hirdetés
varga-viktor-vs-puzser-robert.jpg

Puzsér Róbert Varga Viktornak: „Te vagy a jazz-tanszak szégyene, aki csillámos fenékfotót villant”

Folytatódik a kettejük közötti konfliktus, ezúttal telefonon keresztül feszültek egymásnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Puzsér Róbert elég erősen kritizálta Varga Viktort az Önkényes Mérvadó című műsorában nemrég.

A kritikus szerint az énekes „szemérmetlen pojáca, egy ótvar kis senki”, aki csak „kamu hülyeségekkel” tud bekerülni a hírekbe. Varga Viktor ezt nem hagyta szó nélkül, kemény szavakkal vágott vissza.

A kettejük közötti vita azonban tovább folytatódott. Szintén az Önkényes Mérvadó című műsorban jött a válasz Puzsértól Varga Viktor üzenetére. A kritikus először felolvasta az énekes üzenetét, majd pár cikket, cikkrészletet is felolvas, ami Varga Viktor üzenetéről szól. Aztán felhívták magát az énekest is.

Varga Viktor úgy kezdi:

hirdetés

"én mindenek előtt azt gondoltam, hogy a Robi lesz annyira bátor, hogy felhív engem (...) és nem felhívat egy Spirit Fm-es szerkesztővel, hanem, hogy ezt mi tudjuk megbeszélni. Én arra gondoltam, hogy ennél lehetne ez sokkal gálánsabb"

- kezdi az énekes, de Puzsér rögtön közbeszól.

"Viktor, én ennél nem tudok gálánsabb lenni. Ez itt egy rádióműsor, ahonnan felhívtunk téged telefonon. Ez a rádióműsor úgy működik, hogy a műsornak a szerkesztője felhív téged, időpontot egyeztet veled, majd a műsorból mi felhívunk téged" - kezdi indulatosan a kritikus.

"De mivel te folyamatosan személyeskedtél, ráadásul alaptalanul, én azt gondoltam, hogy hátha volna annyi merszed, hogy akkor ezt megbeszéljük telefonon..."- mondja az énekes. "De, hát most ezt csináljuk Viktor, éppen megbeszéljük telefonon"

- szól közbe ismét Puzsér.

"Ez egy telefonos interjú, harc nélkül. És én ismerem a fajtádat, én tudom, hogy ilyenkor irtózatosan nagy szád van például, de, amikor valakivel szemtől-szembe kellene beszélni, az már egy egészen más dolog"

- fogalmaz az énekes.

Egy pár szóváltás erejéig még elvitatkoznak ezen, majd Varga Viktor rátér Puzsér korábbi állításaira.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
curtis-uj-baratnoje.jpg

Megszólalt Curtis új barátnője: „már lassan fél éve, hogy szeretjük egymást”

Barnai Judit azt is elárulta, hogyan ismerkedtek meg a zenésszel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 24.


hirdetés

Augusztus végén derült ki, hogy szakított Széki Attila Curtis és felesége, gyermeke édesanyja, Kriszti. A pár akkor arról nyilatkozott, hogy már hónapok óta külön vannak. Nemsokkal később pedig szárnyra is kaptak a pletykák, hogy a zenésznek máris új barátnője van.

Curtis egészen néhány nappal ezelőttig titkolta új kapcsolatát, de nemrég egy közös képpel megerősítette a korábbi pletykákat, miszerint új párja a 26 éves válogatott kosárlabdázó, Barnai Judit.

A zenész egy közös fotót tett közzé az Instagramján, de bővebb információkat nem osztott meg. Párja, Judit most a Blikknek beszélt először a kapcsolatukról.

"Igen, igaz, egy párt alkotunk. Most már lassan fél éve, hogy szeretjük egymást Curtisszel! A nyáron ismerkedtünk meg Balatonlellén, ahol egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. Azért nem beszéltünk erről eddig, mert a magánéletünk – úgy vélem – csak ránk tartozik, és azt meg kívánjuk tartani saját magunknak ezek után is..."

hirdetés

- fogalmazott a lapnak Barnai Judit, aki azt is elárulta, hogy a zenésszel sok időt töltenek együtt.

"Azóta is sokat vagyunk együtt, de mivel engem a klubom és a kosárlabda Győrhöz köt, ami napi szintű edzéseket és elfoglaltságot jelent, ezért inkább Curtis jön le hozzám rendszeresen"

- mondta a kosárlabdázó.

Curtis nemrég a Sztárban Sztár műsorában volt látható, ám akkor az egyik adásra váratlanul nem ment el, a műsor készítőinek sem reagált, a telefont sem vette fel. Sokan ezért arra gondoltak, hogy a zenész ismét elindult a lejtőn, rengeteg negatív kommentet is kapott.

Új párja ezekre reagálva a Blikknek azt mondta:

"Nem foglalkozom velük! El sem olvasom őket, mert nem érdekelnek!"

Curtis aztán hamar cáfolta, hogy ismét rossz irányba indult volna az élete, azóta pedig az Újpest Futsal Club színeiben sok év után újra visszatért a pályára is. Ezt többen is Judit érdemének tudják be.

"Valóban sokaktól hallottam már, hogy én vagyok Attila őrangyala, de az az igazság, hogy mi inkább egymás őrangyalai vagyunk. Ez kölcsönös"

- mondta új párja a Blikknek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
meghan-markle.jpg

Meghan Markle elvesztette második babáját: „El sem tudtam képzelni, hogyan gyógyulhatunk fel ebből”

A hercegné még a nyáron vetélt el, miközben kisfia pelenkáját cserélte. Saját cikkében számolt be róla, hogyan élte meg a tragédiát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Meghan Markle nyáron már a második gyermekét várta, de júliusban sajnos elvetélt - derült ki egy cikkből, amit saját maga írt a The New York Times-nak.

A hercegné "Közös veszteségeink" című cikkében számolt be róla, hogyan lett rosszul Los Angelesben egy átlagosnak tűnő júliusi reggelen. Közvetlenül ébredés után történt, amikor megetette a kutyákat, rendberakta első gyermeke, Archie ruháit és zsírkrétáit, azután nekiállt tisztába tenni a kisfiút.

Miközben Archie pelenkáját cserélte, erős görcs nyilallt belé. Meghan azonnal megérezte, hogy nagy a baj:

"Miután kicseréltem a pelenkát, a padlóra zuhantam, Archie közben még mindig a karjaimban volt. Egy altatódalt dúdoltam neki, és ez a vidám kis dallam erős kontrasztban állt az érzéseimmel."

hirdetés

Órákkal később már férjével, Harry herceggel voltak a kórházban.

"Az ágyban feküdtem, fogtam a férjem kezét. Éreztem a nyirkos tenyerét, és megcsókoltam az ujjait, amik nedvesek voltak mindkettőnk könnyeitől. Bámultam a fehér falat, és el sem tudtam képzelni, hogyan gyógyulhatunk fel ebből valaha is.

A férjem szíve teljesen összetört, amíg próbálta az én szívem darabjait összeszedni.

- írta a hercegné.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nadai-aniko-fokusz.jpg

Nádai Anikót sokkolta, hogy méhnyakrákkal küzd: „Azt éreztem, hogy el vagyok átkozva”

A műsorvezető arról is beszélt, hogy édesanyját daganatos betegség miatt veszítette el fél évvel ezelőtt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 24.


hirdetés

Mint megírtuk, Nádai Anikó múlt héten jelentette be, hogy egy súlyos betegség miatt meg kell műteni. Pénteken meg is operálták, később pedig elárulta, hogy

méhnyakrákkal küzd, emiatt volt szükség a beavatkozásra.

Anikó most a Fókusznak mesélt a betegséggel kapcsolatos érzéseiről. Mint mondta, rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, és nagyon megdöbbent, amikor az orvosa közölte vele a szörnyű diagnózist.

"Annyira rosszul érintett, és azt éreztem, hogy szerintem kábé el vagyok átkozva. Ez így nem történhet meg velem, hogy egy éven belül ennyi csapás érjen"

hirdetés

- mondta.

A műsorvezető idén tavasszal veszítette el édesanyját, aki daganatos betegséggel küzdött. Elmondása szerint anyja későn ment el szűrésre, és hiába tettek meg mindent a gyógyulásáért, már késő volt. Anikó úgy gondolja, hogy az, hogy valaki felépül-e a betegségből, nem csupán fejben dől el, mert szerinte édesanyja nagyon akart élni, és mindent megtett a gyógyulásáért, mégsem sikerült neki. Halálát azóta sem tudta teljesen feldolgozni, a mai napig nagyon sokszor eszébe jut.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nagyalexandra-konyhafonokvip.jpg

Nagy Alexandra majdnem elájult A Konyhafőnök VIP-ben a pézsmarécék látványától

Eléggé feldúlta, amikor megjelentek a halott madarak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

A Konyhafőnök VIP-ben legutóbbi adásában a kék csapatot vezető Sárközi Ákos folytatta saját csapatának összeállítását. Ezúttal egy különleges alapanyag, a pézsmaréce került terítékre, de ez nem nyerte el minden versenyző tetszését.

A bonyodalmakat Nagy Alexandra okozta, aki már egy korábbi adásban is rosszul lett, és most sem bírta ki a halott madarak látványát.

„Ahogy jött le ez a véres nyakú állat, csak azt éreztem, hogy már remeg a kezem-lábam, és nem biztos, hogy hozzá fogok nyúlni, mert már előtte elájulok”

– fogalmazott feldúltan.

Nem is tudta elvenni az alapanyagot, végül Horváth Sisa Anna segített neki, ő vitte ki a pézsmarécét versenyzőtársa pultjához is.

hirdetés

A jelenet videón:


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!