hirdetés
Auschwitz.jpg

Rabok, akik megszöktek Auschwitzból, és akik megváltoztatták a történelmet

Összesen 196 ember szökött meg Auschwitzból, nagyjából az egyötöde annak a 928 rabnak, akik kísérletet tettek a menekülésre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. január 13.


hirdetés

Azok az auschwitzi szökevények, akik sikerrel jártak, egyrészt nagyon találékonyak, másrészt borzasztó szerencsések voltak.

Az első ember, aki valaha megszökött Auschwitzból, Tadeusz Wiejowski volt. A huszonhat éves lengyel cipész 1940. június 14-én, az elsők közt került a koncentrációs táborba.

Nem sokkal érkezése után összebarátkozott öt lengyel villanyszerelővel, akik a közeli német gyárban dolgoztak. Mint kiderült a férfiak egy titkos ellenálló csoport (Fegyvertelen Harcosok) tagjai voltak. Ruhát, pénzt és élelmiszert szereztek Wiejowskinak, aki július 6-án, az ő társaságukban, villanyszerelőnek öltözve sétált ki a gyárból, majd pedig egy közeli teherpályaudvaron felkapaszkodott egy vonatra.

A szökés tehát sikeres volt, azonban, amikor az őrök észrevették, hogy egy fogoly eltűnt, brutálisan megbüntették a többi rabot. 1311 embernek kellett 20 órán keresztül állnia. Egy tuberkulózisban szenvedő férfi, Dawid Wongczewski belehalt ebbe a megpróbáltatásba. Ő volt az első halott Auschwitz történetében.

Az öt villanyszerelőt pedig hamar elkapták, brutálisan megverték, majd bezárták a lágerbe. Mindössze egyikük maradt életben. Maga Wiejowski sem élte túl a háborút, egy éven át bujkált szülővárosában, de 1941-ben elkapták, és lelőtték.

hirdetés
Kerítés

Azonban az első transzporttal érkező rabok közül nem Wiejowski volt az egyetlen, aki megszökött a koncentrációs táborból. Később is számtalan próbálkozás volt, amelyek között néhány sikeres történet is van. Ezek azt bizonyítják, hogy néha még az auschwitzi őröket is ki lehetett játszani. Ugyanakkor

némelyik szökés a történelem alakulását is befolyásolta.

Két csehszlovák férfi, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler 1944-ben sikeresen szökött meg Auschwitzból, és két héttel később kapcsolatba léptek a szlovák Munkás Csoport nevű ellenálló csoportosulással. A szervezet kezdeményezésére megírták, mit éltek át a haláltáborban: részletesen írtak a gázkamrákról, a transzportról, és arról is, hogyan végzik ki a rabokat.

A Munkás Csoport eljuttatta a beszámolót a Vöröskeresztnek, a Vatikánnak és a szövetségeseknek.

Ez a dokumentum ösztönözte a szövetségeseket arra, hogy újabb bombatámadásokat vessenek be a nácik ellen. Ezután nem sokkal később leálltak a deportálások, és a történészek ma azt mondják, nagyjából 120.000 ember élete menekült meg így.

A második világháború alatt nem volt még egy olyan tett, ami ennyi zsidó életet mentett volna meg.

(Forrás:Dailymail)


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
biblia_vilaghaboru_northfoto.jpg

75 évvel a haláluk után derült ki két háborús hősről egy Biblia miatt, hogy barátok voltak

Hét héttel a világháború vége előtt lőtték le a nácik Németország felett azt a bombázót, amin a két fiatal őrmester szolgált.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 08.


hirdetés

1945-ben együtt halt meg két, a világ ellenkező pontjáról származó fiatal katona, de csak most derült ki egy véletlen folytán, hogy barátok voltak, írja a Daily Mail.

A két huszonéves katona barátságára egy kallódó Biblia derített fényt. A szent könyvet még két éve találta meg elhunyt nagynénje örökségét átnézve az 54 éves Alison Round. A Biblia egy bizonyos új-zélandi Morgan Swap tulajdona volt eredetileg, de ez a név teljesen ismeretlen volt a nőnek. Eldöntötte, hogy utánajár a rejtélynek.

Gyorsan kiderült, hogy Morgan Swap együtt szolgált a II. világháborúban az elhunyt nagynéni első férjével, Edward Finch-csel. Ahogy tovább kutatott a múltban, az is kiderült, hogy a fiatalok jó barátok lettek a háborúban, ráadásul együtt is haltak meg, alig néhány héttel a háború vége előtt.

A 22 éves Morgan Swap az új-zélandi légierőnél, míg a 20 éves Edward Finch a brit királyi légierő 153-as századánál szolgált a háborúban. A két őrmester együtt szállt fel annak a tíz Lancaster bombázónak az egyikére, amelyet 1945. március 16-án indítottak el London mellől a németországi Würzburg felé.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
Lunar_eclipse_of_2019_January_21_Belgium.jpg

Fény derült a titokra: hová tűnt a Hold az égről 900 évvel ezelőtt?

Az 1100-es évek elején hatalmas, kénfelhő terjedt el a Föld sztratoszférájában, elsötétítve hónapokra, de lehet, hogy évekre az eget. A tettes egy izlandi vulkán volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 13.


hirdetés

E sötétség okára már korábban voltak bizonyítékok, mert a tudósok olyan mintákat találtak jégtakarók és gleccserek mélyén, amiket a vulkánkitörések produkáltak és megőrizték a kénrészecskéket. Ezek elérték a sztratoszférát, majd visszahullottak a Föld felszínére. A jég ugyanis rendkívül hosszú ideig meg tudja őrizni a vulkanikus tevékenység nyomait, csak az esemény pontos időpontját nem árulják el.

A kutatók korábban úgy vélték, hogy a kénes maradványokat az izlandi Hekla vulkán 1104-es kitöréséből származnak. Az 1500 méter magas tűzhányót „a Pokol kapujaként” is emlegetik. Hírnevét erősítette Jules Verne Utazás a Föld középpontjába című regénye, amelynek hősei e hegy gyomrába szállnak alá, hogy hihetetlen küldetésüket teljesítsék.

Egy új kutatás szerint azonban, amelyet Sébastien Guillet, a genfi egyetem paleontológusa vezetett, a kénüledékek Grönlandon 1108-09-ben kezdtek lerakódni, és ez a folyamat egészen 1113-ig tartott. Ugyanez volt megfigyelhető ugyanebben az időszakban az Antarktisz jégkéreg kronológiájában.

A csoport az okokat keresve átfésülte a történelmi dokumentumokat. Középkori feljegyzések után kutattak különös, sötét holdfogyatkozásokról, amelyek egybeeshetnek a nagyobb vulkánkitörések okozta sztratoszferikus köddel.

A NASA csillagászati visszaszámlálásai szerint 1100 és 1120 között összesen hét teljes holdfogyatkozást lehetett megfigyelni Európából. A 12. század elejéről származó angliai „Peterborough-i krónikában” egy korabeli szemtanú leírta, mi történt 1110. május 5-én. A beszámoló szerint a Hold fénye egyre kisebb lett, és ahogy az éj leszállt, teljes sötétség borult az égre, még a Hold körvonalai sem látszottak.

hirdetés

Sok csillagász vitatkozott azóta is ezen a rejtélyes jelenségen. George Chambers a 19. század végén állapította meg, hogy ez egy „fekete holdfogyatkozás” volt, amikor az égitest szinte teljesen láthatatlanná vált.

Bár az esemény jól ismert a csillagászat történetében, a kutatók eddig nem hozták összefüggésbe a sztratoszférába került vulkáni részecskékkel, holott ennek igen nagy a valószínűsége az új tanulmány szerint. Ha helyes az időzítés, a Hekla „ártatlannak” tekinthető. A gyanú most leginkább a japán Aszama vulkánra terelődik, amely 1108-ban óriási, hónapokig tartó kitörést produkált. Sokkal nagyobbat, mint 1783-ban, amelynek több mint 1400 halálos áldozata volt.

Egy korabeli japán hivatalnok így írta le az eseményt naplójában: „Lángolt a vulkán csúcsa, vékony homokréteg fedte a kormányzó kertjét, és a rizsföldek alkalmatlanná váltak a művelésre. Soha nem láttunk még ilyet az országban.”

A kutatók ősfák évgyűrűiben is bizonyítékot látnak, mert azok elvékonyodása arra utal, hogy abban az évben szokatlanul hideg volt az északi féltekén. Vannak történelmi dokumentumok arra is, hogy az 1109-1111 közötti éveket ítéletidő, rossz termés és nagy éhínségek kísérték, különösen Nyugat-Európa több vidékén. És bár ezek a vulkánkitörések a régmúltban történtek, az emberiséget sújtó szörnyű következményeket csak mostanában fedezi fel a tudomány és ezek intő jelek lehetnek a 21. századi embernek is – írja a a Sciencealert.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
auto-2.jpg

Borozgatás után szerezték meg az első magyar jogosítványt

Az ittas vezetést ugyanis csak 1905-ben tiltották meg. Tudtad, hogy a XX. század elején kötelező volt állandóan dudálni, és majdnem nálunk vezették be utoljára Európában a jobbra tartást?
Tóth Noémi - szmo.hu
2020. május 19.


hirdetés

Autót vezetni manapság már nem kiváltság vagy luxus, de ez nem volt mindig így. Ráadásul a régmúltban semmiféle szabályozás nem volt a sofőrökre nézve, nem beszélve a biztonsági előírások teljes hiányáról.

Lócitrom és a gépész urak

Az 1890-es években jelentek meg az első automobilok az országban. Az elsőt Hatsek Béla optikus, a későbbi Első Magyar Műszemgyár igazgatója, a másodikat a pezsgőgyáros Törley József vezette.

A XIX. században az omnibuszok sikerén felbuzdulva kiépült Budapesten a lóvasút-hálózat is, de hosszútávon nem vált be, mivel túl sok bűzzel, kosszal és patkódübörgéssel járt. Furcsa belegondolni, hogy majdnem kétszáz évvel ezelőtt a két lóval vontatott kocsikat a fővárosi Margit híd emelkedőjénél egy harmadik lóval húzatták fel az emelkedőn (ez volt az igazi buszpótló). A lóvasút intézménye a XX. század elején szűnt meg. Ugyanebben az időben írták elő, hogy csak az vezethet autót vagy motort, aki sikeres vizsgát tett annak használatáról. Ekkoriban országszerte mindössze harminc autó volt még csak regisztrálva.

A legenda szerint az első magyar vizsgázó jókedvűen, néhány pohár bor elfogyasztása után tette le sikeresen a vizsgát, ugyanis az ittas vezetést csak 1905-ben tiltották meg.

hirdetés

1912-ben megkezdődött a hivatalos képzés az Állami Sofőriskolában, kizárólag férfiak számára, és meglepően borsos áron. Akik itt végeztek, komoly szakmai tudásra és tekintélyre tehettek szert, és a „gépész úr” titulus is megillette őket.

A KRESZ bevezetésével lett kötelező a biztonsági öv

Egy 1910-es belügyminiszteri rendelet – az úgynevezett párizsi egyezmény – hatására vezették be a közúti táblákat, a rendszámtáblát és rajta a H betűt, mint Magyarország államjelzését. Ebben a törvénykezésben várták el minden sofőrtől, hogy járművét szerelje fel kürttel, valamint lámpákkal: elöl két reflektor, hátul a rendszámtáblát megvilágító enyhébb izzó volt előírva.

Ami a korai dudákat illeti, minden elindulásnál és kereszteződésben meg kellett nyomni, ahogyan erős forgalom esetén is rendszeresen használni kellett

(E cikk írója pedig épp azon gondolkozik, hogy az elmúlt évben akár egyszer is megnyomta-e az autója dudáját).

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
curtis.jpg

Első amerikai turnéjuk előestéjén akasztotta fel magát Ian Curtis, a Joy Division énekese

Éppen 40 éve történt a tragikus öngyilkosság.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. május 18.


hirdetés

A rock első nagy nemzedékének önpusztítóit még a drog vagy az alkohol vitte el: így végezte 1969-70-ben Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin. Egyedül a nagyszerű blues-muzsikus Alan Wilsonnál merült fel az öngyilkosság gyanúja. Tíz évvel később Ian Curtis nem hagyott kétséget.

Az a fajta depresszió, amelyet a 60-as évek végén még összefüggésbe lehetett hozni a tudat sötét oldalainak izgalmas, ám felelőtlen keresésével, amely híressé tette Jim Morrisont, Lou Reedet vagy Iggy Popot, a következő évtizedben már inkább társadalmi tudatállapot volt, amely főleg a brit punkok „no future” („nincs jövő”) sommás életfilozófiájában sűrűsödött. A kiábrándulás a 68-as illúziókból, a szigetország válsága, az ifjúság céltalansága a rock-zenében is megjelent, mindenekelőtt a punkban és annak leágazásaiban.

A lecsupaszított ritmusok, dallamok szókimondó, őszinte szövegekkel párosultak. Voltak, akik megelégedtek a provokációval, mert abból jó üzletet is lehetett csinálni – ilyen volt a Sex Pistols – mások a dühös, harcos szocio-rock útját követték, mint a Clash, és ebben gyökerezett később szupersztárrá vált U2 – és voltak, akik a lélek mélységeit boncolgatták. Ez utóbbiak közül a legmaradandóbbat a manchesteri Joy Division alkotta, amelynek frontembere Ian Curtis volt.

Ha van a rocknak olyan ikonikus figurája, aki szinte elképzelhetetlen színes képen, az éppen az alig 24 évet élt Curtis. A fekete-fehér fotók hozzák ki igazán az arcára kiült mélabút és szorongást, hol lázasan égő, máskor ábrándos, mégis fénytelen szemeit. Nem tartozott az üvöltő énekesek közé. Mély, férfias, mégis szenvtelennek ható hangja volt, amely hallatán a közönségnek gyakran lehetett olyan érzése, mintha a túlvilágról szólna. Ez lett a védjegye a Joy Divisionnak, kontrasztjaként a kemény dob-basszusjátéknak.

A magas intelligenciájú, történelem és politika iránt érdeklődő, az átlagosnál olvasottabb Curtis állítólag gyerekkora óta hajlamos volt a begubózásra, és kamaszkorában tört ki rajta az epilepszia, és ez a kiszámíthatatlan betegség még inkább falat vont köré. A zene és a versírás lett a menedéke.

hirdetés

Mindezeket az életérzéseit csak fokozta a szűkebb hazája, Manchester munkás külvárosának letargikus hangulata. Ráadásul az énekes valami perverz vonzalommal viseltetett a második világháború, a nácizmus borzalmaihoz. Együttese kezdetben Warsaw néven lépett fel, majd Joy Divisionra váltottak: az „öröm hadosztály” pedig nem volt más, mint a koncentrációs táborokban létrehozott bordélyok neve. Hogy az ötlet honnan származik, afelől nem hagytak kétséget az An Ideal for Living 1978-as „középlemezükön” sem. A kihajtható borítón egy Hitlerjugendes fiú dobol, egy másik képen pedig egy varsói gettóból elhurcolt zsidó kisfiú látható. Több koncertjüket hirdették háborús képeket ábrázoló plakátokkal is. Zenésztársai később felidézték, hogy amikor először találkoztak vele, Ian dzsekije hátán a „Hate” (Gyűlölj”) szót viselte. Közben pedig ők is felléptek - nem kis sikerrel - 1978. április 30-án egy londoni rasszizmus elleni koncerten. Curtis betegségét még a többiek előtt is titkolta egészen 1978 decemberéig, amikor egy újabb londoni koncerten kapott súlyos rohamot.

A Joy Divison első, 1979-ben kiadott albuma, az Unknown Pleasures, amely azóta is mérföldkőnek számít a műfajban. A második lemezt, a Closert azonban Ian Curtis már nem foghatta a kezébe.

Az énekes lelkében egyre nőtt a szakadék a színpad, a zajos siker és belső katatóniája között. Miután viszonya lett egy belga újságírónővel, válságba került a házassága gyerekkori szerelmével, akitől kislánya született. A Closert 1980. márciusában vették fel, de Curtist egyre gyakoribb rohamok kínozták.

Az együttes utolsó koncertjét május 2-án adta a birminghami egyetemen. Két héttel később, a második, még ütősebb, lemez megjelenése előtt két hónappal, május 18-ra virradóra, Curtis otthona konyhájában felakasztotta magát. A Joy Division másnap indult volna első amerikai turnéjára.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!