hirdetés
szijjarto-peter-mti-czegledi-zsolt2.jpg

Polt Péter: Szijjártó Péter luxusjachtozása nem bűncselekmény

A legfőbb ügyész szűkszavú közleményben válaszolt a DK-s Vadai Ágnes kérdésére.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt - szmo.hu
2020. szeptember 10.


hirdetés

Mint arról beszámoltunk, valaki feljelentést tett Szijjártó Péter augusztusi luxusjachtozása miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette ezt, közölték, hogy eredmény még nincs, egyelőre a feljelentés elbírálás alatt van, részleteket pedig nem árultak el az ügy kapcsán.

Most azonban kiderült, hogy már döntöttek is a feljelentésről. Polt Péter Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában azt írta:

„A Központi Nyomozó Főügyészség a kérdésével érintett tárgyban egy magánszemély által tett feljelentést elutasított, mivel a rendelkezésre álló adatokból kitűnt, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”

- szúrta ki a 444.hu.

hirdetés

A képviselőnő kérdése egyébként így szólt: "Szükséges kivizsgálni, hogy Szijjártó Péter magánszemély fizetett-e bérleti díjat az állami közbeszerzésekben érdekelt SZíjj László tulajdonában lévő Lady MRD luxusjachtért?"

A kérdés azért merülhetett fel, mert a horvátországi nyaralás óvatos becslések szerint is 40-60 millió forintba kerülhetett, a külügyminiszternek a vagyonnyilatkozata alapján nem pedig nem volt ennyi pénze erre. Ha viszont ajándékba kapta az utat, az korrupciós problémákat vethet fel.

Szijjártó Péter egyébként korábban annyit mondott a luxusjachtozás kapcsán, hogy a munkájáról minden információt megoszt a nyilvánossággal, ugyanez viszont nem igaz a magánéletére, a családi vakációjára, a jachtozást pedig ennek tartja.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lemondott-szajer-jozsef.jpg

Szájer József akár több év börtönre is számíthat a nála talált drog miatt

Kérdés, hogy a fideszes politikust hol vonják majd felelősségre a kábítószer birtoklás miatt. A büntetési tételek alapján Magyarországon rosszabbul járhat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

Mint megírtuk, a belga ügyészség azért kezdeményezett Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő ellen eljárást, mert a táskájában kábítószert találtak, amikor egy brüsszeli szexpartiról akart távozni - sajtóbeszámolók szerint - egy ereszcsatornán leereszkedve.

A büntető eljárást azonban csak akkor lehet lefolytatni, ha lejár a mentelmi joga, vagy az ügyészség kérésére az Európai Parlament felfüggeszti azt.

Szájer ugyanis hiába mondott le hivataláról, a mentelmi joga még december végéig él.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász a Népszavának azt mondta:

hirdetés

ha egy magyar állampolgárt külföldön vonnak eljárás alá, Magyarország kérvényezheti az ügy teljes átvételét és annak hazai lefolytatását, ám erre a külföldi ország nem kötelezhető.

A jogász hozzátette: "A politikus lehetséges büntetése a kábítószer mennyiségétől, valamint attól függ, hogy melyik országban döntenek majd az ügyében."

A kábítószer birtoklásért ugyanis Belgiumban 3 hónaptól 5 évig terjedő büntetés szabható ki, de gyakori a felfüggesztett szabadságvesztés eltereléssel. Magyarországon csekély mennyiség esetén 2-8 év szabható ki, de küldhetik elterelésre is, nagyobb mennyiség esetén 5 és 10 év közötti börtönbüntetésre ítélhetik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gyf.jpg

Gyurcsány Ferenc: „Orbán és Szájer a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat”

A DK elnöke tegeződve üzente a fideszes politikusoknak, hogy nem tartja őket se keresztényeknek, se hazafiaknak, csak primitív, hazug fajankóknak, akik azt hiszik, nekik mindent szabad.
Fotó: Gyurcsány Ferenc/Facebook - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

"Na srácok? Ki lesz a következő? Ki mer közületek ma újra buzizni, és hova fogjátok még felírni, hogy az anya nő, az apa férfi?"

- írta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerdai Facebook bejegyzésében, amiben Szájer József szexbotrányára reagál.

"Melyikőtök gondolja még mindig azt, hogy belemásztok az emberek magánéletébe Istenre hivatkozva? Melyikőtök mer legközelebb a keresztény értékrendről papolni, miközben titkos luxuspartikon tivornyzáztok? Családbarát Fidesz, mi?"

- teszi fel további kérdéseit az ellenzéki politikus.

hirdetés

Majd hozzáteszi, hogy a férfiakkal közös, drogos parti nem különösebben érdekelné, ha nem Szájer József írta volna az új, keresztény szellemiségűnek hívott Alaptörvényt.

"Ugye értitek? Mindeközben droggal, homoszexuális kapcsolattal teli, titkolt élete zsarolhatóvá tette. Zsarolhatta a Fidesz, Orbán, bármelyik nemzet titkosszolgálata. És Orbán hagyta, hogy egy zsarolható ember legyen a frontvonalban. Orbán és Szájer a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat. Ez a legnagyobb skandalum."

Gyurcsány Ferenc szerint ez az igazi botrány.

"Nem keresztények, nem hazafiak vagytok. Primitív, hazug fajankók, akik azt hiszik nekik mindent szabad. Megszentségtelenítettétek a legszentebbet, a hazát. Közös hazánkat" - tette hozzá a DK elnöke.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kg.jpg

„A hamisság mindenképp önzésből fakad" - Karácsony egy Pilinszky-idézettel reagált a Szájer-ügyre

A főpolgármester az idézet elé ezt írta: „a tegnap kapcsán, a holnap érdekében".
Fotó: Karácsony Gergely/Facebook - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

„A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen. Tartalmára hogyan is cáfolhatna rá természete? Győzelme a szelídekre vár, és a türelmesekre"

- idézte Pilinszky Jánost a főpolgármester Szájer József szexbotrányára reagálva a Facebook-oldalán.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

hirdetés

Mint ismert, a Fidesz legtapasztaltabb európai parlamenti képviselője azért mondott le váratlanul, mert péntek este rendőrségi rajtaütés során tetten érték, miközben az ereszcsatornán mászva menekült egy a Covid-szabályokat megszegve rendezett 25 fős brüsszeli meleg-orgiáról.

Szájer táskájában ecstasytablettákat is találtak, ő azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek oda, de a bulin való részvételét elismerte.

Az ügy kirobbanása óta, több külföldi lapban is megjelentek a bortányról szóló cikkek.

Valamint kormánypárti és ellenzéki politikusok is reagáltak rá.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hascak-1000x630.png

Kommandósok tartóztatták le az egyik leggazdagabb embert Szlovákiában

Jaroslav Haščák a Gorilla-ügy egyik legfontosabb szereplője, a vád ellene korrupció és pénzmosás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

Fegyveresek lepték el a szlovákiai Penta pénzügyi csoport pozsonyi székhelyét, és letartóztatták egyik tulajdonosát, Jaroslav Haščákot, az ország egyik leggazdagabb emberét - írja a Paraméter.

Haščákot akkor vették őrizetbe, mikor kihallgatásra érkezett a rendőrségre, majd gépfegyveres rendőrök kísérték be a székhelyre. A médiaértesülések szerint a Gorilla-ügy miatt tartóztatták le korrupció és pénzmosás vádjával.

A Denník N nevű portál birtokába jutott felvételen látszik, ahogy több tucat állig felfegyverkezett kommandós nyomul be a pozsonyi Digital Parkban található épületbe.

“Elvették a mobilokat, notebookokat, az embereket őrizetbe vették. Azoknak az egyszerű alkalmazottaknak, akik akkor épp ezeken az emeleteken tartózkodtak, ott kellett maradniuk hátratett kézzel a falhoz állítva”

- nyilatkozta a lapnak egy szemtanú.

hirdetés

Haščákot letartóztatása után visszavitték a helyszínre, vélhetően azért, hogy a házkutatás során jelen legyen. Ugyan hivatalos forrásból nem erősítették meg sehol a nyomozás tárgyát, vélhetően Gorilla-dokumentumokat kerestek. A tulajdonos mellett a szlovák titkosszolgálat (SIS) elhárításának korábbi főnökét, Ľubomír Arpášt és feleségét is letartóztatták, a vád ellenük ugyancsak korrupció és pénzmosás.

Haščák azóta lemondott a cég élén betöltött összes végrehajtói tisztségéről, ám társtulajdonosi posztját megtartotta - erősítette meg a TASR-nak a hírt Martin Danko, a Penta szóvivője, egyben elmondta, hogy Haščák az ügy kirobbanása óta mindenben együttműködik a hatóságokkal a nyomozás érdekében.

Igor Matovič, Szlovákia miniszterelnöke szűkszavúan, de sokatmondóan reagált az ügyre: közösségi oldalára annyit írt:

"A maffia csak annyira erős, mint amennyire gyenge az állam. Pont."

A Gorilla-ügy még 2011-ben robbant ki Szlovákiában, amikor egy máig ismeretlen személy nagyjából 70 oldalnyi dokumentumot, az ún. Gorilla-iratokat töltötte fel az internetre, amelyek a SIS által lehallgatott beszélgetések leiratai. A 2005 és 2009 között készült felvételeken az hallható, ahogy a Penta emberei a politikai elit tagjaival egyeztetnek kenőpénzekről.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!