hirdetés
kavezo.jpg

Sokkal nagyobb kár a gazdasági válság, mint az, hogy sokan súlyosan megbetegednek, vagy meghalnak - gondolja a többség

A Publicus közvélemény-kutatása szerint 60 százalék úgy gondolja, hogy a kormány a politikai érdekeinek megfelelően befolyásolja/alakítja a járvánnyal kapcsolatos statisztikákat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

"Túl van a vírussokkon a társadalom" - derült ki a Népszava megrendelésére készített felméréséből, melyet a Publicus Intézet készített a koronavírus-járvány kapcsán.

Míg márciusban az embereket 76 százaléka vélte úgy, hogy intenzív járvánnyal kell majd szembenéznie Magyarországnak, májusban már csak a negyedük gondolta így.

A mostani kutatás alapján 58 százalék szerint lesz második hullám hazánkban, és 25 százalék szerint vélhetően ő maga is megfertőződik a koronavírustól.

A válaszokból az is kiderült, hogy a többség sokkal nagyobb kárnak tartja a gazdasági recessziót, mint azt, hogy sokan súlyosan megbetegednek, vagy meghalnak.

"A veszély ideiglenes elmúltával azonban már az emberek 49 százaléka úgy gondolja, hogy a kabinet nincs a helyzet magaslatán a koronavírus-veszély kezelésében (ez az arány márciusban még 41 százalék volt). Ráadásul a többség (mintegy 60 százalék) úgy gondolja – ahogy azt a Népszava korábban megírta – hogy a kabinet a járványra hivatkozva bevezetett rendkívüli jogrendet arra használta, hogy amit nem sikerült eddig különböző ügyekben véghez vinnie, azt most megtegye. Ez pedig bizalmatlanságot szül,

hirdetés

aminek legplasztikusabb példája az a hit (az emberek majdnem 60 százaléka így gondolja), hogy a kormány a politikai érdekeinek megfelelően befolyásolja/alakítja a járvánnyal kapcsolatos statisztikákat" - írja a lap a kutatás eredményei alapján.

Az egészségügyi rendszer megítélése is romlott a járvány múltával. Márciusban és áprilisban az emberek 95 százaléka gondolta úgy, hogy az egészségügyben dolgozók mindent megtesznek a betegekért és a fertőzöttekért, májusban már csak 71 százalékos vélekedett így. "Félreértés ne essék, ez nem a gyógyítók kritikája, hanem a rendszeré" - figyelmeztet a Népszava.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
covid19_koronavirus.jpg

Nemsokára kiderülhet az igazság a koronavírusról? Több kínai tudós is nyugatra menekült

Donald Trump volt főtanácsadója szerint mégis lehet köze a vuhani szuperlabornak a világjárvány kitöréséhez.
A címkép illusztráció: Unsplash/kian zhang - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Több olyan kínai tudós is nyugatra disszidált, akik a koronavírus-járvány kitörése idején a vuhani víruskutató laboratóriumban dolgoztak - írja az Express Steve Bannonra hivatkozva.

Donald Trump egykori főtanácsadója azt állítja, hogy a disszidens kutatók ugyan még nem szólaltak meg a médiában, de már csak idő kérdése, és elmesélik a világjárvány elterjedésével kapcsolatban az igazságot. Bannon szerint a kínai tudósokat jelenleg a nyugati hírszerzők hallgatják ki, bár állítását semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani.

"Tudom, hogy bizonyos disszidensek az FBI-jal dolgoznak éppen együtt, hogy közösen megpróbálják felgöngyölíteni az eseményeket"

- fogalmazott az egykori stratéga.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
cegledi-zsolt.jpg

Korlátozások: miért került ugyanabba a kategóriába Norvégia Kínával és Szerbiával?

„Norvégiában ma 3 fertőzöttet találtak. Az elmúlt egy hónapban összesen volt tíz halott.” - Ceglédi Zoltán nem érti.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Gulyás Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: határellenőrzési szigorításokat vezet be a kormány. Kedd éjféltől a fertőzöttség szintje alapján három kategóriába sorolják az országokat (vörös, sárga, zöld), amit minden héten szerdán felülvizsgálnak a jövőben.

Sárga kategóriába tartozik ma az európai uniós tagállamok közül Bulgária, Portugália, Románia és Svédország, továbbá az unión kívüli országok közül az Egyesült Királyság, Norvégia, Oroszország, Szerbia, Japán, Kína és az Egyesült Államok.

Vörös kategóriába tartozik az európai országok közül Albánia, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Koszovó, Észak-Macedónia, továbbá Moldova, Montenegro és a környező országok közül egyedüliként Ukrajna, valamint az említett kivételekkel az ázsiai, az afrikai és a dél-amerikai országok is.

Az összes többi ország - köztük Horvátország is - a zöld kategóriába tartozik.

hirdetés

Ceglédi Zoltán politikai elemző a Facebook-oldalán reagált az intézkedés bevezetésére. Azt írta, nem érti, Norvégiát miért sorolták a sárga kategóriába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
maszk_utca_unsplash.jpg

Kína szerint a koronavírusnál is halálosabb betegség terjed Kazahsztánban

Csak július első napjaiban több mint 400 ember halálát okozhatta az egyelőre névtelen kórokozó.
A címkép illusztráció: Unsplash/Macau Photo Agency - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus terjedésére hívta fel a figyelmet Kína - írja az Express. A koronavírusnál jóval magasabb halálozási arányú fertőzés Kazahsztánban terjed, ahol június közepe óta tapasztalható jelentős számú megbetegedés.

Az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma 32 ezer fertőzést köt az egyelőre név nélküli, korábban ismeretlen kórokozóhoz, amely csak június 29. és július 5. között 451 ember halálát okozhatta.

A kazahsztáni kínai nagykövetség adatai szerint az év első felében 1772 beteggel végzett a titokzatos fertőzés, közülük néhányan kínai állampolgárok voltak.

A betegséget egyelőre "névtelen tüdőgyulladásként" emlegetik a különböző követségi jelentésekben, amiről azt állítják, hogy jóval több megbetegedés végződik halállal, mint a Covid-19 esetében.

hirdetés

Saul Kisikova, a kazah főváros egészségügyi felelőse az állami hírügynökségnek arról beszélt, hogy naponta nagyjából 300 ember kerül kórházba tüdőgyulladás miatt. Egy másik tisztségviselő azt állította, hogy júniusban megnégyszereződött a tüdőgyulladásban elhunytak száma Kazahsztánban a tavalyi év hasonló időszakához képest.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-vakcina-scaled.jpg

Ez lesz a világ első koronavírus-vakcinája? – befejezték az oltóanyag tesztelését az oroszok

Az oroszok a fejleményről a világ első vakcinájának kifejlesztéseként számoltak be. Igaz, más országok is sikeres kísérleteket hajtottak végre Covid 19 elleni oltóanyag kifejlesztése terén.
MTI, Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel - illusztráció - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Sikeresen befejezte az Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem a Covid-19 vakcinájának önkénteseken való tesztelését - jelentette ki Vagyim Taraszov, a moszkvai felsőoktatási szakintézmény Transzlációs Medicina és Biotechnológiai Intézetének igazgatója vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban a meggyógyult fertőzöttek száma meghaladta a félmilliót.

Taraszov a fejleményről a világ első vakcinájának kifejlesztéseként számolt be. Mint ismeretes, más országok is sikeres kísérleteket hajtottak végre SARS-CoV-2 koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztése terén.

Az első orosz vakcinát, amelynek hivatalos tesztelését június 18-án kezdték meg, a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) fejlesztette ki. Klinikai tesztelésében és az eredmények kommunikációjában katonai és polgári intézmények is részt vettek.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina.

hirdetés

Alekszandr Lukasov, a Szecsenov Egyetem Orvosi Parazitológiai, Trópusi és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója a RIA Novosztyinak elmondta, hogy az önkéntesek első csoportját szerdán, a másodikat pedig július 20-án fogják kiírni a kórházból. A bennük kialakult immunitás megfigyelése ezt követően is folytatódik majd. Beszámolója szerint az adott szakaszban a tudósoknak azt kellett bebizonyítaniuk, hogy az oltóanyag nem ártalmas az egészségre.

Lukasov közölte, hogy az első csoportnak egy, a másodiknak két dózis vakcinát adtak be. Az önkéntesek a szakértő szerint jól érzik magukat, az injekció nem váltott ki negatív reakciót a szervezetükből, attól eltekintve, hogy az oltás utáni első napokban hőemelkedés jelentkezett náluk.

Taraszov elismerte, hogy az elszigeteltség megmutatkozott a tesztalanyok idegállapotán, érzelmi feszültséget, konfliktusokat váltott ki, ezért a kísérletbe pszichológusokat is be kellett vonni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!