PROVIDENT OTTHONI TIPPEK
A Rovatból

Így válassz medencét otthonra!

A kánikulában különösen jól esik egy saját medence, ahol gyerekek, felnőttek, baráti társaságok is lehűthetik magukat. Most eláruljuk mire figyelj, ha te is szeretnél egy saját medencét a kertedbe.

Link másolása

Míg korábban a kerti medence egyet jelentett a több millió forintos épített medencével vagy a kizárólag gyerekeknek való felfújható verziókkal, addig szerencsére kisebb medencéket már néhány ezer, tízezer forinttól be lehet szerezni. Nem csoda, hogy egyre több nagyáruház polcain tűnnek fel, majd a meleg közeledtével sok bevásárlókocsiba is bekerülnek. Azonban még így sem könnyű a választás, így cikkünkben összeszedtük, mire érdemes odafigyelni mikor medencét választasz otthonra. Ha ezen kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Mekkora keret van rá?

A legnépszerűbb és legtakarékosabb megoldásnak az összerakható csővázas vagy felfújható medencék számítanak. Ezeket is több formában szerezheted be, hiszen lehet kerek, ovális vagy akár négyszögletű is, az egészen pici pancsolóktól kezdve a nagyobb, mélyebb medencékig. A vásárlásnál sok mindent át kell gondolni, de a legelső mindenképp a keret meghatározása. Amikor medence vásárlás mellett döntesz, fontos, hogy a medence árán túl több tényezővel is kalkulálnod kell. Lehet, hogy a biztonságos kerti felállításhoz még meg kell vásárolnod egy-két dolgot, de fontos számolni a vízforgató szivattyú és a vegyszerek árával, a védőtakaró és esetlegesen a vízmelegítő költségével is. Mivel a vízben akár egy nap után is megjelenhetnek az algák és egyéb kellemetlen élőlények, ezért fontos, hogy számolj a folyamatos vegyszerezéssel éves szinten is. A vízbe került szerves anyagok ugyanis – legyen szó rovarokról, levelekről vagy bármilyen egyéb, behordott koszról – nagyon gyorsan el tudják rontani a vízminőséget, amitől zavarossá vagy büdössé válhat az. Ha nem használod, a legjobb, ha mindig letakarod, megóvva a nem kívánt „fürdőzőktől”.

Kik fogják használni?

Míg egy kisgyereknek elég a kb. egy méter átmérőjű gumimedence, addig a kamaszoknak már jó, ha némi mélysége is van és jobban tudnak benne játszani, akár sportolni is. Választáskor mindenképp érdemes végiggondolni, hogy kik fogják használni, minek kell megfelelnie, hiszen míg egy gyereknek veszélyes is lehet a túl mély, akár 120 cm mély medence is, addig felnőttként fontos lehet, hogy többen is kényelmesen elférjenek benne. A méreten túl, ha gyerekek fognak pancsolni a vízben és sáros, füves lábbal ki-be mászkálni a medencéből, vagy a baráti társaság összejöveteleire szánod, nem árt, ha erősebb szűrőberendezéssel készülsz és gyakoribb takarítással, mintha például egy pár mártozna meg benne heti néhány alkalommal.

Hova teszed?

Vásárlás előtt nem árt, ha alaposan szemügyre veszed a kerted, hova fogod elhelyezni a medencét. Persze számít, hogy a kertednek megfelelő méretet válassz és kényelmes legyen megközelíteni, esetleg elférjen mellette egy napágy és egy kis asztal, de az esztétika szempontok mellett funkcionalitás szempontjából sem mindegy, hol állítod fel végül kerted új díszét. Legyen szó nagyobb felfújható darabról vagy csővázasról, fontos, hogy teljesen vízszintbe tudd elhelyezni és ha nem áll rendelkezésre ilyen felület, alakítsd ki előre. Amellett, hogy kis emelkedőnél is megdől a medence és nem lesz egyforma a vízszint, a lentebbi oldalának jóval nagyobb víztömeget kell megtartania, amiből könnyen baleset is lehet. Több köbméter vizet pedig közel sem mókás rászabadítani a kertre… Emellett arra sem árt figyelni, hogy lehetőleg napos helyre tedd, ahol sok fény éri, így könnyebben melegszik fel benne a víz, de minél messzebb a fáktól, melyekről rengeteg „szemét” hullhat a vízbe. Azzal is számolni kell, hogy kerti hosszabbítóval elérd a medencét és üzembe tudd helyezni a szivattyút.

A hova teszed ráadásul a téli időszakban is fontos kérdés lesz, hiszen egy medencét körülbelül két és fél – három hónapig tudsz aktívan használni egy évben. A maradék részben a medence szerkezetétől függően kell tárolnod. Míg egy felfújható modell viszonylag könnyebben tárolható és pótolható is, addig egy merevebb, csővázashoz már kell egy kis barkács tudás és több hely is. Ha pedig nem szeretnéd lebontani, akkor arról kell gondoskodnod, hogy a többi évszakban megfelelően védve legyen az időjárástól és a szennyeződésektől, hogy a következő nyáron is sok örömöt lelhess benne.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROVIDENT OTTHONI TIPPEK
10 praktikus tanács a gyerekszoba berendezéséhez
Új taggal bővül a család? Megunták a srácok a dekorációt? Mutatjuk, mire figyelj oda, ha barátságos és praktikus végeredményt szeretnél, amit a lurkók is imádni fognak!

Link másolása

A gyerekszoba kulcsfontosságú a kicsik életében. A saját tér egyszerre nyújt számukra biztonságot és nyugalmat, később pedig az önkifejezés és az önállóság gyakorlásának terepe lehet – utóbbi persze csak akkor, ha a szorgos édesanyák megosztják velük a takarítás kötelességét. Ezekhez azonban megfelelő alapokra lesz szükség, éppen ezért összegyűjtöttük, hogy a gyerekjátékok és a gyerekbútorok kiválasztása mellett mire érdemes még figyelni a tervezésnél:

Tágas tér

Minél nagyobb, annál jobb! A kicsik drága bútorokkal telezsúfolt szobák helyett inkább nagy, üres területekre vágynak, ahol szabadon lehet játszani és mozogni. Természetesen később bekerülhet egy íróasztal és bővülhet a ruhásszekrény, de eleinte érdemes a minimalizmus jegyében gondolkodni, ha berendezésről van szó.

Biztonság

Babaszoba esetén – akkor is, ha ez az első időszakban a saját hálószobánk – semmi sem fontosabb a balesetek megelőzésénél. A sérülések elleni küzdelem legjobb fegyverei a sarokvédők és a konnektorok biztonsági dugói. Később érdemes a biztonság kedvéért az ablakokat is külön gyerekzárral felszerelni.

Falfestés

A színek az első időszakban legyenek lágyak és megnyugtatók, mint például a pasztell árnyalatok. Később már jöhetnek az élénkebb tónusok, vagy a különböző falmatricák és falfestések, hogy a kicsik kedves figurái is felkerülhessenek a gyerekszoba falára. Akár a festék, akár a tapéta mellett döntünk, sok időt, bosszúságot és pénzt megspórolhatunk azzal, ha mosható verziót választunk belőlük, hiszen a kisebb-nagyobb baleseteknek és a gyerekek kreativitásának egy ideig képtelenség gátat szabni. Az is fontos, hogy a szobafestés környezetbarát, kíméletes alapanyaggal történjen, de ilyenkor is kötelező pár napot várni száradás után a beköltözéssel.

Burkolat

A két legfontosabb szempont itt is a gyerekek egészsége és a kiadások racionalizálása. Ezek alapján a padlószőnyeget nem tanácsolnánk senkinek, hiszen nehezen tisztítható, ráadásul könnyen allergizál. A kő keménysége, valamint hűvös és csúszós mivolta miatt kerülendő. A legjobb megoldás a strapabíró parketta vagy laminált padló.

Tárolás

Eleinte el se tudjuk képzelni, mennyire fontos a megfelelő mennyiségű tárolóhely és eszköz a picik szobájában (ezen a téren talán csak a konyha versenyezhet vele). Hihetetlen mértékben megkönnyíti az életünket, ha van elég hely a labdák, babák, kisautók, társasok, könyvek, gyurmák, legók és a többi gyerekjáték számára. Nem csak mi tudunk majd gyorsabban kitakarítani, de a gyerekek is hamarabb megtanulnak maguktól rendet rakni, ha erre megfelelő eszközök és átlátható rendszerek állnak a rendelkezésükre. A szekrények és polcok ideális kialakítása mellett a tároló ládák és a beépített fiókok is sokat segíthetnek.

Fűtés és szigetelés

A megfelelő hőmérséklet kulcsfontosságú a picik szobájában. A termosztát felcsavarás mellett (vagy helyett) ezt leginkább a megfelelő szigeteléssel érhetjük el. A már emlegetett parketta ebből a szempontból igen kiváló, a többi esetben viszont padlófűtéssel biztosíthatjuk, hogy a kicsik mezítláb rohangálva se fázzanak meg. Az ablakok megfelelő szigetelése elengedhetetlen: ellenőrizzük, és szükség esetén cseréljük le a nyílászárókat – válasszunk minél nagyobb profilvastagságú és minél több légkamrával rendelkező változatot.

Gyerekbútorok

Az idő itt sajnos nem nekünk dolgozik, így muszáj előre gondolkodnunk, ha meg akarjuk kímélni pénztárcánkat a 3-4 évente esedékes cseréktől: látványos és drága darabok helyett törekedjünk inkább strapabíró és egyszerűen bővíthető berendezések beszerzésére. Színek terén eleinte döntsünk a semleges és természetes árnyalatok mellett, elkerülve a később esedékes esztétikai vitákat a szoba tulajdonosával. Idősebb gyerekek és felújítás esetén már egyszerűbb közös döntést hozni, ám ilyenkor is muszáj időnként határozottan kiállnunk a józan ész és a praktikum mellett. Plusz tipp: az emeletes ágy nem csak a szobán osztozó tesóknak való! Kisebb lakásokban rengeteg helyet spórolhatunk egy galériás kialakítással, amit a gyerekek is imádnak.

Világítás

Az ideális világítást sem szabad elhanyagolni a gyerekszoba tervezésénél! Kisebb korban a megnyugtató éjjeli lámpának lehet inkább jelentősége, melyet ezután a megfelelő fényt adó olvasólámpa és a hangulatvilágítás vált fel. Arról viszont egyik esetben se feledkezzünk meg, hogy mindenképpen legyen egy erőteljesebb, egész szobát megvilágító mennyezeti lámpa és/vagy spotlámpa sor a helyiségben!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROVIDENT OTTHONI TIPPEK
Otthoni gyerekjátékok, melyeket gyerekjáték összerakni
Lassan itt a hívogató tavasz, ám az időjárás még sokszor csalóka, így a gyerekeknek továbbra sem árt, ha van mivel elfoglalni magukat a négy fal között is. Ehhez hozunk pár kreatív és filléres ötletet.

Link másolása

A gyerekek gyorsan megunják a játékokat, erre pedig rátesz a bezártság is. Ahhoz azonban, hogy változatosak legyenek a hétköznapok és a játékok, nem kell minden alkalommal méreg drága új holmikat vásárolni, hiszen némi kreativitással akár az otthon megtalálható eszközökből is szuper játékokat lehet varázsolni, benti és kinti játéknak egyaránt. Ráadásul a közös alkotás már maga is jó program és szinte mindegyik játékötlet egyénre szabható.

Saját memóriajáték

A kisgyerekek körében a rajzolás egyébként is népszerű tevékenység, de persze egy idő után könnyen unalmassá válhat. Egy memóriajáték megalkotásával azonban ezen is lehet csavarni egyet! Találjátok ki hány párból álljon a pakli, majd jöhet a különféle figurák megrajzolása. Nem kell hozzá más csak pár A4-es papír és színes ceruza vagy filcek. A legjobb, ha akad hozzá kartonpapír, hiszen úgy tartósabb lesz a végeredmény is. A cél, hogy minél jobban hasonlítson egymáshoz a két pár, majd ha elkészültek a rajzok ollóval óvatosan vágjátok ki őket és mehet is az új memóriakártyák tesztelése!

Kavicsfestés

Szinte minden gyerekszobában rejtőznek a kirándulásokról hazavitt kisebb nagyok kavicsok és kövek. Ha pedig nem, külön kavicsgyűjtő túrát is lehet tenni, majd otthon indulhat az újonnan szerzett kincsek dekorálása. A letisztított kavicsokat festékkel vagy akár filccel is lehet dekorálni, a végén érdemes védőlakkal bevonni, hogy kevésbé kopjon. A tarka kavicsok remek díszek lehetnek, de a nagyszülőknek is kedves ajándék.

Ügyességi játék a hűtőre ragasztva

Ismered azokat az ügyességi játékokat, ahol egy kis csőben kell vezetni a golyót, hogy eljusson a célba? Pár wc papír guriga és kerek mágnes segítségével te is könnyedén építhetsz ilyen pályát és indulhat is az ügyeskedés. Csak vágd félbe a gurigákat, rögzítsd a hűtő ajtóra őket enyhén egymás alá, úgy, hogy egy könnyű golyócskát pl. egy üveggolyót vagy galacsint végig lehessen rajtuk görgetni is kész is. A mágnesek és a hűtőajtó helyett bármilyen könnyen tisztítható felületre rögzítheted a gurigákat pár cellux darab segítségével is.

Készítsetek társasjátékot

Bonyolultságától függően, ezzel akár egy egész napot is el lehet tölteni. A kreativitás mellett jó hatással van a logikai gondolkozásra is. Tervezzétek meg, milyen játékot szeretnétek, mik legyenek a szabályok, majd jöhet az építés! A legegyszerűbb, ha egy pizzás dobozon festitek meg a pályát, ha van kedvetek, akkor pedig bábut is fabrikálhattok gyurmából. Az összes szabály rajtatok áll. A mezőkre kitalálhattok külön utasításokat, de akár külön kártyákat is gyárthattok hozzájuk. Ha pedig mindez megvan, indulhat is a közös családi társasozás a saját játékotokkal!

Házi ugróiskola

Esős napokon, amikor mindenki csak vágyódik ki és nincs hol levezesse a gyerek az energiáit, mentőötletként jöhet a saját ugróiskola! Nem kell hozzá más csak szigetelőszalag és egy nagyobb parketta vagy sima, ragasztható padlófelület. Itt közösen kitalálhatjátok az ugróiskola hosszát és vonalait, amit a ragasztószalaggal egyszerűen fel lehet vinni, majd ha nincs rá szükség, könnyen el is lehet távolítani. Azonban, ha emeletes házban laktok, jobb az ickázást olyan időpontra tartogatni, amikor biztosan nem riad fel rá az alsó szomszéd…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROVIDENT OTTHONI TIPPEK
5 egyszerű konyhai praktika, amivel időt és pénzt spórolhatsz
Kellemetlen szagot áraszt a mosogatógép? Már a második serpenyődet dobnád ki, mert képtelen vagy levakarni az odaégett ételmaradványokat? A most következő praktikák ezekre a mindennapos problémákra is egyszerű ám nagyszerű megoldást nyújtanak!

Link másolása

1. Így tartsd tisztán a vágódeszkát

Azt hiszed, elég, ha használat után gondosan lesikálod mosogatószerrel, majd jól leöblíted? A csapból folyó víz nem elég meleg ahhoz, hogy elpusztítsa a nyers hús előkészítése során a deszkára került baktériumokat, amelyekkel a sütés-főzés során végez a magas hő. Ezért mindenképp használj fertőtlenítő hatású konyhai tisztítószert. A műanyag deszkát be is áztathatod, a fát csak permetezd be egy flakonos szerrel, majd dörgöld át. A fertőtlenítés után ne feledkezz meg az alapos öblítésről!

2. Így előzd meg, hogy elduguljon a mosogató

Soha ne önts a lefolyóba kávézaccot (megreked a szifonban), használt sütőzsiradékot (egyrészt vonzza a szennyet, másrészt kihűlve megszilárdul), maradék lisztet a gyúródeszkáról (vízzel érintkezve letapad) és főtt rizst (a víztől tovább duzzad). Kockázatot jelentenek továbbá a gyümölcsökről és zöldségekről (pl. almáról, banánról, citrusfélékről, paradicsomról) mosáskor leváló és a szifonba sodródó kis ragacsos címkék, amelyek vízben nem oldódnak fel.

3. Ezt tedd, ha rossz szag jön a mosogatógépből

A szűrő és az evőeszközkosár rendszeres tisztításával elejét veheted a problémának, mert elsősorban a felgyülemlett ételmaradék a felelős a büdösségért. A rossz szagok ellen egyaránt bevethetsz márkás gyári készítményeket és filléres, ám nem kevésbé hatásos házi szereket. Próbáld ki, hogy a program elindítása előtt a gép aljába kb. fél pohár ecetet öntesz vagy 2 tk szódabikarbónát szórsz, és a szokásosnál magasabb hőfokot állítasz be. (Egyszerre ne használj ecetet és szódabikarbónát!) A rekeszekbe tett kifacsart citromhéj remek illatosítószer.

4. Így pucold meg könnyedén a serpenyődet

Az odakozmált nemesacélt edényt csillogóra sikálhatod gombóccá gyúrt alufóliával – kíméletesebben tisztít, mint a háztartási boltban kapható acélforgács. Tapadásmentes bevonattal ellátott serpenyő esetén segít a konyhasó: tölts belőle bőven az edénybe, önts rá forró vizet és hagyd állni egy éjszakát. Másnap csak el kell öblítened.

5. Így akadályozd meg, hogy megbarnuljon az avokádó

Jártál már úgy, hogy csak egy fél avokádóra volt szükséged a drága zöldségből, és a másik fele megbarnult, mielőtt felhasználtad volna? Ezentúl úgy tedd el egy légmentesen záródó tárolódobozba, hogy a vágott felületét előzőleg megcsepegteted citromlével vagy beecseteled olívaolajjal. Az is jó megoldás, ha egy félbevágott vöröshagymát helyezel mellé.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROVIDENT OTTHONI TIPPEK
5+1 tipp, hogy hangulatos legyen a teraszod
Itt a tavasz, ideje eltenni mindent az erkélyről, ami nem oda való, és beköltöztetni a növényeket, a kávézó asztalkát és a jókedvet!

Link másolása

Hívják bár balkonnak, erkélynek, terasznak, az embernek szüksége van egy térre, ahol úgy tud szabadban lenni, hogy közben otthon is van egyszerre. Tudja ezt minden olyan szerencsés, akinek valaha volt terasza, de mi most senkit nem a terasz fontosságáról akarunk meggyőzni, hanem sokkal inkább arról, hogyan kell berendezni azt úgy, hogy kedvünk is legyen kiülni akár a hűvösebb tavaszi estéken is.

1. Ne használd lomtárnak!

Ezen nincs mit magyarázni, az évek óta porosodó vödör, a nem használt szobabicikli, a valamire majd jó lesz kartondoboz minden, csak nem otthonos vagy szexi. Első lépés: vegyél egy nagy levegőt, és dobd ki az összes szemetet! A legjobb, ha semmit nem kell az erkélyen tárolnod, de ha valamit mégis, egy szép láda (tetején mutatós ülőpárnával) kisebb tárgyak esetén megoldja ezt a gondot, és plusz ülőhelyként is funkcionál.

Itt a tavasz és a szép idő, ideje hát felújítanod teraszod és/vagy erkélyedet! A cikkünkben összegyűjtött tippek segíthetnek, hogyan hozd ki belőle a legtöbbet.

2. Legyél bátor!

Egy pár négyzetméteres erkélyen nyugodtan kísérletezz olyan megoldásokkal, mint a műfű, a kültéri szőnyeg, vagy egyes fa (vagy fa jellegű) járólapok. Ezek lerakhatók a régi, csúnyácska kőre is, 3-4-8 négyzetméternyi helyre nem jelentenek olyan őrületes kiadást, viszont instant módon kábé az ötszörösére növelhetik az erkélyed menőségét, hangulatát.

3. Terjeszkedj fölfelé!

Minél kisebb az erkély, annál inkább érdemes kihasználni a falakat is, és a növényekkel, dekorációval fölfelé terjeszkedni. Egyszerű polcok, egyszerű kis állványok, és egymással összepasszoló kaspók, virágládák használatával nem nagyon lehet melléfogni.

4. Legyen világosság!

A hangulaton óriásit dobhat a hangulatvilágítás, gömböcskés fényfüzérek, fellógatott mécsestartók, gyertyák. Az sem gond, ha nincs konnektor, mostanra rengeteg napelemes lámpasor, mécses, lampion kapható, ha itthon drágállod, érdemes körülnézni a német amazonon (sokszor ingyenes a szállítás 30-40 euró fölött), vagy az aliexpressen (ami még olcsóbb, csak lassabban ér ide). Ha nem konnektor, és nem napelem, akkor is lehet lógatós tartókba mécseseket tenni (ilyenkor viszont fontos, hogy maradj otthon, véletlenül se menj el anélkül, hogy elfújtad volna).

5. Legyen zöld!

A hangulatos erkély/terasz titka a sok-sok növény. Még kis helyen sem lehetetlen! Ne csak a korlátot rakd tele muskátlival, a falakra is tehetsz növényt, egy-egy formára vágott, magasabb, nem túl nagy koronájú fácska pedig behozza az egyensúlyt a formák közé. Ha nem értesz a növényekhez, ne vásárolj be ész nélkül, pláne ne egy barkácsáruházban/hiperben, mert nem lesz benne sok örömöd később. Először is tisztázd magadban, milyen tájolású az erkélyed, és mennyi napot kap telibe. Azt is, hogy mennyi időt, energiát vagy hajlandó fordítani az öntözésre.

Itt a tavasz és a szép idő, ideje hát felújítanod teraszod és/vagy erkélyedet! A cikkünkben összegyűjtött tippek segíthetnek, hogyan hozd ki belőle a legtöbbet.

Aztán menj el egy kertészetbe, és kérj tanácsot! Hidd el, megéri, ha olyan növényeket viszel haza, amik oda valók, nem fognak a nyár közepére meghalni, kiszáradni, elsenyvedni. Tapasztalataink szerint a kertészetes növények - bár valamivel drágábbak - sokkal stapabíróbbak, mint mostoha körülmények között tartott barkács/nagyáruházi társaik.

Kapcsolódó
A melegebb hónapokban szívesen „menekülsz” ki te is az erkélyedre, teraszodra, kertedbe, de még nem teljesen vagy megelégedve a berendezéssel? Jöjjenek hát a puffok, párnák, napágyak, kerti bútorok, minden, ami a kényelmes kerti pihenéshez szükséges! Összegyűjtöttünk néhány tippet azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes beszerezned ahhoz, hogy teljes kényelemben lazíthass az otthonodban!
5+1. Bútorok és textilek

Az erkélyen jó, ha van valamilyen bútor, de légy reális. Négy négyzetméterre valószínűleg nem fog kiférni egy elfekvős sarokgarnitúra, de egy filigrán asztal két székkel igen. Ha ennél több extrára vágysz (és kicsit több helyed van), meg lehet nézni a nagy lakberáruházak kerti bútor kínálatát, és persze továbbra is óriási divat a raklap-bútor.

Az otthonos hangulathoz hozzájárul a puhaság, a puhasághoz pedig textilek kellenek. Mutatós ülőpárnák, egy egyszerű, fehér függöny (ha meg tudod oldani, hogy oldalt rögzíthető legyen, nehogy elvigye a vihar), egy jópofa terítő az asztalodra, és máris sokkal jobb lesz a hangulat. Ha nem fedett tér, azért gondolj arra, el tudod-e őket pakolni egy-két egyszerű mozdulattal, például az első pontban már említett ládába.

További tippekért látogass el a Provident Blogjára!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk