hirdetés
trelapo_vs_jezuska_ck.jpg

Rákosi miatt verseng ma a Télapó a Jézuskával – ilyen volt a karácsony a szocializmusban

Piros usankás gyedmaróz hozta az ajándékokat a gyerekeknek a vállalati fenyőünnepen, miközben a falusi családok titokban éjféli misére mentek.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Fortepan/Nagy Gyula - szmo.hu
2018. december 22.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Még a gyerekek sem értették...

Kisgyerekként sokszor nem értettem, hogy a Télapó és a Mikulás miért jön el ismét karácsonykor, hogy ajándékot hozzon és, hogy a szüleim viszont miért hivatkoznak a Jézuskára, mint ajándékosztóra, ha az iskolában mi a Télapót várjuk a feldíszített fenyő mellett. Az pedig már végképp ködös volt, hogy az ajándékozás miért szenteste történik, és miért nem karácsony másnapján.

Akkor még nem is sejtettem, hogy ennek a nagy kavarodásnak az egykori pártvezetés volt az oka, aki szerette volna a legfontosabb keresztény ünnep, a karácsony hagyományait megváltoztatni. Így alakulhatott ki, hogy az iskolában, a munkahelyeken mindenhol fenyőünnepet tartottak egészen a rendszerváltásig, ahol a télapó ajándékozta meg a legjobb úttörőket és kisdobosokat, viszont családi körben mindenki a Jézuskát várta karácsonykor. Hát ilyen kettős volt ez az ünnep az elmúlt rendszerben, persze ennek ellenére mind a gyerekek, mind a felnőttek imádták.

Fotó: Fortepan/nagy Gyula

Különösen a 70-es évektől, amikor a Kádári gulyáskommunizmus megalapozta a bőséges karácsonyi vacsorák lehetőségét, és a sok-sok ajándékot a fa alá. Dúskált ilyenkor a magyar minden jóban: halászlé került az asztalra töltött káposztával, sült malaccal és bejglivel. Mindenki örülhetett az ajándékba kapott Hélia-D vagy Fabulon kozmetikumoknak, Trapper farmernak, Alföldi cipőknek, Tesla lemezjátékoknak. Már senki nem emlékezett azokra a kommunista időkre, amikor még ünnep sem volt a karácsony.

hirdetés

Karácsony helyett Sztálin szülinapja

1949-ben, Rákosiék ugyanis valódi kultúrharcot hirdettek a legjelentősebb szakrális ünnep, a karácsony ellen. Megbízták a párt kulturális bizottságát, hogy dolgozza ki azt a módszert, amivel majd az emberek elfelejtik a karácsonyt. Először próbálkoztak a szovjet mintákkal. Ennek jegyében december 21-e, Sztálin születésnapja vált legjelentősebb évvégi ünneppé, akit egyfajta megváltóként illett ünnepelni. Ráadásul karácsony másnapját munkanappá nyilvánították, mondván a fejlődő gazdaságnak nem jót tesz, ha decemberben, az évvégi hajrában ilyen sokáig otthon marad a munkásember.

Fotó: Fortepan/Baráth Endre

A munkahelyeken és az iskolákban pedig megjelent a fenyőünnep a maga kellékeivel. Az ajándékokat a gyerekeknek az orosz „Gyedmaróz, azaz magyarul Télapó hozta, akit énekkel és feldíszített, vörös csillagcsúcsot hordozó fenyőfával kellett fogadni. Igen rossz szemmel nézték, ha valaki bátorkodott elmenni az éjféli misére, sok helyen még magát a misézést is megtiltották. Sokak szerint szimbolikus jelentősége volt annak is, hogy karácsony napjához számtalan kommunista diktatórikus lépés fűződik. 1949. december 24-én hozták létre például a független ÁVH-t és két nappal később 26-án elfogták a magyar katolikus egyház vezetőjét, Mindszenty Józsefet is. A karácsony tradicionális keresztény hagyományai teljesen visszaszorultak a magánszférába, így maga az ünnep ténylegesen meghitt családi eseménnyé vált.

És egyszer csak helyére került a karácsony

Az 1956-os forradalom után a Kádár-rezsim egyik első - betartott - ígérete az volt, hogy a karácsonyt visszahelyezte a „zöld betűs” ünnepek sorába. Ezután már szemet hunytak, ha valaki a templomban kívánta tölteni a Szent este utolsó óráját, és nem jelentették azt sem, ha valamelyik gyereknek otthon a Jézuska hozta az ajándékot. Különösen vidéken a gyerekek már járhattak hittan órára is, szerepelhettek a Betlehemi játékokban, csak az iskolában kellett a Télapóra hivatkozni, mint ajándékosztóra.

Fotó: Fortepan/Rádió -és Televízió Újság

A 60-as, 70-es években egyre jobban éltek a családok, szinte már mindenki állított otthon karácsonyfát, amire szaloncukor, dió, alma és papírdíszek kerültek. A televízió terjedésével megjelentek a karácsonyi pártköszöntők és az ünnepi műsorok. A központi bizottság tagjai ekkor már nem Sztálinról, vagy Brezsnyevről, esetleg a szocialista gazdaság éves eredményeiről beszéltek karácsonykor, hanem egyszerűen a szeretet ünnepéről.

Ha szeretnéd megosztani a blog olvasóival, hogy nálatok milyen volt a Kádár-kori karácsony, akkor látogass el a Tó-Retró Facebook oldalára, ahol várják a színes történeteket.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
adolf_hitler_northfoto.jpg

Eddig sosem látott fotók kerültek elő Adolf Hitlerről és Joseph Goebbelsről

A képeket röviddel a II. világháború kitörése után készítette egy Luftwaffe-pilóta.
Fotók: Northfoto/Hansons/SWNS - szmo.hu
2020. július 22.


hirdetés

Néhány nappal Lengyelország megszállása, vagyis a II. világháború kezdete után készültek Adolf Hitlerről és Joseph Goebbelsről azok a fotók, melyeket augusztus elején több száz fontért árverezhetnek el, írja a Daily Mail. A képeket egy ismeretlen Luftwaffe-pilóta készítette, feltehetően Lengyelország területén.

Némelyik fotó hátuljára rövid szöveget és dátumot is írtak, utóbbi teszi történelmileg még jelentősebbé a 9x6 centiméteres képeket. Ezek szerint a felvételek 1939. szeptember 14-én készültek a náci vezérekről. Márpedig semmilyen feljegyzésben nem találni nyomokat arra vonatkozóan, hogy ezekben a napokban hol tartózkodott a Führer és végsőkig hűséges minisztere.

A náci diktátor látogatása az ideiglenes lengyelországi légitámaszponton szigorúan őrzött titok lehetett, valószínűleg ezért is nem maradt nyoma sehol.

A képek Lengyelország szeptember 1-i lerohanása után két héttel készültek, napokkal azután, hogy a szövetségesek szeptember 3-án háborút hirdettek Németország ellen. Ennek ellenére mind Hitler, mind pedig propagandaminisztere, Goebbels meglehetősen vidámnak és mosolygósnak tűnnek a régi fotók alapján.

Az egyik képen Joseph Goebbels beszélget a légierő egyik parancsnokával, miközben közösen ellenőrzik a repülőgépeket:

hirdetés

Szakértők szerint a Hitlerhez kapcsolódó tárgyak világszerte slágernek számítanak az aukciókon, és intenzív érdeklődést váltanak ki a gyűjtőkből. Feltehetően így lesz a kis kopott könyv esetében is, ami a két náci vezér fotóin felül a Luftwaffe több katonáját is bemutatja, és részletes betekintést enged a flotta mindennapjaiba.

A II. világháború Lengyelország megszállásától egészen 1945-ig tartott. Hat év alatt több mint 30 országot érintett, a halálos áldozatok számát 70-85 millióra becsülik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
level.jpg

Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak, melyet két férfi írt az utókornak

Az üzenet alapján megpróbálják most megkeresni a hozzátartozókat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Egy második világháborús palackba zárt levelet találtak egy lengyel vasútállomás falába rejtve. Az üzenetre az épület felújításakor bukkantak rá. A kis települést eddig szinte alig ismerték, ám a különös lelet óta hirtelen híressé vált.

Mint kiderült, az elrejtett levelet 1941-ben írta két lengyel férfi. Az akkor 39 és 41 éves férfiak egy náci táborban dolgoztak kényszermunkásként. A levélben az általuk átélt szörnyűségekre akarták felhívni a világ figyelmét.

Egy történész szerint 1940-41-ben sokakat vittek el táborokba és a levél írói bizonyára tanúi lehettek a borzalmaknak. A városka állomásán tranzitállomás működött, ahonnan koncentrációs táborokba szállították az embereket.

Az üzenetet írók későbbi sorsáról semmit nem lehet tudni. A hatóságok most megpróbálják felkutatni hozzátartozóikat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
noi3.jpg

Olyan volt felnőni a ’90-es években, mint belehemperegni egy marék zizibe, miközben a walkmanből szól a Spice Girls

Ha te is telefonbetyárkodtál a tudakozóval, és köpte ki hibásan a CD-író a válogatáslemezedet, akkor tudod, miről mesélek.
Tóth Noémi írása - szmo.hu
2020. július 29.


hirdetés

Nézem reggelente az üveggolyó-tekintetű embertársaimat a villamoson, ahogy – akár egy ingaóra mutatója – betokosodott hüvelykujjal lapozgatják a Facebook-hírfolyamot. Eszembe jut róla, hogy gyerekként a hírolvasás még közös program volt az iskolában.

Az osztály legmenőbb csaja mindig elsőként vette meg a Bravo magazint, ami persze nem a Backstreet Boys albumkritikánál volt szamárfüles: az egész osztály rongyosra járatta a pad alatt a Szex, szerelem, gyengédség rovatot.

Néha megpróbáltam megelőzni, hogy én lehessek magazin-díler, mert akkor enyém lehetett belőle a poszter és az ajándék nyakpánt.

Amikor egyszer ő volt a gyorsabb, sírva jött be a terembe, és alig bírta kimondani, hogy Geri Halliwell kiszállt a Spice Girls-ből. Hazaérve első dolgom volt, hogy dühösen áthúzzam egy vastag tollal a kedvenc lánybandám dögös vörösét a szekrényemre ragasztott plakáton.

Amikor még nem volt internet és mobiltelefon, azzal szórakoztunk a suliszünetben, hogy telefonkártyáról felhívtuk a tudakozót, és nettó sületlenségeket kérdeztünk faarccal a diszpécsertől, aki igyekezett mindenre komolyan felelni.

hirdetés

Néha csak úgy ismeretlen számokat tárcsáztunk, és telefonbetyárkodtunk, ami persze kimerült némi idétlen heherészésben. De akkora adrenalint adott, mint kinyitni egy Kinder-tojást, és megpillantani pont azt a kék vízilovas figurát, ami még nem volt meg.

Imádtam matricákat gyűjteni, nyolc albumom lett tele velük az általános iskola végére. Életem első és utolsó lopása is ehhez köthető: kinéztem egy iskolatársam hologramos pufi-matricáját (értitek, nem ám csak simán pufi vagy hologramos, hanem a kettő egyszerre!), de nem volt hajlandó elcserélni velem, pedig ötöt is adtam volna érte.

Erre egyszer kiloptam az áhított darabot, de belecsempésztem a helyére az előzőleg felajánlott sajátjaimat, amiből persze rögtön tudta a lány, hogy ki lehetett a fehérgalléros bűnöző. Szerintem bosszúból ő lopta el utána a tamagocsimat, amiért mondjuk hálás voltam, mert ajándékba kaptam, ezért sosem mertem bevallani, hogy mennyire irritál a csipogása.

A legmenőbb dolog persze a kötelezően kikunyerált walkman volt a ’90-es évek végén. A kazettáimnál alig győztem kivárni a B-oldalt, ezért néha beletekertem ceruzával a közepébe, ahogy a nagyok mutatták.

Persze amikor megjelent a CD, mindenki hirtelen discmant akart, úgyhogy én is, de rajtam idétlenül nézett ki, mintha leszállt volna a csípőmre egy ufó.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Fischer_Annie_zongoramuvesz.jpg

A láncdohányos magyar zongoraművész 8 éves korától 80 éves koráig koncertezett világszerte

A XX. század egyik legnagyobb zongoristáját mindenhol éltették. Ő mégis a balatoni naplementénél érezte igazán jól magát imádott férjével, Tóth Aladárral.
Tóth Noémi, fotó: Dudva/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2020. július 14.


hirdetés

Nem volt kérdés, hogy milyen pályára szánják a kis Fischer Annie-t (1914-1995) a szülei, mivel már kisgyerekként döbbenetes jelét adta őstehetségének. Alig érte még fel a zongorát a kislány, amikor a szomszédban lakó zenetanár miatt átszűrődő dallamokat egy az egyben lejátszotta rajta. A család rögtön taníttatni kezdte Annie-t, aki 8 évesen adta első koncertjét – Beethoven C-dúr zongoraversenyét adta elő –, 11 évesen pedig már Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémiára rögtön felvették korengedménnyel, és 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba. Alig múlt nagykorú, amikor 1933-ban a legfiatalabb versenyzőként megnyerte az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt, az ebből kerekedő botránytól még sokáig hangos volt a szakma.

A tehetséges emberek sajátossága, hogy hamar rájönnek, kevés gyakorlással is eredményesek, ezért nehéz őket rábírni a kemény munkára. Erről kering egy legenda Annie-val kapcsolatban, amikor fiatal leányként éppen Amszterdamban lépett fel. Amikor a pályaudvarra érkezett, nem igazán fűlt a foga a gyakorláshoz, mert fáradt volt. Erre az őt fogadó híres karmester, Willem Mengelberg nemes egyszerűséggel egy zongoraterembe vitte, rázárta az ajtót, majd közölte vele, hogy „tessék gyakorolni!”

Fischer Annie tudását senki nem vitatta, egymás után hívták Európa-szerte, hogy élőben láthassák, ahogyan a fekete és fehér billentyűk szenvedélyesen megelevenednek a kezei alatt. Sokat járt Angliába, Franciaországba, Hollandiába, Svájcba, sőt, előbb-utóbb más kontinenseken is szívesen látott vendég volt. Később Amerikában és Japánban is leborultak az előtt, ahogyan visszaidézte Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin vagy Liszt életművét. Legnagyobb példaképének egyébként Bartók Bélát tekintette.

Egy ismert zenekritikus és esztéta, Tóth Aladár “kivételes kis zongorazseninek” nevezte Annie-t, aztán évekkel később, 1937-ben el is vette feleségül a nála bő másfél évtizeddel fiatalabb lányt. Házasságuk legendásan harmonikusan alakult, és életük végéig tartott. A házaspár a II. világháború idején Svédországba emigrált, de 1946-ban hazatértek, és a sikertörténet folytatódott: Tóth Aladár az Operaház igazgatója lett, Annie hangversenyeit pedig kitörő ováció övezte, akárhová ment. Amikor a londoni Royal Festival Hallban volt visszatérő vendég, a Times zenekritikusa ezt írta: „A reklám teljes hiánya ellenére egyetlen üres hely sem maradt Fischer Annie második londoni hangversenyén. A harmadikra London egyik legnagyobb termét, az ünnepi csarnokot kell majd kibérelni.”

A művésznő zenei nagykövetként járt-kelt az egész világban, mégis sehol nem volt szívesebben, mint Balatonaligán, a szerényen berendezett nyaralójukban. Egyszer azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét semmiért sem cserélte volna el. Férjével, Tóth Aladárral éjszakai baglyok voltak, előszeretettel hallgattak és kommentáltak komolyzenei felvételeket, Annie pedig színvonalas vacsorák készítésével és rejtvényekkel is töltötte az időt.

hirdetés

A mindig elegáns, csinos asszonynak volt egy kevésbé nőies szokása is: erős láncdohányos hírében állt, akár napi négy doboz cigarettát is elszívott. A koncertjein már a közönség tapsolása alatt meg kellett gyújtani neki a dohányt a színfalak mögött, hogy amint a függöny mögé ért, rögtön beleszívhasson. A zongoristának voltak más allűrjei is: nem szerette, ha gyakorlás közben figyelték, és interjút sem szívesen adott, sőt, a stúdiófelvételeket is kerülte. Annie-val azért volt nehéz lemezfelvételt készíteni, mert örökké elégedetlen volt a végeredménnyel, és egyfolytában újrajátszotta a műveket. Végül pedig általában nem a hibátlanul előadott változatra esett a választása, hanem a technikailag tökéletlenebb, de kifejezőbb előadásmódra, amiben megvolt az a bizonyos varázslat. Annie egyébként is híres volt arról, hogy soha nem játszott el darabot kétszer ugyanúgy, emiatt a karmesterek nem szerettek vele dolgozni, mert túlságosan szabadon értelmezte a darabokat.

Mivel a felvétel-undora miatt kevés hanganyag maradt fenn Fischer Annie-ról az utókornak, sok kalózfelvétel kering a zenerajongók köreiben. Volt, hogy titokban kazettás magnót csempészett be egy rajongója a koncertjére, és amikor be akarta kapcsolni a készüléket, véletlenül rossz gombot nyomott meg, és az ülés alól Szepesi György sportkommentátor futballközvetítése hallatszott, egy lelkes „GÓÓÓL” felkiáltással. Fischer Annie állítólag az előadás végén csak annyit kérdezett, hogy „mi történt”?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!