hirdetés
pamkutya-aranybula.jpg

Pamkutyáék öt év után újra saját dalt írtak – alig egy nap alatt a félmillióan látták

Az Aranybula című szám klipje szabályosan letarolta a YouTube-ot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés

A Pamkutya vloggerpáros eddig leginkább paródiáikról volt ismert: egyetlen saját számuk 2014 augusztusában jelent meg "Béla - Arcon Köplek feat. Pista" címmel.

A két testvér azonban nemrég elhatározta, hogy szeretnének több energiát áldozni saját dalokra, ahol nincs megkötve a kezük az eredeti által, így sokkal jobban kiélhetik kreativitásukat.

Ennek eredménye a most megjelent Aranybula című szám, amit már saját nevükön, Osbáth Norbertként és Márkként jegyeznek – ugyanis szintén a közelmúltban jelentették be, hogy nem titkolják tovább igazi neveiket.

hirdetés

Íme a videó, amely jelenleg a 2. helyen van a legfelkapottabbak toplistáján:

A klip alatti kommentek legnagyobb része pozitív, például ez az egyik legnépszerűbb:

"Szöveg: Továbbra is minőségi és minden szótag tökéletesen elhelyezve és kitalálva. Rímek, szavak ötletesek.

Zene: Amellett, hogy ma már mind ugyanolyan trap szar, itt mégis nagyon jó a melody és a ritmika. Nagyon jól összeraktátok.

A refrénben az énekhang tökéletes. Mindehhez még folyamatosan hozzátok a humort is.

Tökéletes kritika és közben vicces is. A klip meg hát önmagáért beszél. 10/10"

Neked hogy tetszik a dal?


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pokol-Copy.jpg

Megnyílt a Pokol kapuja, és még mindig lángol - 12 sokkoló tény a világból

A hely valóban létezik, és ráadásul az emberek okozták a létrejöttét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 05.


hirdetés

Derweze környéke földgázban gazdag. Egy 1971-es fúrás során szovjet geológusok egy földgázzal teli barlangot tártak fel. A fúrótorony alatt beomlott a föld, és a helyén egy körülbelül 70 méter átmérőjű és 20 méter körüli mély kráter maradt.

A mérgező gázkibocsátás megelőzése érdekében a geológusok úgy döntöttek, hogy a földgázt meggyújtják, remélve, hogy a tűz égése során néhány napon belül elemészti a barlangban található összes földgázt, majd kialszik. A földgáz azonban még mindig ég, immár lassan 50 éve folyamatosan, így a helyiek elnevezték a barlang maradványát „a pokol kapujának”.

A világ bizony produkál furcsa dolgokat. A videóban még több érdekességet ismerhettek meg.

VIDEÓ: A Pokol kapuja és más sokkoló tények a világból

hirdetés

KÖVESS MINKET:





hirdetés
tomeg-india-pixabay.jpg

Mi történne, ha minden párnak csak egyetlen gyereke lehetne?

Kínában 36 évig érvényben volt ez a szabály. De vajon milyen hatással járna, ha az egész világon bevezetnék, és be is tudnák tartatni?
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

A bolygó populációja rohamosan nő: egyes feltételezések szerint nagyjából 2050-re a földünkön élő emberek száma akár a 9 milliárdot is elérheti.

Ez 9 milliárd száj, amit etetni kell és 9 milliárd ember, aki elvárja majd, hogy legyen munkája, lehetőségei és kórházi ellátása. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy valaki kitalálja, hogy hogyan hat majd ez az egész az emberiségre.

Ennek eredményeképpen sokan gondolkoznak azon, hogy hogyan is lehetne lecsökkenteni ezt a rohamos növekedést. Az egyik rendszeresen visszatérő ötlet az egy gyerek szabály, ami azt jelentené, hogy minden párnak csak egyetlen gyereke lehetne.

hirdetés

Kínában ezt a szabályt 1979-ben vezették be, hogy megfékezzék az ország populációjának rohamos növekedését. A 2015-ben eltörölt szabály ideje alatt a kínai hatóságok kőkemény pénzbírságokat adtak azoknak, akik megpróbálták megszegni.

Nyilván egy ilyen törvényt nem csak beiktatni kell, de valahogyan meg is kell győződni arról, hogy ezt mindenki be is tartsa. Az esélye annak, hogy egy ilyen szabály globális szintet érjen el, eléggé csekély, de talán mégis érdemes megfejteni azt, hogy mi történne, ha minden párnak csak egy gyermeke születhetne.

Erről szól a LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] csatorna új videója:


KÖVESS MINKET:






hirdetés
ffi-Copy.jpg

10 megoldatlan bűnügy, amire máig keresi a választ a rendőrség

Mi lehetett a Fekete dália-ügy, hogyan lett a vadászból gyilkos, és mi okozhatta a némafilmek sztárjának halálát, és ki lőhette le a híres rappert?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 29.


hirdetés

Borzasztóan sok olyan rendőrségi ügy létezik a világban, amiket egyszerűen nem tudnak megoldani.

Van, amelyik a rendőrség erőfeszítéseinek hiányában végzi így, de a legtöbb esetben olyan bonyolult a nyomozás, hogy egyszerűen beletörik a rendőrök bicskája.

A legtöbb ilyen eset természetesen hatalmas médiavisszhangot is kiváltott, emiatt pedig a rendőrség mellett rengeteg civil is, ha csak lélekben, de részt vett a nyomozásban.

Pont ezért olyan fájó, amikor egy ilyen ügyet nem sikerül megoldani és a gyilkos, vagy a bűnös nyom nélkül eltűnik.

hirdetés

Vannak olyan ügyek, melyek a mai napig foglalkoztatják az embereket, de magyarázat, bizonyíték még mindig nincs...

Ki tudja lesz-e valaha is megoldás a Fekete dália-ügyben, a vadászból lett gyilkos esetében, és megtudjuk-e, hogy mi okozhatta a némafilmek sztárjának halálát, vagy ki lőhette le a híres rappert?

VIDEÓ: 10 hatalmas megoldatlan bűnügy, amire máig keresi a választ a rendőrség


KÖVESS MINKET:






hirdetés
action-armed-army-163358-1000x667.jpg

A történelem legfurcsább okból kirobbant háborúi

Vödörlopás, focimeccs vagy levágott fül - néha egészen apróságok miatt törnek ki háborúk.
Pexels - szmo.hu
2019. október 23.


hirdetés

A történelemkönyveket végiglapozgatva és az aktuális híradót bekapcsolva egyértelművé válik, hogy az emberiség létezésével együtt járnak a háborúk. Szinte elképzelhetetlen, hogy az egész világon béke legyen, hogy éppen ne harcoljanak valahol az emberek. Érdekellentétek mindig lesznek, és hiába oldanak meg egyre több problémát diplomáciai úton, még mindig sok olyan eset van, ahol erőszakkal kívánják megoldani a konfliktust.

Területszerzés, anyagi haszon, politikai vagy vallási ideológia terjesztése vagy gazdasági erőforrások megszerzése/megvédése - ezek a leggyakoribb indokok, amikért az országok vezetői képesek háborúba lépni.

A történelemkönyvek azonban általában kihagynak egy sor olyan háborút, amelynek kirobbanása teljesen érthetetlen okokból, sokszor már-már nevetséges indokból történt.

hirdetés

Peru például a madárürülék miatt lépett háborúba a spanyolokkal a 19. században, II. József serege pedig a törökökre várva részegen olyan gigantikus kocsmai verekedést kerekített, hogy saját magukkal háborúzva semmisítették meg saját hadseregüket még mielőtt a török odaért volna.

De tört ki háború disznók, lopott vödrök és levágott fülek miatt, íme a tízes lista:


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!