hirdetés
mustang-eladta-rakos-feleseg-gyogyitas-1000x715.jpg

Rákos felesége gyógyítására költötte a Mustangja árát egy férfi, 18 év után a gyerekei visszavették neki a kocsit

Wesley Ryan azt hitte, soha nem láthatja viszont szeretett autóját. Most a gyerekei felkutatták az eredeti autót, a Ford és a Hennessey pedig felújították.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 11.


hirdetés

Wesley Ryan 18 éve azért adta el szeretett 1993-as Ford Mustang GT-jét, mert felesége rákos beteg volt és az autó árából fizette az asszony kezelését. A férfi felesége végül meggyógyult, részben annak köszönhetően, hogy a férj meghozta ezt a döntést. Wesley Ryan azt hitte, hogy soha nem láthatja viszont az autót, ám a gyerekei 18 év után hatalmas meglepetést okoztak neki.

A gyerekek ugyanis felkutatták az eredeti autót, Wesley fia pedig visszavásárolta azt. Ezzel máris hatalmas örömöt szerzett az apjának, aki elsírta magát, amikor meglátta a régi kocsit.

Ugyanakkor nagyon sokat kellett volna rá költeni még, hiszen elég rossz állapotban találták meg, az előző tulajdonos pedig versenyautót szeretett volna csinálni belőle, de ezzel csak rontott az autón.

A történetnek végül boldog vége lett, ugyanis, amikor a Fordnál hallottak a család sztorijáról, átvállalták a felújítást, amit végül Hennessey Performance műhelyében végeztek el - számolt be az ABC News.

A kocsit végül darabjaira szedték és csodálatos külsőt, valamit belsőt varázsoltak neki, a gyárból pedig egy 5 literes V8-as motort és váltót is adtak a projekthez. Az elkészült autót a Ford dearborni főhadiszállásán Henry Ford ük-ükunokája és John Hennessey társaságában adták át az apának, aki könnyeivel küszködve ült be régi kedvencébe.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
lottonyertes-autista-testver-1000x583.jpg

30 évig havonta 3,5 milliót kap a lottónyertes, aki autista testvéréről is gondoskodik a pénzből

Az ír férfi saját bakancslistás álmaira és családja megsegítésére költené a nyereményét, amely egész életére anyagi biztonságot jelent neki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 07.



Egész életében vígan élhetne nyereményéből egy ír férfi, miután hatalmas összeget nyert a lottón, mégsem csak magára költi az egészet, hanem autista testvérén is igyekszik segíteni.

Dean Thomas Weymes a Lottery's Set For Life szerencsejátékon nyert, amelyet idén januárban hirdettek meg először az Egyesült Királyságban.

A lottónak ezen formája garantálja, hogy a szerencsés győztesek nem herdálják el a nyereményüket, mivel nem egyszerre, hanem havi részletekben kapják meg az összeget.

A játékosoknak öt számot kell választani 1-től 47-ig, majd egy úgynevezett Life Ballal egy újabb számot megtenni. Ha valaki eltalálja a számokat a Life Ballon kívül, 10 ezer fontot, azaz 3,5 millió forintot fizetnek neki minden hónapban egy éven keresztül. Ha viszont a Life Ballal együtt minden szám megegyezik, ezt az összeget 30 éven keresztül megkaphatja a szerencsés nyertes, így nagyjából egész életére nem lehet gondja az anyagiakra. Ha esetleg meghalna, mielőtt a teljes nyeremény hozzákerülne, automatikusan a családja örökli a fennmaradó pénzt.

Weymes életében először játszott, a számai pedig azonnal meghozták neki a sikert, így ő lett az első, nyilvánosság elé állt győztes az új szerencsejáték történetében.

Dean Kaitlyn Weymes

Dean Kaitlyn Weymes added a new photo.

Az Amazon webáruháznál dolgozó férfi a számok kihúzásának estéjén nem is foglalkozott azzal, hogy megnézze, nyert-e, másnap pedig ugyanúgy ment dolgozni, mint máskor. Az első szünetében viszont végre lecsekkolta a számokat, ekkor pedig arra gondolt: "Nem kell itt lennem, ha nem akarok itt lenni."

"Azt mondtam, hogy beteg vagyok, és hazamentem. Másnap már fel is mondtam. Amikor a HR-es megkért, hogy töltsem ki a felmondólapot, volt egy olyan rész, hogy miért lépek ki. Azt írtam: megnyertem a lottót, nyugdíjba megyek. Erre azt mondták, ezt nem adhatom így le. Szerintem azt hitték, viccelek" - mesélte Weymes.

"Ez hihetetlen! 24 éves vagyok, és már gyakorlatilag biztosítva van az életem a halálomig. Miután kiderült, hogy nyertem, rögtön tudtam, hogy mi lesz: a havi 10 ezer font lehetővé teszi nekem, hogy megvalósítsam a bakancslistámat."

Lapozz, hogy mire költi a pénzt:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sheeran-gyerekek.jpg

Ed Sheeran valóra váltotta két magyar kisgyerek álmát

A gyerekek találkozhattak kedvencükkel a Szigeten, sőt még közös fotót is készíthettek vele.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 10.



Ed Sheeran kétségkívül az idei Sziget egyik legjobban várt előadója volt, és nem is okozott csalódást. A nap teltházas volt, az énekes pedig valósággal elvarázsolta a 60 ezres közönséget szerda este.

De volt azonban két magyar gyerek, akinek hatalmas álma volt, hogy élőben is találkozzon Ed Sheerannel. Ezt a vágyukat a Csodalámpa Alapítvány és a Brit Nagykövetség váltotta valóra.

"Nem kis fába vágtuk a fejszénket, miután két gyermek is azt kívánta, bárcsak találkozhatna Ed Sheerannel. Azonban hála a Brit Nagykövetség közbenjárásának, mindkét gyermek álmát valóra tudtuk váltani! Ezúton is köszönjük Ed Sheeran hihetetlen kedvességét, és a fantasztikus koncertet, amit a két kis rajongója együtt hallgathatott végig!"

- írta posztjában az alapítvány.

A gyerkőcök még közös fotót is készíthettek a sztárral.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mosomedve-mentes-tuzoltok-1000x583.jpg

Tűzoltók segítettek két okos mosómedvének kimenekülni az égő épületből

Az jó kérdés, hogy hogy kerültek az áruház tetejére, de legalább okosan kihasználták a segítséget, így épségben megúszták a tüzet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 10.



A tűzoltók senkit sem hagynak hátra egy tűzesetnél - még az állatokat sem! Ezt bizonyították az amerikai Indiana államban lévő South Bend lánglovagjai múlt vasárnap, amikor egy lángokban álló áruhához hívták őket.

A magas téglaépület tetején ugyanis két mosómedve is ottragadt, amikor tűz ütött ki. A tűzoltók viszont róluk sem feledkeztek meg:

két hosszú létrát támasztottak a falhoz, a mosómedvék pedig meglepő ügyességgel le is másztak rajta - igaz, az egyikük először megpróbált magától lemászni, de szerencsére gyorsan meggondolta magát -, így ép bőrrel megúszták a tüzet.

Erről egy videó is felkerült a netre, amit az egyik helyszínen lévő készített. A háttérben hallható, hogy az utcán állók izgatottan szurkoltak a mosómedvéknek, hogy épségben lejussanak a létrákon.

"Egyesek biztos azt kérdezik, miért mentettük meg a mosómedvéket? Az életek megmentése és az ingatlan megóvása a két elsődleges dolog egy tűzesetnél"

- közölték a tűzoltóság Facebook-oldalán.

A videóhoz kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ev-macskaja-depresszios-fiu-1000x563.jpg

Kihúzta a depresszióból 14 éves gazdáját a kandúr, az Év Macskája lett Angliában

A 8 éves keverék cica jelentette kis gazdája egyetlen reményét arra, hogy édesapja elvesztése után újra legyen kedve élni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 09.



Szó szerint megmentette gazdája életét egy macska, amely elnyerte Angliában az Év Macskája címet - számolt be róla a BBC.

A 8 éves keverék cica ugyanis kihúzta a mély depresszióból a 14 éves Finn Hackesont, aki azután veszítette el az életkedvét, hogy meghalt az édesapja, amit nehezen tudott feldolgozni.

A családapánál tavaly júniusban diagnosztizáltak rákot, három héttel később pedig már elhunyt. Ez hatalmas csapás volt fia számára, akit édesanya szerint burokba zárt a gyász, depressziós és zárkózott lett.

Az Asperger szindrómás fiú teljesen elvonult a világtól, mindig szomorú volt, amit anyja tehetetlenül nézett. Ez viszont megváltozott, amikor Finn meglátta a fekete macskát és örökbe fogadta, "a fekete köd felszállt".

"Végre újra tudott mosolyogni. Teljesen megváltozott a kisugárzása"

- mondta Gayle Atkins, Finn édesanyja.

Cats Protection

Cats Protection added a new photo.

"A macskák nem ítélkeznek, nem kényszerítenek arra, hogy beszélj az érzéseidről. Elfogadják úgy az embert, ahogy van, ez pedig megfizethetetlen.

Remélem, hogy Finn és Jeffree története alapján az emberek megértik, milyen hihetetlen támgoatást tudnak nyújtani a macskák az autista gyerekek és felnőttek számára."

A fiú kis kedvencét jelölték a brit Év Macskája díjra, amit több száz társát maga mögé utasítva meg is nyert.

Csütörtökön tartották a díjátadót, ahol az egyik zsűri azt mondta, maga is látja, milyen elképesztő változást hozott Jeffree gazdája életében.

Az esemény egyik szervezője szintén örül annak, hogy Finn és cicája egymásra találtak, az ő történetük pedig bizonyítja, hogy az emberek és az állatok közötti erős kötelék mennyit tud segíteni a nehéz időkben.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x