hirdetés
ordogk_cim.jpg

Ott voltunk a "nem normálisak fesztiválján" – beszámoló az Ördögkatlanról

Öt napra ismét megtelt élettel Nagyharsány és környéke: több száz koncert, színházi előadás és irodalmi est várta a látogatókat.
Szöveg és fotó: Láng Dávid - szmo.hu
2018. augusztus 08.


hirdetés

Másodjára vettem részt az Ördögkatlan fesztiválon, és ebben már több volt puszta kíváncsiságnál: a tavalyi, hosszas tervezgetés után megvalósult első alkalom annyira pozitív benyomást tett rám, hogy biztos voltam benne, ezúttal sem szeretném kihagyni.

Az előző év számomra még főleg az akklimatizációról és a párhuzamok kereséséről szólt. Rutinos Művészetek Völgye-látogatóként abban kerestem fogódzókat, hogy az egyes helyszíneket a pár nappal korábban véget ért kapolcsi fesztivál udvaraihoz hasonlítottam.

Most viszont már ismerősként tértem vissza, ami elég nagy előnyt adott: megvolt az alap helyismeretem, és jobban koncentrálhattam arra, mi teszi valóban egyedivé a Katlan-élményt.

Mert ennek a fesztiválnak tényleg van egyedi karaktere, kezdve rögtön a címben is kiemelt vicces mottóval, amit még Törőcsik Mari talált ki a kezdetekkor. Egyrészt a Völgynél sokkal erősebb a színházi vonal köszönhetően, de a zenei programokban is kimondottan kevés volt az átfedés.

Oké, itt is megfordult néhány kihagyhatatlan nagyszínpados név, úgy mint a Quimby, a 30Y, vagy a Kiscsillag. Ugyanakkor erősen érezhető volt az afelé mutató törekvés is, hogy önálló irányvonalat adjanak a fesztiválnak könnyűzenei téren.

Ennek fő helyszíne ezúttal is a falu központjában elhelyezkedő Árokpart bár volt, ahol csupa országosan kevésbé ismert, de annál jobb feltörekvő csapat lépett fel.

A legjobb bulit alighanem a Kubalibre adta, akik igazi helyi sztároknak számítanak Pécs környékén: koncertjükre teljesen megtelt a nézőtér ugráló és a szövegeket kívülről tudó emberekkel, végig fergeteges volt a hangulat az egyórás koncerten.

Még szimpatikusabb gesztus, hogy a nagyharsányi focipályán található legnagyobb színpadon is több olyan csapat – például az Ivyz, vagy a Sorbonne Sexual – kapott lehetőséget a fő fellépőt megelőző sávban, akik valószínűleg sehol máshol nem játszhatnak ekkora helyszínen.

Nagyharsányban emblematikus helyszín még a tágas Narancsliget, ahol az Árokpart bár és a nagyszínpad profilja között nagyjából félúton elhelyezkedő zenekarok játszottak. Például Frenk – akire egyébként elképesztően sokan voltak kíváncsiak –, a Kistehén, a Psycho Mutants, vagy a Brazíliából érkezett Xtreme Blues Dog, aki egy egyszemélyes zenekar: az éneklés mellett ő maga játszott gitáron és dobon is egyszerre.

A szomszédos Kisharsányban ezúttal is a Kovács Udvarházban volt a legtöbb és legszínesebb program: legalább 3-4 különálló helyszín kapott itt helyet, az esti koncertek mellett meg lehetett nézni például a Börtönrádió kitelepülését, akik izgalmas betekintést nyújtottak a rácsok mögötti világba.

De voltak napközbeni beszélgetések és imprószínházi előadások is, például a Momentán Társulat, vagy a náluk kevésbé ismert, de legalább annyira szimpatikus Apropó Impró Színház jóvoltából – ők a népszerű töritanárral, Balatoni Jocóval közösen léptek fel az utolsó napon.

A helyi focipályán is tartottak koncerteket, itt a legnagyobb tömeg valószínűleg a Budapest Bárra gyűlt össze, akikkel szokásos énekeseik mellett ezúttal két színésznő, Jordán Adél és Udvaros Dorottya is énekelt néhány dalt.

Valamint ott voltak a Várkonyi csibészek, egy fiatal ózdi cigánygyerekekből álló társaság, akik egy YouTube-ra feltöltött varázslatos hangulatú videónak köszönhetően egyre több helyre kapnak meghívást – nemcsak országszerte, jártak már külföldön is.

Idén végre Beremendre is eljutottam, ahol három helyszínen zajlottak a programok. A Kovácsműhelyben árnyas fák alatt lehetett koncerteket – például Kiss Tibi és Vastag Gábor Aranyakkord-duóját – , vagy éppen mesemondást hallgatni, miközben helyben készült ropogós langallót eszünk.

a Megbékélés kápolna előtti szabadtéri placcon csak egyetlen program volt, de az annál nagyobb szabású: Haydn Teremtés oratóriumát adta elő a Hungarian Studio Orchestra az Ördögkatlan Nemzeti Kórus közreműködésével.

Hasonlóan különleges helyszín a helyi Strandfürdő, ahol délutánonként a medencéktől mindössze néhány méterre tartottak koncerteket, amit a közönség akár a vízben hűsölve is hallgathatott.

Érdekesség mellesleg, hogy a falu területén található Magyarország legdélebbi pontja, amiről egy emlékművel is megemlékeznek.

Egy koncert erejéig a villánykövesdi Teleki Ligetben is jártam, ahol akkor épp a Kerekes Band csinált óriási bulit egy vendégénekes és -táncos közreműködésével, de ugyanitt a Bohemian Betyars és a Parno Graszt koncertje is alighanem hasonlóan fergetegesre sikerült.

A helyszín maga egyébként le sem tagadhatná, hogy egy borvidék közepén járunk: a főutcán egymás mellett sorakoznak a takaros pincék, és a hasonló küllem ellenére láthatóan mindegyiknek megvan a maga forgalma.

Ha már bor: napközbeni időtöltésre a lehető legjobb helyszín a Kisharsány határában található Vylyan-terasz, aminél festőibb környezetet nehéz elképzelni.

Itt közvetlenül a szőlőtőkék mellett, a fűben ülve lehet beszélgetéseket, vagy éppen lágy jazz zenét hallgatni, miközben a pincészet helyben szüretelt fröccseit isszuk.

A sok pozitívum mellett egy dolog van, amivel nem tudok kibékülni, és ez a sorszámos rendszer. Az Ördögkatlan egyik fő jellegzetességéről van szó, aminek alapja, hogy a színházi előadások többsége iránt sokkal nagyobb az érdeklődés, mint amekkora befogadóképességű helyre teszik őket.

Ezért sorszámokat osztanak, amiket vagy hosszas sorban állással lehet megszerezni, vagy idei újításként az okostelefonokra letölthető applikáció révén. Legalábbis elméletben.

A valóság inkább az, hogy ha valaki kimondottan a színházi programok miatt érkezik, és nagyobb százalékban érdeklik ezek, mint a létszámkorlát nélkül látogatható koncertek, elkerülhetetlenül csalódni fog.

Az ugyanis szinte kizárt, hogy valaki mindenre bejusson. Sőt, még 1-2 előadáshoz is nagy mázli kell. Én hárommal próbálkoztam, de egyik sem jött össze, pedig a leírásban hosszan sorolták, mennyire nagyon törekszik az igazságosságra a rendszer.

De ez csak kis bosszúság a nagy egészet nézve – így is szuper élmény volt a Katlanban töltött 3 nap, szóval egyre biztosabb vagyok benne, hogy tartósan újabb fesztivállal bővítem a kihagyhatatlan nyári programok listáját.

(További képeket IDE KATTINTVA lehet nézegetni.)


KÖVESS MINKET:





hirdetés
apey1.jpg

„Vannak hatalmas rajongóink, akik feltetováltatták a szövegeinket” – 10 éves az Apey & the Pea

A zenekar frontemberét, Áron Andrást a Budapest Parkos jubileumi koncert apropóján kérdeztük. Azt ígéri: a színpad 90 percig lángolni fog.
Láng Dávid; címkép: Horpáczi Dávid - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Áron András, művésznevén Apey a hazai könnyűzene egyik legsokoldalúbb egyénisége: két zenekarával, az Apey & the Pea-vel és a Trillionnal igazi odalépős, kemény metálban és rockban utazik, egy szál gitáros szólóestjein azonban egészen más arcát megmutatva a lírai dalok jutnak főszerephez.

Arról kérdeztük, hogy csapódott le ez a kettősség a rajongóinál, mit adott számukra a tavalyi Nagy-Szín-Pados győzelem és az idén tavasszal lenyomott európai turné, valamint mire számíthat a közönség szeptember 19-én a Parkban.

– Hogyan éltétek meg ezt a 10 évet a zenekar alapítása óta? Gyorsan elrepült, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is soknak tűnt?

– Egyszerre érzem azt, hogy nagyon gyorsan elpattant ez a tíz év, és közben érzem természetesen azt a rengeteg pillanatot, amit együtt megéltünk, és ahogyan formálódtunk, változtunk. Soknak nem érzem, előbb-utóbb mindig előjön egy újabb riff, amitől mindhármunk gyomrában megmozdul valami, és írni akarunk valami újat.

– Mit adott nektek a tavalyi Nagy-szín-pad győzelem, mit köszönhettek neki így utólag visszatekintve?

– Kijutottunk a EUROSONIC-ra, ami a legnagyobb showcase fesztivál Európában. Játszottunk a Sziget nagyszínpadon, a Strand nagyszínpadán, és a még nagyobb VOLT Fesztivál nagyszínpadán, egész nyáron kizárólag királyi bánásmódban volt részünk.

Szakmailag kaptunk egy óriási elismerést, jó érzés volt, hogy kicsit mindenki magáénak érezte a győzelmünket, amiben annyi mindenki segített: rajongók, zenekarok, barátok. Sosem fogjuk elfelejteni, hogy ennek a részesei lehettünk.

Fotó: Bodnár Dávid

Fotó: Bodnár Dávid

– Jelzésértékű-e szerinted, hogy utánatok idén is egy keményebb műfajban utazó zenekar, a Useme nyert, a Dalban pedig tavaly az AWS? Elmosódhatnak ezáltal a metálszíntér és a mainstream határai, egyáltalán jó lenne-e az?

– Szerintem amíg olyan zenekarok nyernek bármit, és kapnak platformot, akik szívből csinálják ezt az egészet, és nem egy gyárból kipréselt tucat rádió valami, addig én mindenkinek örülök.

– Mekkora az átfedés az Apey & the Pea, a Trillion és a szólókoncertjeid közönsége között? Vannak olyanok, akik mindenhová követnek?

– Vannak, akikkel minden koncerten találkozom az első sorban, bármilyen városban is vagyok, bármelyik formációval. Ez mindig nagyon jó érzés. Van, aki eddig nem volt keményzene-hívő, de ráakadt a szólóanyagaimon keresztül, és ugyanígy visszafele is, vagy a Trillion irányába. Mára szerintem pont tökéletesen elkülönültek egymástól tisztes távolságba, és inkább segítik egymást.

– Meg szoktak lepődni a rajongóid, amikor a hangos-zúzós zenekari koncertek után az egy szál gitáros fellépéseidet is megnézik?

– Volt már olyan, hogy szólókoncertemen hallottam, amint valaki azt mondja:

"De akkor most ezt fogja nyomni egész végig? Azt hittem zúznak, mi ez a szar?"

Ez természetesen benne van a pakliban, de elég ritka. (nevet)

– Mennyire válik el a két éned? Bensőséges-akusztikus, vagy tombolós dalokat írsz könnyebben?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
rambo-v--1000x527.jpg

Belsőségben gazdag bosszúorgia lett a Rambo V, de Stallone mintha elfelejtette volna, hogy kell rambózni

A 2019-es Rambo V – Az utolsó vér, megpróbált egy klasszikus akciófilmként viselkedni és tisztelettel hozzányúlni John Rambo történetéhez. Az már más kérdés, hogy ez a terv sikerült-e.
B.M. képek: Youtube - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Ez a film egy rettentően ritmustalan, kiegyensúlyozatlan, belsőségben gazdag bosszúorgia lett, de csak a végére. Aki akciót vár, az várhat… nem viccelek, nagyjából 80 percet, mire akármi is történik a 101 perces műben. Addig Sly szenved és szomorúan néz, ami

egy igazán jó színésznek jutalomjáték lett volna,

de Stallone mintha elfelejtette volna, hogy kell rambózni. Pedig a negyedik rész – a stílusosan John Rambo című film szépen lezárta volna a sorozatot, és amúgy sem rossz színész Sylvester Stallone.

Ez a mozi kegyetlen, irreálisan véres, Sly puszta kézzel tépi ki valakinek a kulcscsontját, vagy Indiana Jones-szerűen Kali-Ma-zik egyet (akik látták az Indiana Jones és a Végzet templomát, azok tudják mire számítsanak). A játékidő nagy része viszont egy butuska, kőegyszerű történet, nézzük: A bevezetés próbált kemény lenni, Rambo, mint kiváló nyomkövető eltévedt turisták után kutat az esőben és jön egy árvíz, menekülni kell, és a három személyből csak egyet sikerül megmentenie. A látvány közepes, a helyszínek többsége gyenge számítógépes effekt, a pszichológiai terhet nem tudjuk átérezni a számunkra, és a történet számára, teljesen lényegtelen mellékszereplők halálán keresztül…

inkább langyos, mint erős kezdés volt, és innen volt még lejjebb.

Ezután Rambo mindennapjait követhetjük, mint visszavonult cowboy, aki egy farmon éldegél fogadott lányával és annak nagymamájával. A story szerint a lány csinál egy nagy butaságot, rengeteg klisé történik és a főhősnek kell megmentenie. Itt van egy dolog, amiben legalább bátrak mertek lenni a készítők,

ezért jár a buksisimogatás.

Nem gondoltam volna, hogy egy bizonyos dolgot meg mernek lépni, aki látta a filmet, az tudja miről beszélek, elég kevés váratlan dolog van benne.

Értem én hogy Stallone már öreg, de a végső küzdelemig csak cammog, vagy csúnyán néz, esetleg kulcscsontokat töröget. A mozgása lassú, az akció tele van gyors vágásokkal, hogy ne tűnjön fel senkinek a kézitusánál, hogy már idősödik Rambo (az Elrabolva 3 kerítést mászó Liam Neeson-jelenete jutott eszembe egy párszor). Érthető módon ezért is alig van benne ilyen típusú harc, főleg kések repkednek és emberek robbannak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
napfonat.jpg

Klippremier: széki népdalt formált saját képére öt énekhanggal a Napfonat

Egyik tagjukról Eszter dalának nevezték el, és igazi nyári hangulatú, Duna-parti piknikezős videót is forgattak hozzá.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



A Napfonat 2018 tavaszán alakult, energikus női, ütős hangszerekkel kiegészített a cappella együttesként. Mottójuk a következő: "Egység, kör, több szólam, ritmus, összhang, figyelem, mélység, lágy és sokszínű nőiesség..."

Az együttes tagjai külön-külön is izgalmas zenei világokat képviselnek, különféle stílusok, zenei (jazz, népzene, könnyűzene), és kulturális (Felvidék, Erdély, Oroszország) hátterükből fakadóan. Ez a sokféleség egyedi (hang)színt és világzenei jelleget kölcsönöz az együttesnek.

Kompozícióik sajátos módon fogalmazzák újra a magyar és más nemzetek (orosz, szlovák, lengyel, spanyol, cigány, indiai, tahiti stb.) népdalainak világát, polifonikus hangzásba öltöztetve őket, kiemelve a népzene erejét és szépségét, az énekhang felszabadító hatását.

2018 tavaszától több teltházas koncertet is adtak Budapesten. Felléptek például a Fonóban, a Szimpla kertben, az Artus Stúdióban, emellett a Művészetek Völgyében, illetve külföldön is. Meghívott vendégei voltak a lengyelországi Festival Kultury Nebanalnej összművészeti fesztiválnak, melyre idén is visszalátogatnak.

Tagok: Farkas Kriszti (Volkova), Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi

A dalról

"A dal alaptémája Eszterünket dicséri, ezért is adtuk neki végül az Eszter dala címet. Alapvetően nem populáris dalszerkezetekben gondolkodunk a dalainkban, így sokszor hagyjuk, hogy egy-egy téma szabadon hömpölyögjön, vagy épp folyjon át egy másik hangnembe szólisztikus részekkel tarkítva – ahogy történik ez az Eszter dalában is –, így úszunk át a dal második felében a „Szól a világ…” kezdetű széki népdalba."

A klipről

"Éppen egy koncerttel egybekötött alkotói hétvégére készültünk a Dunakanyarba, amikor jött az ötlet, hogy miért ne forgathatnánk egy jó hangulatú klipet a Duna-parton, ha már úgyis ott leszünk. A koncepciónk annyi volt, hogy szeretnénk jól érezni magunkat és magunkat adni a videóban mindenféle körítés nélkül.

Így kitaláltuk, hogy csapunk egy pikniket finomságokkal, borral, jó hangulattal, fürdőzünk a naplementében, zenélünk, táncolunk és aztán megnézzük, mi sül ki belőle.

Úgy érezzük, hogy a Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra által készített videó tökéletesen visszaadja annak a délutánnak a felhőtlenségét és megmutat egy kis szeletet abból is, hogy milyen csapat vagyunk mi valójában."

2019. decemberében jelenik meg a Napfonat népdal-feldolgozásokat és versmegzenésítéseket tartalmazó bemutatkozó albuma, melyre már egy saját szerzemény is várható.

Zene: Napfonat (Farkas Krisztina ’Volkova’, Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi)

Video production: Hunor Lőrinczi Photography (Lőrinczi Hunor és Végh Teodóra)

Hangfelvétel, mixing & mastering: Lee Olivér

Fotók: Molnár Anna

Logó: Makhult Gabi


KÖVESS MINKET:




hirdetés
adastra6.jpg

A gondolkodó ember sci-fije lett az Ad Astra

Brad Pitt kiválóan alakítja az útját kereső, tanácstalan férfit az Út a csillagokba című filmben.
B.M. képek: youtube - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Vajon miért készít 2019-ben egy szerzői sci-fit a Fox? Vajon az Ad Astra akciójelenetei azért érződnek „out of place”, mert a Disney utólag kötelezte őket hogy beletegyék? Ezekre a kérdésekre talán sosem kapjuk meg a választ, de arra igen, hogy jóra sikeredett-e az Ad Astra?

Úgy érzem, ez az év egyértelműen Brad Pitt éve. Az új Tarantino-filmben is brillírozott a szótlan macsó szerepében, majd ezt James Grey rendező, író sci-fi opusában megspékelte még a macsó, szóltan karaktert egy kis küldetéstudattal és rengeteg szomorúsággal. Elképesztően jól hozza Roy McBride karakterét,

nem egy híres sztárt látunk a vásznon, hanem egy útját kereső tanácstalan férfit.

A többi színész is remekül asszisztál Mr. Pittnek: a casting mintha a ’90-es évek végéről szabadult volna – Liv Tyler, Tommy Lee Jones, Donald Sutherland. Bár mindenki fontos fogaskereke a sztorinak, itt bizony csak mellékszereplők.

A történetről megpróbálok, spoilermentesen írni, bár sok mindent nem is lehet, ez itt Roy McBride story-ja: édesapja Clifford (Tommy Lee Jones) régen asztronauta volt és eltűnt, még Roy gyermekkorában, a kormány úgy állította be az egészet, hogy hősként kezelje mindenki Cliffordot. A fiatalabbik McBride felnőtt korában szintén asztronautaként dolgozik, a néző itt kapcsolódik a film folyamához, majd

történik egy természeti katasztrófa, ami nem is biztos, hogy olyan természetes.

A kormány megkeresi Royt, elmondják, hogy apja lehet még életben van és küldenie kellene egy titkos üzenetet neki. Természetesen semmi sem az, aminek látszik, van itt csavar bőven, bár aki látott már egy pár sci-fit életében, az minden fordulatot előre fog tudni. De nem is ezen van a hangsúly.

Ez itt Roy McBride belső őrlődése, a magányról, a családi kapcsolatokról, a céljairól. Szó szerint a hatalmas külső űr, belső vívódáshoz vezet.

A felfoghatatlan üres tér magánya, édesapja rejtélye, hogyan hat mindez egy amúgy is magányt kereső emberre, aki nem akar a földön járni. Nagyon érdekes koncepció, rettentő személyes történet. A probléma az, hogy nem ennek lett eladva, hanem egy sci-fi blockbusternek, akcióval és epikus jelenetekkel. Pedig a film épp az ellenkezője.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x