hirdetés
Patkányürülék egy zuglói oviban - használhatatlan lett a gyerekek csoportszobája
Az irtással foglalkozó szakember hypót öntött és mérget tett a nyílásba, de az ürüléket nem volt hajlandó eltávolítani. Az óvodában dolgozóknak azt mondta: porszívózzák ki, de közben mindenképp viseljenek maszkot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 14.


hirdetés

Egy zuglói óvodában patkányok tűntek fel, mire a vezető segítséget kért a jegyzőtől, a fővárosi patkánycég azonban a méreg kihelyezése után nem vállalta a fertőtlenítést és az ürülék eltávolítását, írta meg az Index. A zuglói önkormányzat révén utóbb az is kiderült, hogy két kerületi óvodában is patkányok feltűnését jelentették. Karácsony Gergely ezért külön patkányirtást javasolt.

A patkányürüléket május 7-én, kedden, a már korábban megbontott ablakpárkány alatti üregben találták meg az óvónők, miután a csoportszobában az egyik ablak alatt kaparászást hallottak, és büdös is volt.

Az óvodavezető azonnal értesített egy rovar- és kártevő-mentesítést végző szakembert, aki megállapította, hogy az ürülék patkánytól származik. Ezután az óvodavezető bejelentésére a fővárosi patkányirtó cég, az RNBH Konzorcium munkatársa ki is jött, hypót öntött és mérget tett a nyílásba, de nem volt hajlandó eltávolítani az ürüléket, mivel ebben nem kompetens.

Azt ajánlotta az óvodában dolgozóknak, hogy porszívózzák ki, de mindenképp használjanak közben maszkot, sőt azt is mondta: ha nem történik meg haladéktalanul a fertőtlenítés, értesíti az ÁNTSZ-t.

Csütörtökre már akkora volt a bűz, hogy a csoportszobába már nem tudták beengedni a gyerekeket. A szülőknek azt mondták, a csatornarendszerrel van probléma, a csoportba járó gyerekek pedig otthon maradtak.

A zuglói önkormányzat az Indexnek azt írta: a jegyző azonnal intézkedett a takarításról és a fertőtlenítésről. Két óvodából is kaptak bejelentést patkányészlelésről.

Karácsony Gergely zuglói polgármester a hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülésen be is nyújtott egy előterjesztést, amiben javasolta, hogy a kerület önállóan rendeljen patkányirtást. A konzorcium helyett a munkát évtizedek óta ellátó Bábolna Biót kérte fel erre, miután az előterjesztését még aznap elfogadták 11 igennel, 7 fideszes tartózkodás ellenében.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Hajánál fogva rántotta földre a fiatal lányt, majd brutálisan megverte az Örs vezér terénél egy férfi
Az áldozat szerint minden ok nélkül esett neki a támadó, aki valamilyen szer hatása alatt állhatott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 19.



A hajánál fogva lerántotta a földre, majd rugdosta, és egy kulcscsomóval ütötte támadója az Örs vezér terén – ezt állítja egy 16 éves budapesti lány. A támadóját már messzebbről kiszúrta, elmondása szerint az oszlopokat ütötte, és bár megpróbálta elkerülni, de a férfi utánanyúlt. Elkapta a haját hátulról, így rántotta le a földre, majd miután brutálisan megverte úgy, hogy áldozata fejéből ömlött a vér, azután elfutott – a rendőrök azóta sem találják. A lányt édesanyja vitte kórházba, az eset óta pedig rémálmokkal küzd. Anya és lánya azt gyanítják, a támadó valamilyen szer hatása alatt állt.

A sokkoló esetről az RTL Klub híradója számolt be:


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Brutális történet: fa építőkockákat találtak egy 27 évesen meghalt, értelmi fogyatékos férfi testében
A férfit még januárban vitték kórházba egy szekszárdi otthonból, mert nehéz légzésre panaszkodott. Pár nappal később viszont meghalt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



Fa építőkockákat találtak a boncoláskor egy 27 évesen meghalt, értelmi fogyatékos férfi testében, Szekszárdon - számolt be az RTL Híradó. A férfi állandó gondozásra szorult, ezért az egyik helyi szociális otthonban élt. Még januárban nehéz légzésre kezdett panaszkodni és, mivel az állapota napokkal később sem javult, a szekszárdi kórházba szállították. Itt tüdőgyulladás gyanújával ápolták, de pár nappal később váratlanul meghalt.

A fa építőkockákat a boncoláskor találták meg, egyet a férfi nyelőcsövében, kettőt pedig a gyomrában. Azt egyelőre nem tudni, hogyan kerültek a játékok a férfi szervezetébe. A rendőrség most azt közölte, hogy gondatlanság miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A szakértők pedig arra is keresik a választ, hogy a férfi a lenyelt fakockák miatt halt-e meg.

Az RTL Híradó kereste az intézményt is, amelyben a férfi élt, de nyilatkozni nem akartak, azt ígérték írásban válaszolnak majd a kérdésekre.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
6 év után egy emésztőből került elő egy hétgyermekes anya holtteste
A nőt fia ölhette meg, de az ismerősök nem hibáztatják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



A Budakörnyéki Járásbíróság vádemelési közleményéből derült ki, hogy április 5-én egy tóalmási emésztőgödörből került elő egy 2013 óta eltűntként keresett nő. Az erősen bomlásnak indult holttest mellett egy magzat combcsontja is volt. A rendőrség a holttest megtalálása után őrizetbe vette a most 23 éves Sz. B. Cs-t, aki elismerte, hogy megölte az anyját, O. S.-nét.

A bíróság közleménye szerint a nőnek több apától hét gyermeke született, 2001 óta testvére tóalmási házában élt gyermekeivel. Munkahelye soha nem volt, egy barátnője és egyik gyermekének apja támogatta őt.

A nő a hírek szerint gyermekeiről sem gondoskodott megfelelően és többször bántotta is őket.

Férjével kapcsolatuk megromlott, miután egyik lányát azzal gyanúsította meg, hogy a férfival szexuális kapcsolatba került. A lány mellkasát leforrázta, aki harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A férj ezért elköltözött, és magával vitte közös gyermeküket is.

Később a nő összejött egy másik férfival, akivel összeköltöztek, majd közös gyermekük is született. Az élettárs is többször összeveszett a nővel annak agresszivitása miatt, így ő is elköltözött a közös gyermekükkel.

A nő nem tudta feldolgozni, hogy elhagyták, a vele maradt gyerekei előtt többször dührohamot kapott, a ház több ablakát kitörte, végül öngyilkossági szándékkal fagyállót ivott. Az életét a gyors orvosi ellátás mentette meg, viszont újra kellett tanulnia járni és beszélni. A gyanúsított és testvérei ezért hazaköltöztek, hogy a segítségére legyenek.

A nőt utoljára egyik lánya látta 2013. szeptember 7-én délután, ő jelentette az anya eltűnését a rendőrségén. Hat évvel később, idén április 5-én egy tetemkereső kutya találta meg egy romos ház emésztőjében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Milliókkal a zsebében járkált az eltűnt maglódi vállalkozó
A férfi, akinek már 10 napja nincs nyoma, több sztár autóján is dolgozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



Már tíz napja nincs nyoma Pintér Gyula maglódi vállalkozónak.

A férfi rejtélyes körülmények között tűnt el: a kutyájával és fekete Hummerével indult útnak, de még a rokonai sem tudják, hová mehetetett és miért nem tért még haza, a telefonján keresztül sem érik el.

A vállalkozó szeretett Répa nevű vizsláját végül Szlovákiában találták meg, ő már otthon is van gazdája családjánál. A kutyára Léva környékén, két település között bóklászva bukkantak rá a helyiek és a chip alapján sikerült beazonosítani.

A fekete Hummer is előkerült, amit szintén visszaszállítottak a férfi maglódi műhelyébe. A Bors információja szerint a rendőrség már át is vizsgálta a kocsit.

Az eltűnt férfi ügyében immár emberrablás gyanúja miatt nyomoznak.

A Monori Rendőrkapitányság személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, a rendőrség pedig már a szlovák hatóságokkal is felvette a kapcsolatot.

A Bors kiderítette, hogy Pintér Gyula jól menő vállalkozást vezetett:

luxusautókat javított, és több híres kuncsaftja is volt. Sportolók, tévés sztárok, celebek is gyakran szereltették nála az autóikat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x