Fák között megbújó romantikus hely a Svábhegyen: a Lívia-villa és környéke
A Svábhegy is egy külön világ, külön kis univerzum – mint Budapest annyi más negyede. Úgy alakult, hogy nem sűrűn jártam itt, éppen ezért volt izgalmas számomra még ismeretlen részeinek felfedezése.
Gyermekkoromban azt hittem, azért ez a neve, mert itt mindig svábok éltek, pedig azért hívják így, mert Buda visszafoglalásakor a sváb tüzérség a Kis-Svábhegyen állomásozott – valószínűleg innen ment át a névhasználat a Nagy-Svábhegyre is.
A környék tele érdekes épületekkel, műemlékekkel, akár több napot is érdemes rászánnotok, ha szeretnétek kifürkészni a titkait.
Legutóbb a fák között rejtőző szép kis klasszicista épületet, a Lívia-villát térképeztem fel. Megmutatom nektek és azt is elmondom, mi mindent láthattok még a környékén.
A Svábhegy a Budai-hegység 480 méter magas tönkröge, ami kapcsolódik a János-hegyhez és a Széchenyi-hegyhez is. Már az őskortól lakott. A XVIII. században sváb és szerb szőlőművesek laktak itt (a birtokaikat tönkretette a XIX. századi filoxérajárvány).
A reformkortól kezdett divatossá válni és benépesedni, a Normafa legendája is ehhez a korszakhoz kapcsolódik. A pesti és budai színészek, művészek, építészek, közéleti személyiségek vagy éppen módos polgárok kezdték maguknak felfedezni a Svábhegyet, és egyre többen építették ide nyaralójukat vagy lakóházukat. Jókai Mór például 1853-ban vásárolt a mai Lívia-villától nem messze egy több holdas, kopár telket, amelyen szívós munkával gyönyörű kertet, szőlőst és gyümölcsöst hozott létre, büszke is volt erre kis oázisra.
Fejlődést a Svábhegynek részben a kiegyezés, részben a tömegközlekedés elindítása, például a fogaskerekű kiépítése hozott. 1874. június 24-én helyezték üzembe, akkor még gőzmozdonnyal, és a legenda szerint Jókai Mór azt kiáltotta, amikor meghallotta az érkezését: „Egy tapodtat se nélkülem, míg föl nem vettetek arra a teaforraló masinátokra!”
A lényeg az, hogy a XIX. század során egymás után húzták fel a mai XII. kerület területén a klasszicista vagy klasszicizáló villákat, mint amilyen a Hild József által tervezett Libasinszky-villa a Mátyás király út 14. szám alatt.
Ezek közé tartozik a Költő utca elején álló Lívia-villa is (az Istenhegyi út és a Béla király út torkolatánál). A Kraits-, mai nevén Lívia-villaként ismert ház szintén a budai hegyvidéken és a Városmajorban is annak idején divatos
klasszicista stílusban épült 1845–1846-ban.
Bejárati homlokzata timpanonnal koronázott, négy dór oszlopos, mély portikusszal. Az északi és déli oldal portikuszai jóval később, 1912 után készültek.
A telket a Költő utca mentén kő támfal övezi, ebben nyílik a keskeny, kapubálvánnyal és puttókkal szegélyezett bejára. A telken egyébként más épületek is állnak, például a szecessziós jegyeket mutató élénk, napsárga színű, emeletes Magda-villa.
A Lívia-villa ma kortárs kiállítóteremként, vizuális művészeti kiállítótérként működik. Rendszeresen mutatják be képző-, fotó- és médiaművészek munkáit. Tényleg egészen különös érzés és nagy kontraszt belépni a romantikus lépcsőkkel, támfallal és nagy fákkal körülvett, klasszicista épületbe, és megpillantani letisztult, egyszerű térben a kortárs munkákat. Amikor ott jártam, hogy készítsek pár képet, Deim Balázs fotográfus Space című kiállítása volt látható.
Mit érdemes még megnéznetek a környéken?
Fotó: Draskovics Ádám
