Náray Tamás elkeserítő történetet mesélt a magyar egészségügyről
Náray Tamás eddig azt hitte, hogy a magyar egészségügyről szóló hírek túlzóak. Most egy családtagja került bajba, és megtapasztalták, hogy a helyzet mennyire súlyos.
A kórházi ellátásról, a betegszállításról és az elesett, kiszolgáltatott betegek helyzetéről írt kemény hangú bejegyzést a Facebookon, melyet változtatás nélkül közlünk:
"Bevallom, sokáig azt hittem az emberek, amikor az egészségügy állapotáról beszélnek, túloznak. Mivel hála istennek, eddig nem voltam komolyan beteg - s remélem ez így is marad -, személyes tapasztalatot a témával kapcsolatban nem szereztem. Bár hallva néhány esetet, gondolhattam volna, hogy ilyeneket kitalálni sem lehet, többük annyira bizarr. S akkor álljon most itt egy elképesztő történet, ami velünk esett meg.
Ez a bizonyos családtagom, a nyári melegben, miután felborult az ionháztartása, elvesztette az eszméletét, és elesett. Bekerült egy vidéki klinika sürgősségi osztályára. Megröntgenezték, vajon tört-e valamije. Megállapították, hogy szerencsére épen megúszta. Elvégeztek néhány laborvizsgálatot, helyreállították a sókat és az ionháztartást, majd hazaengedték.
Mozogni kezdett, a fájdalmai ellenére tornázott, hogy minél hamarabb visszanyerje a régi formáját. Aztán egy reggel, amikor belépett a fürdőkádba, éles, nyilalló fájdalom hasított a hátába, megint elvesztette az eszméletét, és többé nem állt fel. Újra bekerült ugyanoda.
Az osztályon az egyik nővér erőszakosan bánt vele, rángatta, hogy ne szimuláljon. Azt mondta, ő tudja, hogy sok idős ember eltúlozza a fájdalmait. Amikor végképp nem bírt mozdulni, akkor tüzetesebben megvizsgálták, és kiderült, hogy eltörött a keresztcsontja.
Előbb tagadták, később belátták, hogy ez a korábban észre nem vett repedés következménye lehet. Nővérhiányra hivatkozva bepelenkázták, és katétert tettek bele. Nincs, aki ágytálazza! - mondták.
Nem volt más választásunk, ki kellett onnan menekíteni. Sajnos nem lévén egyéb hirtelen megoldás, magánkórházba szállíttattuk. Itt megszabadították a megalázó helyzettől, és két hét kezelés után már járókerettel képes volt mozogni. Azonban itt nem volt, csak két hétre hely az előjegyzett műtétek miatt, így tovább kellett mennünk egy másik magánkórházba, de itt is csak egy hetet maradhattunk a krónikus helyhiány miatt.
Az állapota persze folyamatosan javult, így már örültünk, amikor rehabilitációs központba kerülhetett. Ebben az intézményben, amelyen nem magánintézmény volt, elkeserítő állapotokat tapasztaltunk.
Magas vérnyomásos betegnek hétvégente nem mértek vérnyomást, nem tájékoztatták arról, hogy milyen gyógyszert szedetnek vele, a fürdetésért könyörögni kellett, és fizetni, az ételt pénzért kellett megrendelni, mert amit egyébként adtak, attól még a disznók is elfordultak volna.
Eltelt újabb két hét, az akarat és a kitartás meghozta a gyümölcsét, a kezelésekkel együtt hála az égnek újabb javulás következett be. Ezek után úgy döntöttünk, hogy abban a városban folytatjuk a terápiát, ahol él. Megrendelték ebben az intézményben az elszállítást. Államiból államiba csak így lehet, közölték. Vákuumágy kellett valóban, s ezt kocsival nem tudtuk volna megoldani. A beteget nem tájékoztatták, hogy mi vár rá. Egy két-három órás útról beszélünk. Délelőtt berakták a mentőkocsiba. Ott derült ki, hogy még két másik kórházból négy helyre további betegeket szállítanak közben.
Immáron nyolc órája fekszik most a kocsiban, furikázva, gyógyszer nélkül, fájdalomcsillapítás nélkül, élelem nélkül, víz nélkül és wc-zési lehetőség nélkül!
Én a helyszínen várok. Türelmetlenül, és tehetetlen dühöt érzek. Az egész kezd Auschwitzra emlékeztetni. Kegyetlen, embertelen, irgalmatlan, és végtelenül erodálódott rendszer. Miután a családtagom is, meg én magam is egész életünkben fizettünk nem keveset azért, hogy ha valami baj történne, emberhez méltó körülmények közé kerüljünk, úgy tűnik, ez mégsem volt elég. A kiadásaink eddig többmilliós nagyságrendűek. Ki tudja ezt átlagos életkörülmények között kifizetni? (Mi igen. Ez nem dicsekvés akart lenni.) Aki nem, haljon meg?
Valóban így kell ennek kinézni? A helyzet több mint elkeserítő. Valóban."
Fotó forrása: Facebook