hirdetés

Patkánytanya és hulladékpokol: ezek Magyarország legnagyobb illegális szemétdombjai

Akad olyan patkánytanya is, amitől alig néhány száz méterre helyezkedik el az egyik legmenőbb budapesti bevásárlóközpont és egy hatalmas lakótelep.
Fotó: YouTube/Péter Szebenyi - szmo.hu
2019. december 27.


hirdetés

2020. január 1-jén lesz négyéves Magyarország egyik legnagyobb, hulladékokkal foglalkozó portálja. A születésnap alkalmából a Hulladékvadász.hu alapító-főszerkesztője az elmúlt évek terméséből készített több videót is, melyekben az ország legdurvább illegális szemétlerakóit mutatja be.

A minisorozat első részében Szebenyi Péter segítségével azokat a leginkább Budapest környéki patkánytanyákat ismerhetjük meg, amiket autóval vagy tömegközlekedéssel közelítettek meg:

A második részben a fő hulladékvadász ígérete szerint olyan helyeket láthatunk majd, melyekről drónvideók készültek.

Szebenyi egyúttal bejelenti, hogy januártól megújul a portál illegális szemétlerakó-bejelentő rendszere is. A film végén röviden bemutatja a ZEEWA (Zero Emission Waste Management) névre keresztelt rendszert, melynek segítségével ambíciózus célt tűznek ki maguk elé, idézzük:

"Célunk, hogy az elkövetkező években nem csak Magyarországot, hanem az egész világot kitakarítsuk a mindent beborító mocsoktól."

hirdetés

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
zallatorvos-a-koronavirusrol.jpg

A Zállatorvos helyretesz pár dolgot a koronavírusról egy ütős videóban

„Összefoglaló, mert még tutira nem unod... ”
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Jópár dolgot a helyére rak a Zállatorvos legújabb videója, amely közkívánatra a koronavírus-járvánnyal foglalkozik.

Mint az elhangzik, először is, ez nem A Koronavírus, hanem EGY koronavírus, mivel ez egy rendszertani csoport, és sokféle vírus tartozik ide.

Nevüket a felületükön található fehérjepöckökről kapta, amik elektronmikroszkóp alatt nézve olyanok, mint a korona ágai.

A neve COVID 19 lett hivatalosan (ahogyan a WHO megállapította.)

VIDEÓ: Koronavírus (COVID-19) összefoglaló, mert még tutira nem unod...

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hoover-Copy.jpg

Furcsa helyek a Földön, ahol a gravitáció mintha nem létezne

Mi a közös egy hatalmas gátban, egy nagyon drága repülőben, egy domboldali útban vagy egy fura házban?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Szinte mindannyian megtapasztaljuk a gravitáció vonzáserejét, ám néhányan átélhetik a világűrben, vagy az űrállomáson, milyen az, amikor nem hat ránk ez az erő. És vannak a Földön is olyan helyek, ahol a gravitáció másképp, vagy saját kénye kedve szerint működik.

Elképesztő útszéli helyek, méregdrága repülőjáratok, netán csak egy átlagosnak tűnő duzzasztógát?

Csak egyetlen a közös van bennük, az hogy a gravitáció itt egyáltalán nem létezik, vagy egy kicsit másképp működik, mint azt a legtöbben elvárnánk.

Milyen a "rejtélyes hely"? Mi az a Jeje út, vagy mit tud a mágnesdomb? És mi történik a Hoover-gátnál?

VIDEÓ: Furcsa helyek a Földön, ahol a gravitáció nem létezik

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
Screenshot-2020-02-03-at-15.52.17.png

Borravalóként odaadta a házát, amikor pizzát rendelt egy amerikai youtuber

A futár segített berendezni a házat, majd meglepetésére megkapta a kulcsokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 04.


hirdetés

A pizzafutárok élete sokszor egyáltalán nem könnyű – címről címre járnak az autójukkal, és sokszor egyáltalán nem kapnak borravalót. Nem úgy, mint ez a szerencsés pizzakihordó, akit a videót készítő youtuberek végül egy egész házzal ajándékoztak meg.

Régóta kering már a Youtube-on az a videótípus, amiben emberek pizzát, vagy más élelmiszert rendelnek, majd nagy összegeket ajándékoznak a futárnak, vagy a pincérnek.

A 30 millió feliratkozóval rendelkező MrBeast gyakran csinál hasonló jellegű videókat, ahol óriási összegeket ad ismeretleneknek, vagy épp a hitelkártyáját ajánlja fel embereknek. A videóit rengetegen szeretik, a ház elajándékozását például eddig 27 millióan látták.

A videóban azt láthatjuk, amint a csatorna készítői rendelnek egy pizzát, majd felajánlanak a futárnak többezer dollárt, ha segít nekik berendezni a házat. Joey, a futár, rögtön elfogadja az ajánlatot, és egész nap a srácokkal járja a bútorboltokat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
kamukep.jpg

10 hihetőnek tűnő fotó, amit milliók osztottak meg, de végül kiderült róluk, hogy kamu

Valódi-e a kék dinnye, a 11 napig tartó kínai dugó, az utcán úszó cápa, vagy az egyiptomi havazás?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Miközben a 21. században az internet kifogyhatatlan információ-mennyiséget zúdít ránk, vannak olyan hírek, képek, melyek félrevezetőek, hamisak. A leginkább a közösségi hálózatokon terjedő kamukról előbb-utóbb kiderül, hogy készítőik becsapták a nézőket.

Az elmúlt néhány év során számtalan olyan fénykép terjedt el az internet, amely - bár hamis - mégis akár több száz millió emberhez is eljutott.

A videóban most ezek közül tíznek a történetét ismerheted meg.

Köztük az egyiptomi hóesést, az MGM híres oroszlánját "leleplező" fotót, az emberevő pókot, a 11 napig tartó forgalmi dugót, vagy a városi utcát elöntő árban úszó cápa képét.

VIDEÓ: TOP 10 elképesztő fénykép, amiről nem tudtad, hogy egy hatalmas kamu

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!