KULT
A Rovatból

Mozinyitás: Dűne, Fekete özvegy, Top Gun: Maverick - 2021 legjobban várt filmjei

Lehet moziba menni, mi pedig összegyűjtöttük, mit várunk a legjobban.

Link másolása

A teljesség igénye nélkül íme, ezeket a filmeket nem érdemes kihagyni idén moziban:

Május 20 . - A nomádok földje

Az Oscar-verseny nagy győztese végre nagyvásznon is megcsodálható. Egy érzékeny film Frances McDormand főszereplésével a mai Amerika másik oldaláról.

Május 27.  - Éden

A magyar filmek is jönnek vissza újra a mozikba, kicsit még a bemutatók időpontjai bizonytalanok. Ez Kocsis Ágnes harmadik nagyjátékfilmje. A film egy olyan nőről szól, aki furcsa allergiái miatt teljes elszigeteltségben kénytelen élni, ám egy napon érkezik hozzá egy pszichiáter, hogy megpróbálja kideríteni, mi okozza a problémákat.

Május 27. - Spirál: Fűrész hagyatéka

Igen, ismét folytatódik a Fűrész-sorozat, pedig már azt hittük, ez a nap sosem jön el, mert minden muníciót kiszippantottak már az ötletből. Mégis itt van egy új film, ennek az új verziónak viszont Chris Rock az egyik főszereplője, ötletadója és a producere is egyben, mellette pedig Samuel L. Jackson is szerepel a filmben. Ez azért elég érdekesen hangzik.

Június 3. - The Conjuring 3.

Első osztályú ijesztgetésben lehetett részünk a sorozat első két darabjában, világsiker is volt mindkét film,  így nem hiába várjuk a folytatást, végre rághatjuk a körmünket a moziban. A trailere alapján ígéretes szórakozás lesz. Úgy tűnik, a való életben is létezett szelleműző házaspárnak volt még pár sztorija, ami megfilmesítésre kívánkozott.

Június 10. - Hang nélkül 2.

A nagyszerű Emily Bluntot még egyszer rendezte a férje, John Krasinki, aki ezúttal, ha lehet, még nagyobb kihívás elé állította színész nejét és annak filmbeli karakterét. A Hang nélkül első része is nagyot durrant: akkor egy házban rettegett a család, hogy meg ne pisszenjenek, különben nekik annyi, most egy anya menekül újszülött gyermekével és a többiekkel a vad külvilágban.

Július 8. - Fekete özvegy

A szaporodó női szuperhősök világának egyik legjobban várt figurája lesz a Fekete özvegy, akinek ezúttal külön filmet szenteltek az alkotók. Scarlett Johansson, azaz Natasha Romanoff, egy biztos, hogy egyvalamit nem fog csinálni ebben a filmben, és ha tévedek, fizetek egy kört mindenkinek: NEM fog egy fotelban ülve kötögetni.

Augusztus 12. - Free Guy

Ryan Reynolds jól bevált Deadpoolként, most jól beválik majd - banki alkalmazottnak. Na de nem akármilyennek: Shawn Levy (Éjszaka a múzeumban-filmek, Stranger Things) filmjében egy átlagembert  játszik, aki felfedezi, hogy valójában egy háttérjátékos egy nyílt világú videójátékban, melyben ő maga akar a saját története főhőse lenni végre. Így bele is nyúl a sztoriba. Naná, hogy megint Reynolds akarja majd megmenteni a világot, és mi el hisszük majd neki.

Szeptember 16. -  Dűne

Az idei év egyik legjobban várt filmjében Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) szürreális sors vár. Az időpont a távoli jövő, a rendszer: bolygóközi királyságok kora. Az univerzumnak egyetlen ember hozhat békét, a tét számára pedig nemcsak ez, hanem a szerelem is. Ha jó lesz a Dűne, akkor olyan univerzális történet lesz, ami már - bocs a béna szójátékért, de ez van -  az univerzumba helyezi az emberi értékek küzdelmét, és a béke ultimate üzenetét. És gyerekek, ezt a filmet nálunk, Magyarországon is forgatták!

Október 7. - Nincs idő meghalni

Ez a film lett talán a járvány legnagyobb áldozata, hiszen a bemutatóját a legtöbbször tették át új időpontra. Ha más nem, ez biztosan bevonzza majd a nézőket a moziba, hiszen az új James Bond tényleg egy nagy esemény, amit főként vásznon jó látni.

November 11. - Szellemirtók

Ez a Szellemirtók folytatása, csak épp az eredeti szereplők nélkül. A trailer alapján ígéretesnek tűnik, bár egészen más műfajú a film, mint a régiek, komolyabb világa van és gyerekek a főszereplők. Jó moziélményt ígér.

November 18. - Top Gun: Maverick

Tom Cruise egy motoron. Tom Cruise Ray Ben napszemüvegben. Tom Cruise hősszerelmesként. Tom Cruise légi akcióban. Tom Cruise csodásan fényképezett, naplementés képeken. Számos ikonikus momentumot fel tudnék sorolni, miért várjuk ennyire több mint 30 (!) év után a kultuszmozi folytatását.

December 23. - King's Man - a kezdetek

Az aktuális decemberi blockbusterre talán szintén sokan elmennek majd, hiszen a King's Man-francise-ban minden megvan, ami egy jó kis téli mozis szórakozáshoz kell: szimpi karakterek, vicces dialógusok, frappáns-humoros akcióhelyzetek  - és Ralph Fiennes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: