hirdetés
linda-sori.png

Per jöhet: ellophatta a Marvel a Linda főcímdalát?

Az ikonikus, '80-as évekbeli magyar sorozathoz Vukán György írt zenét, és le is védette. Szellemi hagyatékának kezelője szerint ugyanez köszön vissza az X-Men animációs sorozatának főcímdalában is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 09.


hirdetés

A TMZ írta meg először, hogy egy magyar rendező beperelné a Marvelt (és mellette még a Disney-t, a FOX-ot, az Apple-t, az Amazont is), mert jogtalanul használták a '80-as években népszerű magyar sorozat, a Linda főcímzenéjét, amit Vukán György szerzett 1983-ban, és amit le is védetett.

Kriskó Zoltán szerint ugyanis ennek a dallama köszön vissza az X-Men animációs sorozatának főcímzenéjében. Ez a sorozat a Marvel neve alatt futott 1992-től 1997-ig.

Azzal érvelt, hogy a Linda elég ismert sorozat volt annak idején, és vélhetően a Marvelnél is ismerhették.

Kriskó Zoltánnak az a célja a cikk szerint, hogy Vukán családja is részesüljön a bevételből, amit a Marvel összeszedett a '90-es évek óta. Az is kiderül, hogy ő kezeli a már elhunyt Vukán szellemi hagyatékát.

Lapozz a főcímdalokért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mirigy-Copy.jpg

Hatalmas hazai slágert dolgozott fel az Irigy Hónaljmirigy

A Follow The Flow eredeti dalát már több mint 49 millióan nézték meg a videómegosztón, így érthető, hogy most ők kerültek sorra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 13.



Újabb fergeteges paródiával jelentkezik az Irigy Hónaljmirigy. A közelmúlt egyik nagy slágerét dolgozták át "mirigyesre".

A Follow The Flow: Nem tudja senki című dala a videómegosztón már több mint 49 milliós nézettséget ért el, így nem csoda, hogy a népszerű zene a Mirigyeket is megihlette.

Íme az eredmény:

VIDEÓ: Irigy Hónaljmirigy: Follow de flow Nem tudja senki paródia

Ha pedig kíváncsi vagy az eredetire:

Follow The Flow - Nem tudja senki


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
Yoshitomo_nara-graffiti-niagara_bar-2009-1000x661.jpg

Részegen firkálta össze egy bár falát, és miután 7,5 milliárdért adta el egy képét, a graffitik is nagyon sokat érnek

A japán képzőművész 10 éve egy görbe estén egyszer csak előkapott egy filctollat, ami után nem volt megállás. Később a rendőrök letartóztatták Narát a metrómegállóban graffitizésért. De ez már nem számít.
fotó: Wikipedia - szmo.hu
2019. október 14.



A Tokióban élő japán képzőművész, Jositomo Nara előző héten, a Sotheby's hongkongi aukcióján majdnem 25 millió dollárért adta el egy festményét, ez forintban kifejezve nagyjából 7,5 milliárdnak felel meg. Ezután nem csoda, hogy az összes többi műve is felértékelődött valamelyest.

A Sotheby's egyik képviselője szerint, a New York-i Niagara bárban általa "összefirkált" rajzok is több százezer dollárra rúgnak. (Ami, ha csak százezer dollárt is veszünk alapul, legalább 30 milliót ér forintban).

A képeket Nara egy részeg ünneplés hevében rajzolta a bár falaira, amit egy kiállítás megszervezése után tartottak. A művész menedzsere, Tim Blum, aki vele volt az ominózus estén, azt nyilatkozta, hogy egy pár pohár után Nara egyszer csak előkapott egy filctollat, ami után nem volt megállás.

"Mindenki benne volt a jelenlévők közül, hogy Nara összerajzolja a falat, bár akkor még nem sejtettük milyen szerepük lesz 10 év múltán."

Blum szerint az este tetőpontja egyébként is az volt, amikor a rendőrök letartóztatták Narát a metrómegállóban graffitizésért.

Lapozz a képéért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
dominik.jpg

Tátva maradt az X-Faktor mentorainak szája a 14 éves Dominik hallatán

Dallos Bogi még a színpadra is felszaladt, hogy megölelgesse a fiút, annyira tetszett neki a produkciója.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 13.



A vicces, "boldog, rendezvény" kategóriába sorolt versenyzők mellett akadtak tehetségek, megrendítő előadók is az X-Faktor válogatóján.

A 14 éves Bottka Ferenc Dominik is meglepte a zsűrit, szó szerint tátva maradt a szájuk a produkció hallatán.

Az értékélésnél is odavoltak:

Bogi még a színpadra is kiszaladt, hogy megölelje a fiút.

"Olyan szívből énekeltél, olyan mélyről énekeltél. Volt benne fájdalom, volt benne minden, és tetszett, hogy kreatív volt, saját magadra formáltad"

— mondta Gáspár Laci.

Dominik elárulta, hogy édesapja mondta neki, hogy csak magát adja. Az előadása pedig annyira tetszett a zsűrinek, hogy négy igennel engedték tovább. A fiú még azt is bevallotta, hogy

évek óta készült a versenyre, és csak arra várt, hogy elérje a szükséges korhatárt.

Az X-Faktorban szombat este egy új kategória született, hogy mi az a Rendezvény, és milyen produkciók voltak, az kiderül a kritikánkból:

x-faktor-megjott-a-versenyzo-akin-mindenki-rohog-aztan-mindenki-jol-elszegyelli-magat
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
puf2019.jpg

Dalról dalra: a Pál Utcai Fiúk új lemezéről meséltek a zenekar tagjai

Leskovics „Lecsó” Gábor frontember és Molnár Balázs gitáros elemezte nekünk a 11 év kihagyás után megjelent albumot.
Fotók: Béky Zoltán - szmo.hu
2019. október 15.



Bár a Pál Utcai Fiúk hazai távlatban lassan az egyik legrégebb óta aktív zenekarnak számít (1983-as megalakulásuk óta kisebb kihagyásokkal folyamatosan koncerteznek), új lemezt 2008-ban adtak ki utoljára.

Egy hete azonban megérkezett a Legelő album várva várt folytatása Igazán ez minden címmel, amire nem kevesebb, mint 14 dal került fel. A hangzásvilágról és a mondanivalóról Lecsó a Stenknek a következőket mondta:

„A dalírásnál a zenekarban egy alapszabály van, már a kezdetektől fogva: ne a hangzás határozza meg a dalt, vagyis egy szál gitárral, vagy zongorával eljátszató legyen. Balázzsal mindketten így dolgozunk.”

Most pedig kérésünkre mindegyik számról külön-külön is elmesélték, mi ihlette, hogyan készült és mit tartanak a legfőbb üzenetének.

Íme a teljes lemez, alatta pedig az ismertetők:

1. Csoda

Balázs: Lecsó dala, az intrót a legkisebb fiam írta 12 éves korában. Pont ide illett a hangulata. Pécsett született meg az első változata, majd Zolival hármasban a mostani forma. A stúdióban kapott egy kis bendzsót, némi pszichedéliát, és Anikó vokáljával vált teljessé az áhítat.

Lecsó: Az én fejemben ennek a dalnak a hangzása valahol Neil Young és Nick Cave között helyezkedik el. A szövegében is 20 éves és mai sorok keverednek össze. A lényeg benne a hit. A hit a szerelemben.

2. Van az úgy

B: Sokat kísérleteztünk vele. Volt már Black Sabbathos bevezetője, Muse-os refrénje, játszottuk 3/4-ben és 6/8-ban is. Mindent ledobott magáról. Így maradt az az egyszerű sanzonforma, ami titokban mindig is szeretett volna lenni. Veretes Lecsó dal.

L: Egy ideje megvolt a szöveg és a zene is, de valahogy nem találtuk a formát. Sokat kísérleteztünk vele, alapvetően egy lassú dal volt, aztán egyszer valamikor, egy koncert utáni hajnalon, elkezdtem játszani a dalt otthon, de nagyon tempósan és hirtelen működni kezdett. Hoppá! Ilyen egyszerű ez.

3. Kérnéd

B: Ezt is Lovi stúdiójában kezdtük felöltöztetni. Ott született a basszus és a gitártéma is. Egy kis szöveg hiányzott –belekontárkodtam. Jó kis PUF sláger lett.

L: Igen, ez a dal lenn Pécsett nyerte el végleges formáját, kis darabokból. A puzzle darabok egyszerre csak összeálltak. Az alapötlet az enyém volt, de nem lett volna belőle dal, ha a Balázs nem ragasztgatja össze és a végén nem egészíti ki a hiányzó darabokat.

Egyébként a Balázs mutatta nekem évekkel ezelőtt a Mickey3D nevű francia zenekart. Azóta is nagyon bírom őket, kicsit olyasmi dalt szerettem volna. Eredetileg kicsit latinos volt a zenéje, ezért sokáig Brazil volt a munkacíme, de én kifúrtam, mert semmi latin nincs már benne. Kár volt. A Brazil jobb cím, mint a Kérnéd.

4. Leguggol

B: Én követtem el. Backstageből néztem egy zenekart, a gitáros leguggolt és tekert egy kicsit a torzító potméterén. Innen a szöveg, ami egyébként végül Lecsóról szól Anikó tolmácsolásában. Balatonszepezden teljesedett ki.

L: Ezt a dalt Balázs ebben a formában, csak nemrég mutatta meg nekünk. Először a bevezető riff tetszett meg, azután szép sorban a többi rész. Jól esik játszani. A szintiszólón sokan vitatkoztunk, nekem kicsit Omegás volt először, de azután megszerettem. (És rajtunk kívül ki ismeri még az Omega 6-ot? He-he...)

5. Esőben

B: Ez a kedvenc Lecsó zeném. Évekkel ezelőtt írtam rá a szöveget, szerintem ez lett a legjobb szövegem. Veszteségek ihlették. Ám történt ami történt, egyszer csak Kiscsillag-dallá változott más szöveggel. Végül mégis megcsináltuk a PUF-fal is. Aki kitalálja, melyik Kiscsillag-szám zenéje egyezik meg az Esőben zenéjével, az nyer egy...

L: Jó pár éve megírtam ezt a dalt, de a szövegeket, amiket csináltam rá, nem igazán szerettem. Végül mindkét zenekaromban írt rá más szöveget és mind a kettő teljesen mássá tette a dalt, mint az én fejemben volt. És életre kelt a dal! Persze a hangszerelés is teljesen különböző lett. Az eredeti refrén ebben a verzióban található. Gyönyörű a szövege.

6. Balatonszepezd

B: Apám halála utáni ősszel született, miután először telt el nyár úgy, hogy már senki nem volt jelen aki meghatározta gyermekkorom Balatonszepezdjét. A természeti utalások mind valósak, ahogy a cseresznye is mindíg érik a képzeletemben, ha oda gondolok.

L: Jó régen megvan már a dal. Ezt játszottuk legtöbbet az új dalok közül. Egy klasszikus Balázs dal.

7. Leteszlek

B: Sanzon a francia korszakomból, még folytatja a Legelő album fű alatt politizáló szövegvilágát. Anikó énekével sokkal üdébb lett, mint eddig.

L: Nagyon kedves zene és szöveg. Én énekeltem sokáig, de a lemez felvételénél kikönyörögtem, legyen inkább Anikóé. Pedig szerettem énekelni, de úgy éreztem, hogy nehézkessé teszem a dalt. Végül kompromisszum született, és duett lett belőle.

8. Vaktyúk

B: Életem szólója. Egyszer vettem fel mindkét sávot, aztán visszahallgatva húú! Pedig nem vagyok az az Angus fajta. Csak imádom.

L: Először a szöveg volt meg. Bár egy sima csajozós rockdalnak tűnik, de nekem mindig inkább a szabadságvágyról szólt. Pont ugyanaz a lényege, mint a Bálnak. A „világ a szolgám, az én szívem szabad!” pontosan azt az érzést jelenti, mint „a gyeplőt a lovak közé dobom”. Most nem érdekel semmi! Gyerünk!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!