hirdetés
Képernyőfotó-2016-06-12-18.20.30.png

Óriási siker a magyar lángos Dublinban

A sajtos-tejfölös mellett töltött, sőt, epres-nutellás verzió is készül. Mind megmutatjuk!
Fotók: Facebook - szmo.hu
2016. június 12.


hirdetés

Az aprócska magyar faluból, Rakamazból származó Keller István és menyasszonya kemény fába vágta a fejszéjét, ötletüket azonban végül hatalmas siker koronázta: elhatározták, hogy egy kis standot nyitnak az ír fővárosban, hogy az utcán népszerűsítsék a hazai konyha mennyei ízeit. Mint kiderült, azt írek rajonganak a magyar ételekért; Istvánéknál főleg a gulyásleves, illetve a töltött lángos fogy a legjobban, persze a hagyományos változatot is sokan szeretik.

A Hungry Hungarian fantázianevű helyen emellett gyakran készítenek még töltött káposztát, hideg gyümölcs- és baracklevest fagyival, de akármilyen meglepő, a gyümölcsös-nutellás, illetve a hagymás-kolbászos lángosváltozatra is van kereslet.

2

Érdekes, de a hazai alapanyagok beszerzésével sem akadt még gondja a magyar párnak, ugyanis Írországban vannak magyar boltok, de online magyar üzlet is működik. Futárok is hetente járnak a két ország között.

A Hungry Hungarian csúcspontja eddig egyértelműen az volt, hogy legutóbb sikerült helyet kapniuk egy hatalmas, sok vendéget vonzó fesztiválon Dublin belvárosában, ahol rengeteg ember ismerhette a mennyei magyar ételeket.

"Sok magyaros ételt szeretnénk még megmutatni az itt élőknek, természetesen mindent a saját stílusunkban."

- nyilatkozta István a Kelet című lapnak.

Íme a lángos kínálat a hagyományostól a nutellásig:

13179414_1796224533924282_4380082889275269125_n

47

12592524_1780630315483704_234988823847741412_n

51

Sok más magyaros ételt is készítenek:

639
Íme néhány vélemény Istvánék vállalkozásáról:

"Mindent végigkóstoltunk. Isteni volt a gulyás, a lángosok és a gyümölcsleves is! Csak így tovább!"

"Minden finom volt, de a gulyás... kettő adagot is ettem!"

"A lángos es a gulyásleves is nagyon finom volt! :) Ajánlom mindenkinek, menjetek és kóstoljátok meg! Remélem, lesz meg bővítve a választék. Ugyesek vagytok, gratula!"

Ha tetszett, oszd meg a cikket ismerőseiddel is!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
utazas.png

Ez a 21 éves lány a legfiatalabb utazó, aki már a világ összes országában járt

Észak-Korea volt a lány utolsó állomása.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 10.



A 21 éves Lexie Alford a világ legfiatalabb utazója azok közül, akik már a világ minden országába eljutottak. Június 2-án Lexie feltöltött egy fotót az Instagram-fiókjába, mely szerint Észak-Korea volt az utolsó mérföldkő az utazásai sorában, és egyben a világrekord befejező lépése.

"Furán hangzik, de több ember jutott már el az űrbe, mint a világ minden országa" - mondta Alford Bored Pandának .

"A becslések szerint 150 vagy annál több embernek sikerült, és közöttük kevesebb, mint 10 volt nő" - magyarázta.

A kalandor Instagramján dokumentálta utazásait, ahol jelenleg több mint 200 ezren követik mindennapjait.

Indonéziában búvárkodott:

Lapozz a legjobb fotóiért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
neszmelyi-amerika1.jpg

Megmászta a magyar ügyvéd mind a 7 földrész legmagasabb hegycsúcsát

Neszmélyi Emilnek már csak Észak-Amerika hiányzott a 7 Summits sorozathoz, de most feljutott a 6194 méter magas alaszkai Denalira is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 17.



Mi is írtunk arról, amikor Neszmélyi Emil ügyvéd arra készült, hogy megmássza az Antarktisz legmagasabb hegyét. Év elején ez sikerült is, úgyhogy már csak Észak-Amerika hiányzott, de most feljutott a 6194 méter magas alaszkai Denalira is.

Amikor interjúztunk vele, ezt mondta:

"...a lélektan nagy tanítómester, a Denalit kétszer nem tudtam megmászni, és nem érdekel, hányadik próbálkozásra sikerül majd. (...) Nem véletlenül gyakorlatoznak ott az amerikai különleges katonai egységek is."

Most a Facebook-oldalán adott hírt arról, hogy végül ez a csúcs is megvan neki, sikerült a Denalit is megmászni.

Sikerült a 7 Summits / 7 Hegycsúcs sorozat!

Június 14-én felértem az alaszkai Denali 6194 méter magas csúcsára is, amivel lezártam a 7 Summits sorozat Messner-féle változatát, amelyből már csak Észak-Amerika kontinensének csúcsa hiányzott.

Ez a videó a korábbi mászás után készült:

Lapozz a posztért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
borics-adam-ketrecharcos.jpg

Örömében elsírta magát a fiatal magyar ketrecharcos a fantasztikus győzelme után

Borics Ádámnak hatalmas dolog, hogy egy párezer fős településről eljutott New Yorkba, a Madison Square Gardenbe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 16.



A ketrecharcos Borics Ádám nemrég győzelmet aratott Aaron Pico felett. A 25 éves magyar versenyző a New York-i gálán vett részt, és második felvonásban repülő térdrúgással terítette le ellenfelét.

Ráadásul ezután az amerikai sportcsatorna, az ESPN beválasztotta a nap tíz leglátványosabb jelenete közé. Erről Borics Ádám videót tett közzé Facebook-oldalán, az alábbi szöveggel:

"A tegnapi mérkőzésemmel bekerültem újra az espn top 10 be. (Az espn által a tegnapi nap folyamán történt 10 legnagyobb sportteljesítménye közé.) A tavalyi áprilisi gála után is benne voltam, de most Luke Rockhold megörökítette.

Elmondhatatlanul hálás vagyok nektek és a csapatomnak, hogy mennyire tudtok velem együtt örülni, elképesztőek vagytok, épp már úton vagyok hazafelé, nemsokára feszáll a gépem."

Amikor pedig a győzelem után a sajtóeseményen kérdezték, elmondta, hogy egy 2000 fős településről, Sirokról származik, és szüleinek az is nagy dolog volt, ha eljutottak Budapestre. Most pedig azt látják, hogy a fiuk a New York-i Madison Square Gardenben bunyózik.

A felvétel utolsó percében láthatod, hogy a meghatottságtól elsírta magát:

Korábban, egy június 8-án írt bejegyzésben Borics Ádám ezekkel a szavakkal köszönte meg a támogatást, és így vallott arról, hogy miként jutott el idáig.

Nagyon sokat dolgoztam ezért a pillanatért, úgy érzem eljött az ideje megmutatni igazán nagy színpadon is fellépni a Madison Square Gardenben. 16 éves korom óta csak egyetlen cél lebeg előttem, amire feltettem az egész életem, és mindent alárendeltem a cél érdekében. Elköltöztem egy másik kontinensre, egy időre elhagytam a hazámat, a családomat, barátaimat, csak azért, hogy jobb harcossá váljak. Nagyon sok nehézséggel kellett szembe néznünk, azért beszélek többesszámmal mert a párom mindvégig velem volt (Zsófi), aki nélkül nem tudtam volna végigcsinálni. Nagyon sok ember segített utazásunk során, végtelenségig sorolhatnám őket. Tudják, hogy nagyon hálásak vagyunk nekik.

A munkát beleraktam, a felkészülés során, ígérem a ketrecben is minden bele fogok adni. Köszönöm a sok támogatást mindenkinek."

Via: 24.hu, Borics Ádám


KÖVESS MINKET:




hirdetés
car-wash-2179231_1280.jpg

Magyar fejlesztés: másfél deci víz elég egy autómosáshoz a nanotechnológia segítségével

A hétköznapokban a legtöbbször bele sem gondolunk, hogy mennyi vizet pazarolunk el, amikor beparkolunk egy hagyományos vagy gépi autómosóba.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Világátlagban 144 liter vizet pazarolunk el minden egyes autómosással, ráadásul nagy mennyiségű vegyszert, és veszélyes anyag is keletkezik. Bár léteznek vízvisszaforgatós autómosók, ez közel sem jelenti azt, hogy nullás a vízszámlájuk a hónap végén. A problémára egy nanotechnológiás rendszer lehet a megoldás, amellyel mindössze másfél deciliter az átlagosan elhasznált vízmennyiség járművenként.

A hétköznapokban a legtöbbször bele sem gondolunk, hogy mennyi vizet pazarolunk el, amikor beparkolunk egy hagyományos vagy gépi autómosóba. Ráadásul a legelterjedtebb technikák sok esetben nemcsak a környezetünkben tesznek károkat, hanem a kocsinkban is.

A vizes autómosás lényege, hogy vegyszereket és a nagy mennyiségű víz tehetetlenségét használják fel a kosz eltávolítására. Ezt követően egy kendővel a tiszta felületet szárazra törlik, aminek következtében létrejön egy tiszta fémfelület. A probléma viszont az, hogy nincs rajta védelem, és ha mégis maradt valahol akár egy porszem is, akkor azon a védtelen rétegen karcol a törlőeszköz. Előfordul, hogy a fémfelületre víz alapon viaszt visznek fel, de ennek az anyagnak pont az a jellemzője, hogy nem oldódik a vízben, ezért csak minimális mennyiség marad meg belőle az autón.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x