hirdetés
15182340-7174937-image-a-5_1561378454764.jpg

Pelenkát hord és cumizik a középiskolai tanár, hogy kiölje magából a gyerekként elszenvedett erőszakot

Hároméves gyerekként éli meg élete egy részét az az amerikai fiatalember, hogy megszabaduljon múltjától.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 24.


hirdetés

A 21 éves Ohio állambeli Dillian Blake, aki jelenleg biológia segédtanárként dolgozik egy középiskolában, ötévesen lett fizikai és érzelmi erőszak áldozata anyja partnere részéről.

A férfi rendszeresen részegen verte őt, cigarettával égette azzal a felkiáltással, hogy „férfit farag belőle”, mert szerinte Dillian túlságosan kislányos volt. Az erőszak egészen 13 éves koráig folytatódott, amikor magára hagyták őt.

Mindaz, amin keresztülment, azt az érzést keltette benne, hogy elvesztette a gyerekkorát. Ezért elkezdett úgy viselkedni, mintha kisgyerek lenne, és nem mert a nyilvánosság előtt mutatkozni - írja a Daily Mail.

Belső küzdelmét mindaddig titkolta, amíg fel nem fedezett egy weboldalt, ahol megismerkedhetett olyanokkal, akik hozzá hasonló szörnyűségeken estek át. Az oldal bezárása után egy olyan közösséghez csatlakozott, akik felnőtt létükre szívesen viselnek bébipelenkát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kutyaharap.jpg

Kutya harapta szét a 17 éves argentin lány arcát, amikor szelfizni akart vele

40 öltéssel kellett összevarrni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 16.


hirdetés

Szó szerint a saját bőrén tanulta meg a leckét alighanem egy életre a 17 éves argentin Lara Sanson, aki a Kentai névre hallgató öreg elzászi kutyával pózolt. Az ebnek vélhetően nem tetszett az, ahogy a lány átölelte őt, mert szétharapta az arcát.

Kétórás műtét és 40 öltés kellett ahhoz, hogy Lara vonásait újra össze tudják rakni, de még a szájpadlásában is mély nyomot hagytak a „fenevad” fogai.

A lány azóta sem tudja, mi történt: lehet, hogy véletlenül megcsiklandozta a kutya oldalát, vagy az állat megijedt az ölelésétől és ezért harapott bele. Szerencsére állapota gyorsan javul, bár még gondjai vannak az evéssel - írta meg a Sun.

hirdetés

Lara azóta már meg is osztotta történetét a Twitteren „Rosszul elsült fotózás” címmel. Posztjára több, mint 310 ezer lájkot kapott, de az egyik kommentelő – jobb későn, mint soha – elárult neki néhány titkot: egy kutyát soha nem szabad a nyakánál megölelni, továbbá nem szabad az arcunkkal közel menni hozzá, mert az ösztönei azt diktálják, hogy meg akarják támadni.

„Örülj, hogy ennyivel megúsztad!” – tette hozzá a "tanító".

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mobile-phone-1840429_1920-1000x669.jpg

A házával akart dicsekedni, véletlenül meztelen képet küldött a szüleinek és barátainak

Az a fránya tükröződő ablaküveg! :D
Kép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Chris Key nemrég költözött az angliai Scarborough-ból a Kanári-szigetekre, barátaival házat bérelt, most pedig úgy döntötte, elhenceg ismerősei előtt otthonával. A tervbe azonban egy kis hiba csúszott – írja a The Sun.

A 40 éves férfi éppen egyedül tartózkodott otthon, így tartott egy kis pucér napozást, közben pedig eszébe ötlött, hogy még nem mutatta meg a házat rokonainak és barátainak, így vad fotózásba kezdett, amiket aztán el is küldött többek közt a szüleinek is.

A bökkenő csak az volt, hogy az egyik ablakban tükröződött Key teljes, meztelen alakja.

Üzenetére édesanyja, a 62 éves Carol válaszolt elsőnek, akinek nem a szép, hófehér ablakkeret szúrt szemet, hanem pucérkodó fia. Ennyit válaszolt:

"Szóval nálatok, Tenerifén így mászkálnak az emberek! Csak mert ha igen, akkor apáddal kicsit túl sok ruhát készítettünk be."

hirdetés

Key nagyot nevetett az egészen, sőt, barátai figyelmét - akik nem vették észre a képen a pucér alakot - ő maga hívta fel a poénra.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
miami-levetkozott-a-no.jpg

Meztelenre vetkőzött és énekelni kezdett egy nő a miami repülőtéren

Az egyik utas levideózta a megdöbbentő jelenetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Furcsa este történt Amerikában, Florida államban, a miami repülőtéren.

Január 15-én egy nő végigsétált az utasok között, közben énekelt, és meztelenre vetkőzött.

Az egyik szemtanú videóra vette a történteket, és ezen az látható, hogy a melltartót is, majd az alsóneműjét is leveszi, majd a képbe belép egy őr is, aki szintén értetlenül figyeli a jelenetet.

A Daily Mail azt írta, a nőt letartóztatta a rendőrség, miután kint ráült egy rendőrautóba.

VIDEÓ: Meztelenre vetkőzött egy éneklő nő a repülőtéren

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
tuzolto.jpg

Felrobbantotta az internetet a breaktáncos magyar tűzoltó

A videót már tízezrek látták alig két hét alatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Cipőjét köti be a tűzoltó, majd társa zenét keres az autórádión. Megszólal egy olyan dal, amire a tűzoltó rögtön breakelni kezd. Majd amikor érkezik a riasztás, gyorsan beöltözik, és elindul a bevetésre - mutatta a Fókusz. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalára kitett videót már tízezrek látták alig két hét alatt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!