PROGRAMOK
A Rovatból

Szeptember harmadik hétvégéjén kezdődik a 17. Ars Sacra Fesztivál

A szakrális művészet ünnepén több mint négyszáz programmal várják az érdeklődőket, a fesztivál kilenc napja során a hazai zenei élet számos kiválósága lép fel. Emellett kiállítással, sétával, irodalmi esttel, színházi előadással, filmvetítéssel és egyéb, ingyenes programmal várnak.

Link másolása

2008-ban hozták létre az Ars Sacra Alapítványt, amelynek célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást. Így 2007 óta minden év szeptember harmadik hetén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben tartják az Ars Sacra Fesztivált kísérőrendezvényével a Nyitott Templomok Napjával. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, majd határokon átívelve próbálják egyre nagyobb körben hirdetni és erősíteni a valódi értékek: a szép, jó és igaz iránti igényt.

Idén szeptember 16-24. között 9 napon át vár az Ars Sacra Fesztivál, a szakrális művészet ünnepe! A patinás őszi fesztivál immár tizenhetedik alkalommal nyújt újabb ízelítőt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl. Választott mottójuk most szinte minden ember szíve vágyát idézi: „Keresd a békét!” (Jer 34,15). A fesztivál több, mint négyszáz programja ingyenesen várja látogatóit.

Ízelítő a programokból

Az Ars Sacra több tucat programja kapcsolódik a mottó békeüzenetéhez. A 12. kerületi Galéria 12-ben például Béke-Pax címmel nyílik kiállítás, az esztergomi görögkatolikus templomban tartják Kathy-Horváth Lajos Ima a békéért című művének ősbemutatóját, a bakonybéli monostorban pedig Békét teremtő magány címmel rendeznek kiállítást.

A fesztivál kiemelt partnere Miskolc városa, akik negyvenhat programmal csatlakoztak a fesztiválhoz. Az Éltető Lélek Alapítvány szervezésében, tíz napon át rengeteg színvonalas eseménnyel várják a vendégeket! A fesztiválba 17 civil szervezet, 10 városi intézmény, valamennyi helyi keresztény felekezet és több iskola is bekapcsolódik. A Művészetek Háza ad otthont a helyi nyitógálának, a Feledy-házban lesznek láthatók a "Keresd a békét!" képzőművészeti pályázat pályaművei, lesz békezarándoklat, a záró gálaestet pedig a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik meg.

Csatlakozott még Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének ezredik évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.  A dél-erdélyi városban öt kiállítás, két szakrális séta, kórus- és orgonakoncertek és egyéb programok várják a közönséget. A programjaikat ide kattintva találod. További külhoni programjaikról ezen a linken olvashatsz!

További kiemelendő helyszín még Esztergom, Vác, Pécs, Győr, Veszprém, ahol sok értékes programmal készülnek.

A 420 programból 180 program Budapesten lesz, (legnagyobb számban az I. kerületben, V. kerületben, VII. kerületben, VIII. kerületben, IX. kerületben, XI. kerületben, XII. kerületben, XIII. kerületben és a XIV. kerületben.) A sok helyszín mellett pedig 150 templomban lesznek fesztivál programok, ahol elsősorban a zenéé lesz a főszerep!

Kiemelt eseményeik között már harmadik éve szerepel a Keresztkoncertek sorozat, melynek apropója a Budapest szívében felfedezett virtuális kereszt, amely négy felekezet egy-egy jelentős templomát köti össze. Itt fiatal zenészek lépnek fel négy egymást követő estén, hogy bemutassák a ma élő szakralitást.

Az alapításának 975. évfordulóját ünneplő Belvárosi Nagyboldogasszony-templom a Tutti Cantabile Énekegyüttes -az Eötvös Gimnáziumban alakult vegyeskar - különböző egyházak énekeivel fogadja a közönséget, míg a záró Keresztkoncerten a Rózsák terei görögkatolikus templomban a debreceni Lautitia, a neves ifjúsági kórus ugyancsak egyházak dalaiból énekel.

A Kálvin Téren a református templomban a fiatal, de már híressé vált Korossy-vonósnégyes tagjai csodálatos előadásukkal viszik templomukba a kamarazene két gyöngyszemét, Bartóktól és Beethoventől, a Deák Téri Evangélikus templomban pedig egy – ez alkalomra összeállított - régizene együttes a legnagyobb klasszikusok egyházzenéjét idézi. Ez a régizene eddig érdemtelenül ritkán került a fesztivál műsorába, ezért most a megnyitón is adnak egy kis ízelítőt belőle.

A programok között kiemelten szerepel Bogányi Gergely, aki az első vasárnap, 17-én este 22.00 órakor ad koncertet a budai Szent Imre-templomban, és vele meglepetésként az ifjú zongoraművész, Boros Misi is fellép. A koncerten Schubert és Liszt négykezes és szóló darabok hangzanak el Mester és Tanítvány előadásában.

Az Ars Sacra Fesztivál nyitókoncertjén a Gemma énekegyüttes lép fel a Mátyás templomban, ahol az angol vokálpolifónia korszakainak énekeit szólaltatja meg. A több mint 500 évet átívelő műsor betekintést nyújt a szigetország különleges hangzásvilágába, irányt adva ezzel a hallgatóknak a „békekeresés” útján.

A többszörös nemzetközi és magyar versenygyőztes Jazzation acapella együttes a Lóvasút Kulturális Központban énekel 22-én este, ugyanott 18-án Véssey Miklós és Lackfi János irodalmi estjét élvezhetjük.

Szeptember 24-én a fesztivál záróeseményén a Szent Efrém Férfikar koncertjét élvezhetjük, amely egy ifjú zeneszerző, Kecskés D. Balázs új művének ősbemutatójával kezdődik, és ebben a Budapesti Vonósok is csatlakozni fog a fantasztikus férfikarhoz.

Szeptember 23-án a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplomban lépnek fel az Era Nova Kamarazenekar ifjú tagjai, csodálatos szólistájukkal, Marley Erickson hegedűművésszel együtt, akivel J.S.Bach hegedűversenyét adják elő. 2021-ben Zeneakadémisták által alapított komolyzenei együttes. Kemény Péter, a zenekar karmestere és Kiss Csongor az együttes alapító-csellistája alig három éve fektették le a zenekar alapköveit, mégis már aktív részesei a magyar komolyzenei életnek.

Szeptember 19-én előzetes regisztráció után lehet résztvenni az idei Szakrális Építészeti Konferencián, ami a Ferences Rend nyolcszáz évének építészetéről szól.

De ha már építészet, Benczúr László Ybl- és Prima Primissima Díjas építész életművét bemutató kiállítást Budakeszin, az evangélikus templomban tekinthetik meg az érdeklődők. Lesz kiállítás a Magdolna toronyban, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban, vagy a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpont, sok más helyszín mellett.

Az Ars Sacra Fesztivál egyházi fővédnöke, mint minden évben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, nagy megtiszteltetés, hogy idén Novák Katalin köztársasági elnök másodszor is vállalta a világi fővédnökséget.

További programokról a fesztivál hivatalos oldalán olvashattok!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Koripálya a város felett, körhintázás, forralt bor és kürtőskalács – mindezt együtt kínálja a Winter Wonderland by Westend
Az ünnepi készülődés színes forgatagából kiszakadva érdemes kiülni egy kicsit a népszerű bevásárlóközpont Tetőkertjébe, ami hamisítatlan adventi hangulattal vár mindenkit.

Link másolása

Újra nyitott Budapest szívében, a Westend Tetőkertben a fantasztikus programokat kínáló téli csodavilág, a Winter Wonderland. Az ünnepi készülődés színes forgatagából kiszakadva érdemes kiülni egy kicsit a népszerű bevásárlóközpont Tetőkertjébe, ami hamisítatlan adventi hangulattal vár mindenkit.

Két vásárlás között meg lehet pihenni egy bögre forrócsoki, vagy forralt bor mellett kürtőskalácsot majszolva, de november közepétől egészen az év utolsó napjáig kifejezetten a Winter Wonderlandért is érdemes eljönni a Westendbe, hiszen nagyszerű programok lesznek.

December első vasárnapján például fellép az Eszterlánc zenekar, Németh Juci és G. Szabó Hunor, illetve a gyerekekhez megérkezik a Mikulás. December második hétvégéjén adventi történeteket hallgathatunk Czirják Erika előadásában és aki kedvet érez magában, megtanulhat profi módon mézeskalácsot díszíteni, amihez a varázslatos élőzenét az Iszkiri együttes és Boebeck biztosítja. Az érdeklődők számos fogást megkóstolhatnak a Vegán Christmas rendezvényen és inspirálódhatnak a különleges felhozatalból. A DIY ajándékok mindig nagy sikert aratnak karácsony közeledtével, a Gorgonczás Népművészeti Egyesület kézműves foglalkozásain számos lehetőség nyílik ezek elkészítésére is. A programsorozatot a Buborék együttes és a Valami Swing koncertje zárja a karácsony előtti utolsó napokban.

A koncerteken, kézműves workshopokon és egyéb rendezvényeken kívül december 31-ig jégpálya és körhinta is működik a Westend Tetőkerten.

A mesés körhintára a 3 és 12 év közötti gyermekek a szüleik felügyelete mellett ingyen ülhetnek fel a Westend applikációból letölthető kuponnal. A körhinta nem csak hétvégén, hanem hét közben is üzemel déltől este nyolc óráig.

A téli szezon másik kihagyhatatlan eleme, a jégpálya is nyitva áll, hogy mozgással is ki lehessen kapcsolódni a különleges, város feletti helyszínen. Az eddigi évekhez hasonlóan a kisebbeknek 10 éves korig most is ingyenes a belépés, valamint azoknak sem kell jegyet váltaniuk, akik felmutatják érvényes VI. és XIII. kerület lakcímkártyájukat. A többiek 1500 forintos áron válthatnak jegyet, de a belépődíjat visszaadják egy Westend ajándékkártyán, ami a bevásárlóközpont üzleteiben levásárolható. Az sem lehet akadály, ha valakinek nincs korcsolyája, mert lehet bérelni a helyszínen. A jégpálya hétköznap dél és este tíz, hétvégén délelőtt tíz és este tíz között várja az érdeklődőket.

A Tetőkert azonban nem csak a családoknak és baráti társaságoknak nyújt lehetőséget a szórakozásra, hanem a céges évvégi rendezvényekhez is kiváló helyszín lehet. Ezekre az eseményekre le lehet foglalni a rendezvénysátrat, de akár a Tetőkert egész területét is. Lehet egymásnak mézeskalácsot készíteni vagy tematikus bulit csapni, megejthető itt a céges ajándékozás, de már egy pohár forralt bor és egy kürtőskalács mellett is le lehet zárni együtt az évet. Cégek számára is remek választás tehát a Winter Wonderland, mert könnyen megközelíthető, a különleges helyszín és hangulat pedig adott lesz ahhoz, hogy a kollégák jól érezzék magukat az év utolsó céges eseményén.

A Winter Wonderland by Westend karácsonyra ugyan bezár, de a két ünnep között ismét kinyit és továbbra is várja azokat, akik csúsznának még egyet a koripályán december 31-ig, amikor végleg elköszön a téli csodavilág az idei szezontól. A programokról folyamatosan frissülő információkat a Westend oldalán, illetve a Winter Wonderland Facebook eseményénél találunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Akár az életre kelt plüssfigurák: cuki sivatagi rókakölykök születtek Nyíregyházán
A négy kölyök körülbelül 50 grammosan jött a világra. Szépek, egészségesek, és aki türelmes, már meg is láthatja őket.
Fotó: Balla Nóra - szmo.hu
2023. november 01.


Link másolása

Új lakókkal bővült a Nyíregyházi Állatpark: négy sivatagi róka született. Jó hét hete születhettek a nagyfülű kölykök, azonban csak mostanában nyílhatott ki a szemük, így már előbújtak kotorékukból. Az óriási fülű csöppségeket a szerencsésebb vagy éppen türelmesebb látogatók már meg is nézhetik.

Az élő plüssfiguráknak is kinéző rókababák körülbelül 50 grammosan születhettek meg.

Két hét után kinyílt a szemük, de most, hogy már húsból álló takarmányt is esznek, kijöttek a felszínre is, a látogatók nagy gyönyörűségére, akik közül Balla Nóra talán az elsők között készítette el a cikkünkben is látható megkapó fényképet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
A lappföldi Mikulás idén is Magyarországra látogat, több várost is felkeres
A Mikulásgyár bízik abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban.

Link másolása

Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a finn Mikulás a Mikulásgyár meghívására. Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat - közölte a Mikulásgyár Alapítvány.

Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára.

Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: "adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!"

Úgy vélte, hogy a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

Minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban. A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé.

A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival december 1-én Budapesten, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanezen a helyszínen, továbbá december 3-án Sárváron, december 4-én Bábolnán, december 6-án Szerencsen, és december 7-én Szombathelyen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Limitált kiadású és milliókat érő cipők a Millenárison - először jön Magyarországra a Sneakerness fesztivál
A Lounge Group az eseményen egy olyan aktivitást kínál a Sneakerness látogatóinak, amely segítségével belekóstolhatnak a reklámkészítés világába és értékes nyereményeket is nyerhetnek. Mutatjuk a részleteket!

Link másolása

Az már régi lemez, hogy a reklámok és a divat világa kéz a kézben jár, hiszen mindkettőnek a kreativitás a mozgatója. Az viszont meglepő, hogy egy reklámügynökség egy nagyszabású cipővásáron indítson kreatívokat toborzó kampányt. Márpedig az idén először megrendezésre kerülő Sneakerness fesztiválon erre is számíthatnak az odalátogatók.

A magyar sneaker társadalomban akkora hájp van a rendezvény körül, hogy az érintettek már hónapok óta izgatottan várják. Ha nem tudod miért olyan nagy szám ez a különleges “cipő expo”, akkor nagy valószínűséggel nem tartozol a célközönség közé, de azért nem árt tudni róla.

Milánó, London, Amszterdam, Zürich és Köln után 2023 novemberében Budapestre érkezik a Sneakerness, amit Trunk Tamás Dablty hoz el a magyar sneaker rajongóknak. A fesztivál látszólag a nagy értékű cipőkről szól, de ez nem feltétlenül van így, hiszen a vintage- vagy a limitált kiadású lépők is ugyanúgy hozzátartoznak a streetwear kultúrához, így ezek is láthatóak és megvásárolhatóak lesznek a fesztiválon.

Eddig minden érthető. Van egy európai sneaker fesztivál, ami már több országban is óriási tömegeket mozgat meg és az elővásárolt jegyek eladásából is már most borítékolható a hatalmas érdeklődés. Na de hogyan kapcsolódik a hazai Lounge Group reklámügynökség a rendezvényhez? Minden szempontból a kreativitás a válasz. A kreatív szakemberek utánpótlásának hiánya nem csak a hazai piacon, de világszintű problémát jelent a reklámiparban.

Az ügynökség felismerte, hogy a sneaker közösség egy rendkívül sokszínű kultúra, ahol a sport, a művészet, a divat és a zene világa is találkozik. Ezeket a szubkultúrákat pedig két dolog hozza össze: a cipők és a kreativitás. A reklámszakma hasonló olvasztótégelyként szolgál, hiszen ott is felfedezhető a sokszínűség: zenészek, sportolók, művészek alkotnak meg nap, mint nap kreatív kampányokat. Így vontak párhuzamot a sneakerhead-ek és a reklámosok világa között. Szinte adja magát a kérdés, hogy akkor miért ne kereshetnék a jövő kreatív szakembereit egy ilyen sokszínű kultúra berkein belül?

A Lounge Group “SneakPeek”- aktivitása lehetőséget ad, hogy egy előregisztrációt követően a jelentkezők a helyszínen belekóstoljanak egy olyan világba, ahol márkákat kelthetnek életre és a kreativitásuk kibontakoztatásával mutathatják meg mennyire állnák meg a helyüket egy reklámügynökség szakembereiként. A jelentkezők értékes nyereményekért versenghetnek és a győztes páros az ügynökségtől gyakornoki felkérést is kap.

A verseny meglehetősen életszerű és egy valós feladat elé állítja a jövő kreatívjait. A jelentkezést követően a szervezők random párokat sorsolnak ki. A párok csapatokat alkotva dolgoznak majd egy előre kidolgozott fiktív briefen. A Lounge Group munkatársai annyit ugyan elárultak, hogy a téma szorosan kapcsolódik a Sneakerness-hez, de részleteket nem árultak el, csak annyival egészítették ki, hogy a versenyzők kreativitására, gondolkodására és ötleteikre kíváncsiak, így nem lesznek megkötések. Abban az esetben, ha a párosok az ötletelési folyamat során megakadnának, lehetőségük nyílik pár perc erejéig szakértői segítséget is kérni. Ekkor az ügynökség kreatívjai ugranak be és nyújtanak nekik segítséget, hogy minél gyorsabban a megoldás felé tereljék őket. Minden párosnak 90 perc áll majd rendelkezésére, hogy kidolgozzák az ötleteiket.

Ezzel az aktivitással a sneaker közösség és a reklámszakma egy újabb lépéssel kerül közelebb egymáshoz.

A Lounge Group más érdekességgel is szolgál majd a rendezvényen, de mindenről bővebben a sneakpeek.lounge.hu oldalon olvashatunk.

Link másolása
KÖVESS MINKET: