hirdetés
linda-sori.png

Per jöhet: ellophatta a Marvel a Linda főcímdalát?

Az ikonikus, '80-as évekbeli magyar sorozathoz Vukán György írt zenét, és le is védette. Szellemi hagyatékának kezelője szerint ugyanez köszön vissza az X-Men animációs sorozatának főcímdalában is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 09.


hirdetés

A TMZ írta meg először, hogy egy magyar rendező beperelné a Marvelt (és mellette még a Disney-t, a FOX-ot, az Apple-t, az Amazont is), mert jogtalanul használták a '80-as években népszerű magyar sorozat, a Linda főcímzenéjét, amit Vukán György szerzett 1983-ban, és amit le is védetett.

Kriskó Zoltán szerint ugyanis ennek a dallama köszön vissza az X-Men animációs sorozatának főcímzenéjében. Ez a sorozat a Marvel neve alatt futott 1992-től 1997-ig.

Azzal érvelt, hogy a Linda elég ismert sorozat volt annak idején, és vélhetően a Marvelnél is ismerhették.

Kriskó Zoltánnak az a célja a cikk szerint, hogy Vukán családja is részesüljön a bevételből, amit a Marvel összeszedett a '90-es évek óta. Az is kiderül, hogy ő kezeli a már elhunyt Vukán szellemi hagyatékát.

Lapozz a főcímdalokért:

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
omega-egyuttes-koronavirus.jpg

Az Omega együttesnek vége, ha a járványnak lesz második hulláma

Sok pénzt buknak azon, hogy le kellett mondani az idei turnét és nincsenek koncertek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

"Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés" – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega együttes menedzsere, aki szövegíróként is támogatja az együttest.

A lapnak nyilatkozott a 77 éves Kóbor János, Mecky is. Azt mondta:

"Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma.

Mi, »régiek« már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő.

Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó.

hirdetés

Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is."

Trunkos András menedzser éppen nagy külföldi turnét szervezett, amikor a járvány ideért.

"A lemez és a bor megjelenését áttettük szeptember 23-ra, az Omega 1962-es első fellépésének évfordulójára. Hátha szerencsét hoz"

- mondta Kóbor János a Blikknek.

VIDEÓ: Az Omega 2012-es jubileumi koncertje:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
1.png

Clint Eastwood 90(!) éves – íme a kedvenc filmjeink tőle rendezőként

A május 31-én szülinapos színész-rendező ma olyan filmekkel büszkélkedhet 4 Oscar díja mellett, mint a Nincs bocsánat, A szív hídjai vagy az Amerikai mesterlövész.
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2020. május 31.


hirdetés

Clint Eastwood az egyik legkülönlegesebb csodabogarává vált kilencven éves korára Hollywoodnak, hiszen még mindig aktív rendezőként és olykor színészként is, nem beszélve arról, hogy több filmje zenéjét is ő szerezte. Ráadásul olyan sikeres filmeket készít, melyeket egy, a karrierje csúcsán lévő fiatalabb rendező is elirigyelhetne tőle.

Színészként lett világsztár: először Sergio Leone filmjeiben lett ismert a neve, melyet a Jó, a rossz és a csúf koronázott meg. Majd Don Siegel rendezővel készített több sikeres filmet, ezekben kezdte megteremteni azt a keményfiú karaktert, amit később a Piszkos Harry-filmekben vitt sikerre, létrehozva az önfejű igazságosztó zsaru karakterét, ami azóta egy állandó szereplő a film világában. Többek között Bruce Willis is ilyen figurák megformálásával lett világsztár. Ahhoz, hogy Eastwood neve mára egy mindenki által ismert brand legyen, a színészi karrierje is hozzájárult. Mégis most a rendezői karrierjére koncentrálva szedtük össze a legjobb munkáit. Rendezni is korán kezdett, hiszen már 1971-ben bemutatták első saját filmjét, a Játszd le nekem a Mistyt!, s eddig összesen 38 nagyjátékfilmet készített. Ki tudja, hol áll meg.

10. Amerikai mesterlövész

Sokan talán nem helyeznék fel erre a listára a filmet, mégis megérdemli a kiemelést. Ugyanis ezúttal Eastwoodra nem jellemző, mégis tökéletesen megrendezett, bravúros akciójeleneteket láthatunk. Az Amerikai mesterlövészt 84 évesen alkotta a mester, amikor a kortársai már a nyugdíjas otthon közösségi szobájában néznek ilyeneket a közös televízión. A film persze nem csak ezért került fel a listára, remekül bánik pl. a suspense-szel, s a művet összesen hat Oscar-díjra jelölték, közte Bradley Coopert is a legjobb színész díjára.

9. Fennsíkok csavargója

hirdetés

Ez Eastwood második saját rendezése, s még egyértelműen magán viseli Don Siegel és Sergio Leone filmjeinek hangulatát, mégis egy biztos kézzel megrendezett western, ráadásul több, a műfajban eredeti ötlettel. Egy kis vadnyugati városban játszódik, ahol felfogadnak egy titokzatos idegent, hogy néhány most szabadult bűnözőtől védje meg a lakókat.

8. Tökéletes világ

Clint Eastwood legjobb filmjei közé nem mindig sorolják ezt a filmet, mégis egyértelműen ott van a helye ezen a listán. Megjelenésekor nem mindenki volt oda a filmért, de többnyire jó fogadtatást kapott. Annak ellenére, hogy az amerikai közönség nem harapott rá nagyon, azért világszerte már jól alakultak a bevételei. A nők akkori aktuális kedvencétől, Kevin Costnertől furcsa volt az új szerepkör: egy brutális bűnözőé, de játékában mégis kifinomult érzelmeket kellett megmutatnia. A film egy veszélyes bűnöző s egy elrabolt kisfiú különös utazásáról szól.

7. Gran Torino (2008)

Ez az egyszerű, letisztult film már magán viseli a rendező addigra jól kiérlelt sajátos kézjegyeit, melyek a kétezres évekbeli filmjeit jellemzik. A Millió dolláros bébi után jött ki ezzel a filmmel, ami uralta az Oscar szezont. Egyik legnépszerűbb filmje, hiszen Eastwood azt csinálja, amit korábban is szerettünk tőle, az igazságosztó szerepébe bújik egy vietnámi veterán személyében. A közönség hatalmas bevétellel hálálta meg a szerethető filmet, és az IMDb szavazatai alapján a 178-adik legjobb film a világon, ami meglehetősen előkelő hely.

6. A törvényen kívüli Josey Wales (1976)

Eastwood kedvenc tematikái közé tartozik a bosszú. Josey Wales egy egyszerű farmerként élt családjával, távol a világ zajától, saját tanyáján. Ám az amerikai polgárháború szele Josey-t is érintette: a családját meggyilkolták, farmját felégették az épphogy átvonuló, válogatás nélkül pusztító csapatok. A békés farmer beáll a környék hírhedt banditái közé, hogy felkutassa azokat, akik tönkretették az életét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
puf-sajto.jpg

Premier: a karantén előtti koncertek hangulatát idézi fel a Pál Utcai Fiúk új klipje

A Columbo című szám lett az egyik legnépszerűbb a tavaly megjelent lemez dalai közül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A tavaly ősszel megjelent, „Igazán ez minden” című hetedik Pál Utcai Fiúk stúdióalbum országos lemezbemutató koncertturnéja a járványhelyzet miatt egyelőre még szünetel, így a közönség is jelenleg csak videoklipeken keresztül találkozhat a zenekarral. Ennek megfelelően a PUF elsősorban a klipkészítésre koncentrált az elmúlt hónapokban.

Az új lemez számai közül eddig a „Kérnéd” című dalra készült egy szövegvideó, valamint a „Vaktyúk” és az „Esőben” című dalokhoz egy-egy klip, illetve a múlt hónapban a „Nagy szerelem” című számhoz készült egy „home video”, amelyet a zenekar tagjainak otthoni felvételeiből állítottak össze.

Most pedig az igen változatosra sikerült új album egy olyan dalára készült videó, amely szintén tovább színesíti a PUF zenei világát.

A zenekar gitárosának, Molnár Balázsnak a szerzeménye megpróbál választ adni arra, hogy vajon mit is csinál egy alternatív zenész akkor, amikor éppen nem „alternatívzenél”.

Tévésorozatot néző hétköznapi emberré válik? Vagy éppen ír egy olyan, ugrálós-táncolós popszámot, mint ez?

hirdetés

Mindenesetre az új dalok közül a Columbo a koncerteken hamar közönségkedvenccé vált, így nem véletlen, hogy a klipet is nagyrészt a tavaly novemberi lemezbemutatón készült videófelvételekből készítette Erdély Jakab.

Ez egyben utal arra is, hogy a zenekar már nagyon készül vissza a koncertszínpadokra: újra gőzerővel próbál a turné folytatására, sőt – a korlátozó intézkedések megszüntetését követően – a rajongók számíthatnak egy nagyobb szabású budapesti koncertre is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
holy.jpg

Új klip: Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks zseniális klipet forgatott

A Ne felejts című számuk ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapjukat, de nem koronavírus-himnusznak íródott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

„Azt már megszokhattuk, hogy a zenélés mindig új kihívások elé állít minket... De ezt a helyzetet nem láttuk jönni!” Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks nem tétovázott a karantén alatt sem, és egy zseniális klipet forgattak a lányok.

A “Ne felejts” című trackjükhöz otthonukban vettek fel olyan helyzeteket, amelyekkel garantáltan mindenki könnyen tud azonosulni, hiszen a home office-ok klasszikus elemei voltak a hűtő fosztogatások, egész nap pizsamában lét és az unalom okozta takarítási vágy.

“Az önkéntes karantén miatt arra kényszerültünk, hogy a dalszerzés és a klipkészítés folyamatait úgy valósítsuk meg, hogy egyáltalán nem találkozunk. Az alapötlet, vagyis az akkordmenet Krisztitől származik, viszont a szokásos összepróbálás helyett mindenki otthon tette hozzá a saját részét. A borozgatós szövegíró session-ök is átkerültek az online térbe, ezúttal videócseten mentek a megfejtések.

A "Ne felejts" ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapunkat, de nem koronavírus-himnusznak íródott. Reméljük, hogy a dalból energiát meríthet bárki, aki egy nehéz időszakot él meg - ahogy tettük mi is, miközben dolgoztunk rajta” – tette hozzá a zenekar.

A HolyChicks igazi girlpower zenekar. Hunyadkürti Éva, Tiszai Vivien, Seprényi Fanni és Lahucsky Kriszti kitörölhetetlenné váltak a magyar zenei életből “Pillangóhatás” című fesztiválhimnuszukkal.

hirdetés

VIDEÓ: HolyChicks - Ne felejts

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!