hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Petruska a plágiumbotrányról: "Le vagyok sokkolva"
Az előadó közleményben fejtette ki véleményét.
Címkép: Láng Péter - szmo.hu
2019. február 18.


hirdetés

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy plágium miatt kizárták a versenyből a A Dal 2019 egyik indulóját, Petruskát. A műsorkészítőknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese küldte el szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban. Mind kiderült, a produkció túl sok részletben egyezik a Vampire Weekend White Sky c. dalával, ezért plágiumnak minősül.

Az ügyben most megszólalt az előadó is, aki egy közleményt adott ki a Facebook-oldalán. Ezt teljes terjedelmében, változatlanul közöljük.

"Szombat este egy kedves barátom meglepetés születésnapi bulijának emelkedett pillanatába csapott villámként az MTVA híre. Döbbent telefonváltások következtek a többi versenyzővel, a tv műsor záró perceiben egy döntőnyi muzsikusra sikerült ráijeszteni. Miért most került ez elő? Nem vizsgálnak át alaposan mindent már a beválogatások alkalmával jó füllel és szoftverrel? - tettük fel egymás között a kérdéseket.

Aztán jött a hétfő reggel. A műsorpróbán már zenélésre készen, bedrótozva álltunk a színpadon, amikor a stáb félrehívott, hogy szeretnének velem beszélni. Megosztották velem az előző nap befutott szakértői véleményt, ami szinte sokkolt. Mivel a dalom a popzenében használt 3 legalapvetőbb dúr hármashangzatra épül, és a blues zenékre is jellemző shuffle ritmusban van, ha valaki minden áron találni akar valamit, könnyen fog. Ez azonban nem jelent automatikusan plágiumot. A szakértői véleményt elolvastam, a műsorkészítők döntését tisztelettel tudomásul vettem. Mindezzel együtt vitatkozom az ítélettel. Nem kívánom visszaküzdeni magam A Dal 2019 mezőnyébe, azonban nem hagy nyugodni, hogy dalszerzőként egy ilyen méltatlan helyzetbe kerültem.

Ha forrásokat keresünk, a Help Me Out of Here-t Zimbabwe és Malawi tradicionális tánczenéinek hangulata inspirálta, és nem árulok el nagy titkot, hogy távolról sem én vagyok az egyetlen, aki innen merít. Az, hogy hasonló forrásból esetlegesen hasonló érzetű nyugati popdal születik, nem precedens nélküli, és olykor tudat alatt is létrejöhet egy szerencsétlen együttállás, bár le kell szögeznem, a szakértői véleménnyel a hangulati hasonlóság elismerése mellett továbbra sem értek egyet.

Jelenleg le vagyok sokkolva, szomorú vagyok, és korántsem a műsorban való szereplésem elvesztése miatt. Átgondoltan igyekszem építeni a szakmai életem, folyamatosan arra törekszem, hogy a dalaim mondjanak valamit, össze tudjunk általuk kapcsolódni, és nem mellesleg folyamatosan olyan zenei kifejezőeszközökkel kísérletezem, amivel talán színfolt lehetek az ország popkulturális palettáján. Nincs könnyű dolgom magammal, amikor hosszan ülök egy-egy dallam, vagy szöveg fölött, de mindig azt igazolja vissza élet – gondoljunk csak a Dalos zsűri szép szavaira is -, hogy megéri ez a befektetés. Egy kicsit az ebbe vetett erőm tört meg, remélem, csak időlegesen.

Nos, ha nem Dal, akkor új lemez, új koncertek várnak, ebből igyekszem töltekezni (és most átnéztem minden számomat, hogy ne érje szó a ház elejét).

Köszönöm, ha mellettem álltok ebben

Andris






KÖVESS MINKET:





Itt van Tarantino új filmjének előzetese – DiCaprio és Pitt a hippikorszak Hollywoodjában nyomul
DiCaprio a saját hatása alá is kerül benne.
fotó: YouTube - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Kijött a Volt egyszer egy Amerika, Quentin Tarantino 9. filmjének teaser trailere - és igazi kedvcsinálóként működik, ahogy egy valamirevaló teasernek kell.

DiCaprio egy menő westernszínészt alakít a filmben, míg Brad Pitt a kaszkadőrét játssza, akik együtt nyomulnak az éjszakában is. Feltűnik még a trailerben Bruce Lee, Sharon Tate (Margot Robbie) és a vigyorgó Charles Manson (Damon Herrimant elég jól megtalálták a pszichopata gyilkos szerepére) is.

Az előzetes az első és utolsó jelenetrészlettől eltekintve egy montázs, melyben a hatvanas évekből a hetvenesre átforduló Hollywood jelenik meg, hippikkel, fantasztikusan korhű utcarészletesekkel és atmoszférikus hangulatképekkel.

VIDEÓ: Az előzetes

Annak a sztorinak egyelőre nyoma sincs - illetve csak Manson személyében - melyet kezdetben a filmhez kapcsoltak, pedig valószínűleg kulcsfontosságú lesz: a Sharon Tate-gyilkosságnak.

Azt lehet tudni még, hogy Pitt és DiCaprio karakterei Tate szomszédságában laknak. Az utolsó jelenetrészlet különösen vicces, mert DiCaprio épp önmaga hatása alá kerül, miután egy kislány megdicséri a játékát.


KÖVESS MINKET:




Visszatérnek Pajkaszeg lakói - jönnek a legújabb kulisszatitkok
A mi kis falunk idei első részében egy különleges körmeneten vesznek részt a pajkaszegiek...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 21.


hirdetés

Szombaton este visszatérnek a képernyőre Pajkaszeg lakói. A mi kis falunk idei első részében egy különleges körmeneten vesznek részt a pajkaszegiek, a falu lakói ugyanis le akarják nyűgözni az odalátogató püspököt, persze nem kis bonyodalom lesz a dologból...

A zarándokhellyé vált forgatási helyszínen szinte követelték a rajongók az új részeket. Jönnek a kulisszatitkok az új évadról.

Kiderül miért van körmenet, mi lesz húsvétkor. A készítők szerint lesz megint szerelem, ármány, móka, kacagás. És lesznek új szereplők is. A szereplők pedig mesélnek a forgatásról, elárulnak pár titkot is.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója

Egy közönségtalálkozónak hála megtudhattuk, hogy Matyi, vagyis Molnár Áron, miként úszta meg, hogy egy kakiba esett szájharmonikán kelljen játszania... Az új részre már nem kell sokat várni, szombaton 20:00-tól újra jönnek Pajkaszeg lakóinak legfrissebb kalandjai.


KÖVESS MINKET:





Lovasi András: Nem vagyok depressziós, nincs halálvágyam
A lemezbemutatóra készülő Lovasi Andrással beszélgettünk a halálról, a hülyékről, és a titkos, harmadik szólólemezéről is.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. március 19.


hirdetés

Lovasi András a Kispál és a borz és a Kiscsillag frontembere 18 év után, idén februárban ismét szóló albumot adott ki Tűzijáték délben címmel. A jövő heti lemezbemutató koncertre hangolódva beszélgettünk többek között arról, miért ezt a címet választotta, és hogy mennyivel lett keserűbb az elmúlt 20 évben.

- Számomra nagyon érdekes a Te pályafutásodban, hogy egyfelől egy nagyon érzékeny, fontos látásmóddal, mondanivalókkal, lírai vénával rendelkező művész vagy, de ugyanakkor egy nagyon népszerű rock n roll sztár is, rengeteg fülbemászó, népszerű slágerrel. Nem kerül olykor konfliktusba benned a költő és a körülrajongott bálvány?

- Nem. Röviden ezt tudom válaszolni. A hosszabb válaszom az, hogy alapvetően dalszerzőként tartom magamat számon. Még pedig azért, mert voltam én költő, de olyan 18-19 éves koromban valahogy elapadt az indíttatásom. Amikor újra kezdtem, akkor viszont már direkt dalszövegeket akartam írni. Van egy-két novella kezdeményem, prózai dolgom, de azokat is félbe hagytam. Nincs az a fajta késztetésem, mint egy rendes, becsületes írónak, aki minden reggel felkel, és ír.

Én dalt is csak akkor írok, ha úgy érzem, hogy bent mozog valami.

Az a tapasztalatom, hogy ha megrendelésből, vagy kényszerből írok, az sosem olyan jó. Ha úgy nézzük, hogy bő 30 év alatt írtam durván 300 dalt, az nem egy rettenetesen nagy termés. Egy írói életmű nem jönne ki belőle. Azt pedig, hogy én is énekelem őket jobbára, az azért szerencsés, mert egy szövegen még utólag is tudok változtatni, éneklés közben még egy csomó minden kiderül a sorokról, mi van jó helyen, mi kényelmetlen.

- Nem gondolom, hogy egy dalszöveg kevésbé lenne értékes, mint mondjuk egy vers. Úgy tűnik, a Nobel-díj bizottság sem.

- Én sem. Az sose vonzott, hogy megírjak egy verset, ami megjelenik valahol és elkezdi a saját útját. Engem sokkal jobban érdekelt, hogyha megírok egy dalt, azt elvigyem a közönségnek. A magyar popzenében amúgy is van egy nagyon erős szövegcentrikusság a 60-as 70-es évek politikai elzártsága miatt.

Az elődeink sokkal jobb popszövegeket írtak, mint mondjuk az angolszász popzene nagy átlaga, elég, ha Bródy, Bereményi vagy Dusán munkásságára gondolunk.

Tehát a magyar popzenei szövegeknek van egy jó hagyománya, amit érdemesnek tűnt folytatni.

- Amikor a költői vénádról beszéltem, pont arra gondoltam, amit Te is mondasz. Hogy nem azért írsz, mert írni kell, mint egy iparosnak, hanem mert van mondanivalód. És pont ezért gondoltam, hogy belső konfliktus lehet, mert a popszakmának azért van egy gépszíj jellege, egyfajta nyomás, hogy bizonyos időként muszáj új számokkal előállni.

- Ami inkább nehezemre esett mindig is az egészben, az a körítés, a külsőségek, amivel eladni vélik a popzenét, és ami egyre hangsúlyosabb a beltartalom helyett. Maga a dalírás, a zenekarosdi az jó, próbálni szerettünk, dolgozni szerettünk. Már a 90-es években is lelassult azért kicsit a popszakma, az egyáltalán nem volt tipikus dolog, ami az esetükben történt, hogy minden évben kiadtunk egy lemezt. Az első 5 lemezünk között 6 év telt el. Most aztán pláne lelassult, egy átlagos zenekar 3 évente ad ki egy lemezt. Mondjuk ez világtrend, talán mert sokkal nagyobb lett a könnyűzene felvevő piaca, mindenhová eljutni pedig hosszú idő, miközben abban van most már az iparág jövedelmeinek nagy része.

- Azt nem lehet mondani, hogy elkapkodtad volna az újabb szóló lemez elkészítését. 18 éve jelent meg a Bandi a hegyről. Egyszer csak kedvet kaptál rá?

- Ezek a dalok mindig gyűltek. Az Aréna-koncert előtt kezdtem gondolkozni rajta, hogy milyen jó lenne, ha az Arénáig kijönne egy szólólemez is. De aztán az előkészületek során látszott, hogy addigra nem lesz kész. Egy-két dalt eljátszottam, mert azért akkor már megvolt az album fele. Azután megszületett a fiam, és nyáron elég sokszor én vigyáztam rá. Most már nem tudok gitározni mellette, mert beleszól, belenyúl, úgyhogy marad az éjszaka. De akkor még tudtam mellette zenélni, volt időm befejezni a kezdeményeket, és utána rohammunkában fel is vettük, három vagy négy nap alatt, mert annyira letisztult addigra az elképzelés, hogy nagyon pontos utasításokat adhattam a zenészeknek. Ráadásul, mivel a legtöbb dalban nincs dob, nincs meg a szokásos metrum, egyszerre kellett felvenni egy-egy dalt.

- Az album nem valamelyik dal címét kapta, hanem önálló neve van: Tűzijáték délben. Mit akar kifejezni?

- Ez egy régi heppem. A Fishingen minden évben van egy délutáni, fürdéssel összekötött nyitóünnepség, és egyszer kitaláltam, hogy legyen tűzijáték. Régi vágyam volt megnézni, milyen lehet nappal a tűzijáték.

- Na és milyen?

- A durrogás ugyanúgy megvan, de a látvány kevésbé mutatós, csak egy kis fehér füst. Nagyon tetszett az egész hiábavalósága. Az is benne lehet, hogy a feleségem játszik egy darabban, aminek az a címe, hogy Az utolsó tűzijáték, és ez eszembe juttatta az amúgy is meglévő mániámat.

Picikét arra is utal, hogy ez egy olyan album, amiről azt gondoltam, hogy abban az erőtérben és időben, amiben megjelenik, nem lesz, nem lehet különösebben sikeres, és ez egy jó, önironikus címnek tűnt.

Egyébként annál nagyobb visszhangja lett, mint ahogy vártam, legalábbis ami a fogyást és a fogadtatást illet. Mondjuk az Index jól lehúzta. Bár annak idején megmondta Nagy Feró, mint első mentorunk, amikor indult a Kispál, hogy mindegy mit, csak írjanak. És tényleg, sok ismerős mondta, hogy csak az írás után vette a fáradságot, hogy „na, jó, akkor meghallgatom”. Szóval végső soron hálás lehetek nekik, csak nehéz megemészteni, hogy ebben a leosztásban mi, régebb óta ismert hazai popzenészek, akiket már az Index nem tud felfedezni, általában csak negatív kontextusban kerülhetünk a fő oldalra, valami hatásvadász címmel, ami sok kicsi kattintást generál nekik. „Lovasi - Ákos”, ez valami csodálatos összeszikráztatása a valóságnak. Ki nem hagyták volna semmi pénzért.

- Végső soron úgy is a közönség dönt, és van egy olyan fix táborod, akire mindig számíthatsz.

- Pont ezért éri meg nekik. Mivel általában megosztó személyiségekről van szó, olyan hangnemben kell fogalmazniuk, hogy a táborokat felébressze.

- Hagyjuk az Indexet, ha rájuk lennék kíváncsi, tőlük kérnék interjút. A lemezen egy sokkal visszafogottabb Lovasi Andrást hallhatunk a Kispálhoz vagy a Kiscsillaghoz képest. Nekem a Tekerd fel a volumét jutott eszembe az éneklésedről.

- Persze, vannak előzményei. Vagy az első szólóanyag. Az is ilyen szobazene, csak akkor nagyon érdekeltek az elektronikus eszközök. Akkor találkoztam először bizonyos programokkal, loopokkal, és nagyon élveztem. De ez az érdeklődésem mára teljesen elmúlt. Ezért is lett ilyen egyszerű, akusztikus a lemez.

- Nem csak a hangszerelésre gondolok, hanem kimondottan az éneklésre. Általában erőszakosabban, ha úgy tetszik, vagányabbul szoktál énekelni, nem ennyire líraian.

- Ez attól függ, hogy hol keletkezik a zene. Például egészen biztos vagyok benne, hogy az AC/DC-nél ez a jellegzetes, préselt fejhang valószínűleg azért alakult ki a Bon Scottnál, mert ezt hallotta az erősítők és a borzasztó hangos zene mellett a kis sufniban anno. A Kispálban is valószínűleg azért vannak ezek a magas regiszterek – főleg a koraiban –, mert egyszerűen azt hallottuk. Volt egy mikrofonunk, bedugtuk az erősítőbe, és ezen a frekvencián hallottam, hogy mit énekelek. Ha mélyebben énekeltem, azt nem hallottam. De ha az ember egy szobában, egyedül követi ezt el, akkor ez nem szempont. Kicsit „dödögősebb” ének dallamok íródnak.

- A lemez központi, több dalban megjelenő témája tulajdonképpen az egész életművedben vissza-visszatér: a halál. Miért ennyire fontos neked? Szerencsére még elég fiatal vagy.

- Nem tudom. Mert jó téma. Ez ugyanolyan, hogy miért csinálnak krimiket, és azokban a krimikben általában miért ölnek meg embereket? Hiszen a legtöbb bűneset nem végződik halállal, hanem mondjuk, ellopják valakinek a pénztárcáját, vagy megvernek valakit.

Az ember – a mi kultúránkban végképp – nem tud mit kezdeni a saját, de még a mások halálával sem.

Nyilván az ember próbálja valahogy barátságossá szelídíteni. Az életünk egy út a halál felé, nem csoda, hogy fontos része az életünknek. Nem mindegy, hogy történik meg. Ha valaki hisz a túlvilági életben, akkor azért nem, ha nem hisz, akkor azért nem.

- Szóval akkor nem kell ebbe semmit belelátni, nem kell aggódnunk...

- (nevet) Nem vagyok depressziós, nincs halálvágyam. De azért nyilván az ember minden nap úgy kel fel, hogy tudja, egyszer vége lesz, és hát nem mindegy, hogy addig hogy telik az idő.

- Bármennyire régi téma is a halál, a nyitó dal, a Nem kell... mégis valahogy különbözik az eddigiektől. A Ha az életben, a Tegyetek el befőttet, az Eltalált állat, a Feketemosó és a többi egyfajta dacolás, egy fajta „szemébe nevetek a halálnak” érzés, de a mostani dal szövegében és zenében is sokkal letisztultabb, és a régi fanyar stílust talán csak a fúvósok idézik meg.

- Na például a Nem kell... az bizonyos értelemben „alkalmazott” dal. Van egy rendező barátom, Géczy Dávid, aki készített egy filmet, Game Over Club a címe. A feleségem szerepel benne, és Dávidal beszélgettek a filmről, én pedig ott kibiceltem. A film arról szól, hogy van egy Facebook-csoport, akik kitalálják, hogy csoportosan lesznek öngyilkosok. És eszembe jutott, hogy megírom a Game Over Clubnak az indulóját. Persze nem kértek fel rá, csak megírtam, és másnap elküldtem, és azt hiszem, be is rakták. Ott a szöveg is más volt. Most az a vége, hogy „Nem kell félni semmilyen haláltól.” De az eredeti az volt, hogy „Nem kell félni a meghívott haláltól.” Csak nem akartam népszerűsíteni az öngyilkolást.

- A másik fontos témája az új albumnak a... hát ezt nem biztos, hogy tudom szebben mondani, az embert körülvevő hülyék. A "Sziluetthuszárok", a "Férgek". Látszat- és érdekemberek mindig is voltak. Változott ebben bármi is a pályád kezdete óta?

- A Féreg az például kifejezetten a bennünk lévő féregről szól. Arról, hogy mi magunk sem feltétlenül vagyunk jobbak másoknál. Nyilván az ember kicsit szebbnek látja magát a többieknél, a saját gerendáját kevésbé veszi észre, mint a másik szálkáját.

Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy mennyivel vagyok keserűbb most, mint húsz évvel ezelőtt azzal kapcsolatban, hogy milyenek az emberek, akkor azt tudom mondani, hogy egy picit keserűbb vagyok. Ugyanis amiről akkor azt gondoltam, úgy van, arról kiderült, hogy tényleg úgy van.

Mondjuk úgy, hogy kevesebb az illúzióm.

- A lemezbemutató koncert nem egy füstös klubban lesz, nem is az Arénában, hanem a Vígszínházban. Van valami jelentősége a helyszínnek?

- Szeretem a Vígszínházat. Az efféle daloknak nagyon jó helyszín. Külföldön is a legendás koncerthelyek, amiket láttam például Londonban, azoknak a nagy része egykori színház. Úgy vannak kitalálva, hogy a közönség viszonylag közel legyen a színpadhoz, nincsenek igazán rossz helyek. Jó az akusztikájuk. Fontos lehetőség nekem, hogy ott játszhatok.

- Gondolom az új album dalai mellett régebbi kedvencek is megszólalnak.

- Mivel a lemez összesen 35 perc, abból nem jön ki egy egész este. Lesznek dalok az első szólólemezemről, és a Kispál- és Kiscsillag-dalok közül olyanok, amiket anno egy készülő szólólemezre írtam, csak éppen felkerültek egy-egy zenekari albumra. Tehát van még egy titkos szólólemezem is a Kispál és a Kiscsillag albumokon elbújva.

- Készültök-e valamire a Kiscsillaggal?

- 70%-os készültségben vagyunk egy lemezzel, de most kicsit félretettük a Kiscsillag zenekart a fejünkben egy másik polcra, mert amíg én a szólóalbumon dolgoztam, Lecsó elment Pál Utcai Fiúk-lemezt felvenni. Úgyhogy ha ők is befejezik, akkor nekiállunk, és május környékén megint kijövünk 1-2 új dallal. Az utolsó két Kiscsillag-lemez, sőt már az idén 10 éves „Örökre szívembe zártalak” album is mind március elején jött ki, úgyhogy a hagyományoknak megfelelően új Kiscsillag-album 2020 márciusában lesz.

Tűzijáték délben - Lovasi András lemezbemutató koncertje

"...régi barátaim és egy-két meglepetésvendég segítségével játszom el az új szólóalbum dalait, lesz néhány kedvencem az előző 2001-es lemezről, de válogatok olyan Kispál és a Borz-, Kiscsillag-dalokból is, amelyek személyesebb hangúak, és végül lesz egy-két feldolgozás általam nagyra becsült előadóktól is."

Jegyinformáció itt.


KÖVESS MINKET:




A Zodiákustól a Kennedy-gyilkosságig – a legjobb, valós bűnügyeken alapuló filmek
Még mielőtt a Manson-gyilkosságon borzonganánk, ami Tarantino új filmjében is fontos szerepet kap, nézzünk újra pár klasszikust!
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Jó belegondolni, hogy nekünk is van Martfűi rémünk és Viszkisünk - mármint hírhedt bűnözőket ábrázoló filmjeink -, de azért érdemes végigpörgetni az egyetemes film klasszikusait is, melyek mertek bátran az elevenébe mászni megtörtént, komolyabbnál komolyabb bűneseteknek.

Capote (2005)

Truman Capote leghíresebb regénye, a Hidegvérrel a megírása körül forognak Bennett Miller filmjének eseményei. Capote (Philip Seymour Hoffman Oscar-díjat is kapott elképesztően hiteles és érzékeny alakításáért) először csak egy újságcikk miatt utazik el Kansasbe, de aztán regénnyé dagad a jóravaló családapa, felesége és gyermekeik esztelen kiirtásának története, hiszen már elsőre van benne valami teljességgel érthetetlen. A bűnbe sodródást, az áldozatként gyilkossá válás lélektani folyamatát Millernek sikerült olyan érzékletesen bemutatnia mozgóképen, mint az írónak könyvben.

Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)

Minden idők egyik legrémisztőbb true crime-filmjének főhősének figuráját az alkotók a sorozatgyilkos Henry Lee Lucasról mintázták, akit tizenegy gyilkosság miatt ítéltek halálra, de állítólag több száz áldozata is lehetett. A film olyan pszichológiai pontossággal ábrázolta az élvezettel ölést, amit sok nézőből felháborodást váltott ki.

Kapj el, ha tudsz (2002)

Steven Spielberg ebben a filmjében talán a legkönnyedebb, legjátékosabb és leghumorosabb. A sztori persze adta, hogy így legyen: Frank Abagnale (Leonardo DiCaprio), minden idők egyik legzseniálisabb csalója egyvalamit tudott olyan tökéletesen, mint hamisítani: megszökni az FBI elől. Tom Hanks és DiCapiro kettőse örök kedvencünk ebben a lezseren elegáns filmben, melynek szinte minden képkockáján érződik, hogy a Mester nagy epikus történelmi munkái után csak úgy kirázta a csuklójából.

Kánikulai délután (1975)

Sidney Lumet Oscar-díjas filmjében egy férfi (Al Pacino egyik legnagyobb alakítása) bankot rabol, hogy ki tudja fizetni a szerelme operációját. A sztori igazi klasszik példa a káoszelméletre: az események egymást generálják, míg végül élet-halálról szóló túszdráma és médiacirkusz kerekedik az egészből. A valóságban is megtörtént bankrablás főszereplője, John Wojtowitz egyik inspirációja egyébként A keresztapa volt, az eset pedig a rendőrségi képzés tananyagává vált: ezen a példán keresztül tanítják meg, hogyan kell kezelni a túszejtőket és a pánikoló tömeget.

Nagymenők (1990)

Martin Scorsese egyik – ha nem a – legjobb filmje eredeti történetmesélői fogásokkal és időugrásokkal, valamint feszültséggel teli mozi. Igazi klasszikus gengszter-opusz Henry Hillről (Ray Liotta) és a maffiában töltött éveiről. Ezt a filmet csakis Martin Scorsese készíthette el, s ez az a mozi, amihez, talán míg világ a világ, minden gengszterfilmet hasonlítani fognak majd.

Az elnök emberei (1976)

Ha valaki hajlandó újranézni ezt a remekbeszabott klasszikust, pár perc után rájön, hogy hiába az írógépek kattogása, a beszélő emberek és az első pillantásra zavaróan unalmas belső, irodai terek: Az elnök emberei az egyik leghátborzongatóbb nyomozástörténet, amit valaha vásznon láttunk – s az egyik legdiadalmasabb, ami a való életben megtörtént. Hiszen tényleg két újságíró, Carl Bernstein és Bob Woodward fedezte fel és görgette végig a Watergate-ügy mögött megbúvó, a legmagasabb szintekig vezető bűnszériát, s buktatta le és meg végül Nixont.

JFK (1991)

Oliver Stone igazi badass rendező, talán nincs is nála vakmerőbb direktor a mai napig a világon, aki többször egymás után készített olyan történelmi témájú filmeket, melyek az amerikai történelem egy-egy egészen érzékeny pillanatát boncolgatták. A John F. Kennedy elleni merénylet kapcsán olyan kérdéseket tett fel, sőt, állított, melyeket előtte senki sem mert a nyilvánosság előtt vállalni. A film egyébként meg zseniálisan feszült, pörög, és folyamatosan dolgoztatja a néző agyát is.

Rillington Place 10 (1971)

Még mielőtt Richard Attenborough naiv, télapószakálló John Hammonddá lényegült volna a Jurrasic Parkból - eljátszott egy olyan szerepet, amitől még a legedzettebb thriller-rajongóknak is feláll a szőr a hátán. John Reginald Christie egy brit úriember volt, aki 1940 és 1953 között nyolc nőt gyilkolt meg, s a legváltozatosabb módokon szabadult meg a holttesteiktől. Attenborough már-már zavarbaejtően hiteles a pszichopata gyilkos szerepében, akinek egy abortuszműtéttel indul a "pályafutása."

Spotlight (2015)

Szintén a tényfeltáró újságírás erejét mutatja meg a Spotlight, A Boston Globe által leleplezett egyházi gyermekmolesztálási ügyek felgöngyölítését meséli el, melyek terméke, a cikksorozat 2003-ban Pulitzer-díjat hozott az újságnak. Gyönyörű példája annak, hogy a rég szőnyeg alá söpört ügyek is elnyerhetik az igazságot. Ízléses, okos film, alázatos, visszafogott játék a legnagyobb színészektől egy fontos történet szolgálatában.

Zodiákus (2007)

David Fincher talán legjobb filmje sokkal több, mint egy nyomozástörténet a hírhedt Zodiákus-gyilkos után. A fantasztikusan korhű, minden részletében tűpontos vizualitású mozi atmoszférájában, ritmusában is eltalálja a hatvanas-hetvenes évek Amerikáját, s megmutatja, mit nem tehet egy kisember, esetünkben egy képregényrajzoló a San Fransisco Chronicle-nél, ha okos, de sokkal nagyobb akadályokba ütközik. A múló időbe, a saját kisemberségébe s az emberi gonoszság megváltoztathatatlanságába.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x