hirdetés
putyin-cimkep.jpg

Putyin budapesti látogatása miatt rengeteg lezárásra és korlátozásra kell készülni

Alaposan felfordul a fővárosi közlekedés, itt vannak a részletek.
MTI - szmo.hu
2019. október 28.


hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása idején, kedden és szerdán forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani - közölte Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfőn az MTI-vel. A forgalomkorlátozások részleteit a rendőrség hétfőn este tette közzé a honlapján.

Közleményében a TEK azt írta, hogy a belügyminiszter döntése alapján látják el a kiemelten védett személyek védelmét. Felhívták a közlekedők figyelmét arra, hogy a kiemelten védett személyek budapesti tartózkodása idején a küldöttség mozgásával párhuzamosan több útvonalon időszakos terelés, forgalomkorlátozás, illetve lezárás lesz. A forgalomkorlátozásokat a hatóságok csak a külföldi delegáció biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják fenn.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint

szerdán 12 óra 30 perctől 19 óra 30 percig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér "E" porta - 4. számú főút - M0 autóút - M3 autópálya bevezető - Kacsóh Pongrác úti felüljáró - Kós Károly sétány - Hősök tere - Andrássy út - József Attila utca - Széchenyi tér - Lánchíd - Clark Ádám tér - Hunyadi János út - Dísz tér - Szent György utca - Szent György tér útvonalat.

Emellett már hétfő este 8 órától szerdán éjfélig tilos lesz megállni az V., VI., XIV., XV. kerületben több útszakaszon. Megállási tilalom lesz érvényben többi között az M3-as ki- és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a Shell benzinkút melletti parkolókban, az M3-as kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között, az M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt, a Hősök terén, a Dózsa György út egy szakaszán, az Andrássy úton és a szervizúton is, a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszán, a Széchenyi tér teljes területén, az MTA előtti nagyparkolóban, a Pesti alsó rakparton és a Budai alsó rakpart egy-egy szakaszán, a Clark Ádám téren, a Szent György téren, a Dísz téri parkoló teljes területén, a Szarvas téren, az Attila út egy szakaszán és a Dózsa György téren.

hirdetés

Az érintett útszakaszok részletes listája térképpel együtt megtalálható ezen az oldalon.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kaylee_roberts.jpg

A karácsonyt még családjával töltötte, újévre meghalt influenzában egy 16 éves amerikai lány

A lány karácsony előtt pár nappal betegedett meg, de egyre csak romlani kezdett az állapota, végül december 31-én hunyt el.
Fotó: Facebook/Kaylee Roberts - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Négy nappal karácsony előtt kezdte betegnek érezni magát az ohiói Kaylee Roberts, az új évet már nem érte meg. A 16 éves lány egy teljesen hétköznapi influenzát kapott el, senki sem gondolta, hogy tragédia lesz normális esetben néhány napos betegség vége - írja a CNN.

Mivel Kaylee állapota egyre rosszabb lett lett, végül karácsony este vitték el szülei a helyi kórház sürgősségi osztályára. A lánynál megbetegedését az influenza B-vírus okozta, vagyis a legelterjedtebb, egyben teljesen hétköznapi variánsa a vírusnak. Az orvost gyógyszert írt fel neki, de mivel eléggé kiszáradt, éjszakára még a kórházban tartotta és infúziót kapott, hogy erőre kapjon.

Kaylee reggelre sokat javult, így el tudott menni az egyik rokonhoz, ahol a családi karácsonyt tartották. Másnapra újra rosszabbul lett, a kórházban röntgent is csináltak, de a felvételek alapján tiszta volt a tüdeje.

Újabb két nap múlva komoly légzési nehézségek léptek fel a lánynál. A tüdőröntgen szerint ekkora a teljes bal, és a jobb tüdő nagy része is begyulladt. Ezt már egy közeli gyerekkórházban állapították meg, ahol még a Snapchatre egy videót is feltöltött magáról, hogy minden rendben lesz, senki ne aggódjon, meg fog gyógyulni.

Ehhez képest december 30-án már olyan rosszul volt, hogy intubálni kellett, vagyis csövet vezettek be a száján keresztül a gégéjébe, hogy biztosítsák az átjárható légutakat. A rohamosan leépülő lány utolsó óráiban a családja és barátai is végig vele voltak. Kaylee Roberts másnap hunyt el.

hirdetés

Az orvosok szerint Kaylee tragikus története ritka, de nem egyedi. Gyerekek esetében különösen fontos folyamatosan figyelni az állapotukat. A betegség negyedik napja kritikus lehet: ha ekkor úgy tűnik, hogy a gyerek rosszabbul van, mint az előző napon, az komoly bajt is jelezhet. Ilyen esetben ne késlekedjünk azonnal a kórházba sietni.

Az Egyesült Államokban szeptemberben kezdődött el az influenza-szezon, az utóbbi két hétben már csökkent a megbetegedések száma. Csak az elmúlt héten hét 18 év alatti halt bele a betegség szövődményeibe, összesen pedig 39 ember halálát okozta az országban az influenza az elmúlt hónapokban.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
lonyay.jpg

Két napon belül másodszorra gyulladt ki ugyanaz a Lónyay utcai ház

„Valami átok ül rajtunk” - írta Baranyi Krisztina polgármester.
Kép forrása: Baranyi Krisztina Facebook-oldala - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Két nap alatt másodszor volt tűz a budapesti Lónyay egyik társasházában

- osztotta meg Facebook-oldalán Baranyi Krisztina polgármester. A csütörtöki eset után szombat délelőtt ugyanabban a lakásban csaptak fel a lángok. A tüzet azóta eloltották.

A korábbi esettel ellentétben ezúttal nem sérült meg senki - közölte a közösségi oldalon Takács Krisztián, a terület képviselője.

Hozzátette: valószínűleg a bútorok között maradt parázsló anyag gyulladhatott meg újra. Az ilyen eset nagyon ritka ugyan, de nem egyedülálló.

hirdetés

Valami átok ül rajtunk, újra ég a Lónyay... - Baranyi Krisztina

Valami átok ül rajtunk, újra ég a Lónyay utcai ház ??? A felvétel egy órája készült Frissítés: A tűzoltók eloltották a tüzet, a lakók visszamehettek a...


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
macska_mikro_2-1.png

Megmikrózott egy macskát két francia tini, halálos fenyegetést kaptak érte

Még videóra is vették az egészet, és feltöltötték a netre. Utána pedig elszabadult a pokol.
Kép forrása: Facebook - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Az év poénjának gondolhatta két dunkerque-i tinédzser, hogy bepasszíroznak egy kiscicát a mikrohullámú sütőbe, majd a halálra rémült állatot még át is melegítették - írja a Daily Mail. A két kölyök úgy döntött: úgy móka a móka, ha az egészet videóra veszik, és feltöltik a Snapchatre.

Egy helyi állatmenhely ugyanis kiszúrta a bicskanyitogató felvételt, és néhány fotót meg is osztott a videóból, amit azóta már töröltek a Snapchatről. A lap szerint

a felvételen a tinik be is kapcsolják a sütőt, és azon vihorásznak, hogy a tehetetlen állat a mikróban ülve pörög.

A dunkerque-i állatvédők csütörtökön a saját Facebook-oldalukról is leszedték a szóban forgó posztot, mert a két gyerek halálos fenyegetések egész sorát kapta, ráadásul a felháborodott kommentelők gyorsan kiderítették a nevüket és a lakcímüket is.

Az állatmenhely időközben már talált is új gazdit a szerencsétlenül járt kiscicának, a felelőtlen tinédzserek ellen pedig megtette a feljelentést.

hirdetés

Franciaországban az állatokkal kegyetlenkedőket akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós (10 millió forint) pénzbüntetéssel is sújthatják.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
polizei.jpg

Pár centin múlt az élete – megszólalt a Németországban megkéselt magyar férfi

A 20 éves L. Márk elmesélte, hogy történt a támadás.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, január 4-én megkéseltek egy magyar férfit Németországban. A fiatalember egy tízfős társaság és egy agresszív támadó közé állva kapott szúrást a hasa felső részébe.

Most a Ripostnak sikerült megszólaltatnia a 20 éves L. Márkot, aki elmondta, először egy házibuliben voltak, majd éjfél után együtt sétálva indultak el egy bár irányába.

"Néhányan előrementek, 10-20 méterrel előttünk sétálhattak, amikor hangzavart hallottunk: egy idegen beléjük kötött és rájuk támadt. Odarohantunk és ellöktem a lányokba belekötő férfit. Ő megfordult, azonnal kést rántott és szúrt. Szörnyű fájdalmat éreztem a felsőtestemben. Én a földre estem, a támadó elrohant"

– mesélte. Ezután a barátja, H. Lajos rohant oda hozzá és elszorította a sebet. Hamarosan a mentők is megérkeztek és kórházba vitték. Itt kiderült, hogy hatalmas szerencséje volt, mert a kés átment az egyik bordáján, de 1-2 centivel elkerülte a szívét és az artériákat is. Ráadásul a seb elszorítása nélkül valószínűleg elvérzett volna, mire kiérnek a mentők.

hirdetés

A német sajtó szerint a feltehetően arab vagy török (más források szerint fekete-afrikai) támadó egy 35 éves török férfit is megsebesített, aki szintén meg akarta állítani.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!