas köd és 23 Celsius fok fogadta a legbátrabb sportolókat, akik nekivágtak a gyilkos távnak. A férfiaknál 24-en, a nőknél - akik kilenc perccel később ugrottak vízbe - 19-en indultak.

A versenyzőknek nemcsak a távval, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeniük, mivel időről időre óriási eső zúdult a helyszínre, jelentős széllel kísérve.

Csaknem két óra úszás után a mezőny szinte teljesen együtt volt a férfiaknál. A szám Európa-bajnoka azonban már nem volt köztük:

Rasovszky Kristóf kétszer is hányt a verseny közben, így több mint kilenc kilométer megtétele után feladni kényszerült a viadalt.

A férfiak mezőnye körülbelül 18 kilométerig szinte teljesen együtt haladt, ekkor Gyurta Gergely kapcsolt magasabb fokozatra és 40 másodperces előnyre tett szert üldözőivel szemben az ekkor már folyamatosan szakadó esőben, az egyre nagyobb szél miatt emelkedő hullámok között. A nők versenyében mindkét magyar a középmezőnyben úszott, miközben hárman elléptek tőlük.

A 27 éves Gyurta folyamatosan növelte előnyét, 3500 méterrel a vége előtt már 1:23 perccel járt a mezőny előtt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
zoe2.jpg

Milliókat gyűjtöttek a beteg kislánynak, Zoé családjának mégsem utal az alapítvány

A ritka csontdaganatban szenvedő kislány édesapja hiába igazolná számlákkal a költségeiket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 25.



Milliókat gyűjtöttek a beteg kislánynak, mégsem utal Zoé családjának az alapítvány - ezt állítja a gyerek édesapja.

A ritka csontdaganatban szenvedő Zoénak többen utaltak közvetlenül is, de közben egy nyírbélteki alapítvány is indított gyűjtést, és állítólag több millió forint gyűlt össze a kislány javára.

Ám onnan még egy fillérhez sem jutott hozzá a család. Az apa szerint hiába igazolja számlákkal a költéseket, az alapítvány minduntalan visszautasítja.

Az alapító szerint mindenről a kuratórium dönt, de azt most épp átszervezik.

Egy szakértő szerint pontosan meghatározza a jog, hogy milyen módon lehet pénzt utalni az alapítvány által gyűjtött összegből, és ha valaki egy alapítványt támogat, akkor mindig egy célra fizet és nem egy konkrét személyre. A felhasználásról pedig a kuratórium dönthet minden esetben.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:



hirdetés
tesla.png

Magyar zászlóval jelezte a Tesla, hogy ezentúl Magyarországra is szállít az elektromos autóiból

Pénteken elérhetővé vált az autók rendelési aloldalán a magyarországi helyszín is. Egy lépéssel közelebb kerültünk a hazai Tesla-képviselethez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 25.



Az elektromos meghajtású autók gyártására alapított amerikai vállalat Twitter-oldalán tette közzé a hírt, miszerint mostantól többek között Magyarországra is lehet tőlük rendelni.

"Célzás: P betűvel kezdődik és olanddel végződik (Poldand/Lengyelország), Magyarország, Románia és Szlovákia. A Model 3 rendelése mostantól elérhető"

- jelentették be, és a nemzetek zászlóival erősítették meg a tényt.

A Model 3 mellett a Model S és X is elérhető ezekben az országokban - szúrta ki a villanyautosok.hu.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
savaria_karneval.jpg

Az ítéletidő miatt félbe kellett szakítani a szombathelyi karnevált

Az elmaradt jelmezes felvonulást vasárnap pótolják.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 25.



A szombati vihar miatt elmaradt történelmi karneváli felvonulást vasárnap délelőtt tartják meg Szombathelyen - közölték a szervezők az MTI-vel.

A menet szombat este a tervezett sorrendben indult el a Történelmi témaparkból Szombathely belvárosába, de a heves szél és a villámlás miatt a mintegy ezer felvonuló és a nézőközönség biztonsága érdekében a rendezvényt leállították

- ismertette Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A menet vége már el sem indult, a középen vonulókat visszafordították a kísérők, az első sorokban vonulók pedig rövidített útvonalon tértek vissza a témaparkhoz.

A felvonulás vasárnap 10:30-tól startol, az eredeti útvonalon.

A jubileumi, 20. Savaria Történelmi Karneválon 29 helyszínen több mint 400 program várta és várja a látogatókat augusztus 22. és 25. között.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
motorbicikli.jpg

216 kilométeres sebességgel száguldott, 300 ezer forintja bánta a motorosnak

90 kilométer helyett ment ennyivel, bele is futott a razziába.
MTI, fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 25.



A megengedett sebességet jóval túllépve, 216 kilométeres sebességgel száguldott a 760-as számú főúton, Felsőpáhok térségében egy motoros, akit a maximális összegű, 300 ezer forintos bírsággal sújtottak - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A zalai rendőrök a hosszú hétvégén tartott koncentrált sebességellenőrzés során mérték be a motorkerékpárost, aki a megengedett 90 kilométer helyett 216 kilométeres sebességgel hajtott, veszélyeztetve önmagát és a közlekedésben résztvevők testi épségét.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x