hirdetés
poczik_jozsef.png

Póczik József a Borkai-videóról: „Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit”

A korábbi válogatott győri labdarúgót azzal vádolják, hogy 10 millió forintot kért Borkai Zsolttól a horvátországi luxusjachton készült szexvideókért cserébe.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Ügyvédje jelenlétében a 24.hu-nak nyilatkozott először Póczik József, egykori válogatott labdarúgó, akit még hétfőn állított elő a rendőrség a Borkai-szexvideóval összefüggésben. A 66 éves férfit azzal vádolják, hogy megzsarolta a volt győri polgármestert egy horvátországi orgián készült felvételek nyilvánosságra hozásával, ha nem fizet.

Az egykori labdarúgó és edző szerint szó sem volt zsarolásról:

"2018 júniusában kaptam egy telefonhívást egy olyan személytől, akit nem ismertem. Titkosított telefonszámról hívott. A lényeg az volt, hogy a budapesti szálloda, a Novotel portáján hagytak a nevemre egy borítékot. Nem mondták el, hogy mi van benne, csak hogy adjam át Borkai Zsoltnak. Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem. A felvételeket megmutattam a kocsiban ülő utastársamnak, majd Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit."

A lap információ szerint Póczikról hetek óta terjedt a városban, hogy köze lehet a Borkai-ügyhöz. A volt focista ezek után két hete maga jelentkezett a rendőrségen, hogy vallomást tegyen, de erre akkor nem került sor. Végül hétfőn tartottak házkutatást a férfi lakásán, a rendőrök minden adathordozót lefoglaltak. Póczik Józsefet ezután Budapestre szállították.

A nyomozók feltételezése szerint 10 millió forintot szeretett volna kicsikarni a kompromittáló felvételekért cserébe Borkai Zsolttól.

hirdetés

Nemcsak Póczik Józsefet, hanem két huszonéves prostituáltat is előállítottak hétfőn az üggyel kapcsolatban. Erről itt írtunk részletesebben:



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
iskola.jpg

Koronavírus: 21 fertőzött van, lezártak egy mezőkövesdi általános iskolát

Egy tanártól indult a fertőzés, aki egy értekezleten kaphatta el a vírust, derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Intézet RTL Híradónak adott válaszából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Koronavírus gyanú miatt lezártak egy mezőkövesdi általános iskolát. Az RTL Híradó információja szerint az egyik tanár fertőződhetett meg a vírussal.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház közleményt adott ki, eszerint az elmúlt héten három koronavírusos beteg került hozzájuk.

A Covid-19 fertőzés "halmozódását" észlelte a helyi járványügyi hatóság egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézményben. Közleményük szerint

néhány nappal ezelőtt megbetegedett egy pedagógus. A kontaktkutatás kiderítette, hogy nagy valószínűséggel egy korábbi, zártkörű értekezleten fertőződhetett meg. A kontaktok körében eddig elvégzett PCR laboratóriumi vizsgálatok 21 embernél pozitív eredménnyel zárultak

hirdetés

- írja az MTI.

A járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett. Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán.

A szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek; a szoros kontaktok járványügyi megfigyelés alatt állnak, jelenleg nem hagyhatják el otthonukat. Valamennyi fertőzött beteget elkülönítették. Akiknél jelentkeztek a tünetek, kórházban, illetve otthonukban vannak.

Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere közleményt adott ki, amelyben azt írja:

már zajlik a kontaktutatás, a szükséges járványügyi megfigyelések és a zárlatok elrendelése.

Arra kérte a helyieket, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat, kerüljék a közvetlen érintkezéseket és használjanak maszkot és fertőtlenítőszereket. Ezekre egyébként már egy hétfői közleményben is felhívta a lakosság figyelmét az önkormányzat.

Mezőkövesd Online

Felhívás Felhívjuk a kedves betegek figyelmét, hogy a rendelőintéze... tet ismét a nyaktagi bejárat felől lehet megközelíteni, előzetes lázmérést és kézfertőtlenítést követően. Maszk használata továbbra is kötelező, lázas betegek a megjelenés előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal! Köszönjük megértésüket! Dr. Tóth József orvos-igazgató

Az NNK az eset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében. Hangsúlyozták, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába, menjenek közösségbe.

"Tekintettel arra, hogy tünetmentes személy is hordozhatja a vírust, kiemelten fontos a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Emellett szigorúan be kell tartani a köhögési, tüsszentési etikett szabályait. Figyeljünk oda a fokozott és folyamatos szellőztetésre és ne feledkezzünk meg a gyakori, alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés szükségességéről"

- írták.

Fotó: illusztráció, forrása: Google Maps

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
maszk-nelkuli-vasarlok-eladok.jpg

Egyre kevesebben hordanak maszkot a boltokban, még az eladókon sincs sok helyen

Vidéken még a vásárlók nagy része betartja az előírást, Budapesten viszont rosszabb a helyzet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Hiába kötelező még mindig, egyre kevésbé vesznek fel maszkot az emberek az üzletekben, sőt van, ahol még az eladók sem húzzák fel.

Az RTL Híradó stábja kisebb és nagyobb boltban is megnézte, mi a helyzet a maszkviseléssel Budapesten és vidéken. Azt tapasztalták, hogy

a fővárosban a vásárlók nagy részén és az eladókon sem volt maszk, akiken meg igen, azoknak a többsége is helytelenül hordta. Vidéken ugyan többen betartották a szabályt, de azért ott is találkoztak olyanokkal, akik vagy egyáltalán nem, vagy nem szabályszerűen hordott maszkot.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint fontos lenne továbbra is betartani az előírásokat, hiszen a környező országokban is egyre nő a fertőzöttek száma, így bármikor visszakerülhet a vírus Magyarországra is.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
madarpok-halott.jpg

Mexikói vöröstérdű madárpókot találtak egy budapesti utcán

Az állat már nem élt, valószínűleg a felelőtlen gazdája miatt pusztult el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Magyarország egyetlen hivatásos vadállatbefogója, Both Zoltán jóformán napi szinten szembesül olyan hajmeresztő esetekkel munkája során, amelyeket az emberi felelőtlenség okoz.

Legutóbb annak kapcsán írtunk róla, hogy gabonasiklót találtak egy postaládában Monoron, amiről senki nem tudta megmondani, vajon hogyan került oda.

Június elején pedig egy cuki bébiteknőst fogott be Délegyházán, amiről hamar kiderült, hogy egy nagyra növő aligátorteknős. Testtömege kifejletten akár 34 kiló is lehet, és harapásával súlyos sérülést képes okozni.

Most a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcából kapott egy bejelentést, de sajnos túl későn: a képen szereplő mexikói vöröstérdű madárpók már elpusztult.

hirdetés

"Valószínűleg aki ezt tette vele, undorodott a testét beborító szőrtől és mind a 8 lábától...

Sajnos a segítség későn érkezett. Az emberi felelőtlenség áldozata" – írja Zoli.

Egy egészséges példány. (Forrás: Wikipédia, készítette: George Chernilevsky - A feltöltő saját munkája, Közkincs)

Posztjában hozzáteszi, nem ez a madárpók tehet róla, hogy utcára került, de a legnagyobb vesztes ő volt. Valaki minden bizonnyal nagyon megijedt tőle, és "áttessékelte a pókok mennyországába, ami az emberek pokla" – fogalmaz.

Végül mindenkit arra szólít fel: nem kell a pókokat szeretni, csak fogadjuk el, hogy ugyanolyan egyenrangú élőlényei a Földnek, mint bármely más élőlény.

Zoltán Both

mexikói vöröstérdű madárpók ? Budapest, Hegedűs Gyula utca ? Nem élte túl ,valószínű aki ezt tette vele undorodott a testét beborító szörtől és mind a 8 lábától.. sajnos a segítség későn érkezett....

A Wikipédia szerint viszonylag nyugodt viselkedése is közrejátszik abban, hogy ez az egyik legkedveltebb madárpókfaj. Előszeretettel használják hollywoodi filmekhez is, de mint minden vadállatot, elővigyázatosan kell kezelni ezt is.

Ez a faj okozza a legtöbb regisztrált pókmarást is, ami valószínűleg az elővigyázatlanságnak tudható be. Veszélyhelyzetben irritáló szőreivel védekezik támadója ellen, ritkább esetben mar.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hotelszoba.jpg

Katasztrofális a magyar turizmus helyzete, 93 százalékos a visszaesés a koronavírus miatt

A magyar turisták egy része májusban már megszállt belföldön, de külföldiek gyakorlatilag egyáltalán nem jöttek.
Fotó: Ming Dai/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Idén májusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98, a belföldi vendégek által eltöltötteké 86%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest - írja a Központi Statisztikai Hivatal.

Az összes vendégéjszaka 88%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal kevesebb volt.

A szálláshelyekre érkezett 4 ezer vendég 22 ezer vendégéjszakát töltött el. Az éjszakák túlnyomó része a szállodákban realizálódott.

A vendégéjszakák száma Budapesten és a Balaton régióban az előző év májusi értékének 1%-át sem érte el.

A belföldi vendégek száma 87, a vendégéjszakáké 86%-kal csökkent. A vendégszám 75 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 167 ezer volt. Utóbbi leginkább a közösségi szálláshelyeken és a szállodákban, legkevésbé a panziókban és a kempingekben esett vissza.

hirdetés

Az év első öt hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 56%-kal kevesebb, összesen 4,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 59, a belföldi vendégek 53%-kal kevesebb (egyaránt 2,2 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 53%-kal csökkent, és 87 milliárd forintot tett ki.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!