hirdetés

PROGRAMOK

Torkos Csütörtök: március 6-án

Február közepétől lehet online asztalt foglalni a Torkos Csütörtökhöz csatlakozó éttermekbe.

Link másolása

hirdetés

Kilencedik alkalommal hirdeti meg a Torkos Csütörtököt a Magyar Turizmus Zrt. A programhoz csatlakozó éttermekben 50%-os kedvezménnyel ehetünk és ihatunk. A rendezvény célja, hogy minél többen ismerjék meg a hazai gasztronómiai kínálatot. A félárú lehetőséggel talán azok is asztalt foglalnak, akik egyébként ritkán járnak étterembe.

torkosBogi1

Idén az Agrármarketing Centrum törekvéseihez igazodva a magyar minőségi sertéshús fogyasztására szeretnének hangsúlyt fektetni a rendezők. Emellett arra is felhívták a Torkos Csütörtökben részt vevő éttermek figyelmét, hogy a március 6-ra készülő kínálatban érdemes gondolniuk a böjtöt tartó, húsmentes étrendet követő vendégekre is.

torkosBogi3

hirdetés

torkosBogi4

Fizetni étkezési utalványokkal, például Erzsébet-utalvánnyal, illetve SZÉP kártyával is lehet. Ez utóbbinak lehetőségét a vendéglők feltüntetik, ám asztalfoglalás előtt mindenképpen kérdezzetek rá! Regisztrálni február közepétől tudtok a hivatalos honlapon, és itt találjátok a választható éttermek listáját is.

Tippek, hogy elkerüljétek a torlódást vagy a kellemetlen meglepetéseket:

- Jó, ha foglalt időpont előtt 10-15 perccel az étteremben vagytok. Ne késsetek, mert az asztalotokat egyrészt nem tudják túl sokáig tartani, másrészt miattatok csúszhat az utánatok jövők programja.

- Biztosra akartok menni? Készüljetek B tervvel. Szökőévente egyszer fordul elő velünk, hogy az érkezés után néhány perccel rájövünk, hogy inkább másik étterembe kellett volna menni, de sajnos előfordulhat. Ilyenkor nem árt, ha van hová átmenni.

- Alaposan nézzétek végig a kiválasztott étterem kínálatát a honlapjukon, hogy ízléseteknek megfelelő-e. Az sem baj, ha előre kiválasztotok néhány ételt, italt, hogy az éteremben ne vegyen el túl sok időt a válogatás.

- Érdemes külön megkérdezni, mennyire gyerekbarát a hely: tudnak-e etetőszéket biztosítani, tartanak-e olyan fogásokat, amelyeket gyerekek is szívesen fogyasztanak (nekik ugyanis nem jók a túl sós, túl fűszeres, nehezebb, zsírosabb ételek).

- Ellenőrizzétek, hogy lehet a helyszínre eljutni autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel, hol van a közelben parkoló, illetve megállóhely.

- Végül: ti is legyetek a szokásosnál türelmesebbek. A legtöbb étteremben arra törekednek, hogy elégedettek legyetek a szolgáltatással, mert az a céljuk, hogy vendégek visszatérjenek máskor is. Ám a Torkos Csütörtök népszerű rendezvény, és bizony sok hely zsúfolásig megtelik ezen a napon.

torkosBogi5

torkosBogi7

Képeink illusztrációk

torkos2

De mi is a Torkos Csütörtök?

A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a Farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a húshagyó kedd, a hamvazó szerda és a Torkos Csütörtök.

Az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a hamvazó szerdát követő Torkos Csütörtök újjáélesztésével szeretnék ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára. Torkos Csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása miatt is.

Ha ti is szeretitek a torkoskodást, nyomjatok egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Jön a Grand Handball Day, a Kézilabdázás napja!

Egész napos családi kézilabda-fesztivál a 2022 januárjában rendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokság jegyében, a BOK Csarnokban.

Link másolása

hirdetés

Jelenlegi és korábbi válogatott kézilabdázókkal, közismert személyiségekkel, változatos aktivitásokkal és versenyekkel, valamint gasztronómiai kiegészítő programokkal jelentkezik a Grand Handball Day október 9-én. A 2022-es, magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság január 13-i, budapesti rajtjáig kevesebb mint 100 nap lesz hátra az esemény idején, a hazai szervezőbizottság ezt a mérföldkövet ünnepli a nagyszabású programmal, amelyre a belépés ingyenes.

Watch Games. See More. – az Európa-bajnokság szlogenje a Grand Handball Day alkalmával is érvényes lesz. Az egész napos rendezvényen a kézilabda lesz a középpontban, a kiegészítő aktivitások pedig a kellemes kikapcsolódást garantálják majd, minden korosztály számára.

A programok 10 órakor indulnak, és egészen napnyugtáig lesz mozgásban a helyszín. Először a gyerekek, majd később a fiatalok teljesíthetnek kézilabdás kihívásokat, tesztelhetik készségeiket, ahogyan egész nap kipróbálható lesz egy kézilabda-tematikus élménypark is. Itt a legmodernebb digitális eszközök mérik például a lövéserősséget, a pontosságot vagy épp a reakcióidőt.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott tagjai is ott lesznek az eseményen, így a szurkolóknak lehetőségük lesz találkozni a kedvenceikkel.

Várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a közismert személyek és férfiválogatottunk korábbi tagjainak félórás játékát, ahogyan a kora délutáni nosztalgiamérkőzést is, amelyen a magyar kézilabdázás korábbi meghatározó alakjai közül vesznek részt többen is, így Nagy László, Gulyás István, Carlos Perez vagy Zubai Szabolcs. A közéleti személyiségek csapatában ott lesz többek között Diaz, Henry Kettner, Péter Szabó Szilvia vagy épp Vastag Csaba, aki Veszprémben nőtt fel és 12 évig kézilabdázott. A nap során kiderül, mennyire kopott meg a tudása.

A nap során egyetemisták, valamint a szenior korosztály képviselői is játszanak rövid mérkőzéseket, de lesz kerekesszékes kézilabda-bemutató és ügyességi verseny, ahogyan a világszerte ismert Face Team akrobatikus kézilabdabemutatója is ott szerepel a programban.

hirdetés

A Grand Handball Day egyik főszereplője ezzel együtt az Európa-bajnokság kabalafigurája, Tricky lehet, a mókás szarvas felel majd a minél oldottabb hangulatért. Sőt, kollégáival, egyesületek, sportági szervezetek kabaláival is vív majd egy párbajt az élményparkban.

Gasztronómiai kitelepülések is színesítik a napot, ott lesz a VIWA Vitaminwater és a The Box Donut mellett a Watch Games. See More. limitált kiadású borát kínáló Miklós Csabi Pincéje, valamint a Horizont Brewing kézműves sörfőzde, amely külön meglepetéssel készül a látogatók számára.

A Grand Handball Day a BOK Csarnokban várja a kézilabdabarátokat, érdemes az eseményt a közösségi oldalon is követni a friss és aktuális információkért.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Idén visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!

A legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel, hangulatos Halpiknikkel és Fish Food főzőversennyel várják a látogatókat.

Link másolása

hirdetés

Érdemes lesz ellátogatni október 15-17. között Siófok Fő terére, hiszen a legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel és hangulatos főzőversenyekkel vár a Siófoki Halfesztivál. Az idei évben még büszkébben hozza el számunkra a kulináris élményeket a halból készült egyedi ételek által, hiszen a tóban élő fogassüllő és ponty „Balatoni Halként” idén júniusban uniós oltalom alá került. Ennek örömére rajzpályázatot is hirdet a város, melyre alsó és felső tagozatos általános iskolások műveit várják értékes siófoki ajándékokért. Jelentkezni október 13-ig lehet!

Szombat reggel a város lakóinak konyhája kerül a középpontba: a helyi egyesületek által életre hívott Halpiknik során mindenki megmutathatja, milyen páratlan ízeket tud felvonultatni a Balatoni Hal ünnepén. A díjazottak kihirdetése után a Balaton élővilágába nyerünk bepillantást, hiszen a víz alatti világ és a horgászat rejtelmeibe kalauzol minket Bodó Iván, a Balatoni Halmesék című könyv szerzője, aki siófokiként - rengeteg balatoni élményén keresztül - ezer szállal kötődik a tóhoz.

Vasárnap is sor kerül a balatoni halat felvonultató szakácsok közötti megmérettetésre, ahol a gasztroárusok legjobb halas ételeit értékeli a szakértő zsűri a Fish Food versenyen.

A főzőversenyek, előadások és koncertek mellett kézműves vásár, halas gyerekjátékok és ízletes halételek várnak az érdeklődőkre a siófoki Víztorony körül. A Halfesztivál hagyományainak megfelelően idén sem maradhat el az óriásbogrács, amelyben több mint 1000 liter halászlé készül majd az ínyencek örömére.

A rendezvény ingyenes és védettségi igazolvány nélkül látogatható.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK

Hamarosan kezdődik az Art Market Budapest 2021

A Bálna Budapest épületében kialakított mintegy 7 ezer négyzetméteres kiállítási területen ötszáznál is több művész több ezer alkotása tekinthető és vásárolható meg.

Link másolása

hirdetés

Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása 2021. október 7-én, immár a 11. alkalommal nyitja meg kapuit.

A több tízezres látogatottságú, évente megrendezésre kerülő esemény, ezúttal közel harminc országból érkező 120 kiállítót lát vendégül. A Bálna Budapest épületében kialakított mintegy 7 ezer négyzetméteres kiállítási területen ötszáznál is több művész több ezer alkotása tekinthető és vásárolható meg.

Az Art Market Budapest - széles választékán belül - az idei évben Közép-Európát, kiemelten pedig a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) művészetét helyezi a figyelem középpontjába. Ennek részeként többek között a kiállítótér középpontjában, hasonlóan a vásár fotóművészeti szekciójaként évekkel ezelőtt létrejött Art Photo Budapesthez, visegrádi „galériaszigeteket” alakítanak ki, Inside Art elnevezésű konferenciájuk teljes napot szentel a visegrádi együttműködés témájának, az Art Market Budapest területén és külső helyszíneken létrejövő programsorozat Visegrad Contemporary néven képzőművészeti fesztivállá szerveződik.

Nem véletlen, hogy visegrádi témaválasztásuk azonos a Liszt Ünnep idei tartalmi vezérfonalával. Számukra több szempontból is magától értetődő volt, hogy az idén októberben induló Liszt Ünneppel partneri kapcsolatba lépjenek, és annak képzőművészeti pilléreként támogassák a fesztivál sikerét.

További részleteket az esemény hivatalos oldalán és Facebook oldalán találhatsz!

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK

A Budapest Parkban idén október közepéig tart az indián nyár

Meghosszabbított szezonnal, még rengeteg koncerttel és bulival várják a látogatókat!

Link másolása

hirdetés

Ha szomorúak vagyunk attól, hogy vége a fesztiválszezonnak, a Budapest Park egy remek alternatívát kínál. Európa egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye ugyanis továbbra is színes zenei kavalkáddal, nemzetközi fellépőkkel, a legnagyobb hazai sztárokkal és hajnalba nyúló féktelen bulikkal várja a közönséget.

Október 1-jén a drum & bass aranykorába repít vissza minket a Brains. Ezen a koncerten hosszú idő után ismét egy nemzetközi vendég erősíti a zenekar csapatát Dynamite MC személyében, aki - a mellett, hogy néhány éve közös dalt dobott ki a BRAINS-szel Born to win címmel - az elmúlt 25 évben MC-ként támogatta már a teljes angol elektronikus zenei színteret Roni Size-tól Dj Fresh-ig. Ezt követően 23 órától az ország kedvenc bulisorozatával, a Necc partyval táncolhatjuk át magunkat a hétvégébe. Szombaton ugyanis a FCK 2020 című slágerével újra középpontba kerülő Scooter áll színpadra.

Október 8-án Karnevál című új lemezét hozza el a Belga, akik igazi össznépi trepnit ígérnek a színpadon, másnap pedig az ország egyik legenergikusabb csapata, a szülinapját szintén a Parkban, hatalmas sikerrel megünneplő Irie Maffia újra megtáncoltatja a Park közönségét.

A Budapest Park idei szezonjának záróhetére is bőven jut koncertekből, és rengeteg neves vendéggel és meglepetéssel bővül az egyébként is színes felhozatal. Október 13-án az egekbe repít lélekemelő melódiáival a Honeybeast: a többszörös aranylemezes csapat nemrég új kislemezzel (Éjfél után) jelentkezett, de természetesen a több milliós hallgatottságú slágereiket sem felejtik otthon. Október 14-én egy igazi csemegét láthatunk a Park színpadán: a Quimby Plusz-mínusz műsora utoljára lesz látható, a jeles alkalomból pedig olyan vendégek csatlakoznak hozzájuk, mint Fekete Giorgio (Carson Coma), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Pásztor Anna és Pásztor Simi (Anna and the Barbies), Bodor Áron (Esti Kornél) és Papp Szabi (Supernem).

Október 15-én is igazi sztárparádéval mutatja be karrierjének harmadik évtizedét a Tankcsapda. Most először kerül terítékre ugyanis 2016-ban megjelent, elsöprő sikert arató “Dolgozzátok fel!” című duplalemezük, amelyen egyrészt a Tankcsapda tagjai gondoltak újra hazai dalokat, másrészt a TCS repertoárból válogattak népszerű előadók. A harmadik évtized szerzeményei mellett eddig soha nem hallott formában hallhatunk olyan közönségkedvenc dalokat is, mint a Lopott könyvek vagy az Egyszerű dal, a koncerten pedig olyan közreműködőket köszönthetünk, mint Kowalsky, Jimmy, More (Kowalsky Meg A Vega), Busa Pista (Irie Maffia), Köteles Leander (Leander Kills), Tóth Gabi, Nagy Feró, Farkas Zoltán (Ektomorf) és Peter D. Maniak (Angerseed).

hirdetés

A Budapest Park jubileumi tizedik szezonjában az utolsó tánc a Punnany Massifé, akik szintén meglepetésekkel készülnek, többek közt egy “majdnem lemezzel”, amin olyan számok kapnak helyet, amiket korábban csak koncerteken hallhatott a közönség, és aminek megjelenésére már nagyon régóta várnak a rajongók.

Természetesen nem csak az élőzenei koncertek dübörögnek tovább, október 16-ig ugyanis minden koncertnapon több tánctér várja az éjszakai baglyokat különféle zenei stílusokkal, a retrótól a házibuli hangulaton vagy éppen a latin ritmusokon át egészen a rockdiszkóig vagy a magyar alter éléskamrájáig.

A szervezők ráadásul most a színfalak mögé is betekintést engednek a WM Music Distribution csapatával közösen elindított TikTok csatornájukon, ahol rengeteg friss tartalom, többek közt a backstage-ben készült exkluzív interjúk is láthatóak.

A Budapest Parkban tehát egészen október 16-ig tart a fesztiválszezon - igazi zenei ínyencségek társaságában hagyhatjuk kint még bő két hétig a valóságot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: