hirdetés
otosikrek.jpg

Öt évig próbált teherbe esni, most kiderült, hogy ötösikreket vár

A kismamának most hat ember helyett kell enni, járni is alig tud. Persze így is óriási az öröm.
Forrás: Mirror, fotó: Facebook - szmo.hu
2018. január 20.


hirdetés

Egy pár öt éve szeretett volna kisbabát, ám hiába próbálkoztak, a nő nem tudott teherbe esni. Végül mégis megtörtént a csoda - tavaly év végén a termékenységi gyógyszerek végre meghozták a várva várt hatást. A vizsgálatok során kiderült, hogy Jamie Scott hormonszintje magas volt, ami arra engedett következtetni, hogy akár ikreket is szülhet. Egy ultrahangvizsgálaton derült ki, hogy nem csak két, hanem öt magzatot hordoz a szíve alatt, ami azért is óriási meglepetés, mert

ilyen 55 millió esetből csak egyszer esik meg.

A párnak már van két gyermeke, a 12 éves Shayden és a 7 éves Landon, így a család az ikrek megszületése után már kilencfőssé bővül. A nő korábbi terhességei során úgynevezett vészes terhességi hányással küzdött, amely miatt a reggeli rosszullétei sokkal fájdalmasabbak voltak, mint az átlagos terhes nőknek, és súlyvesztéssel is járt. Most azonban egészen más kihívásokkal kell szembenéznie.

A kismama 20 hetes terhes, de már most úgy fest, mintha szülés előtt állna, hatalmas pocakja miatt pedig még a járás is nehézkes számára, egy kerekesszékkel közlekedik. Az alvást sem könnyítik meg az ikrek, éjszakánként ugyanis elég mozgékonyak, ami elég fájdalmas tud lenni az édesanyjuk számára.

Ennél is extrémebb az, hogy Jamienek hat ember helyett kell ennie – az orvosok javaslata szerint 4000 kalóriát kell bevinnie naponta, ezért gyorsételeket és édességeket eszik, hogy táplálni tudja a babákat is. Elmondása szerint eddig 9 kilogrammot hízott, pedig még csak terhessége felénél jár.

hirdetés

A pár a nehézségek ellenére alig várja, hogy világra jöjjenek a várva várt gyerekek, akik várhatóan késő tavasszal fognak csatlakozni a családhoz.

„Nagyon gyorsan túlléptünk ezen a sokkhatáson, most már csak hálásak vagyunk és izgulunk. Tudom, hogy nem fogunk sokat aludni az elkövetkező időszakban, de apának lenni életem legértékesebb kalandja. Annyira csodálatos, hogy újra átélhetem a gyermekkor minden egyes fázisát velük – az első karácsonyt, az első utat Disneylandbe. Meg akarjuk mutatni ennek az öt csöppségnek, hogy milyen gyönyörű és izgalmas ez a világ” – mondta a büszke apa, Skyler.

A szülők egy Facebook-oldalt is indítottak, amelyen rendszeresen beszámolnak az ötösikrek megszületéséig vezető útról.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
benjamin-combs-wuU_SSxDeS0-unsplash-1.jpg

Ezeket a kerti munkákat érdemes elvégezned júniusban

Ebben a hónapban nagy hangsúlyt kap a locsolás, metszés, ráadásul ez az utolsó lehetőség az évben elültetni a nyáron szüretelni kívánt zöldségeket is.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

A nyári napsütéses idő beköszöntével nem dőlhetünk hátra, főleg úgy, hogy júniusban is van mit tevékenykedni a kertünkben. Mivel egyre melegebb van, nagy hangsúlyt kap a locsolás, metszés, ráadásul ez az utolsó lehetőség az évben elültetni a nyáron szüretelni kívánt zöldségeket is. Ha a lenti ötleteinken kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Cserjék és sövények

Ha még nem vágtad vissza a kertedben növekvő cserjék, bokrok ágait, akkor ez az utolsó lehetőség, amikor még megteheted. Fontos, hogy ezt a lépést ne felejtsük el, mivel a növények így tudnak a fejlődni - ebben az időszakban növekednek a leggyorsabban. Ide tartoznak például a rózsák is - ha nem metszük meg őket, azt "hiszik" vége a szezonnak és nem borulnak virágba, nem növesztenek új hajtásokat, vagy legalábbis csak nagyon keveset. Ezzel szemben, ha visszavágjuk az ágakat, felpezsdül a növényünk és azon "dolgozik" majd, hogy minél több új levelet és ágat hozzon.

Gyümölcsök és zöldségek

Most kell elültetni a tököket is, hiszen pont így hoznak majd terméseket Halloween-ra. Mivel elmúltak már a talajmenti fagyok is, még most el lehet ültetni a paradicsomot, paprikát, padlizsánt, cukkinit és a burgonyát is - ha még nem tettük meg. De utolsó lehetőség elültetni még a zöldborsót, édeskömény, hónapos retket, céklát, uborkát, karalábét, fejes salátát, petrezselymet is.

hirdetés

Ha előző hónapokban ügyesek voltunk, most lehet betakarítani a szamóca és a cseresznye termését. A szakemberek két tanácsot adnak erre a hónapra: az egyik az, hogy a lehullot gyümölcsöket mindenképp távolítsuk el a növény közeléből. Erre azért van szükség, mert így elkerülhetjük, hogy a növény valamilyen gombás betegséget kapjon el. A másik tanács az, hogy mulcsozzuk a fák törzse körül a talajt. Ez azt jelenti, hogy akár a kertünkben levágott fűvel körbeterítjük a fa alatti területet, hogy az jobban tárolja a nedvességet.

Mivel az időjárás egyre melegebb, ne feledkezzünk meg a rendszeres öntözésről sem, ami a palánták növekedéséhet elengedhetetlen. Ha tehetjük, napi kétszer locsoljuk meg az elültetett növényeket.

Szobanövények

Ilyenkor már nem kell számítani fagyokra, nem lesz olyan hideg idő, ami ártana a növényeidnek. Ha van erkélyed vagy teraszod, érdemes kipakolni a szobanövényeket. Amit mindenképp szem előtt kell tartani, az az, hogy árnyékos, félárnyékos helyre helyezzük csak őket, mivel a legtöbb szobanövény nem viseli jól a tűző napot. Nyári szezonban kéthetente érdemes tápoldatozni őket, valamint a kint hagyott növények locsolásáról sem szabad megfeledkezni.

Mikor és mit érdemes még csinálni?

A szekemberek szerint érdemes a kora reggeli vagy késő délutáni órákban elvégezni a kerti munkákat. A frissen elültetett palántákat rendszeresen öntözzük meg, mive napközben nagy lehet a hőség. Ne felejtsük el a komposztálást sem - ezt egész nyáron folyamatosan végezhetjük.

Érdemes megvizsgálni a fejlett növények levelét is, tápanyaghiányukat itt jelzik a legjobban - de azért sem árt átvizsgálni őket, mert ilyenkor már javában megjelennek a kártevők. Megmenthetjük növényeinket, ha időben észleljük a problémát. Vizsgáld meg a növények leveleinek mind a két oldalát is, mivel sokszor a zöld levelek fonákán jelennek meg a lárvák és peték.

Ajánlott két-háromhetente "rendet tenni" a kertünkben: gereblyézni és kigyomlálni az ágyásokat. Ez nem csak a növényeknek, de nekünk is jót tehet. Az utóbbi időben rendszeresen esett az eső, így a fű is magasra nőtt a kertekben, így most ajánlott egy napsütéses napot megcsípni és rövidre nyírni a pázsitot.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
dragon-Copy.jpg

Feltűnt? Nem csak a két űrhajós utazott a SpaceX Crew Dragon fedélzetén

Az asztronauták mellett egy világkedvenccé vált kis állat is utazott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi a múlt héten. Magyar idő szerint szombaton, este fél tíz körül indult útnak Floridából a SpaceX űrhajója a NASA két veterán asztronautájával a fedélzetén. Közel 19 órával a start után pedig újabb sikert könyvelhet el a SpaceX és a NASA. A Crew Dragon ugyanis sikeresen megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra.

A fedélzeten Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták mellett egy világkedvenccé vált kis állat is utazott. A plüss dinoszaurusszal már az első közvetítésnél feltűnt, majd később is láthattuk a kabinban lebegve.

A játékfigura azonnal belopta magát a nézők szívébe.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pasztor_hajo1.jpg

20 millió forintot érő hajót talált egy skót pásztor, a gyártó cég neki ajándékozta

Mikor a parton észrevette, inkább roncsnak látszott, de hazavitte, megtisztította, és jelentette, hogy mire bukkant. A Poca még egy plusz kiegészítőt is küldött a becsületes megtalálónak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Meglepő dolgot talált egy évvel ezelőtt a skóciai Mull szigeten élő pásztor a vízparton.

Miközben juhait legeltette, észrevett egy algával benőtt, iszappal fedett hajót. A partra sodródott hajó elsőre roncsnak látszott,

de ő értesítette a parti őrséget, majd hazaszállította a vízi járművet.

A 43 éves Rhoda Munro otthon nekiállt, hogy a 25 láb (7,62 méter) hosszúságú hajót megtisztítsa. Maga is meglepődhetett, mikor a sok szennyeződés alól előkerült egy értékes darab - írta meg a Daily Record című skót bulvárlap.

Kiderült, hogy egy nagy teherhajóról esett korábban a tengerbe a dán Poca cég által készített hajó, melyet Grönlandra szállítottak éppen.

hirdetés

A biztosító viszont megtérítette a hajós cégnek a kárt, így

a Poca ajándékba adta az 50 ezer fontot (20 millió forint) érő, megtalált hajót a pásztornak. Ráadásnak még egy 700 eurós (240 ezer forint) A-keretet is küldenek neki. Ezen vannak a navigációs fények, így Rhodának egy motort kell csak vennie hozzá.

A hajó három tonnát is képes szállítani, így a pásztor nemcsak hajókázhat vele, hanem a juhok szállítására is használhatja majd.

Forrás: 24.hu Címkép forrása: Rhoda R Munro, Facebook

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
aleksandra_prykowska_kutya.jpg

Kis híján megvakult a lengyel modell, amikor örökbefogadott kutyája megharapta az arcát

A 33 éves modell szerint a menhely nem mondott el mindent a kutya múltjáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Kórházba kellett szállítani Aleksandra Prykowskát, a L'Oréal 2015-ös lengyel modelljét, miután rátámadt a saját kutyája, írja a Daily Star.

A 33 éves nő arcának egyik oldalát szinte teljesen szétmarcangolta Logan, a néhány hónapja egy varsói menhelyről örökbefogadott eb.

A modell és a mentőkutya kezdetben jól kijöttek, rengeteg vidám képet osztott meg kettejükről az Instagramon. Ám viszonyuk a napokban 180 fokos fordulatot vett, miután Logan váratlanul megvadult és a gazdája arcába harapott.

A támadás után a nő majdnem megvakult az egyik szemére, ezután döntött úgy, hogy visszaviszi Logant a menhelyre.

hirdetés

Aleksandra Prykowska röviddel a támadás után 24 óráig látható fotót is megosztott magáról az Instagram-sztorijai között. A kutyaharapás után így nézett ki a modell:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!